Mezopotámia (Törökország 4)

 

Mezopotámia

                                                                    ( Törökország 4 )

                         

Keletre akarunk menni, mindig csak keletre. Ott van a sok látnivaló, tanulnivaló. Onnan indul a történelem és a folyamat nyomai ott láthatóak, kézzelfoghatóak, és jelen vannak ma is. 

Mezopotámia jelentése: folyóköz. Két folyó, a Tigris és Eufrátesz közötti terület, a mai Irak, Törökország és Szíria egy részén. Mezopotámia a világ egyik legrégebbi civilizációja. Itt alakult ki először az öntözéses mezőgazdaság, vele együtt az első államok, a fallal körülvett városok. A sumérok alkották meg az első írásrendszert ékírással, jelentős szerepet játszottak a matematikai írások, fejlett csillagászati és orvostudománnyal rendelkeztek. 

Március 23. 

Budapest - Nis

Szerbiában az A1-esen, a szokásos útvonalon megyünk Nisbe. Lassan már csukott szemmel is odatalálunk. Kora délután érkezünk a város feletti dombra, a megszokott csendes kis hotelbe. Megörül a recepciós hölgy mikor meglát, kedvezményt is kapunk a szoba árából. 

Vacsora után kicsit sétálunk lent a városi parkban meg a folyóparton, aztán korán lefekszünk, holnap még hosszabb út vár ránk. 

 

 

Március 24. 

Nis - Izmit

Reggeli után egyből indulunk, kilenckor már a határnál vagyunk. Nincs sok várakozás, hamar átlépünk Bulgáriába. Aztán meg se állunk sehol, csak átrobogunk az országon és ebédre már Törökországban vagyunk. Rögtön a határmenti étteremben meg is ebédelünk, veszünk egy HGS jeladót, ráteszünk 20 Eurót, így megállás nélkül tudunk átmenni a fizetős kapukon. Az összegyűlt végösszeget majd kifelé a határon kell kifizetni. 

Kikerüljük az Isztambul körüli szörnyű forgalmat és dugókat, a 07-es úton megyünk át Ázsiába, Izmit irányába, 100 km. Mire odaérünk már nagyon éhes vagyok. Kiveszünk egy szobát, első utunk vacsorázni vezet. Késő van már, kezdenek zárni az éttermek. Egy teraszos étteremben sac kavurmát választok vacsorára. A sac kavurma azt jelenti, hogy vastányéron sütve. A sac a vékony fémlemez neve amiből a serpenyő készül, a kavurma pedig a hús elkészítési módja. Pirított bárány vagy marhahús. A serpenyőben tálalják amiben elkészül, nagyon praktikus, így nem hűl ki hamar. Mellé kapok salátát és yoghurt szószt. Nagyon finom volt. 

Vacsora után még kicsit sétálunk a városban, aztán jól esik lepihenni, a mai napon is több mint 800 km-t tettünk meg.

    

Március 25.

Izmit - Kappadokia, Uchisar

Laci nem tud sokáig aludni, korán ébreszt, hogy van már reggeli, induljunk. 630 km-t kell ma megtenni. 

Nagyon gyér a forgalom a városban, szerintem még mindenki alszik. 

A városból kiérve meglepődök a havas táj látványán. Gyönyörűek a távoli havas hegycsúcsok. 

Kora délután Kappadokiában vagyunk. 

Kappadókia egy ősi régió neve Közép-Anatóliában. Azt mondják, a világon egyedülálló látványosság a számtalan furcsa alakú "tündérkémény", a sziklatemplomok és a sziklákba vájt lakhelyek. 

Vulkáni tufából a szél és a víz eróziója alakította ki ezt a különleges tájat, csak néhány millió év kellett hozzá. Egyes formákat nézve nehéz elhinni, hogy természetes képződmény. De a természet ilyen csodákra is képes. A középkorban itt élő falvak lakói házakat, templomokat, barlanglakásokat faragtak ki a vulkáni lerakódások puha szikláiba.

Uchisarba megyünk, az egy csendes, nyugodt kisváros. 

Nagyon sok szálláslehetőség van, többségében barlanghotelek. Megnézünk néhányat. Csodás kilátás van a tetőteraszokról. Közben egy tevekaravánnal is találkozunk. 

Nagyon érdekesek a barlangban kialakított szobák. Hangulatos a berendezés is, de nem igazán akarjuk, jobban szeretjük a világos, levegős, nagy ablakos helyiségeket. Tavalyelőtt mikor itt voltunk, innen nem messze egy szép, tágas hotelben szálltunk meg. Nagy kertre emlékszünk kirgiz jurtákkal, erkélyes szobára kilátással a várra, tündérkéményekre és bejárati hall sumér anunnaki domborművel van díszítve - oda megyünk. Útközben meg csak csodálkozunk a látványon. 

A hotel neve Hotel La Fairy, Tündér Hotel. Elég tündéri. Lenyűgöző a táj látványa a kertből. És milyen csend van itt! Mostanság a csend aranyat ér. 

Este átmegyünk a szomszéd városba, Göremébe. Itt már sokkal nagyobb a forgalom, nem olyan csendes mint Uchisar. Nagyon sok ázsiai turistát látunk. Úgy látszik ők is inkább ide jöttek mint mennének nyugatra, Európába. Egymást érik az éttermek, ajándéküzletek, hotelek a kivilágított sziklaképződmények között. Csodás. 

Nagyon lehűlt a levegő estére, elkél a kabát. 

 

Göreme belvárosa este.

 

Vacsorázni visszamegyünk Uchisarba, Göremében sokkal magasabb árak vannak. A desszert egy újabb kedvencem lett, a neve künefe. A künefe hajszál vékony cérnatésztából készül amit sajttal rétegeznek és kerek réz edényben sütik meg. Tálalás előtt cukorsziruppal locsolják, tetejét pisztáciával szórják meg, melegen tálalják. Isteni finom. 

Március 26.

Uchisar

Ébredés után egyből megyek a kertbe, keresem a hőlégballonokat a völgy felett. Sajnos nincs egy se, és úgy látszik ma nem is lesz - erős szél fúj és nagyon hideg van. Éjszaka mínusz fok volt, most is csak nulla fok van. Már jön fel a nap, gyönyörű felhők vannak az égen, lenyűgöző a táj szépsége. 

A zárt teraszon kellemes meleg van, itt fogyasztjuk el a finom reggelit. 

Uchisar várát már előző ittlétünkkor megnéztük, így most a 12 km-re lévő Avanosba megyünk. Útközben nem győzünk csodálkozni a mesebeli tájon. Minden pillanatban megállnék fotózni. 

Az út mentén több kilátó van, onnan lenyűgöző látvány nyílik a tájra és még teveháton is fotózkodhatunk.

                                                                                                    

A távolban látjuk Kis-Ázsia legmagasabb hegyét, az Erciyes-hegyet, 3917 m. Fantasztikus látvány. 

 Nem lehet betelni a látvánnyal. Elképesztő mit produkál a természet. 

Avanos a Kizilirmak folyó ( Vörös folyó) partján fekvő város, mely a fazekasságáról híres. A folyó vörös iszapjából készült agyagot használják a kerámia készítéshez. A hettiták óta folyamatosan folyik a kerámiagyártás és még ma is régimódi technikákkal végzik.

A városközpontba megyünk, a folyópartra a függőhídhoz. Kicsit inog, de elszánt vagyok, átsétálok rajta.

Aztán besétálunk a város kis utcái közé ahol rengeteg kerámia műhely és üzlet található. Sokféle dísz és használati tárgyat kínálnak, szép színesre festve, vagy akár natúr színben is. 

Mindig gondolkoztam rajta, hogy mi célt szolgál a furcsa, karika alakú kancsó. Most megláttam. A vállukra akasztják, úgy hordozzák és öntik ki belőle a vizet. Nem kell kézben tartani, a váll viseli a terhet.  

 

A városból kimenet látjuk a kerámia műhelyeket, raktárakat. Az egyiknél megállunk, megkérdezzük bemehetünk-e megnézni a gyártási műveleteket. Nagyon szívélyesen fogadnak, bekísérnek, megmutatják a műhelyt. Sajnos, a korongozást nem látjuk, azt nem itt csinálják. Az égető kemencét láthatjuk, a tálak mintázását és a festési folyamatot. Mindenki kedvesen fogad, megengedi, hogy lefotózzam, videózzam a munkájukat. 

