2016. február 28., vasárnap

Egy kicsi göri napjai




Egy kicsi göri napjai


Sissy vagyok, kilenc éves vadászgörény.




2007. május 6.-án tíz testvéremmel együtt láttam meg a napvilágot.
Mi vadászgörények születésünkkor nagyon pici, 8-10 grammos állatkák vagyunk, csupaszok és vakok.
A következő négy fotón nem én vagyok, rólam nem készült ilyen pici koromban fotó, de meg szeretném mutatni, hogy mekkora egy vadászgörény mikor megszületik, így Fejes Imre fotóit használtam.
http://mennydorgo.gportal.hu/
                               

                                








Kb. négy hetes korunkban kinyílik a szemünk, kezdünk hallani és a szőrtakaró is kifejlett, felismerhető lesz a felnőttkori színezet. Ilyenkor már szilárd táplálékra is szükségünk van az anyatej mellett.
Ragadozó állatok lévén fő táplálékunk a hús.



Még a tesókkal

Születésem első heteire nem emlékszem, csak hallomásból ismerem.
Még csukva volt a szemem, mikor idegenek jöttek látogatóba. Vadászgörényt akartak maguknak. Csodálkoztak mikor meglátták az alomnyi pici alig szőrös kis állatkát. Még sosem láttak ilyen pici göriket. Alaposan megnéztek minket, meg egy csomót kérdezősködtek felőlünk, majd mondták, hogy egy-két hét múlva megint jönnének látogatóba.
Mire legközelebb jöttek, már nyitva volt a szemem. Mamámat kivették a ketrecből és bezárták egy kicsi ketrecbe, aki ezért vadul tépte a rácsot, hogy mit akarnak velünk csinálni. Mi meg mit sem törődve semmivel, csúsztunk, másztunk.
Mindketten, de főleg a nő, össze fogdosott mindannyiunkat, azt se tudták, hogy hogyan ismerik fel, hogy melyikünk a lány és melyikünk a fiú. Lányt akartak. A férfi valami szagról beszélt, meg kicsit fintorgott és kérdezgette, hogy biztos kell nekünk görény?
Én voltam a legkisebb az alomban, így engem választottak ki. De még nem vihettek magukkal, mert még a mamámnál a helyem. Annyira megtetszettem nekik, hogy biztos akartak lenni benne, hogy ha majd eljön az idő, engem visznek haza, nem ám valamelyik tesómat, ezért, hogy később is felismerhető legyek, kaptam egy nyakláncot. Cérnát kötöttek a nyakam köré, és azt mondták, hogy nemsokára majd megint eljönnek és akkor elvisznek magukkal.



Költözés

Hat hetes voltam mikor megint megjelentek. A mamámat megint elzárták, nagyon mérges volt érte, erősen hadakozott. Mi most sem törődtünk semmivel, a tesóim nyúzták egymást a ketrec közepén, én meg az egyik alomtálban szunyókáltam.




Keresték a "cérnás" görit. Csodálkoztak, hogy mekkorát nőttem, de még mindig én voltam a legkisebb. Némelyik fiú tesóm kétszer akkora volt mint én. Örültek, hogy én ilyen kis picurka vagyok.
Felvettek, ébresztgettek, de semmi. Nagyon elszomorodtak, nem hitték, hogy csak alszom. Lehet beteg? Mindenki játszik, csúszik, mászik, ő meg alszik? Biztos nem beteg? Kérdezte a nő.
Bizonygatta a görimamám emberanyja, hogy semmi bajom, de nem igen hittek neki. A férfi meg is jegyezte, hogy "akkor most döglött görényt veszünk? "
Hiába minden, nem hitték el, hogy csak mélyen alszom. Akkor még nem tudták, hogy van nálunk a "beájulós" alvás. A későbbiekben ezzel többször ráhoztam anyára a frászt.
Elkezdték nézegetni a tesóimat. Mindegyiket fogdosták, nézegették, de egyik sem tetszett nekik úgy mint én. Ez olyan nagy, ennek nem fekete az orra, ennek nincs olyan fehér foltja, csak a legkisebb a legcukibb, mondták. Vagyis én.
Hosszas válogatás után hallom ám, hogy azt mondja a nő, jó akkor legyen inkább ő. Micsoda!? Nem én? Pedig olyan aranyos kedves pár, nekem is tetszenek. Ha mennem kell, akkor velük menjek. Gyorsan ugrottam is a többiek közé, hogy lássák nem vagyok én "döglött".




Elkaptam egyik tesóm nyakát és vadul tépni kezdtem. Figyeljetek milyen életerős vagyok! Hahó! Élek!
Meg is lett az eredménye, a nő letette a tesómat, és örömmel kiáltotta, nézd, felébredt! Tényleg csak álmos volt! Nagy volt az öröm, csak a mamám tépte még mindig vadul a rácsot.
Nem nagyon fogtam fel akkor, hogy soha többet nem fogom látni se őt se a tesókat. Betett a nő egy dobozba és elindultunk. Kicsit riadtan néztem, de igazából nem féltem. Kedvesen beszéltek hozzám, simogattak. Kiértünk az utcára, fura szagokat éreztem, nyújtogattam a nyakam, de semmit nem láttam a dobozból. Próbáltam ágaskodni hátha látom mi történik.
Valami fura hangos hangokat hallottam, idegen szagokat éreztem. Beültünk egy nagy dobozba és elindultunk. Ide oda dőltem a kis dobozban, jobbnak láttam összekuporodni. Közben valamit motyogott a nő, hogy ne féljek, nemsokára haza érünk, meg milyen kis cuki vagyok, meglátom majd milyen jó lesz nekem és még tesóm is lesz. Néha néha próbáltam felállni, hátha látom mi történik, de mindig eldőltem, nem tudtam megkapaszkodni. Próbáltam lefeküdni, aludni, de az se ment, mindig elgurultam egy egy kanyarnál.
Nemsokára meg is érkeztünk, végre vége a rázkódásnak, meg tudok állni a lábamon. Kivettek a dobozból és betettek egy nagy ketrecbe, majdnem olyan mint amiben a mamámmal voltam. Azt mondták, hogy mostantól kezdve itt fogok lakni és ők lesznek anya és apa.
Valami Sissyt is mondott, de ezt már többször hallottam tőle amikor hozzám beszélt. Akkor még nem tudtam mi lehet az.
Egyfolytában ismeretlen szagokat érzek, és furcsa hangokat hallok. Ismét nyújtogatom a nyakam, szaglászok a levegőbe, mi lehet az. Fura nyöszörgést is hallok. Anya, mostantól így hívom ha már ő lett az új mamám, kivett a ketrecből. A kezében tartott, olyan pici voltam, hogy elfértem a tenyerében.
Jesszusom, mit látok! Egy óriási nagy szőrös pofa mered rám nyöszörögve.




Úristen, ennek csak az orra akkora mint az én fejem! Milyen szerzet ez? Anya egyfolytában mondogatja neki, hogy szépen, mert ő nagyon picike. Nyalakodna a nagy szőrös pofa, de szerencsére anya nem engedi neki, még a végén beteríti nyállal az egész testem. Kíváncsi vagyok, de kicsit rémült is, így csak ülök anya tenyerébe kuporodva és bízom benne, hogy nem fal fel a szőrös pofa. Ha közelebb jön én biztos bele harapok, gondoltam.
Hamar eljött az este, kaptam finom vacsorát, amire úgy ráugrottam mint aki egy hete nem evett. El is fáradtam az evésben meg a sok izgalomban, így kicsit tétovázva, de bekuporodtam egy takaróba.
Olyan kis pici vagyok, hiányzik a mamám meg a tesók, kivel bújjak össze, olyan üres a ketrec. Találtam egy szőrös állatkát ami nem élt, de jobb híján hozzá bújtam, és álomba merültem.
Anya nem tudott aludni, mindig nézegette jól vagyok e. Aludtam mint a bunda. Fárasztó volt a költözés.





Első napom az új családommal

Reggel mikor anya kinyitotta a ketrecet sírtam egy nagyot, azt hiszem megijedtem. A mamámat akarom meg a tesókat! De hamar megnyugodtam, tenyerébe vett, megint mondogatta ezt a Sissyt, meg ne félj, nem bánt senki. Aztán gyorsan vissza is tett, be az alomtálba. Kiugrottam belőle, ő meg visszatett. Inkább enni adjál, éhes vagyok! Ezt az almos dolgot eljátszottuk egy párszor, mikor már nem bírtam tovább és belepisiltem az alomba. Ennek anya roppantul örült, dicsérgetett, hogy milyen ügyes vagyok. Nem nagy dolog, pisilni kell, hát pisiltem, de hol van már a kaja! Látom már hozza is, megint ráugrok, azt mondják kis éhenkórász vagyok.
Evés után kivett a ketrecből, esetlenül, tétovázva sétálgattam a lakásban.