Csodálattal nézem, ahogy minden előrerajzolás, sablon nélkül csak úgy szabad kézzel teljesen egyformára vágja bele a mester a mintát a tálba. Mindegyik teljesen egyforma lesz.  

  

 

Két hölgy festi a pici tálkákat. Egyikőjük a készülő tálkákba önti a festéket, a másik pedig szivaccsal egyenletesre törli a szélét. Nagyon gyakorlott mozdulatok, gyorsan készülnek a tálkák. 

Igazán megérte bekéredzkedni, nagyon érdekes volt. 

Visszafelé megállunk Cavusinban. Cavusin egy kis falu, nagyon sok tündérkéménnyel és két sziklába vájt ősi templommal. Az egyik a főút mellett látható, sajnos nem lehet bemenni, de messziről is látszik, hogy freskók díszítik a falait. 

    

A frász jön rám, hogy a kutyák mindig az út közepén fekszenek. De soha nem ütik el őket, mindenki türelmesen kikerüli őket. 

Göremében csinálok még egy pár fotót, aztán visszamegyünk a hotelbe. Nem győzök betelni a látvánnyal. Tavasz révén a táj szépségét tarkítják a virágzó fák. 

Kár, hogy erős szél fúj, nem lehet a hotel kertjében üldögélni. És a szél miatt elmaradnak az esti hőlégballonok is. 

Ismét Uchisarban vacsorázunk. Ma egy másik desszertet próbálok ki. Úgy hívják Katmer. Egészen vékony, ropogós tésztából készül, mint a rétestészta, de szerintem még annál is vékonyabb. Kaymakkal (török tejtermék, sűrű krémszerű tej)  és pisztáciával töltik, tetejét pisztáciával szórják, melegen tálalják. Fenséges! 

Laci azt mondja, az is érdekes, hogy első nap mikor először meglátta a tájat, ezeket az elképesztő formákat, színeket, szájtátva bámulta a csodát. Mára meg annyira természetesnek veszi a látványt mintha mindig is ez vette volna körbe, ebben nőtt volna fel. Igen, én is így gondolom, minél többet látom, annál természetesebb.

 

 

Március 27.

Uchisar-Sanliurfa

Sajnos ma reggel sincsenek hőlégballonok. Erről a látványról ez alkalommal lemaradunk. Indulunk tovább, a mai cél Sanliurfa, röviden Urfa. Kicsit több mint 500 km. 

Nem időzünk sehol, nem állunk meg csak épp enni, kévézni, teázni. Így kapom a teát. 

Ezek meg sajtok.

Kora délután Birecik városnál átmegyünk egy hídon az Eufrátesz fölött. Mögöttünk van az Eufrátesz, előttünk a Tigris - akkor biztos Mezopotámiában vagyunk!

Tavalyelőtt, mikor itt jártunk Urfában, egy igazi jurta-táborban töltöttünk néhány napot, oda igyekszünk most is. Keletre, a városon túl, a  Göbekli Tepe-be vezető út mellett, gyapotföldek között van. Csak csend és jó levegő van ott, aranyat ér. Laci úgy gondolja, ezt a tábort Göbekli Tepe feltárásakor, 1994-ben a világ minden részéből idesereglett archeológusok szállásának építették. Most van hely bőven, csak két brit hölggyel találkoztunk a reggelinél.

A délutánt a kertben töltjük, nagyon kellemes idő van. Vacsorára sem megyünk be a városba, itt vacsorázunk a nagy, közös jurtában. Kétszemélyes köfte tálat kérünk. A köfte olyan hagyományos étel mint nálunk a fasírt, de fűszerezésében eltér és sohasem készül sertéshúsból. Darált marha vagy bárányhús, vagy ezek keverékéből készítik. Nagyon jól néz ki a tálalás és akkora adag, alig bírjuk megenni. 

Március 28.

Sanliurfa (Urfa)

Reggel kakaskukorékolásra ébredünk. Nagyon jól aludtam a teljes csendben. 

Van itt pár percre egy lovarda, szeretnék lovagolni, odamegyünk megérdeklődni a lehetőséget. Meg is beszéljük a lovásszal, hogy délután négyre visszajövünk egy tereplovaglásra. 

Addig bemegyünk a városi parkba csodálkozni meg egy kicsit bazározni. 

A város központjában található Balikligöl vagy más néven Ábrahám tó. Balikligölről már részletesen írtam egy előző blogomban, most nem írok róla, csak pár fotót teszek ide erről a csodaszép parkról.

 

A parkon átsétálva érünk a bazár bejáratához. Rengeteg üzlet van itt, sok szép portéka.

Én egész nap el tudnék lenni a bazárban, de Laci már unja a tömeget. Egyébként is indulni kell vissza a lovardába, hamarosan négy óra lesz. 

 

Az istállók mellett nagy ketrecben van két strucc is. Csuda egy madár. 

                              

Megszeretne győződni a lovasoktató arról, hogy mennyire tudok lovagolni, így először a benti pályán lovagolok néhány kört. Lovam neve Ramadán. 

Megfelelőnek tartja a lovastudásom, indulhatunk a terepre, ahogy ő mondja: safari. Hárman megyünk, velünk jön egy barátja is. Laci addig beül a lovarda kávézójába. 

Átmegyünk egy szántóföldre és indulhat a vágta. Bayram, így hívják az oktatót, fotóz és videóz, hogy meg legyen örökítve a nagy élmény. 

Végigvágtázunk a szántóföldön, átmegyünk egy hídon fel a hegy a felé, aztán felvágtázunk a hegyre. Nagyon élvezem. 

Jól megizzadtak a lovak, a hegyről lefelé sétálunk. 

 

Bemegyünk a szántóföldre még egy utolsó vágtára, aztán visszasétálunk a lovardába. 

Sajnálom, hogy vége, még bírtam volna szusszal!

Visszamegyünk a jurtába, átöltözök és bemegyünk a városba nézelődni, vacsorázni. Sok étterem van, lehet válogatni. Egy kerthelyiséget választunk egy kis parkban. Meglepődök, hogy a főételt nem tányéron hozzák hanem egy lapos kenyéren. Nagyon finom minden. Persze az elmaradhatatlan macskák jönnek kéregetni. 

Aztán egyszer csak a pincérek és szakácsok több asztalt összetolnak és mindannyian köré ülnek.  Ramadán van, együtt vacsorázik minden alkalmazott. Már lement a nap, mindenki ehet amennyit akar. Megkérdezem lefotózhatom-e őket. Persze, örülnek neki. 

Nagyon jól néz ki ez az étterem belülről. Ez egy régi épület, mint egy labirintus akkora. Most nincs bent vendég, mindenki a kinti asztaloknál ül. 

Március 29. 

Sanliurfa - Savur

A mai reggel is kakaskukorékolással kezdődik. Várjuk a reggelit ami elég sokára érkezik meg, pedig mielőbb indulnánk tovább Mardinba. 

Kora délután érkezünk Mardinba, csak 230 km volt a távolság. 

Mardin a dél-anatóliai régióban a Mezopotámiai-síkságra néző sziklás dombon található történelmi múltú város. Az óváros olyan mint egy szabadtéri múzeum. A  mészkőből épült házakat a domboldalba teraszos elhelyezkedéssel építették, így minden ház teteje a felette lévő teraszául szolgál. Szűk meredek utcák, magas falak jellemzik. A sárga kő miatt a napsütésben az egész város sárgán ragyog, így Mardint a Nap Városának is nevezik. 

Az óvárosba megyünk - ott szeretnénk szállást találni, de elég nehézkesnek tűnik. Nagyon zsúfoltak az  utcák, lehetetlenség kocsival megállni. Még annyi időre se, hogy kivegyünk egy szobát. Laci gyalogolni nem nagyon akar a meredek utcák között, így tovább megyünk az ötven km-re lévő Savur faluba, ott kinéztünk egy jónak ígérkező bungalós kempinget. 

Kis falvakon keresztül haladunk, az út mentén férfiak üldögélnek, nőket nem lehet látni. 