                                             


A szőrös pofa állandóan ott van, bámul meg nyöszörög. Szerencsére nem jön oda, anya nem engedi neki. Pedig jól orron csípném. Aztán megtudom, hogy Stefinek hívják és ő egy kutya. Ő lenne az új tesóm? De majd róla mesélek még később.
Ezt a Stefi kutyát rendszeresen ki kell vinni sétálni. Okos kis göri lévén később rájöttem, hogy ő kint pisil nem az alomba. Ezért kell kivinni. Megyek velük én is. Anya betesz a zsebébe, és indulunk.
Roppant érdekes dolgokat látok kint, néha néha nagyon zajos dobozok gurulnak el mellettünk amiktől megijedek, ilyenkor gyorsan bebújok a zsebbe. De nagyon kíváncsi vagyok, így mindig kapaszkodok kifelé.
Bemegyünk, beraknak a ketrecbe. Próbálok felmenni az emeletre, de még nem tudok.
Valami jó illatot érzek, csak nem kaja? Megint éhes vagyok. Anya elcsodálkozik, hogy fér ilyen pici állatkába ennyi kaja. Ezt naponta többször megismétlem. A szőrös pofa irigykedve néz, ő mindig csak vacsorát kap.
A napot evéssel, alvással és a lakás felfedezésével töltöm. Anya mindig nevet, mert még olyan kis esetlenül, óvatosan mozgok. Mondhatom szép dolog kinevetni a kisebbet.
Stefi nagyon szeretne közel jönni hozzám, de anya nem engedi neki, csak akkor nézhet meg közelebbről ha anya kezében vagyok.
Kapok kis plüss állatkákat, levadászom őket. A tyúkot különösen szeretem. A kis elefántnak nem sokáig marad füle, valahogy leesett a nagy harcban.




Amikor elfáradok, ott ahol éppen vagyok elalszom. Apa papucsa jó kényelmes, pont beleférek.




Minden ébredés után anya egyből az alomtálba rak. Nem akarok bele menni, de olyan erőszakos, vissza él az erejével. Tiltakozom erősen, hogy engedjen már, de nem. Addig erőszakoskodik, amíg megint pisilnem kell. Bedugom a fenekem az alomtál sarkába, és oda csinálok, had örüljön. Ő meg megint nagyon boldog, kapok simit, meg dicséretet, hogy nagyon ügyes vagyok. Nekem inkább kaja kéne!
Ezt az almos dolgot később odáig fejlesztettem, mert mint már említettem igen eszes kisállat vagyok, hogy bemegyek az alomba, úgy csinálok mintha, és már ugrok is kifelé, hogy kész vagyok. De anyát se ejtették a fejére, hamar rájön a trükkömre mikor a szoba sarkába csinálom amit nem oda kellene. Azért többször megpróbálom, hátha néha bejön.
Este megint zsebibabásat játszunk, visszük sétálni Stefit. Igaz én előbb inkább kicsit ennék. De nem kapok semmit, megyünk. Mikor vissza jövünk már végre, mert már nagyon korog a pocim, megkapom a vacsorát.
Késő este van, de anya nem enged aludni. Pedig már nagyon fáradt vagyok. Gyere, játszunk még egy kicsit, mert aztán meg éjszaka nem fogsz aludni. Mondja. Én most szeretnék, de nem érti, csak piszkál, pedig már össze esek a fáradságtól. Egyébként is minek aludnék én éjszaka, éjszakai állat vagyok.
Ma is hiányzik a mamám, odabújok a szőrös plüsshöz és alszom mint a bunda, kifáradtam a sok új élménytől.
Valahogy így telt az első napom az új családommal.









Ismerkedés mindennel

A következő napok, hetek a sok új dolog felfedezésével telik.
A sétálós dolgot minden reggel és este csináljuk, néha napközben is. Egyre jobban tetszik ez a dolog, már meg se ijedek a hangoktól.
Napok múlva már én is szeretnék kijönni a zsebből, szaladgálni a fűben, de anya nem engedi. Azt mondja, hogy még nagyon kicsi vagyok és valami oltásokról beszélt, hogy ha majd azokon túl vagyok, akkor szaladgálhatok a fűben. Addig zsebfogság van. Jobb mint a ketrecfogság.
Igaz sokat vagyok kint, anya nem az a bezárós típus. Akkor vagyok bezárva ha ketten maradunk Stefivel, mert anyáék elmennek valami dolgozóba. Na meg amikor már az őrületbe kergetem anyát.
Gyorsan cseperedek, egyre ügyesebben mozgok, már fel tudok mászni dolgokra. Stefi is oda jöhet hozzám, roppant jókat játszunk.
Változatos finomságokkal kedveskedik anya. A pipi nyak nagyon finom, bár még a csonttal küszködök. Van az a barna kerek ropis dolog, azt nem annyira szeretem. Abban az a jó dolog, hogy jól szét lehet szórni.
A halat utálom, bele se kóstolok. Később amikor már találkoztam görikkel, csodálkozva néztem, hogy mindegyik meg van őrülve egy kis szárított halért. Pfuj, nekem nem kell se szárítva, se sehogy! Utálom!
Már nagyobbacska voltam amikor apa vett csali halat a horgászáshoz, és megmutatta nekem is. Hát kihorgásztam a tálból, de csak azért mert úgy fickándozott, aztán gyorsan ott is hagytam.
Van egy torzszülött halszálka gerincem aminek szőrös a feje és tollas a farka, na azt szeretem nyúzni.




Nem csak husit kapok, hanem valami macskás tasakból szokta anya kiszedni a kis kerek barna falatkákat, de az nem ropis, az jó puha, azt is szeretem. Ebből a macskás dologból van halas is, na azt nem eszem meg. Büdös! Mint már említettem, undorodom a halas dolgoktól.
Szoktam kapni tojást is. De csak a sárgáját. Imádom lefetyelni. A nasikat nagyon szeretem. Több féle nasit is megkóstolok, de nagyon irigy anya, ezekből alig kapok, állítólag nem göriknek való. Pl. csokoládé, tejszínhab stb.
A banán és a dinnye is ízlik, de ezekkel is nagyon szűkmarkú anya. Nekem nagyon ízlett a mazsola is, egyszer bekaptam gyorsan egy párat, míg nem figyelt senki, de anya frászt kapott, azt mondja azt tilos ennem. Nem értem miért, pedig annyira finom.
És a nagy kedvenc a paszta! A paszta mindig minden mennyiségben jöhet. Csak nehogy halas legyen.





Szóval egyre több fajta finomsággal megismerkedem. Azt mondják, hogy amilyen ízt egy göri fél éves koráig megismer, azt fogja a későbbiekben megenni. Ezért is fontos, hogy minél több ételféleséget fogyasszunk.




A ketrecemmel is megbarátkoztam, nagyon lakájos. Emeletes.




Van az alsó szint, ott van egy kis kosár puha béléssel és takaróval, egy kis iglu amire még függönyt is varrt anya. Igaz az később leszakadt a sok húzogatástól. Néha játéknak is jó volt, nem csak függönyözésre.






És itt a földszinten van a vécé is. Igaz az első hetekben használtam más sarkokat is, de anya olyan szorgalmasan pakolgatott az alomtálamba, meg rángatta a grabancom, hogy rájöttem jobban járok ha csak az alomtálba csinálok. Ezt annyira jól sikerült megtanulnom, hogy többször előfordult, hogy befutottam az udvarról az alomtálamba, vagy séta alkalmával alig vártam, hogy haza érjünk, egyből az alomba ugrottam. Arra is jó az alomtál, hogy hajnali ébresztőt fújjak ha már kialudtam magam. Bebújok alá és a hátammal lökdösöm felfelé, ennek akkora hangja van, hogy még a szomszéd is felébred.
Na de térjünk vissza a ketrecemhez. Szóval ez volt a földszint. Aztán van az első emelet. Ott van az ebédlő. Meg a reggeliző és a vacsorázó is.
Aztán van a második emelet, ott van egy kis házikó, amit arra használok, hogy a nem elfogyasztott kajámat behordom oda. Mit össze dolgozok, hogy mindig legyen ott tartalékom, de anya állandóan kirabolja a házikómat. Ritkán alvásra is használom.




Innen a másodikról lehet bemászni a függőágyba. Imádok benne szunyókálni.






Az emeleteket csövek kötik össze, ami jó dolog, mert nem kell mászni, meg ugrálni egyik emeletről a másikra, csak szépen leereszkedek a csövön. Le lehet ereszkedni a földszintre, és az ebédlőnél is van egy kijárata. Vagy bejárata.




Kapok egy kis hordozó ketrecet is, majd a hosszabb utazásoknál ebbe utazok. Nem túl tágas, van benne egy takaró meg egy alomtál.




A lakást is egyre jobban felfedezem, sok jó bujkálós hely van. Kibéreltem a legjobb helyeket ahová el tudok menekülni ha vész van, nem fér be senki.






Mert vész az szokott ám lenni. Hamar megtanultam a szavak jelentését is. Ha anya azt mondja, hogy na megállj, most ki kapsz, vagy elverlek, vagy mit csinálsz te átkozott állat, akkor aztán futás! Olyan helyekre bújok, ahová anya keze nem elég hosszú, nem tud kihúzni. Viszont én jól kilátok, hogy mikor tiszta a levegő. 
Megtaláltam a legjobb alvós helyeket is, mint a szennyes tartó, vagy az ágyban a lepedő alatt vagy anya ruhái.




Sok mindent felfedezek a lakásban és kint az udvaron is amivel a későbbiekben majd mindig foglalatoskodnom kell.




Vidáman telnek napjaim, nagyon tanulékony és találékony vagyok. Tudom, hogy Sissy az az én nevem, és ha hallom a nevem, meg, hogy gyere, akkor biztos valami jó fog történni, így futok is anyához.
De ha a neven hallom meg azt, hogy nem szabad, akkor úgy csinálok, mintha nem érne el odáig a hang. Ha még egyszer hallom, csak most már hangosabban, akkor oda nézek és válaszolok is, jó nagyot fújok, hogy nem látod, nem érek rá! Aztán ha harmadszorra is elhangzik, akkor már futnom kell a rejtekhelyemre ha nem akarok grabancozást kapni, főleg ha nem csak kiabál anya, hanem már jön is. Mert akkor van igazán vész ha felugrik és elindul felém. Olyankor fel kell ám vennem a nyúlcipőt.
Sajnos nem mindig sikerül elmenekülnöm, így megismerkedek a grabancozással is. Ezt anya olyan nevelésfélének használja. Ilyenkor mindig nagyon mérges leszek, hangosan fújok és mikor elenged meg is támadom. Megcsípem a lába ujját, tudja ám kivel szórakozzon!  De a harapásért megint grabanc jár. Így azt szoktam csinálni, hogy ha anyának véletlen sikerül elkapnia és kikapok tőle, odarohanok apához és az ő lába ujjába csípek. Erre ő mindig kiabál, hogy nem én bántottalak Te kis átkozott állat! Én már futok is tovább. Ha meg cipő van rajta, akkor bokán csípem.
Már akkorát nőttem, hogy tudok lépcsőzni is. Jó magas a galéria, sok lépcső vezet felfelé, és ott van a jó puha ágyikó. Bebújok a lepedő alá, de ha még ott van apa, akkor jól belecsípek a lábába, hogy keljen már fel, így nem tudok a lepedő alatt bujkálósat játszani.
Hétről hétre egyre több mindennel megismerkedem, egyre több dolgot felfedezek.
Van egy nagy átlátszó doboz a polcon, teli vízzel és valami két nagy sárga gülüszemű úszkál benne.




Már napok óta figyelem őket, miután már fel tudok mászni bárhová, megnézem közelebbről. Felmászok a fotel háttámlájára, onnan jobban meg tudom őket figyelni. Gondolkodom, mi lenne ha beugranék közéjük?  Nem is tétovázok sokat, lendülök és ugrás!  Egy pillanat múlva nagyot csattanok az üvegen, majd a földön landolok. Anya nevet, hogy mennyi eszem van, neki ugrok az akvárium falának. Én meg olyan mérges vagyok, nagyokat fújva eloldalgok. Többet nem is foglalkozom az úszkálós gülüszeműekkel.
Mivel minden nap többször megyünk sétálni, így sok emberrel is megismerkedem. Társasház lévén minden szomszéd kíváncsi, hogy milyen kisállat költözött a házba. Ijesztgetem őket úgy, hogy csipkedem a kezüket meg a lábukat.
Szépen lassan az udvart is felfedezem, csuda jó helyek vannak ott, ások nagy gödröket. Van emelet is, így oda is felszaladok, körül nézek ott is. Lefelé is vezet egy lépcső, de oda nem szeretek lemenni, félek a pincében. Anya egyszer levitt, de erősen kapaszkodtam belé, nem akarok pincét. Az emeletre sokkal érdekesebb felszaladni, onnan sok mindent látok.
Anya szerint egy igazi rosszcsont lettem.



Orvos

Nyolc hetes koromban megyünk először orvoshoz. Na de nem ám akárhogy. Robogóval. Van egy kis szütyő, éppen bele férek, abban utazok. Tetszik a dolog, nem tiltakozom, szépen ülök a szütyőbe egész úton. Igaz nem látok ki belőle, de nem baj, legalább kialszom magam mire oda érünk. Szeretek motorozni.
Otthon meg kényelmes alvóhely a sisak.






Hamar oda is érünk, kíváncsian bújok ki a szütyőből. Bemegyünk egy szobába ahol sok más állatka van, mindenféle szagokat érzek. Mennék le a földre, de nem engedi anya. Nem értem, miért nem nézhetek körül?
Aztán bemegyünk egy másik szobába, na az volt a rémálom. Mit sem sejtve nézegetek, szaglászok mikor megfog egy fehér köpenyes kéz és minden féle nem tetszik dolgot csinál. Belenéz a számba, fülembe, nyomkod. Hiába fújok, kapálózok, hogy hagyjon békén, olyan erősen fog, nem bírok szabadulni. Anya meg nem csinál semmit, csak néz. Miért nem segít nekem? Erősen tiltakozva kiabálok, hogy mentsen már meg valaki ettől a göri kínzótól! Szerencséje van, hogy nem vagyok egy harapós fajta.
Aztán végre befejezi, visszamehetek anyához. És akkor jön a legszörnyűbb dolog. Lefog anya, úgy, hogy mozdulni se tudok, a kínzós ember meg belém szúr. Nagyot sírok annyira fáj. Aztán meg nagyokat fújok, hagyjon engem mindenki békén! Anya is! Neki is nagyokat fújok, még meg is csípem a kezét, hogy képzeli, hogy összejátszik a kínzós emberrel! De aztán gyorsan megbocsájtok neki, vadul nyalogatom a pasztát. Kapok a fejemre egy puszit, hogy milyen ügyes voltam, aztán zsupsz be a szütyőbe és robogózunk haza.
Már rég elfelejtettem a kínzós embert, mikor két hét múlva újra ott találom magam. Most már résen vagyok, de hiába minden, semmire nem marad időm, megint belém döfi azt a szúrós izét. Nem tudok mást csinálni, csak hangosan sírni és fújni. Vadul puszilom anyát, hogy ugye soha de soha többet nem hozol ide!
Hiába kérleltem, szerintem ez már valami mánia, hogy engem kell szurkálni, két vagy három hét múlva már nem is tudom, megint megyünk. Csalódok anyában, lehet, hogy nem is azért vett magához, mert annyira szeret, hanem valami beteges hajlama van, és a göri kínzóval szövetkezett? De aztán megnyugszom mikor elmondja, hogy most már meg vannak az oltásaim, én is sétálhatok, nem kell a zsebben kuksolnom.
Gondoltam, hogy akkor soha többet nem kell menni a kínzós emberhez és végre én is szaglászhatok Stefivel a parkban. Végre vége a zsebfogságnak.
Hónapok telnek el, már jócskán az őszben vagyunk, egészen nagy vagyok már. Kezdem növeszteni a téli bundám, szépen lassan a maszkom színét is változtatom egyre fehérebbre. Erről a színváltásról majd később még mesélek.
Szóval boldogan élem göri napjaimat, mit sem sejtve éppen pakolom a lakást, fontos dolgom van mint mindig, mígnem egyszer hallom, hogy gyere Sissy, elmegyünk a doktor bácsihoz. Jesszusom, a kínzós! Nem akarom! Most nem motorral megyünk, buszozunk. Ez is tetszik, mindenki engem néz, anyát kérdezgetik felőlem.
Megérkezünk. A műsor ugyan az. Tapogatás, nyomkodás, aztán a szúrás. De most ettől a szúrástól olyan fáradt leszek, hogy elalszom. Mikor felébredek nem látom anyát sehol. Rémülten nézek körül, csak nem itt hagyott a kínzósnak? De aztán nemsokára megjelenik. Nézeget, össze vissza puszil, nem értem mi baja van, minek örül ennyire. Csak aludtam egyet, a szúrásra már nem is emlékszem. Igaz én is örülök, mégse hagy itt, igaz nem mutatom, kicsit meg vagyok sértődve.
Még kicsit kába vagyok, inkább aludnék. Haza érünk, csak aludni akarok. Órák múlva kipihentem ébredek, elindulok, keresek magamnak valami elfoglaltságot. De úgy megijedek, hogy hanyatt vágom magam. Valami van a hasammal! Megnézem. Hová lett a szép nagy szőröm? És mi ez az ezüst szín? És fáj is kicsit. Felállok, indulok tovább, de nem stimmel valami, megint hanyatt vágom magam és a hasam szemlélem. Nem értem mi történt. Ezt az elindulok, hanyatt dobom magam, még eljátszom egy párszor, nem értem anya meg min vigyorog, mi olyan mókás. Inkább segítene, mert fáj a hasam és furán néz ki. Odajön, felvesz, ad egy kis pasztát, és azt mondja, hogy nem szabad piszkálni a hasam, hamar túl leszek rajta, csak ivartalanítottak. Csak? Neki csak. Na de én?! Megsértődve el is vonulok.
Igaza volt anyának, nem sokáig zavar a dolog, hamarosan önfeledtem mászok, ugrálok minden hová, a frászt hozva rá, hogy valami baja lesz a sebemnek.
Most aztán már biztos vége a kínzóshoz járáshoz, gondoltam. Van oltásom, nincs ivarom, akkor meg minek mennénk. De nem, két hét múlva megint oda indulunk, aztán csak csodálkozom, hogy semmi szúrás, nyomkorászás, csak megcsikizi a hasam és már jövünk is haza.
A szőröm is hamar visszanő, gyönyörű téli bundám lesz.