Savur úgy néz ki mint egy mini Mardin. Építészetileg ugyanaz mint Mardin, de itt nincs akkora forgalom, nyugalmasabb, kevésbé látogatott hely. 

Mielőtt bemegyünk a kempingbe szeretnénk enni valamit, de itt komolyan veszik a ramadán böjtölést, nappal nincs semmi étkezde nyitva. Bemegyünk a pékhez érdeklődni, hol találunk éttermet. Az nincs, mondják, de ők tudnak nekünk csinálni pizzát. Elfogadjuk, éhesek vagyunk. Meg amúgy is szeretjük a török pizzát. Kapunk mellé teát is. Itt a tea a barátság és vendégszeretet jele, nem is illik visszautasítani. 

Nagyon jókedvű társaság, jól elbeszélgetünk. Ők is, mint mindenki, kíváncsiak honnan jöttünk. Aztán mindig nagyon örülnek, hogy Magyarisztánból érkeztünk. Sokszor nem értik a szót, hogy Hungary, ők Magyarisztán-nak mondják Mo.-ot. Az is vicces, mikor látják a rendszámon a H betűt és kérdezik, hogy Hollandia? 

 

Miközben esszük a finom a pizzát sok vásárló jön kenyérért, de mind férfiak. Úgy látszik, az asszonyok nagyon elfoglaltak otthon az ünnepi készülődéssel és a férfiakat küldik el friss kenyérért. 

Aztán megkeressük a kempinget lent a völgyben. Egy tucatnyi faház, szép kilátással a domboldalra épült városra. Nagyon hideg van a házban de a háziúr befűt a kályhába és még egy ágymelegítőt is kapunk. 

                                           

                              

Még visszamegyünk a városba körülnézni. Délután, mikor megérkeztünk, volt itt egy piac tele emberekkel, de már lemaradtunk róla, bezártak az árusok. Olyan szűk utcák vannak, épphogy elfér a kocsi. Laci aggódik, hogy beszorulunk valahol. Lemenőben a nap, kihaltak az utcák, sehol senki - mindenki hazaszaladt vacsorázni. 

 

Nagyszerű a kilátás a dombról a városra, a domb tetején lévő várra. 

Mire visszamegyünk a szobába, otthonias jó meleg van bent, jól fűt a kályha. 

Március 30.

Savur - Mardin - Dara - Cizre

Nagyon hideg a reggel. Kialudt a kályha, kihűlt a ház. Az étteremben a reggelihez befűtenek nekünk és a kályha melletti asztalnál terítenek meg. Csak mi vagyunk vendégek. 

Elindulunk tovább keletre a Tigris és Irak felé. Először visszamegyünk Mardinba és onnan az 0-52 útra. Útközben felveszünk egy idős stoppos bácsit, a következő faluba igyekszik. Aztán meg egy fiatal srácot aki Mardinba megy. 

Mardinban nyoma sincs a tegnapi sokadalomnak, zárva van minden, alig vannak az utcán. De parkolóhely változatlanul nincs. Elmennénk a múzeumba, de kocsival nem lehet oda menni, és egy meredek utcán kellene felgyalogolni amit Lacit nem vállal. Úgy látszik ez a város nem nekünk való, ez olyan gyaloglós, lépcsőzős hely amit Laci nem bír. Sajnálom mert nagyon tetszik, szívesen elidőznék itt még egy napot. Azért én kicsit elmegyek sétálni, készítek pár fotót. 

Jópofák ezek a kutya meg macskaházak. 

Mardintól 30 km-re, délkeletre található Dara ősi város, az ősi Mezopotámia legjelentősebb városa. 505-ben alapították a sziklába vájt építményeket. Nagy Sándor és Dáriusz itt harcoltak, és itt halt meg Dáriusz. Innen ered a város mai neve. 

A Lonely Planet szerint a városban ma is láthatóak templommaradványok, barlanglakások, agóra, hidak, ciszternák, többszintes galéria sírszerkezet. 

 

A D400-ról letérve teszünk egy kis kitérőt hogy ezeket láthassuk. 

A bejáratnál csodálkozom, hogy nem kell jegyet venni, ingyenesen látogatható a hely. Nagyon kevesen vannak, alig néhány ember bámészkodik. 

A háromszintes sírépítmény teljesen bele van vésve a sziklába. A bejárat oromfalára vallási jeleneteket véstek. Az egyik Ezékiel egy jelenetét ábrázolja ahol a "lelkek lélegzése és a feltámadás" van ábrázolva. Az ásatások során több száz ember csontjai kerültek elő. Üvegpadlón keresztül láthatjuk az alsó szinten  halomba rakott csontokat. 

Nagyon érdekes ez a hely. Elgondolkodik az ember, hogy milyen élet volt akkoriban ezekben a barlangokban. Nehéz elképzelni hogyan éltek itt. 

Meleg van, jól fog esni a büfében egy hideg ayran gözlemével az árnyas fák alatt. Tetszik az ayran tálalása a fém csészében a merőkanállal. Az ayran hígított yoghurt, a gözleme pedig sós sült tészta különböző töltelékekkel - spenótos, sajtos vagy húsos. A spenótos a kedvencem. 

 

 

Hatalmas területen fekszik az antik város. Pár száz méterrel odébb található egy másik része, oda is elmegyünk. Útközben belecsöppenünk egy hangos felvonulásba. Holnap önkormányzati választások lesznek, ezért a nagy felhajtás. 

Itt hidak, épületek, utcák maradványai láthatóak. A táj és a környező vidék is egyedi, látványos. 

Megyünk tovább Cizre-be. Olyan furcsa, a városok közötti utakon alig van forgalom, de ahogy beérünk egy városba nem lehet mozdulni a sok autótól. Szerencse kell hozzá, hogy találjunk parkolóhelyet. 

Mire kiveszünk egy szobát és megvacsorázunk már elég késő van, csak sétálunk egyet a környéken. Én elfáradtam mára. 

Március 31. 

Cizre - Dahúk (Irak) 

Cizre a Tigris folyó partján, Felső-Mezopotámia történelmi régiójában fekszik. 

Nem kapunk a hotelben reggelit, de a hotel mellett van egy 24 órás nagyszerű étterem, itt eszünk egy nagyon finom menemen-t. Hasonló mint nálunk a tojásos lecsó. Szeretem, hogy abban a serpenyőben tálalják amiben sütötték, így nem hűl ki. 

Elmegyünk a folyón átívelő gyaloghídhoz. Itt állunk Mezopotámia egyik folyamánál, aminek a történelme az ókorig nyúlik vissza és szerepe volt a sumér civilizáció kialakulásában. A Bibliában is megtalálható, az Édenkert négy folyója közül az egyik.

 

 

 

Kicsodálkozzuk magunkat aztán indulunk az iraki határhoz, 50 km. 

A határállomáshoz érve, ahogy megállunk beszáll a hátsó ülésre egy fiatalember papírokkal a kezében és magyaráz valamit, de egy szót nem értünk belőle, angolul nem beszél. Aztán előkerül egy másik ember is aki kicsit beszél angolul és elmondja, hogy ki kell töltenünk egy utaslistát amit majd kérni fognak az egyenruhások. Ő majd segít kitölteni és jön velünk, segít intézni a dolgokat. Furcsálljuk a dolgot, kicsit erőszakosak a srácok, de úgy tűnik nincs más választásunk. Kitöltjük a papírt aztán gurulunk tovább a határőrökhöz. Itt ellenőrzik az listát, a kocsi rendszámát, aztán be kell mennünk egy irodába ahol az útlevelet kell bemutatni és lefotóznak. Most jól jön a srác aki mellettünk van segíteni, mert a vállpántos nem tud angolul. Csodálkozik a magyar útlevélen, még nem találkozott ilyennel. Nem is tudja mitévő legyen. Telefonál valahová, aztán közli, hogy 140 dollárt kell fizetni a két vízumért amit itt helyben adnak és utána mehetünk. Sokalljuk, próbálunk alkudni de hajthatatlan a katona, EU-s polgároknak kell vízum. Vacillálunk, hogy mit csináljunk, aztán úgy döntünk, hogy visszafordulunk, nem megyünk tovább. Ekkor eltűnik a segítőnk, amit nem is bánok, mert gondolom ő sem ingyen adta volna a segítségét. Miközben várunk, hogy visszakapjuk az útleveleinket, meggondoljuk magunkat, mégis kifizetjük a vízumot. Megkapjuk a pecsétet, szabad az út. De, mégse ilyen egyszerű, előbb egy csomó papírt ki kell tölteni és még 35 dollárt kell fizetni a kocsira, amit nem értünk miért. Utána követni kell egy autót, ő mutatja merre menjünk itt a határállomás labirintusában, majd megint egy irodába találjuk magunkat ahol újabb útlevél ellenőrzés történik. Ezek után mehetünk utunkra. 

Szerencse, hogy nem csak arabul vannak kiírva a városok, mert offline nem működik a térképünk, nyomtatott térképünk meg nincs. Dahúkba megyünk, amit itt Duhok-nak is hívnak. 

Kora délután érkezünk Dahúkba, Iraki-Kurdisztán egyik városába. Lakosságának többsége kurd. 

                             

Nincs nyitva semmi vendéglátó hely. Még egy teát is csak hosszas keresés után találunk egy eldugott, lefüggönyözött teázóban ahol csak férfiak vízipipáznak és mindegyik a telefonját nyomogatja.

 

Hotel rengeteg van, egymást érik. Az egyikben meglepődünk, hogy milyen drága, nem is maradunk, megyünk tovább. Aztán találunk egy árban megfelelőt, de a recepciós, egy fiatal srác nem velünk  törődik, hanem nagy lendülettel elmondja, hogy ő szír, és kérdezi hogyan tudna Európába jutni. Laci mondja neki, hogy menjen el Bagdadba a magyar követségre és kérjen ott menekültstátuszt. Ez a variáció láthatóan nem tetszik a srácnak és megkérdezi, hogy mi házasok vagyunk-e. Mikor mondjuk, hogy nem, rögtön rávágja, hogy én "very beautiful" vagyok és feleségül akar venni. Ez a variáció meg nekem nem tetszik. 

Elmegyünk körülnézni a környéken. Nem igazán látványos itt semmi. Az üzletek nyugati plasztik cuccokkal vannak tele, az nem érdekel. A járdákon parfümárusok meg ruhások. Naplementekor eljön a vacsoraidő, minden étterem kinyit, tömeg és telt ház mindenhol. Annyian vannak, hogy még az úttestre is asztalokat raknak, ott vacsoráznak. 

Nem akarunk részt venni ebbe a tömegnyomorban, kimegyünk a városközpontból. A külvárosban már nincsenek sokan, itt találunk egy sarki pizzázót. Az étlapon csak arab betűk vannak. Egy családi vállalkozás a pizzázó, két fiatal srác, testvérek csinálják az üzletet. Szerencsére tudnak kicsit angolul, ami ritkaságszámba megy errefelé, ők segítenek választani a menüből. Kihozzák a megrendelt pizzát, mellé még levest is kapunk. Közben érdeklődnek honnan érkeztünk, hány évesek vagyunk, stb. Nagyon örülnek, hogy Európából érkeztünk. Hoznak még salátát, üdítőt, vizet. Csak nézünk, mert nem kértük ezeket. Aztán hoznak sütit is, mondják kóstoljuk meg, nagyon finom, ezt csak ramadánkor eszik, úgy hívják zalabia. Spirál formájú, kívülről ropogós, belül puha, olajban sült tészta édes rózsavizes szirupba mártva. Nagyon édes és nagyon ragad, de ízlik. 

Vacsora után még sokáig beszélgetünk a srácokkal. Mindenben egyetértünk ami a világban manapság történik. Aztán, mikor fizetésre kerül a sor nem fogadnak el pénzt, azt mondják a vendégeik voltunk. 

Április 01.

Dahúk - Cizre  

A hotelben nincs reggeli, de sehol a városban sem, mert minden zárva van. Eredeti tervünk az volt, hogy ma elmegyünk Moszulba, de Laci nem akar. Nem érzi jól magát itt Iraki-Kurdisztánban, maga sem tudja miért. Tudjuk, messzebbre kéne menni le délre, egész a mocsarakig, ott van a sok csodálkozni való látvány - de arra  már nincs elég időnk. Én mennék legalább Moszulba, de Laci meggyőz, hogy az is kurd, inkább menjünk vissza Törökországba. Nem sok értelme volt átjönni Irakba egy éjszakára. De legalább ezt is megtapasztaltuk. 

Elindulunk vissza Cizre felé. Rengeteg benzinkút van, szinte öt méterenként. És nagyon olcsó a benzin. Átszámítva 210 Ft/liter. Laci minden benzinkútnál próbál kávét venni vagy legalább egy teát, de reménytelen, nincs. Úgy tűnik csak Törökországban lesz legközelebb. 

 

Semmi látvány nincs az úton, csak időnként a távolban előbukkanó havas hegyek. A közlekedés meg életveszélyes, úgy tűnik itt szinte semmi szabály nincs. 

 

Nehezemre esik megfogalmazni milyen benyomást tett rám ez az egynapos iraki látogatás. Persze, tovább kellett volna menni legalább Bagdadig. De, sajnos egy hét múlva Pesten kell lennem.

Megérkezünk a határhoz, rémülten nézem, hogy milyen hosszú kocsisor áll, estig itt leszünk. Aztán átterelnek egy másik sorba ahol csak pár autó várakozik. Úgy tűnik, csak a török rendszámú autók állnak hosszú sorban, másokat előre engednek. Az országból kimenni is olyan nehézkes mint bejutni. Megint millió helyen útlevél ellenőrzés, lefotózás, egyik ablaktól a másikhoz menni. Azt furcsállom, hogy befelé sem és kifelé sem nézték meg a kocsit, nem néztek bele még a csomagtartóba se. Aztán még fizetnünk kell 200 lírát a kocsi fertőtlenítésért (egy kapun áthaladva lefröcskölik valami fertőtlenítő szerrel) és Törökországban vagyunk. 

Rögtön itt a határnál van egy büfé, Laci már issza a kávéját. 

 

Megyünk vissza Cizrebe, és ezzel Mezopotámiába is. Ugyanabba a hotelbe ahol tegnapelőtt voltunk. 

 

A napot bazározással és utána a Tigris partján ücsörögve töltjük. Nagyon kellemes, jó levegő van és csend a szépen rendben tartott parkban. A bazárban bevásárolok egy pár nyári nadrágot, nagyon olcsó. 

Naplemente után sok helyen a járdára kirakott kis asztaloknál férfiak - nők nincsenek - teáznak, beszélgetnek. Ramadán.

Április 02. 

Cizre - Midyat - Hasankeyf - Diyarbakir 

A mai naptól megkezdjük utunkat vissza Európa felé, sajnos. Maradt tíz napunk a visszaútra. Ez alkalommal Dahúk-ban voltunk a legtávolabb Budapesttől - több mint 3000 kilométer.  

 

Úgy tervezzük a Diyarbakir - Samsun útvonalon felmegyünk északra a Fekete-tengerig és onnan vissza nyugatra Isztambulba. Útközben akarjuk látni milyen pusztítást végzett a tavalyi földrengés Malatya-ban.

 

Először Midyat-ban állunk meg. Midyat Mardinhoz hasonlóan nagy történelmi múlttal rendelkező város, az óváros olyan mint egy skanzen. A sikátorszerű ódon utcákban ősi házak sorakoznak faragott falakkal, nagy, nehéz kapukkal. A városban különböző vallású emberek élnek együtt, történelmi mecseteket és templomokat láthatunk.  

És persze a bazárt sem hagyjuk ki.

Aztán indulunk tovább Hasankeyf-be. Csodaszép tájon járunk. Gercüsnél látjuk a távolban lévő Kirkat tavacskát. 

Hasankeyf egy ősi település a Tigris nyugati partján. A Selyemút egyik kiemelkedő állomása volt. Ebben az időszakban épült a régi híd ami a középkor legnagyobb hídja volt, tartóoszlopai máig megmaradtak. A folyó melletti mészkősziklákban több ezer barlanglakás található. Sok barlang többszintes és saját vízellátással rendelkezett. A sziklákba mecseteket és templomokat is vájtak és több ősi temető is található a környéken. A folyószint felett 200 m-re áll egy bizánci építésű vár. Eredeti neve Hésn Kayfa ami sziklavárat jelent.  