A hám meg a séta

Szokás szerint mit sem sejtve elfoglalom magam, most is nagyon fontos tennivalóm van, mikor anya felvett és rám rakott valami piros izét, amit nagyon utáltam. Meg vannak az oltásaid, mehetünk sétálni, mondja. Jó, de minek ez az izé? Gyorsan futkároztam benne körbe körbe a lakásban, a hasamon meg az oldalamon csúsztam, aztán meg a hátamat dörzsöltem minden hová, hátha leesik rólam. Biztos nagyon vicces lehetett, mert anyáéknak folyt a könnye a nevetéstől. Főleg mikor azt találtam ki, hogy tolatva közlekedek hasamat a földhöz szorítva, mert akkor így biztos lecsúszik rólam. Mondhatom, szép dolog kiröhögni a kelepcébe került kisállatot. Nekem egyáltalán nem vicces, ennek hangot is adtam, nagyokat fújtam, de senkit nem érdekelt, röhögtek tovább. Nem baj, gondoltam, majd megbosszulom én ezt többszörösen, nem fogtok majd mindig röhögni!
Sokáig próbálkoztam leszedni magamról, de nem sikerült, olyan szoros. Körbe fogja a nyakamat meg a derekamat, bolond dolog ez. Nekem inkább jó lesz a zsebbe, sétálás közben, csak ne kelljen ezt felvennem. Mikor már jól kiröhögték magukat, levették rólam. Addigra már olyan fáradt vagyok, hogy muszáj aludnom egyet, de azért még makogva szaladok egy kört örömömben. Ez is nagyon tetszik nekik, akárhányszor makogok, mindig vigyorognak, hogy de cuki.
Azt hittem soha többé nem kell felvennem azt a piros izét, mikor megint rám adták. Már a felcsatolásnál vadul tiltakoztam, de hiába, győzött a fizikai erő. Rajtam van. Megint szerencséje van anyának, mint már említettem, hogy olyan rendes kis göri vagyok, hogy akár milyen mérges vagyok és akár hogyan is tiltakozom valami ellen, soha nem harapom meg. Jó, néha néha egy ici picit megcsípem a kezét, de soha nem csinálom úgy, hogy fájjon is. Vannak emlékeim arról, hogy ha harapok akkor erős grabancozás jön, azt meg nagyon utálom, így inkább nem harapok. (Nagyot.)
Szóval időnként rám rakják ezt a hámot, nem értem minek. Lassan kezdem megszokni, már nem zavar annyira, játszani is tudok benne.




Aztán egyszer csak egy hosszú madzag is kerül rá, ami megint csak nem tetszik nekem, mert nem tudok arra menni amerre akarok. Hiába erőlködök, nem enged a madzag. Aztán kimegyünk madzagostul az udvarra. Még soha nem voltam lent a földön a lakáson kívül.



Szaglásznék, ismerkedek a kinti élettel, de nem lehet, húz a madzag. Sissy, gyere! Hallom. Dehogy megyek, szaglászok! Milyen puha a fű és milyen érdekes szagok vannak. Csak húz. Nem megyek én sehová, a hátamra fekszem, meg betámasztok az első lábaimmal, de erősebb a madzag. Ha nem szedem a lábaim, akkor végig törlik velem az udvart.
Többször kimegyünk az udvarra, egyre jobban tudom már kezelni ezt a madzagos dolgot. Ha arra megyek kicsit amerre a madzag akarja akkor utána nem húz, lehet szaglászni meg ásni, meg néha mehetek arra is amerre én akarok. Így engedek a madzag akaratának, a végén már egész jól kijövünk.




Mindig kapok sok dicséretet, hogy milyen okos vagyok, tudok már pórázon sétálni, így nem kell a zsebbe kuksolni mikor visszük Stefit. Nem túl igazságos a dolog, mert Stefi szaladgálhat szabadon madzag nélkül, nekem meg csak pár méter szabadságom van. Igaz az ő szájára néha ráteszik azt a rácsos izét. Egyszer nekem is mondta anya, hogy ha még egyszer megharapom valamelyik kutyát, én is kapok egyet. Na még csak az kéne nekem!




Nagyon megszerettem a sétákat. Van már több kutya barátom, majd mesélek róluk is.
Séta közben lehet ásni is. Anya mindig dobál labdát meg botot Stefinek, ő meg fut aztán vissza hozza neki. Bolond ez a kutya, eldobja anya, biztos nem kell neki, ő meg mindig vissza hozza. Nem győzi eldobálni. Na mindegy, én ezen mindig jót vigyorgok, és legalább van időm jó nagy gödröket ásni.
Sokszor csodálkoznak az emberek, hogy együtt sétálunk. Vicces kérdéseket tesznek fel velem kapcsolatban, néha már túl sok is, anyának elege van. Amikor rövid időn belül már a sokadik hülyeség jön, anya inkább betesz a zsebbe vagy a táskába.




Ilyeneket szoktak kérdezni, hogy jaj, milyen állat, patkány? Meg hörcsög? Vagy büdös borz? De voltam már tengerimalac, vakondok, mókus és oposszum is.
Aztán mit eszik, magokat? Szokták kérdezni. És nem harap?
Görény! És nem büdös? Nem rág szét mindent a lakásban? Mennyibe kerül, nekem is kell. Ilyen és ehhez hasonló párbeszédek folynak.
Egyszer egy szálloda folyosóján makogva szaladgáltam, nagyon tetszett a puha szőnyeg. A szomszéd szobából kijön egy pasi, majd felkiált, hogy anya gyere gyorsan, van egy mókusunk! Kijön a nő, és felteszi okos kérdéseit, ezt a párbeszédet hallom.
- Mi ez?
-Vadászgörény.
-És ez már meg van nőve?
Anya néz furán.
-És vérszívó?
-Nem, nem vámpír, görény.
-És nem támadja meg az embert ha éhes?
Apa kiszól a szobából, hogy -De igen, és kiszívja az összes vérét!
Anya inkább bevisz a szobába, mára elég volt. Aztán azzal bohóckodnak, hogy a "vigyázz kisállat a szobában" táblát aggatják rám. Lehet ezzel a nyakamba kellett volna szaladgálnom a folyosón.




Nem velem történt meg ez az eset, de elmesélem, mert roppant mulatságos. Van egy ismerősünk, a görijét Kirának hívják. Egyik séta alkalmával megkérdezik, tőle hogy
-Ja de aranyos, hogy hívják?
-Kira.
-És ezek a kirák a vadon élő borz szelídített változatai?
Még mindig ezen kacagok.



Lakberendező vagyok

Körbenézek a lakásban és meg kell állapítanom, hogy néhány dolog olyan logikátlanul van elhelyezve. Például a könyvek. Minek állnak olyan szépen vigyázva a polcon, így még olvasni se lehet őket! Így hát úgy döntök átpakolom őket, hogy használhatóak legyenek.
Felmászok a fotelba, fel a háttámlára. Ha jó nagyot ugrok, pont a könyves polcon landolok. Nekilendülök, ugrás, repülés, és igen! Pont a polcra érkezem. Gyorsan el is kezdem a munkát, bemászok a hátuk mögé és egyesével mindegyiket lelökdösöm. Mikor kész vagyok, utánuk ugrok és már lehet is őket lapozgatni. Mindegyiket sorba, sorba. De jön anya valamit mormog, hogy mit csinálok nem szabad, és vissza pakolja. Nem értem a logikát, a polcon nem lehet olvasni!




Még megpróbálom egyszer kétszer, de anya hajthatatlan, a könyvnek a polcon a helye. Mindegy, hagyom is, van itt még elég pakolni való dolog.
A szoba egyik sarkában van egy óriási nagy cserép, a kaktusz. Úgy látom szegény átültetésre szorul, friss föld kell rá.




El is kezdem az ásást, majd szólok anyának ha kész vagyok, hogy hozhatja az új földet.
Bele vagyok merülve az ásásba, már majdnem a fele kész, észre sem veszem, hogy anya nyakon ragad és kiabál, hogy mi a fenét csinálok már megint. Hiába fújok, akarom magyarázni a dolgot, fogja a grabancom. Mikor elenged jobbnak látom ha gyorsan befutok a szekrény mögé, onnan nézem mit csinál.
Visszalapátolja a földet. Hát ezért dolgoztam ennyit? Még teszek egy próbát, hátha tovább áshatok, ráugrok a lapátra, szétrepül a föld. Anya még mérgesebb, nincs időm elszaladni, sittre vág. Rázom a rácsot, ordibálok, hogy engedjen ki, de hajthatatlan. Elfáradok az ordibálásba, mérgemben felmászok a függőágyba és beverem a szunyát.






Végre letelt a büntetésem, nyílik a ketrec. Gyorsan ugrok is kifelé, egyenesen a kaktuszhoz. Felkapaszkodok a cserépre, de valami nem stimmel. Háló veszi körül és nagy kövek vannak a tetején. A köveket lelökdösöm, de a földet már nem tudom átdolgozni, nem engedi a háló.




Ezért inkább elviszek egy darab kis friss hajtást, egy kis ágacskát róla az egyik dugi helyemre a szekrény mögé. Majd lesz nekem saját kaktuszom, nem kell anyáé. Csak, hogy szerezzek hozzá földet?
Lehet, hogy ez nem volt a legjobb ötlet, mert másnap reggelre duplájára dagadt a tappancsom és annyira fáj, hogy rá se birok állni. Megyünk a göri kínzóhoz. Persze belém szúrja a tűt amitől megint kicsit álmos leszek. Nem alszom el, csak elkábulok. Halványan látom, hogy bevisznek a villogós gép alá és a lábam nézegetik. Aztán kapok még egy szurit, be van gyulladva a tapim. Nagyon fáj, sántikálok.
Másnap kifakad és folyik belőle valami trutyi. Sírok annyira fáj. De anya segít, kinyomkodja és mikor kiürül, lemegy a puffadás, jobb lesz, lassan tudom használni a lábam. Egy ideig elkerülöm a kaktuszt.
Van dolog a konyhában is. Mennyi krumpli! És milyen hülye helyen van. Szerintem a fürdőszobában a vécécsésze mögött sokkal jobb helye lesz. Neki is látok nyomban. Már majdnem az egész ott van, mikor megint nyakon ragadnak és megyek a sittre. Próbáljon segíteni az ember, akarom mondani a görény, ez a hála. Bedobnak a ketrecbe.
Ezt a krumplis dolgot sokáig nem adom fel, egyet-kettőt mindig oda csempészek. A csukott ajtó sem állja utamat, nagyon jól tudom kezelni a harmonikaajtót.
Aztán ha már a fürdőszobában járok, megnézem mi az a kefe a vécé mellett, vajon mire jó. Hú, hát ez szupi dolog! Lehet vele kardozni. Ezentúl ez lesz az egyik kedvenc játékom. Ha már jól kikardoztam magam akkor mindig bedugom a szekrény alá, nehogy valaki ellopja.
Aztán felnézek a kádra és mit látok! Egy csomó dolog van a szélén. Sokat töröm a fejem, hogy lehetne oda jutni. Hiába ugrálok, nem bírok akkorát ugrani. Mint már említettem leleményességem, rájövök, hogy ha a vécé csésze mögött a bevezető csőre felnyújtózkodok, a hátam neki nyomom a falnak és így feltolom magam, akkor fent vagyok a vécé tetőn.