 

Ezekből sajnos semmit nem láttunk, ugyanis mára már mind megsemmisült. 2020-ban az Ilisu-gát építésének befejezése után elárasztották a várost, az ősi város minden történelmi kincse víz alá került. A lakosokat a két kilométerrel feljebb épült új városba költöztették át.  

Az egyik megmaradt műemlék az 1473-ban téglából épült, kör alakú, kék és türkiz csempével díszített Zeynel Bey mauzóleum és a minaretek. 

Néhány műemléket az új Hasankeyf Kultúrális Parkba helyeztek át, néhánynak pedig a másolatát készítették el. 

Nagyon elszomorító, hogy a helyiek tiltakozásai ellenére a gáttal tönkretették a pótolhatatlan múltbeli emlékeket.

Az új város pedig így néz ki. A régi minden bizonnyal sokkal barátságosabb volt. 

Megyünk tovább északnyugatra, Diyarbakirba, 260 km, ott is lesz Tigris.

 

Bismirben megállunk, éhesek vagyunk. Ennénk, de nincsenek nyitva éttermek. Csak naplemente után fognak kinyitni. Nekünk, csavargóknak kicsit nehézkes ez a ramadán. Átmegyünk a halpiacon, jókora halakat árulnak. Végül találunk egy nyitva tartó kis étkezdét, de csak szendvicseket csinálnak. Az is jó lesz, meg mellé egy ayran. A kinti asztalhoz szeretnénk ülni, de azt mondják nem lehet. Nappal nem lehet az utcán enni. Akkor ezért van bepapírozva az ablak!  Hogy az utcáról ne lássák, hogy bent étkezés folyik! Érdekes, egyik városban minden étterem egész nap nyitva van, a másikban meg alig találunk egyet. 

Késő délután érkezünk Diyarbakirba, az óvárosba megyünk. Hamar találunk egy nagyon jó, olcsó hotelt. A hotellel szemben lévő téren egy hatalmas sátor áll, tele emberrel. Odamegyünk kíváncsiskodni mi történik. Ramadán vacsora van, mindenki ingyen kap vacsorát aki oda megy. A biztonsági őr beinvitál, nem is kell sorba állnunk, előrevisz és már kapjuk is a tálcát teli kajával. Az egyik asztalnál férfiak csinálnak nekünk helyet, üljünk közéjük. Nagyon barátságos fogadtatásban van részünk. Rengeteg asztal van, minden hely foglalt. De senki nem eszik, csak ülnek, előttük az étel. Aztán az egyik asztaltársunk elmondja, hogy van még tíz perc hét óráig, hétkor lehet kezdeni az étkezést. Pörköltszerű hús, rizs, yoghurt szósz, zsömle és egy üveg víz a vacsora. Finom volt és elégséges adag. Furcsállom, hogy mindenki gyorsan megeszi az adagját és már megy is. Nem maradnak beszélgetni - evés után mindenki azonnal feláll és elmegy. 

Közben a sorban állók között egy kis vita kerekedik, aztán egyre hangosabban kiabálnak, lökdösik egymást. A biztonsági őrök rögtön közbe lépnek és sikerül lecsitítani az embereket. Megkérdeztem az őrt, hogy miért veszekedtek, azt válaszolta, hogy néha idegesek az emberek ha egész nap nem esznek és nem isznak. 

A  ramadán az iszlám holdnaptár kilencedik hónapja amely alapján a muszlimok napkeltétől napnyugtáig böjtölnek. Ramadán hónapban arra emlékeznek, hogy Allah kinyilatkoztatta Mohamed prófétának az akaratát. A böjt hónapja a béke és a szellemi megtisztulás időszaka. A hívőknek 30 napos böjtöt kell tartaniuk, amitől a test és a lélek megtisztulását várják. Napkeltétől napnyugtáig tartózkodni kell az evéstől, ivástól. A ramadán mindenki számára kötelező, kivétel a 14 éven aluli gyermekek, a betegek és utazók, de utóbbiaknak utólag be kell pótolni az elmulasztott napokat. A ramadán adakozás kötelező minden muszlim számára aki legalább egy napi élelemmel bír. Napnyugta után csoportos étkezést tartanak családtagokkal, barátokkal. A ramadán végén hatalmas közösségi vacsorát rendeznek ahol adakoznak a szegényeknek.

Vacsora után elmegyünk sétálni, nézelődni, meg egy kis desszertet enni. Van künefe az egyik utcai árusnál, csodálkozom milyen olcsó. Egy másik utcai árus valamilyen italt árul. Megkérdezzük, hogy mi az és rögtön ad egy pohárral, hogy kóstoljuk meg. Édesgyökér. Nagyon egészséges ital. Még sosem ittam ilyet. Érdekes íze van, de ízlik. Nem kell kifizetni, ajándékba adta. Nagy a forgalma, sok járókelő vásárol belőle. 

Ez nekem való hely, utcákon át bazár, sok-sok árus. Már kezdenek bezárni, de majd holnap megnézem őket. Még sétálunk kicsit, bámészkodunk milyen itt az esti élet. 

Április 03.

 

Diyarbakir

A Tigris folyó partján található Diyarbakir is történelmi jelentőségű város. Már a kőkorszak óta lakott terület. Most Diyarbakir a második legnagyobb város a Délkelet-Anatóliai régióban, lakossága túlnyomó részben kurd származású. 

 

Ablakunk a főtérre néz. Kora reggel még kihalt, üres a tér. 

Megyünk bazározni. A járda szélén cipőpucolók sorakoznak, kicsit arrébb bőrdíszműves és cipészmester varrja áruit. 

Itt található a Hasan Pasha Han. Egy történelmi épület ami a 16. században a város oszmán korszakában épült, egykor karavánszeráj volt. Az épület belső tere egy nagy udvar, közepén egy nyolcszögletű shadirvan található. A shadirván egy szökőkútféle amit rituális mosakodáshoz használtak. Ma az épületben kávézók és üzletek találhatók. 

Mi is beülünk egy teára. Utána átmegyünk a szemközti téren található Ulu Cami-ba (Nagy Mecset). A 11. század végén épült mecset Anatólia legrégebbi mecsete. Akár ötezer hívőt is befogadhat. Egyesek szerint ez az ötödik legszentebb hely az iszlámban. Az épületek homlokzatain, oszlopain gyönyörű kőfaragványok láthatóak. A mecsetnek épületekkel körülzárt udvara van, melynek három bejárata van. Külön épületben van a férfi és a női imaterem. Pont imaidőben érkezünk. 

A főbejárat a térről nyílik, az oldalsó bejáratok szűk utcákból, a bazárból nyílnak. 

Nagyon jó ez a bazár, olyan mint egy labirintus. Van itt minden. Ruhanemű, táska, szőnyeg, ékszer, dohány hatalmas csomagolásban, fűszerek, rézből és egyéb fémből készült tárgyak, hentes, meg minden ami kell. Nagyon élvezem. 

   

Bazár után eltaxizunk a Tigris partjára. A várostól három kilométerre található a Dicle Köprüsü, a Tigris híd. 1065-ben épült a tíz ívű híd, ezért a helyiek On Gözlü Köprösü-nek hívják ami Tíz Ívű Hidat jelent. A hídon csak gyalogosközlekedés van. 

 

A híd lábánál a folyóparton hangulatos, párnázott kanapés kávézók találhatóak. Mi is leülünk, Laci kávézik én teát kérek. A teát caydanlik-ban szolgálják fel ami egy kétrészes teáskanna. Az alsó, nagyobb kannába a vizet teszik és a ráhelyezett felső kannába a teafüvet amihez először nem adnak vizet, csak gőzölik az alsó kanna felett. Mikor felforrt a víz, keveset ráöntenek a teafűre, így a felső kannában egy teasűrítmény lesz amiből mindenki tetszés szerint tölt magának és aztán felhígítja a forró vízzel az alsó kannából. A teáspohár kis űrtartalmú, vékony falú, tulipán alakú, fül nélküli üvegpohár. Kapunk mellé tökmagot is rágcsálni. 

Nagyon  kellemes itt a történelmi jelentőségű Tigris partján üldögélni és teázni. Látjuk a közeli Diyarbakir erődöt is. Csodálkozunk, hogy a folyó milyen gyors folyású. Elmondták a helyiek, hogy a "tigris" szónak semmi köze a nagymacskához - egy ősrégi perzsa szó ami gyorsat vagy nyilat jelent. És igaz, a folyó partján ülve mindkettőnknek feltűnt, hogy milyen gyorsan rohan a víz. Kétszer olyan gyors mint a Duna, legalábbis ott ahol mi ülünk. 

Lassan vacsoraidő van, visszamegyünk a városba. Épp jön egy kisbusz, nincs megállója, csak le kell inteni és megáll. Azzal megyünk vissza a városba. 

 

Este a mellékutcákban az üzletek nincsenek nyitva, csak a főúton. Nagyon sokan vannak az utcán. Előkerülnek a járda szélére kirakott kis székek, teázó helyek. A mecset előtti tér is tele van kis székeken teázgató emberekkel. A mecset csodaszép az esti világítással. 

Nem tudok ellenállni, olyan finom és olyan olcsó, megint eszek egy künefét desszertnek vacsora után. Egyébként minden nagyon olcsó ebben a városban. 

Április 04.

Diyarbakir - Malatya - Darende

Szívesen maradnék még Diyarbakirban. Nagyon tetszik itt és még sok látnivaló lenne a városban, de folytatni kell az utat. Malatya-ba megyünk, 230 km. 

Nagyon látványos útban van részünk a hegyek között. 

A Hazár tó partján vezet az út, itt megállunk kicsit. Ez egy hasadéktó ami a Taurus-hegységben található és a Tigris forrásaként nevezetes. A tóban egy elsüllyedt város van. Tudósok egy város négyezer éves régészeti nyomait találták a tó alatt.

 

Csodaszép látvány a kicsit ködös időben a tó a Taurus havas csúcsával. 

 

Milyen jó így kocsival csavarogni, a repülővel ellentétben! Így látjuk a tájat, bőrünkön érezzük az időjárás változatosságát. Az előbb még havas csúcsokat láttunk, most meg virágos hegyeket. Nagyon szép, olyan hatást kelt mintha bársony lenne. 

Elizag-nál viszontlátjuk az Eufráteszt is, a másik folyót. Áthaladunk a folyó felett a Kömürhan hídon és ezzel magunk mögött hagyjuk Mezopotámiát. 

Megyünk Malatyába. Először 2022 októberében jártunk itt, aztán 2023 február 6.-án megdöbbenéssel láttuk otthon a tévében ahogy egy földrengés következtében összedőlnek egész utcák, benne a mi hotelunk is. Akkor a földrengésnek Törökországban 40.000 áldozata volt, Szíriában 10.000. Arra vezet az utunk, nézzük meg mi van ott most. 

 

A külvárosi részen hatalmas területen konténerházakban laknak a hontalanná lett károsultak. Nagyon szomorú látványt nyújt a város. Rengeteg épületnek csak a helye van meg, sok más megrongálódva áll. Az utcában, ahol annak idején a hotelunk állt, még most is folyik a romeltakarítás. Iszonyú por van mindenhol. Az emberek arcáról leolvasható az átélt szörnyűség. Nem is tudom leírni az általános hangulatot. Mi is a látvány hatása alatt állunk. Teljesen más így testközelből látni a tragédia nyomait, mint a tévében. 

 

Nem rendes dolog itt külföldi kocsiban turistáskodni, bámulni mások tragédiáját. Laci már szégyelli magát - menjünk ki a városból, menjünk tovább!

Nagyon sajnálom a városlakókat - mi tovább megyünk, de nekik maradni kell. Megyünk tovább Darende-be. Sokáig csendben vagyunk.

A város szélén itt is látunk a földrengés károsultak számára elhelyezett konténerházakat, egész telepeket. A központban megállunk egy étkezdénél érdeklődni merre találunk hotelt. Azt mondja a felszolgáló, hogy ő tud egy nagyon jó szállást. Fel is hívja őket, hogy mehetünk-e, itt van háromszáz méterre. Egy tanárszállás, ahol adnak ki szobát idegeneknek is. Nagyon jó kis szállás, csendes, meglepően olcsó és még reggeli is van.

 

Vacsorázni visszamegyünk az étterembe ahol a szállást ajánlották. Nyárson sült májat eszek salátával. Nagyon finom. 

Április 05.

Darende

Darende egy kis település Malatya tartományban a Tohma patak partján. Csendes kis település, alig van forgalom.

Reggeli után besétálunk a városközpontba. Kis utcák üzletekkel, piaccal. A patakparton található a Darende Merkez Cami, a központi mecset. 

Darendétől nyolc kilométerrel északra található a Günpinar vízesés, oda megyünk. 

 

Szezonban biztos sok látogató van itt, de most nincs senki - csak mi vagyunk. A beléptető kapu is nyitva van, most nem kell fizetni. A vízesés körülbelül huszonöt méter magasból zúdul le a patakba ami egy kanyonon halad át. A patak mentén sétaúton kirándulhatunk, több piknikező hely is van. Csodaszép a vízesés és az egész környék. Nagyon jó a levegő, érezhetően tiszta, friss. 

Másik látványosság az innen nyolc kilométerre lévő Tohma Kanyon. Oda is ellátogatunk. 

A Tohma patak kanyonja egy meredek sziklás kanyon. A szikla falába épített járdán sétálhatunk végig a patak felett. A kanyon bejáratát egy gyönyörű parkból lehet elérni. Itt sincsenek látogatók, üres minden, aminek nagyon örülök, sokkal kellemesebb így mint a tömegben. 

Visszamegyünk a városba. Útközben megnézzük a Tohma patakon átívelő oszmán korból származó Uzunok kőhidat. 

 

Laci pihenni akar a szobában, én addig elmegyek megnézem a pár utcával arrébb található Fikri Caliskan Művészeti kiállítást. 

Fikri Caliskan egy nyugdíjas tanár aki a nyugdíjba vonulása után hobbiból kezdett a művészettel foglalkozni és megalkotta a miniatűröket. A miniatűröket a természetben talált anyagokból készítette különféle helyekről, tárgyakról, emberekről, állatokról. Saját házát rendezte be a kiállításnak. 

Az udvaron és a ház falán is láthatóak az alkotások. 

 

Nincs zárt kerítés és kapu, bemegyek az udvarra. Fotózom az alkotásokat, kijön a házból Caliskan úr, bemutatkozik és kérdezi honnan jöttem. Nagyon örül, hogy Magyarisztánból érkeztem. Mutatja, hogy menjek be a hátsó kis házba, ott vannak a kiállított alkotások. 

Különböző életjeleneteket örökített meg, mint pl. az aratás, őrlés, családi jelenetek. Külön érdekesség, hogy ezek a bábuk mozognak, mintha valóban végeznék a tevékenységet. 

    

A falon sorban kiállított babákról elmondja, hogy az élet különböző fázisait mutatja be a születéstől a halálig. 

Csecsemőként. 

Pici gyerekként mikor járni tanul.

 

Kisgyerekként mikor labdázik, majd iskolás kamaszként. 

Jön az esküvő, majd családfő lesz és a gyerekekkel teljes a család. 

Idős korukra a gyerekek már elköltöztek, ketten maradtak. 

Jön a betegség, magány és a temetés. 

Nagyszerű alkotás!  Gratulálok a munkájához és megköszönöm, hogy megmutatta a kiállítást. 

Megyek megnézem Laci felébredt-e már, aztán megyünk vacsorázni. A rendelt étel mellé minden esetben kapunk valamilyen előételt, szószt és salátát. Most az előétel cig köfte. Hagyományosan nyers húsból készítik, de a törvény szerint már húsmentesnek kell lennie a higiéniai szempontok miatt, így van vegetáriánus változata ami csak bulgurból készül. A bulgurt apróra vágott hagymával és vízzel puhára gyúrják, majd fűszerezik. A masszát kilapított golyókká formálják, salátalevéllel tálalják. Nekem ízlett. 

A főétel grillezett csirkeszárny. Nagyon ízletes a fűszerezése. 