Még szerencse, hogy mindig le van hajtva, mert még bele esnék. Igaz egyszer bele estem, de azt majd később mesélem el.
Szóval a vécétetőről egy nagy ugrással át tudok jutni a kád szélére, mert igen kicsi a fürdőszoba. Ha ügyes vagyok akkor meg tudok állni a szélén és nem esek bele, de ez ritkán sikerül, így általában a kádban landolok. Nem baj, mert könnyedén ki tudok mászni, a zuhanycsőre állva, a szappantartóba kapaszkodva már ki is húzom magam. És ha megszomjazom a nagy munkában akkor a csapot nyalogatva még egy kis vízhez is hozzá jutok.






És igen! Mehet a pakolás. Mindenféle tubusos dolgok vannak itt, mindent belelökdösök a kádba. Aztán még jól szét is túrom. Közben felfedezem, hogy a zuhanyfejet ha meglököm, csöpög belőle a víz. Na ez jó móka, mindennap jövök és már nem is használom a tányérom, hanem innen szipkázom ki a vizet.




Végül a fürdőszivacsot magammal cipelem, bár elég nehéz kikászálódni a kádból a nagy szivaccsal a számban. Eldugom a dugihelyemre. Minden nap egyre ügyesebben mászok ki a kádból szivaccsal a számban.
Már van egy pár szivacsom, a lépcső alatt a sarokban gyűjtöm.
Anya mikor mosogat, mindig felmászok a lábaszárán, fel egészen a válláig. Felülök a vállára, onnan figyelem mit csinál. Néha majdnem bele fejelek a mosogatóba úgy nyújtogatom a nyakam, a mosogatószivacsot szeretném megszerezni, de nem sikerül. Pedig pont az hiányzik a gyűjteményemből.










Ilyen nagy munkák után mindig elégedetten alszom el. Félálomban szoktam hallani, hogy anya pakolászik, aztán mikor felébredek kezdhetek mindent elölről, semmi nincs a helyén.
Időnként ellenőrzöm, hogy mit dob ki anya. Csak azért, hogy nehogy valami értékes dolog kerüljön a szemétbe. Pont olyan magas a szemetes, hogy ha két lábra állok, fel tudom lökni a tetejét az orrommal, gyorsan oda rakom a lábaim és felhúzom magam. Így aztán jól körül tudok nézni, de nem lesz a kedvenc elfoglaltságom, valahogy nem tetszik ez a munka, túl koszos.






A szemetessel az sokkal jobban tetszik amikor anya zsákot cserél benne, és még üres, akkor belemászni és kilyukasztani a zsákot. Úgy a legviccesebb ha ezt anya nem veszi észre és amikor kiveszi a zsákot, kihullik belőle a tartalma. Persze valahogy mindig a lyukhoz a legapróbb dolog kerül, mint például a kávé zacc.
A dugi helyemről figyelem az eseményeket, jókat vigyorgok magamban. Néha még oda is ugrok, hogy segítenék megtámasztani a zsákot, de ilyenkor valahogy mindig nagyobb lesz a lyuk, vagy egy másik keletkezik. Anya meg csak kiabál, hogy menjek onnan, de már futok is, nehogy megint sittre vágjon.
Egyszer az történt, hogy a zsákcserénél bemásztam és ott ültem a kukában, vártam, hogy anya mit szól hozzá. Sötét volt a konyhában, nem is kapcsolta fel a villanyt, csak mit sem sejtve bele akarta dobni a csokipapírt. A félhomályban megcsillant két szempár a kukában, mondanom se kell, hogy a frász jött anyára. Úristen, te mit csinálsz a kukában, normális vagy? Kiabálta. Megbosszulom, hogy nem kaptam a csokiból, vigyorogtam.
Bármerre nézek, mindenhol csak a munka vár. Nagyon lobog a függöny, ellenőriznem kell, hogy jól van e felrakva, nehogy aztán a fejünkre essen. Anya elmélyülten nézi a tévét, mikor apa szól neki, hogy nézd már, hol van a görényed! Hirtelen rám se mert szólni, nehogy megijedjek és leessek.
Akkor már elég riadt voltam, alig bírtam már tartani magam, pedig már majdnem a célnál voltam. A legtetején a karnisnál, már majdnem láttam, hogy jól vannak e felrakva a csipeszek. Erősen kapaszkodtam és néztem lefelé. Atya ég, milyen magasan vagyok, segítség vegyen le valaki! Anya felugrik a székre, de nem ér el. Siess már, mit totojázol annyit, nem bírom már sokáig, gondoltam míg anya előszedte a létrát. Végre megfogott, alig bírtam már tartani magam, de most már biztonságban vagyok. Soha többet nem mászok ide, majd legközelebb anya ellenőrzi a függönyt.
Egyik nap észrevettem, hogy nem csak kaktuszunk van. Lóg itt valami hosszú zöld leveles növény is. Jó hosszú, meg is kell néznem hol a másik vége. Felkapaszkodok rá, de valahogy nem jól tette oda anya, mert leesik. Még szerencse, hogy nem vágott kupán, mert a végén megint a kínzós embernél kötnék ki.
Pont mellettem landolt a földön nagy robajjal, szétrepült a kaspó, és kiterült a föld. Hú de jó, nem kell dolgoznom az ásással! De anya már rohan is, hogy mi történt. Hiába nézek ártatlanul, hogy rosszul volt oda téve, már dob is be a ketrecbe, és mérgesen kiabál, hogy mindent tönkre teszek, meg soha többet nem jöhetek ki a ketrecből. Vadul rázom a rácsot, hogy nem akarok életfogytiglani sittet kapni, és segítek összetakarítani, de meg se hallja.




Azóta művirágunk van, annak nem baj ha néhányszor leesik.




Nem csak nagy kaktuszunk van, van kicsi is. Anya valamit akart vele, szerintem átültetni. Letette a földre egy kicsit, én meg gyorsan neki is láttam az ültetésnek. Persze, hogy sitt lett a vége.




Már régóta érdekel, hogy mi lehet a szekrényben. Kifigyelem amikor anya pakol, hogy hogyan nyílik. Hamar rájövök, mert ugye okos kisállat vagyok, hogy hogyan csináljam és már bent is vagyok.
Annyi felesleges cucc van, néhányat kidobálok, a többit csak áthajtogatom, csak, hogy ne gyűrődjenek annyira. Anya nagy örömére a fiókokat is igen jól tudom kezelni.












Egyik reggel történt, hogy anya annyit tűnődött a nyitott szekrény ajtó előtt, hogy mit vegyen fel, kényelmesen be tudtam surranni. Észre se vette. Szerencse, mert így legalább nyugodtan átpakolhatok mindent, nem zavar senki a munkában.
Elkészült, indulna, de előbb engem mindig sittre vág. Egész nap a ketrecbe kuksolok. Bár az sem baj, mert legalább jól kialszom magam mire haza ér, így pihenten látok neki a munkálatoknak. Hallom ám, hogy össze vissza keres a lakásban, szólítgat, de nem talál. Felforgat mindent, a szennyest, az ágyat, benéz mindenhová, sehol nem vagyok. Már riadtan kiabál, hogy hol lehetek, mikor gondoltam szólok neki, vadul elkezdem kaparni belülről a szekrényt, de csak azért mert már éhes vagyok és tudom, hogy reggel a sittre vágás mellé jár egy reggeli. Nem, hogy örülne, hogy végre előkerültem, veszekszik, hogy megint mi a fenét csinálok.
Egy szép délután jövök megyek a lakásban, keresem, hogy mit kellene csinálni. Ezt úgy szoktam, hogy lefekszem a szőnyegre és onnan tekingetek körbe. Apa ilyenkor mindig azt mondja, hogy na baj lesz, unatkozik a görény, mit fog kitalálni. Most eszeli ki a hülyeségét.




Észre is veszem, hogy nem jó helyen van a váza. Megyek arrébb rakom. Felborult. Gondoltam bele nézek. Üres. Tüzetesebben átvizsgálom, hátha mégis van benne valami. De csapdába estem, olyan szűk a bejárat, valahogy bele préseltem magam, de kifelé már nem jön a fejem. Vadul csapkodom a vázába szorult fejem az asztalhoz, hátha meghallja valaki és leszedi rólam. Van eredménye, már jön is anya és húzza. Erősen kapálódzok, visítok, hogy nem lehetne finomabban, mindjárt leszakad a fülem!
Régebben volt egy gömb akváriumunk is, mindig vártam a takarítást, abban szoktam segédkezni. Saját magam takarítom ki a belsejét.






Anya valami nejlon szatyor gyűjtő vagy mi, mert egy csomó szatyorja van. Egy kosárba gyűjti. Imádom a zacskókat, jól csörögnek és aludni is jó közöttük. Néha átválogatom, amihez ki kell szórni a kosárból az összeset és át kell túrni őket. Az a sok szép színes nejlon szanaszét, milyen jól csörögnek ha végig futok rajtuk vagy bujkálok bennük.






A szobában van az ablak alatt a falon egy nagy lyukacsos doboz ami télen mindig forró. Felmászok a tetejére, onnan jól látom mi történik kint. De kizárólag csak nyáron. Télen olyan forróság jön belőle, hogy a közelébe se megyek.
Nyáron viszont mindig bele mászok, érdekes dolog a lyukakon átkukucskálni. Néha nagy porcicával a bajszomon bújok elő, ilyenkor mindig nevet anya, hogy csináld csak, legalább kitakarítod a konvektort.
Ha már a konvektor tetején vagyok, megnézem a kilátást az ablakból. Kimenni nem tudok, szúnyogháló van rajta. Hallottam egyszer amikor anyának mesélte Manó gazdája, hogy Manó kirágta a szúnyoghálót és kilógott az udvarra. Én rendes kis göri vagyok, nem rágom ki.






Takarítás

Pár naponta elővesz anya egy sárga dobozt ami nagyon hangos, cső áll ki belőle és ezt a csövet tologatja ide-oda. Először a rejtekhelyemről nézem az eseményeket, majd közelebb merészkedek, megvizsgálom a sárga gurulós, zúgós dobozt.




Nagyon érdekel mi az, egyre közelebb merészkedek. Hú, milyen mókás, megkergetem ezt a csövet. Elkapom a végét, beleharapok ami igen jól sikerül, mert le is esik egy kefés dolog a végéről. Szeretem ezt a játékot. Aztán egyszer nem tette anya a végére a kefés dolgot és én csak úgy harapdáltam. Úgy látszik megelégelte a dolgot a cső, mert egyszer csak elkapta a fejem, és úgy szorította, hogy alig kaptam levegőt, csak kapálóztam, nem tudtam szabadulni. Anya szedett le róla, de ő rá is a frász jött, mert kinyújtott nyelvvel a levegőt kapkodtam, a bajszom meg szanaszét állt. Többet nem is érdekelt az a hülye cső, még a végén beszippant.
Aztán este hallom, hogy anya röhögve meséli a telefonba, hogy beszívta a  fejem a porszívó, még szerencse, hogy nem fért bele az egész, csak az arcom.
A partvis sokkal veszélytelenebb. Nagyon vicces ahogy alá ugrok és anya megkeféli a hátam. Makogva hempergek úgy tetszik.
Később jön a felmosás. Már a vízzel teli vödör is jó móka, felkapaszkodok a szélére és lehet bugyborékolni. De a pamacsos bot, az az igazi játék. Nekifutásból támadom, elkapom és úgy fogom, hogy anya velem mos fel, repülök jobbra, balra.





Szabaduló művész is vagyok

Erre már egészen pici koromba rájöttem. A ketrecem oldalára volt rögzítve egy tálka. Anya önetetőnek hívta. Mindig azt a barna ropit tette bele amit én inkább eldugdosni meg szétszórni szerettem mint megenni.
Egyik nap gondoltam, hogy megvizsgálom milyen a belseje. Szépen kipakoltam a ropikat és bele bújtam. Elég szűkös, de még éppen bele férek. Tolom magam egyre feljebb, de a fejem valamibe bele ütközik. Egy tető. Erőlködöm és sikerült! Felnyomtam a tetőt. Innen már gyerekjáték kibújni, és ni csak, kint is vagyok a ketrecből. Haha, hiába zártatok be, kiszabadultam!
Anya nem hisz a szemének, mikor meglát a konyhában. Nem érti a dolgot, azt hitte nyitva hagyta az ajtót. De be van zárva. Aztán arra gondolt, hogy megbuggyant és mégse zárt be. De akkor miért van zárva az ajtó? El nem tudja képzelni, hogy kerültem ki.
Ezt a mutatványt még egyszer megismétlem, mikor anya már nagyon kíváncsi, hogy mi történik ilyenkor és visszazár. Én már annyira bele vagyok lendülve, hogy milyen ügyesen kitaláltam, nem bírok várni míg tiszta lesz a levegő és elkövetem azt a nagy hibát, hogy anya előtt is végigcsinálom a mutatványom. Ez lett a vesztem. Anya azonnal leszerelte az etetőt és bekötözte a lyukat. Ugrok a lyuk helyéhez, rángatom a rácsot, mi lesz most, már soha többet nem tudok kiszabadulni?
Másik trükköm a hámból való kiszabadulás. Történt egyszer, hogy a kertben ások a bokor alatt. Aztán gondoltam, hogy sokkal kényelmesebb lenne megszabadulni a hámtól. Addig dörgölőzöm a földhöz, míg ki tudok belőle csúszni. Már nem olyan szoros mint eleinte, így ha megfelelő módon dörgölőzöm akkor ki tudok belőle csúszni. Anya meg nyugodtan kertészkedik, látja a póráz végét a bokorból kilógni. Egy idő után feltűnik neki, hogy nem mozdul a póráz, rég óta ugyan úgy van. Kihúzza a pórázt a bokor alól és nem vagyok benne. Na képzeljétek azt a futkározást amit levágott, meg kiabál, hogy Sissy, Sissy, hol vagy?
Már a szomszéd is kijött a nagy kiabálásra. Társasházban lakunk, közös udvarunk van. Anya rémülten mondja neki, hogy elvesztem. Hosszú keresgélés után előkerülök, nyugodtan ásom a gödröm a kert másik végében. Azóta szoros hámot kapok.
Egyik este már sötét van mikor apa haza érkezik. Észrevétlenül kisomfordálok a lába mellet amíg bejön. Anyának egy idő után feltűnik, hogy rég óta nem esett le semmi, nem borult ki semmi, minden a helyén, hol lehetek. Feltúrja a lakás összes pontját, de nem talál. Apa állítja, hogy nem mentem ki mikor bejött. Láthatatlanná tettem magam egy pillanatra. Anya csak nem hisz neki, úgy látom már jól ismer, és kimegy az udvarra. Mire megtalál a sötétben, már derékig benne vagyok a lyukban amit ástam a kert közepén.
Ha nyitva van a ketrec, azonnal kimászok. Mindig felfelé, mert a ketrecem egy komód tetején van, és úgy tudok a földre jutni, hogy felmászok a ketrec tetejére, majd mögötte a fal mellett szépen lassan leereszkedem, és kimászok a komód mögül, mert nincs a falhoz tolva. Villámgyorsan végre tudom hajtani ezt a mutatványt.





Stefi

Stefánia, egy Staffordshire terrier. Rossz híresztelések szerint ez a fajta veszélyes harci kutya, de ezt teljes bizonyossággal cáfolni tudom. Mondjuk a postást lehet tényleg megenné.




Egyébként meg ilyen bamba kutyát nem láttam. El szoktam foglalni a helyét, úgy, hogy amikor fekszik, bebújok a takarója alá és addig furakodok amíg fel nem áll. Ha még egy kicsit oda is harapok neki, gyorsabban arrébb ugrik. Aztán megy anyához árulkodni, hogy megint összetúrom az ágyát, és egyébként is le akar feküdni. Anya ilyenkor mindig mondja neki, hogy milyen pitbull vagy te? Menj és intézd el magadnak! Ilyenkor mindig bambán leül a szoba közepére és azt bámulja mikor unom már meg a helyét.
Aztán egyszer majdnem megjártam vele, mert addig mondogatta neki anya, hogy intézze el egyedül, hogy azt hittem végem lesz. Na jó, lehet kicsit a kelleténél nagyobbat haraptam a szája szélébe amikor pont enni akart, erre olyan mérges lett, hogy hörögve nekem esett. Úgy megijedtem, de nem hagytam ám magam. Felpúpoztam a hátam, és fújtam rá jó nagyokat, nehogy azt higgye megijedek tőle. Anya meg akkorát kiáltott ránk, hogy mit veszekszünk, mind a ketten elszaladtunk. Aztán még én kaptam a leszidást, hogy miért piszkálom mindig, pedig ő evett meg majdnem. Haragudtam is rá, pár napig nem is kellett a helye, tartsa meg magának. Akárhányszor elmentem mellette, mindig jó nagyot fújtam rá, azért tudja ám, hogy engem nem lehet csak úgy büntetlenül megtámadni!
Nem sokáig tartott ám a haragom, mert nem bírok ellenállni a csábításnak, hogy összetúrjam a helyét.
De vagyok ám vele jó fej is, olyankor csak odafekszem mellé és szépen csendben összegömbölyödve alszunk.




Aztán meg ha olyan kedvem van, megviccelem. Ő alszik, én felugrok a hátára, megcsípem a fülét és mire felugrik már a szekrény mögül figyelek. Ilyenkor mindig odajön, de akkora feje van, hogy még az orra sem fér be. De ez direkt jó, mert mikor odadugja az orrát, jól bele harapok. Imádom ezt a játékot, nagyon vicces!
Sétálni mindig együtt megyünk. Egyforma kendőnk is van.




Kint az utcán nagyon jó fej velem Stefi, mindig figyel és ha valaki oda jön hozzám, azonnal ott terem. Szerintem vigyáz rám.
Stefi olyan ropis kaját kap mint amit én kapok juti falatnak, csak sokkal nagyobb és olyan kemény, hogy nem tudom elharapni. Így azt szoktam csinálni amikor nem figyel, hogy ellopkodom a tányérjából és eldugom valahová. A vizes edényébe meg jól lehet bugyborékolni. Bedugom a vízbe az arcom és fújom a vizet.
Néha történik egy kis baleset, mert ha nagyon rátámaszkodok a tál szélére, felborul és kiterül a konyhában a víz, amibe aztán bele ugrálok, így anya a nyomokat követve látja hová bújtam. Mondom én, hogy rendes kutya tálat kell venni, az nem tud felborulni.
Szerintem Stefi összeköttetésben van a csengővel. Ha megszólal a csengő, akkor rohan az ajtóhoz és ugat. Aztán rájöttem, hogy nem is olyan buta ez a kutya, mert olyankor mindig jön valaki. Így én is mindig futok az ajtóhoz. Szeretem ha jönnek hozzánk, mert lehet cipőt lopni, meg a betétet kiszedni belőle. És táskájuk vagy szatyruk is mindig van, imádom átvizsgálni őket.