Szép zöld a szemközti mecset az esti fényekben. 

Április 06.

Darende - Samsun

Megyünk a Fekete-tenger partjára, Samsunba. 500 km a mai szakasz. Útközben felveszünk egy stoppos srácot, egyetemista, Tokatig jön velünk. Azt mondja Tokatban adta el a lelkét Drakula a sátánnak. Ezt a várost is érdemes lenne megnézni, de sajnos most erre nincs időnk. 

 

Érezhetően más világ van errefelé. Ez már nem Kurdisztán. Itt nem kurdok alkotják a többséget. 

Samsun tartományba érve a Ladik-tó mellett haladunk el. A tó a vízimadár populációja miatt fontos védett terület. A tó mellett haladva a kocsiból sikerült lefotóznom kettő, a tó felett repülő szürke gémet. Aztán meg a part mentén legelő birkákat. 

Kora délután érkezünk a tengerhez Samsun-nál. A város szélén lévő Panoráma hotelbe megyünk, remélve, hogy ott csend lesz és szép kilátás. 

                             

Kiveszünk egy szobát aztán visszamegyünk az óvárosba. Őrült forgalom van, nagy a zaj. Mennyivel jobb volt Darende a csendes kis település! Nincs erőnk ma már a tömeghez, megvacsorázunk és visszamegyünk a szobába. 

Április 07.

Samsun - Sinop

Úgy döntünk nem maradunk itt, megyünk tovább Sinopba. Nem nekünk való ez a hely. A szálloda is egy modern épület ahol panoráma ugyan van, meg Ray Ban meg Hugo, de a környéken semmi más nincs. 

 

De előbb még megnézzük a Bandirma hajó múzeumot, az útba esik. 

 

Az SS Bandirma egy oszmán teherszállítóhajó volt amely történelmi szerepéről vált híressé mikor 1919-ben Musztafa Kemal Pasa Konstantinápolyból Samsunba vitte, ami a török nemzeti mozgalom megalakulását jelentette. Ez nem az eredeti hajó, azt 1925-ben lebontották. Fontos történelmi szerepére tekintettel építették meg a hajó replikáját és múzeumként üzemel a Dogu Parkban. A történelmi tárgyak mellett Musztafa Kemal Pasa és követői viaszfigurái láthatóak a hajón. 

 

Szerintem jobb lett volna ha nem a parkban állítják ki, hanem vízre teszik a hajót.  

A park egy Szabadtéri Múzeum, a hajó mellett szobrok, ágyúk és egy repülő van kiállítva. 

Még korán van, nincs forgalom, igyekszünk a forgalom beindulása előtt kijutni a városból. Sinop nincs messze, csak 160 km. Nagyon élvezem az utat a sok alagút és viadukt váltakozásán.

Sinop a Fekete-tenger déli partján egy földszoroson fekszik ami az ókor óta a tengeri kereskedelem központja. Sokkal csendesebb, nyugodtabb város mint Samsun. A kikötő közelében, egy eredeti építészetű butik hotelbe megyünk, a szobából tengerre néző kilátással. A hotel mellett van egy nagyszerű étterem, isteni finom halat ettem. 

Ebéd után lesétálunk a tengerpartra. Az utcában egymást érik a hajófelszerelési cikkeket áruló üzletek.

A kikötőből indulnak turistahajók 45 perces hajóutakra. Szívesen befizetnénk egy kirándulást, de nagyon hangos disco zene szól a hajón, így nincs kedvünk. Szerintem a hajózásnak pont az a lényege, hogy csend van, élvezzük a természetet. Így csak üldögélünk a parton, sétálunk a sétányon, élvezzük a napsütést meg a tenger látványát. 

Rengeteg fülesmedúza van a vízben. Olyan sok, hogy egy hatalmas fehér foltot alkot a vízen. 

Milyen kristálytiszta a víz! 

Április 08.

Sinop - Safranbolu

Lenne még itt sok látnivaló, de időhiány miatt indulnunk kell tovább. Előbb még fel szeretnék menni a várba, biztos csodás a kilátás. Sajnos nem sikerül, korán van még, be van zárva. Bánom, hogy nem mentem fel tegnap délután. 

Safranboluba megyünk, 300 km. 

 

Az óvárosban veszünk ki szobát egy csendes kis utcában. A hotel egy autentikus oszmán épület, a szoba tipikus safranbolui házakként berendezett. Nagyon tetszik, egyfajta vidéki hangulata van a szobának a kis ablakokkal, berendezéssel. 

Csodaszép ez a szűk utca ezekkel a szépen felújított oszmán épületekkel. Több épület hotel, mellettük kis üzletek, éttermek, mecsetek. Az óvárosban több száz oszmán kori épület és 25 mecset található. 

Sok cukrászdát és édességüzletet találunk aminek nagyon örülök. Nehéz választani mit egyek. Nagy tömbökben kilóra árulják a sokféle ízesítésű halvát. Egyik finomabb mint a másik.

Az esti fényekben nagyon hangulatos az utcánk. 

Április 09.

Safranbolu

Safranbolu egy tipikus oszmán város jellegzetes épületekkel, utcákkal. Jól megőrzött oszmán kori házai és építészete miatt az UNESCO Világörökség részének nyilvánította. A város további eredeti megőrzése érdekében itt nem engedélyezett semmilyen modern dolog építése. Nagyon helyes, itt nem dübörögnek a légkondik és nem csúfítják el a házak falait.

A város neve a sáfrány és a görög polis szóból ered, ami várost jelent, mivel sokáig sáfránytermesztő vidék és kereskedelmi központ volt. A sáfrány a világ legdrágább fűszere, ára az aranyéval vetekszik. Már az ókorban is használták fűszerként és gyógyszerként egyaránt. A virág bibéjéből nyerik a fűszert ami fáradságos munkával érhető el. A bibéket kézzel szedik ki, egy kiló leszüreteléséhez 400-450 munkaóra szükséges. Fűszerként a virág három szál bibéjét használják és 80-100 ezer bibe ad ki egy kiló fűszert. Ezért olyan drága. 

Nagy csend volt éjszaka, semmi zaj sehonnan. Hajnali ötkor a mecset imára hívó énekére ébredek. Jó hangos, pont a mecset mellett vagyunk. Ebben a hotelben nem kapunk reggelit, kimegyünk a szomszéd utcában lévő pékhez. Isteni finom péksütemények vannak, még meleg mindegyik. Van pogaca is. Hasonló mint nálunk a pogácsa, és úgy is hívják. Sok szavunk van ami nagyon hasonló. Pl. a blúz törökül bluz, a nadrág pantalon, a sál az sal, a hentes kasap, a balta ott is balta, a bazár az pazar, a paszuly az fasulye, a szakáll az sakal. és még van egy csomó ilyen hasonló szó. 

Hat kilométerre a várostól található a Tokatli-kanyon ősi vízvezetékkel és egy üvegterasz kilátóval. 

A kanyont a Hizar patak medrében lévő mészkőréteg eróziója alakította ki az évezredek során. 

A kanyon bejáratánál láthatjuk az Incekaya vízvezetéket. Egy nagy és öt kisebb boltívből álló bizánci időkben épült vízvezeték kb. 60 méterre van a talaj felett. 

 

A bejárattól a kanyonba egy fából készült sétányon juthatunk le, kb. 200 lépcsőfokon. Az árnyas kanyonban a lépcső mellett egy vízesést is láthatunk. Nagyon kellemes a levegő, itt a nyári hőség is hűs lehet. A patakban egy csomó béka kuruttyol. 

Innen lentről jól látszik az üvegterasz meg a felette húzódó zipline. 

Kicsit kifulladva érek fel a sok lépcsőn, vissza a kocsihoz, de megérte. Átmegyünk a kanyon felett 80 méter magasságban lévő üvegteraszhoz. A bejárat egy étterembe vezet, onnan lehet felmenni a teraszra. Az étteremből is csodás a kilátás. Be is ülünk egy teára meg egy sütire. Nagyon hangulatos hely, néhány asztalnál hintaágyakon lehet ülni.  

Elég lélegzetelállító az üvegteraszra lépni. Alattunk látom a mélységet. 