Nagyon bírom amikor félnek tőlem és felhúzott lábakkal ülnek. Én meg, hogy fokozzam a dolgot, felmászok melléjük a fotelba, csak úgy a móka kedvéért.
Stefánia nem fiatal, rosszul hall, rosszul lát és már nem mozog olyan fürgén, amit időnként ki is használok. Már elmúlt 13 éves és nagyon beteg lett, őt is elviszik a kínzós emberhez. Meg is kínozza rendesen, nagy varrattal a mellkasán érkezik haza. Nem piszkálom, anya nem is enged a közelébe. Szegényke napokig nem bír felkelni, ölbe kell vinni, most nem sétálunk.
Szépen lassan meggyógyul, de sajnos hamarosan megint nagyon beteg lesz, kiújul a mellkasában a daganat, az emlőiben a meglévőek nagyon megnőnek, fájnak a lábai, már nem tud felállni.
Eljön a doktor bácsi, megnézi, aztán látom, anya nagyon sír. Stefi elalszik örökre. Én nem nagyon értem mi történik, be vagyok zárva a ketrecbe, majd amikor anya sírva kinyitja a ketrec ajtót, hiába keresem Stefit, nem találom. Még napokig keresem, szaglászom az ágya helyét, hátha megtalálom. Anya mindig sír, amikor látja, hogy keresem. Ilyenkor puszilgat, és azt mondja, hogy Stefinek már nem fáj semmi, boldog a szivárványbirodalomban. Szomorú vagyok én is, ígérem nem harapom meg többet, csak jönne vissza.


Kutya barátok

A séták alkalmával több kutyával megismerkedtem. Már tudjuk, hogy melyik akar megenni, olyankor bemegyek a zsebbe, és melyik akivel lehet barátkozni. Van egy óriási fekete kutya. Nagyon jól összebarátkoztunk, sokat birkózunk a fűbe. A nevére már nem emlékszem. Ő lefekszik hozzám, én meg nekifutásból ráugrok, harapom, pattogok neki. Mindig van nagy nézőközönségünk.
A házban lakó Dóri kutyával is nagyon jó barátok vagyunk. Sokszor ő is jön velünk sétálni, így sétálunk hárman. Stefi, Dóri meg én. Na meg anyáék is jönnek. Dórinak szeretem megcsipkedni a lábát, nagyon vicces amikor három lábon áll, és mindig amelyiket megcsípem, azt emeli fel. Egészen gyorsan tudom csipkedni sorba a lábait, így megtáncoltatom Dórikát.






Dóri mamiját is nagyon szeretem. Kaptam tőle egyszer egy sárkányt, azóta mindig azzal alszom, nem válok meg tőle soha.
Sajnos nem töretlen a barátságunk Dórival. Egyszer csúnyán összevesztünk. Úgy történt, hogy én a szokásos módon táncoltattam, de valahogy nem tetszett neki, mindig odébb ment. Biztos rossz napja volt, nem aludta ki magát. Szóval mindig odébb ment, nem akart velem foglalkozni. Mire én gondoltam egyet, ugrottam és sikerült olyan magasra lendülnöm, hogy pont megharaptam a szája szélét. Ettől olyan méregbe gurult, hogy hörögve elkapott, és megrázott.
Fogott a szájába és csak morgott, meg rázott, én meg visítottam, fújtam, segítségért kiabáltam. Lepörgött előttem rövid kis életem. Átfutott rajtam, hogy Stefitől is a szájon harapás miatt kaptam ki. Azt hittem, hogy itt a vég, mikor hallom anya hangját, engedd el, fújj, mit csinálsz! Erre lazult a szorítás és már csak repülök. A bokor alatt landolok, nyálasan, ijedten, fújtatva. Azért még felpúposítom a hátam meg felborzolom a farkam, fújok még egy nagyot mielőtt oda ér anya és felkap, hogy lássa egyben vagyok. Túléltem! Innentől kezdve elkerüljük egymást Dórival. Sétálni azért jön velünk, de nem szólunk egymáshoz.
Lakik a házban még egy kutyi, a Lucifer. nagy bozontos bundás, vele nem játszok, lehet megharapna. Csak szagolgatjuk egymást.
Eric Cartman, a ráncos pofa. Shar Pei. Nagy duda orra, egyszer kilyukasztottam neki. Éppen elmélyülten szaglászom a fűcsomómat mikor oda jön és ő is meg akarja szaglászni. Gyorsan oda is csíptem az orrára, nehogy már mindig azt szagolja amit én. Olyan jól sikerült, hogy akár egy piercinget is betehetett volna, akkora lyuk lett az orrán. Cserébe úgy felrúgott, hogy legalább egy métert repültem.








Van egy másik ráncos pofa, Marcipán.




Egyik hétvégén vendégségbe mentünk anyával, ott ismerkedtem meg Mizivel. Ő is egy hatalmas nagy kutyi. Amilyen nagy, olyan barátságos. Első látásra nagyon megtetszettem neki, fogócskázni szeretünk. Persze neki is kilyukasztottam az orrát. Ez már olyan szokás nálam.

                                 
                            






Egyik nyáron pár napra nyaralni mentünk, ott is több kutya barátra tettem szert. Bolygó a vizsla lány. Vele első látásra szerelem lett. Imádom megkergetni. Egyébként szerintem Bolygó szerelmes belém. A nap minden percében ott van ahol én, még amikor alszom akkor is mindig nézeget. Persze az ő orrát se hagytam ki. Csak úgy szeretetiből.     


                          





Van két hópihe barátom is. Luluka és Emike.
Lulukának szeretek a pihe puha bundájába bújni, igaz ő nem díjazza annyira. Emike mindig morgolódik, nem akar barátkozni velem. Szerintem fél tőlem.








Kitty is fél egy kicsit tőlem.




Néró nem fél, vele lehet birkózni.




Bélisz a másik staffordshire. Ő nálunk lakott pár napig amíg anyája elment nyaralni. Mindig piszkálta a játékaimat, de én kicsit irigy vagyok, így kénytelen voltam őt is jól orron harapni.






Szóval egyáltalán nem félek a kutyáktól, szeretem őket.





Találkozás más állatokkal

Lakik a szomszédban egy nagyfülű. Egyszer átmentünk meglátogatni, de kölcsönösen úgy megijedtünk egymástól, hogy ketten három felé szaladtunk. Aztán később találkoztam még egy nagyfülűvel. Ő nem félt tőlem, én is már bátrabb vagyok, szaglásztam, aztán egyszer csak el akartam kapni a nyakát, de anya nem engedte, sőt még le is szidott. Nem tudom mit csodálkozik ezen, vadász vagyok, vagy nem?


 


Képzeljétek, egyszer találkoztam egy konnektor orrúval is. Röfögött. Olyan kíváncsi voltam, de anya nem engedett nagyon közel, félt, hogy a végén őt is orron harapom.






Cica barátra is szert tettem, Ő Lili. Igaz először le akart pofozni, de nem olyan fából faragtak, hogy hagyom magam, így a végén jól kijöttünk egymással.






És a kiskölykök.








Egyik este sétálás közben a bokor alatt kuporgott egy kerek kaktusz. Fura szaga volt, mozgott és nagyon szúrt. Többször körbe jártam, mindig közelebb mentem, majd megérintettem, de úgy megszúrt, hogy hátra hőköltem. Újra próbáltam vele barátkozni, megint megérintettem, de csak szúrt. Úgy felhergeltem magam, hogy barátsággal közelednék hozzá, ő meg bököd, hogy felpúposítottam a hátam, felborzoltam a szőröm, lássa ám, hogy én milyen erős vagyok és jól megmondtam neki. Többször fújtam neki, aztán hátat fordítva ott hagytam. Anya meg ott vigyorog a póráz végén, hogy mi van, megszúrt a sündisznó?
Be szoktunk menni a kisállat kereskedésbe. Olyankor mindig nagyon izgatott leszek, jól felhergelem magam, mert nem engedik, hogy kiszedjem a sok cincogit a ketrecekből. Pedig a göri kínzó is megmondta, az a legjobb a magam fajta kisállatnak, ha egeret eszik. Nekem anya soha nem ad, most meg itt volt az alkalom, hogy megkóstoljak egyet, de anya undok.
Igaz volt egy lehetőségem egeret kóstolni, de azt meg elszalasztottam. A szomszéd nénihez beköltözött egy kis cincogi. Bent volt a fürdőszobában. Átvitt anya és berakott engem is a fürdőszobába, hogy kapjam el az egeret. De kit érdekelt az egér hajkurászás, az előbb ettem tele magam pulyka husival. Sokkal érdekesebb dolgokat találtam ott. Például bemásztam a mosógépbe, felkutattam a szennyes tartó tartalmát, itt is próbáltam kardozni a vécékefével, persze anya megint nem engedte. Mondom neki, hogy az egeret keresem, de lebuktam, mert valahogy mindig más irányba volt az érdeklődésem mint amerre az egér futott. Így a végén az egércsapda fogta meg a cincogit, én meg jól leégtem egér fogásból. De mit vadásszak én, mikor munka nélkül is meg van a finom husikám.
Van még egy macskás történetem. Anya nagy vigyorogva mondja, hogy délután megyünk meglátogatunk egy cicát már alig várja, hogy lássa, még sosem látott közelről ilyet. Mi különleges lehet egy macskán, amit még sosem láttunk? Nemsokára megtudom. Úgy csodálkozom, mikor meglátom, még kíváncsiskodni is elfelejtek. Hát ez nem öltözött fel! Teljesen meztelen! Legalább valami kis szőrt magára dobhatott volna amíg ott vagyunk. Első csodálkozásom után kíváncsian mennék közelebb, de rám fúj. Hé, ilyet én is tudok, vissza fújok! Aztán anya jobbnak látja ha megyünk, nehogy valami vitába keveredjek a kopasz macskával.