Még nem volt elég az adrenalinból, elmegyek átcsúszni a kanyon felett a zipline-on. Felveszem a tartó hevedereket meg a sisakot. Biztonsági szempontból nem lehet magammal vinni telefont meg semmit, így majd Laci fotóz. 

Nagyon élveztem, kár, hogy nem szélesebb a kanyon!

Visszamegyünk a városba. Lacinak nincs most kedve bazározni, maradna a csendes kis utcában. Én elmegyek a bazárba. Másfél kilométer, gyalog megyek. Nehéz a terep, meredek utcákon le-fel. Nagyszerű a kilátás a völgyben lévő házakra. 

 

Eski Carsi, az az Régi Bazár macskaköves szűk utcáiban számos kézművestermékeket árusító üzletek találhatóak. Bőr, textil, fa és különböző fémből készült tárgyak, szappanok, édességek, kávézók, éttermek és persze miden amit sáfrányból lehet készíteni. Több mecset is van a bazár területén. A lokum árusok minden bolt előtt kóstolót kínálnak. Mire végigmegyek az utcákon, teljesen jóllakom lokumból. De azért az egyik üzletben veszek egy pár féléből meg két üveg sáfrány lekvárt is. A lokum egy török csemege. Keményítőből és cukorból készült, zselészerű kis kockákra vágott porcukorba vagy kókuszreszelékbe forgatott édesség. Sokfajta ízesítéssel készítik. Gyümölcsös, rózsavizes, mogyorós, mentás. Mindegyiket imádom. Kínálnak kóstolónak sáfrány teát is. A sáfrány vörös, de mikor ráöntik a vizet sárga tea lesz belőle. Nem is tudom mihez hasonlítani az ízét, de ízlik. 

 

Annyira jó ez a hely, estig el tudnék itt nézelődni, de nem lehet, megbeszéltük Lacival, hogy ötre visszamegyek a hotelhez. 

 

Lacit a mecset előtti téren egy padon ülve találom, a helyi férfiakkal jól elbeszélget. Áradozok a bazárról, hogy milyen jó volt, miket láttam. Akkor ezt ő is akarja látni, menjünk vissza! Nincs ellenemre az ötlet, de most kocsival megyünk. 

 

Annyira szép bőrtáskák vannak, nem bírok ellenállni, veszek egy szép pirosat. Meg egy szép blúzt is. 

Április 10.

Safranbolu - Isztambul

Annyira tetszik ez a város! - sajnálom, hogy muszáj indulnunk. Azt meg még inkább, hogy közeledik a hazaérkezés napja. 

 

Isztambulba megyünk, a szokásos Kadiköy városrészbe. 390 km a mai etap. 

Egy út menti étteremnél állunk meg ebédelni. Önkiszolgáló étterem és élelmiszerüzlet egyben. Csak ámulok, hogy mi minden van itt. Óriási sajtok, millió fajta édesség, fel sem tudom sorolni mennyi minden kapható. Az étteremben is hatalmas a választék. 

Kora délután érkezünk Isztambulba.

Kadiköyben, a már ismert hotelben veszünk ki szobát, aztán elindulunk a sétáló utcába vacsorát keresni. Extra sokan vannak. Fárasztó ez az egymást kerülgetés, Laci azt  mondja, már kétszer a lábára léptek. A szokásos  önkiszolgáló étterembe megyünk, ott mindig nagy a választék és még olcsó is. És van asure amit imádok. Az asure egy különleges török desszert ami többféle friss és szárított gyümölcs, mogyoró, dió keveréke cukorral, pudinggal összekeverve. 

Április 11.

 

Kadiköy - Eminönü

Hajóval akarunk átmenni Eminönübe, az európai oldalra. Meglepődök, hogy milyen tömeg van a kikötőben, ilyet még sosem láttam. Alig lehet beférni a hajóállomásra. Tíz percenként indulnak a nagy kompok és mindegyik teljesen tele van. Hömpölyög a tömeg a hajókra. 

Elindulunk a bazárba, de olyan emberáradat van mindenhol, hogy mozdulni sem lehet. Így élvezhetetlen az egész, feladjuk, visszafordulunk. A kikötővel szemben van a Yeni Cami, az Új Mecset, megpróbálunk oda eljutni. Persze, itt is a tömeg fogad. Pont imaidőben érkezünk, áramlik be a tömeg a mecsetbe.   

Bárhová megyünk mindenhol ez az elviselhetetlen tömeg van, inkább visszahajózunk Kadiköybe. A hajón szóba elegyedünk két bosnyák hölggyel akik elmondják, hogy azért ez a sokadalom mindenhol mert most van a Cukor Ünnep. A következő három napon minden török ingyen utazhat bárhol Törökországban, ezért mindenki útra kel. 

 

A Cukor Ünnep három napos ünnep és a ramadán végét jelenti, a böjt megtörésének ünnepe. Ilyenkor nagyon sok édességet készítenek, rengeteg cukorkát vásárolnak. Családok, barátok látogatják egymást, közös lakomákat tartanak, cukorkát, édességet szokás adni egymásnak, innen a Cukor Ünnep elnevezés. 

Kadiköyben bemegyünk a sétáló utcába, de ott is hamar feladjuk, nem lehet mozdulni. 

Mindig hús, mindig kebab mindenhol, Laci most tésztát enne. Van itt egy nagyszerű tésztás étterem. Telt ház van persze, mint minden étteremben, várni kell hogy megüresedjen egy asztal. Én hamsit eszek a sarki kis étkezdében. A hamsi apró hal, szardella, kukoricalisztbe forgatva és kisütve. Isteni finom és laktató. 

Április 12.

Kadiköy - Nis

Reggel nyolckor indulunk, hogy még a forgalom beindulása előtt kiérjünk a városból. 

Úgy tűnik, sikerült elkerülni a városi dugót, de aztán az autópályán beindul a hatalmas forgalom. Itt is érezhető, hogy sokkal többen vannak az úton mint általában. És milyen őrült közlekedés van ma! Nem szokott ez ilyen lenni! A balesetek is egymást érik. Tegnap este mindenki berúgott talán? 

Nincs még dél mikor a határhoz érünk, aztán fél óra várakozás után Bulgáriában vagyunk. Nem állunk meg sehol, minél előbb el szeretnénk elhagyni Bulgáriát. Szerencsére a bolgár-szerb határnál se kell várni, csak útlevél ellenőrzés van és már mehetünk is. Nis-be megyünk, vissza a már megszokott hotelbe. 

Április 13.

Nis - Budapest

Az unalomig ismert úton haladunk, mikor Belgrád után egy útterelés miatt le kell menni az autópályáról. Újvidékig egy kis úton megyünk, ami lassú de legalább látványos. Kanyargós, erdős úton haladunk a Fruska Gora National Park területén. Nagyon szép hely, jó a levegő, érdemes lenne megállni itt is, de nincs időnk rá. 

Kiérünk az erdei útról, Laci már nagyon menne, haladna, sok időt elvesztettünk a lassú haladással. Megelőzi az előttünk lévő autót, de még nem volt vége a záróvonalnak. Persze a motoros rendőr ott áll a fa mögött, utánunk is ered, villog, hogy álljunk félre. Azt mondja bekísér a helyi bíróhoz és 300 Euró lesz a büntetés. Megrémülünk ettől a nagy összegtől. Laci próbál mentegetőzni, hogy messziről jöttünk....... Aztán megesik rajtunk a szíve a rendőrnek és elenged. 

 

Délután kettőkor érkezünk Röszkére és itt van amitől tartottam: megint több kilométeres a kocsisor. Közel hatórás várakozás után este háromnegyed nyolckor lépjük át a határt. Nyolc kapuból csak öt volt nyitva. Miért van itt mindig ilyen hosszú várakozás? 

 

Csodás volt ez a három hetes körutazás, rengeteg, életre szóló élménnyel, új dolgok tanulásával, megtapasztalásával.

7007 kilométert tettünk meg a három hét alatt. 

Laci hazafelé kérdezte, hogy melyik város tetszett a legjobban. Nem tudok választani. Mindegyiknek megvolt a maga varázsa, szépsége, az emberek kedvessége, jóindulata. 

Én már tervezem a következő utat. 

2024. 06. 01.