Görikkel

Első találkozásom Manóval volt. Nem jöttünk ki jól, össze vesztünk.




Nagyon megijesztett, olyan erőszakos volt. Ő is lány, de nagyobb mint én, és mindig rám akart mászni, harapni akarta a nyakam, ezért mérgemben nyomtan rá egy büdöset és elszaladtam. Persze ennek is én ittam meg a levét, mert anya megfürdetett, állítólag büdi maradt a bundám. Nem sikerült összebarátkoznom Manóval, így nem erőltettük a dolgot, nem is találkoztunk többet.
Következő találkozásom Kokóval és Nyunyezzel volt. Kokó egy igazi macsó, Nyunyez meg egy fehér bundás hisztis kis csaj, mindig visít, meg harap, így nem kötöttünk szoros barátságot.




Szoktunk néha menni göris napra. Ott aztán rengetegen vannak. Akkora pasi görik voltak, csak lestem. Volt egy olyan nagy szőrű, azt se tudtam melyik az eleje meg a hátulja. Akkora volt mint egy rozsomák. Bevallom féltem tőle, csak hátulról mertem megközelíteni, mert azért kíváncsi az vagyok.




Amelyiktől meg nem féltem, azt meg akartam harapni. Így nem kötöttem senkivel barátságot, csak kicsit bandáztunk.




Anya azt mondja, hogy undok vagyok, mert vagy félek, vagy veszekszek. Nem érdekel anya véleménye, a kutyákat jobban szeretem.
Voltunk több ilyen göris napon, nagyon jól éreztem magam, de nem igen barátkoztam sosem. Csak nézelődtem. Egyszer anya benevezett a szépségversenyre ahol első helyezést értem el. Kaptam egy aranyérmet is. Egy másik alkalommal pedig második lettem.






Görifarsangon is voltunk. Stílusosan bohócnak öltöztem, mert egyébként is egy nagy bohóc vagyok.






Következő évben pedig boszorkány voltam, még söprűm is volt.




Van egy hátizsákom is, az egerem cipelem benne.




Egyébként utálom ha ruhát adnak rám. Anya kötött nekem pulóvereket, hogy ne fázzak. Dehogy fázok, van nekem jó kis bundám! Így hipp-hopp leszedem magamról, bár néha, hogy örüljön, kicsit elviselem.
Először amikor pulóvert kaptam, megmerevedve feküdtem, aztán meg csak tolatva közlekedtem, úgy, hogy a hátam mindig feltoltam, hátha így leesik rólam. Ez annyira tetszett anyáéknak, hogy sírtak a nevetéstől, így inkább elviselem, hamarabb szabadulok.








Anya egyik évben elvállalta egy kis göri felügyeletét amíg nyaralni ment a gazdija. Ő Csoki a kis kölyök.
Nagyon kis szeleburdi, állandóan piszkált, hogy játsszak vele, néha rendre kellett utasítanom. Soha nem hagyott aludni, mindig piszkált, kint az udvaron is mindig jött utánam. Megtanítottam neki, hogy kell kinyitni az ajtót, tanulékony kölyök, hamar megtanulta. Mindig azt csinálta amit én. Jól elvoltunk abban a két hétben amíg itt nyaralt.













Ninu és Noodle

Egyik göris napon ismerkedtünk meg Ninuval meg anyájával és apájával, és jó barátságot kötöttünk. Nekem is szimpatikus volt Ninu. Első találkozásunk alkalmával Ninu még kicsi volt, nem méretben, csak korban, mert lány létére fél évesen kétszer akkora volt mint én négy évesen. Szóval kis fiatalka volt, és nagyon félős. Anyától is félt, meg tőlem is. De megengedte, hogy mellé feküdjek, én meg nem bántottam, már olyan fáradt voltam, majd leragadt a szemem. Így mindenki csodájára együtt aludtunk az első találkozásunk alkalmával.




Később is jóban voltunk, sokat csavarogtunk együtt. Aztán lett Ninunak egy tesója a Noodle. Ő meg törpébb nálam is.




Noodle a mentett görcs jól kiokosította Ninut, így úgy kinyílt a csipája, hogy már egyáltalán nem volt félős, sőt. Mikor nálunk voltak vigyázóba amíg anyájáék elutaztak, össze vissza harapdálta anya kezét. Engem is mindig meg akart harapni, de nem hagytam magam.
Noodleval is volt némi összetűzésem, ilyenkor hangosan visítottunk mind a ketten, anya meg kiabált, hogy fejezzük be. Egyszer én is nyaraltam náluk, három hétig amíg anya elutazott. Bevallom, nagyon vártam már, hogy mikor jöhetek haza. Úgy megsértődtem, hogy mikor megérkezett értem anya, nem is foglalkoztam vele. Mikor haza értünk, akkor már boldogan makogtam körbe a lakást, gyorsan átnéztem mindent, úgy van e ahogy hagytam, meg vannak e a dolgaim.
Azért jó mindig együtt bandázni a csajokkal.














Noodle nagyon vicces ahogy viselkedik. Nem szeret sétálni, félős és mindig rákapaszkodik Ninura. Vagy hanyatt dobja magát.







Kleptománia

Anya szerint egy tolvaj vagyok. Bevallom, tényleg lopok néha kicsit. Vagy mindig mindent. Mindent ami megtetszik, vagy jó lehet valamire. Vannak dugi helyeim, oda rejtem a megszerzett kincseket.
Egyébként szerintem meg anya egy tolvaj, rendszeresen kirabolja a dugi helyemet. Átnézi a nagy nehezen összegyűjtött dolgaimat és ellopkodja. Ha már azt látom, hogy nyúlkál a kanapé mögé, akkor ott már baj van. Szaladok is védeni a kincseimet, fújok rá hangosan, hogy tegye le, de hiába. Egyik nap is nagy erőfeszítésembe került, hogy betuszkoljam a távirányítót a kanapé mögé, már éppen sikerült, mikor elvette, mert ő pont tévézni akar. Gondoltam akkor vigyed, majd szerzek magamnak mást. A telefont próbálom behúzni, de nem akar beférni. Húzom, tolom, rángatom, sehogy nem fér be. A végén feladom.
Azt imádom amikor apa kinyitja a szerszámos ládát. A csavarhúzóknak olyan jó gumis a nyele, gyorsan le is nyúlok egyet kettőt. A gumiról jut eszembe, imádok rágózni. Ha találok egyet eldobva, azonnal bekapom. Anya meg visítva szedi ki a számból, pedig erősen tartom ám, az az enyém. Úgy összeszorítom a szám, hogy alig bírja anya kinyitni, hogy kiszedje a rágómat.
Visszatérve a szerszámosra, már szerszámom van, gyorsan lopok hozzá egy két tiplit is.
A horgászos dobozt is szeretem, ott is van mindenféle színes kütyü, de az veszélyes, mert szúrós dolgok is lapulnak a dobozban. De azért egy tekercs damilt megszereztem. Meg egy szép világítós kapásjelzőt is.
A tollakat és a radírt is imádom, mindig begyűjtöm ha találok egyet.
Ja, majdnem elfelejtettem anya varrósát. Na az igazi kincsesláda. Szétgurítani a sok sok színes cérnagurigát, áttúrni a fonalakat, csuda élvezetes.
Ha anya nem talál valamit, egyből a kanapé mögött kutat. Miért kell egyből gyanúsítgatni?
Egyik alkalommal nagyon megjártam. Látom anya ül az asztalnál, bent a szobában a kanapén a dohányzó asztalnál, el van mélyedve a tévébe és valami szép zöldet eszik. Gondoltam megkóstolom mi az. Egy szempillantás alatt felugrok a kanapéra, átfutok az ölében, közben lekapom az asztalról a szép zöld valamit, és már ugrok is tovább. De már ugrás közben kiköpöm a zöld valamit, iszonyú erős, prüszkölök, ég a szám, dörzsölöm a szám a szőnyegbe meg kaparom és még sírok is. Habzik a szám, szaladgálok mint aki megkergült. Nagyon fáj! Anya ijedtébe azt se tudja mit csináljon, csak kiabál, hogy te kis hülye, mit akarsz az erős paprikával! Sokáig csíp.
Legközelebb óvatosabb leszek. Látom megint eszik. Látom van olyan erős zöld izé, az biztos nem kell, de mellette az a jó illatú szalámi a kenyéren az biztos finom. Kihasználom az alkalmat míg egy pillanatra feláll az asztaltól és már ugrok is, szaladok a szalámival. Látni kellett volna anya arcát, mikor bele akar harapni a kenyérbe és észreveszi, hogy üres. Azonnal fut utánam, én fújva iszkolok, hogy nehogy elvegye, de utolér. Ép, hogy elkapja a farkincám végét és galád módon elveszi. Csak tudnám miért vette el, mikor ezek után már nem is ette meg, kidobta a kukába.
Lopkodom a banánt is ha hozzá férek.




Meg a kutya nasit.




És a kekszet is.



Meg az almát.



Apa vett két óriáskiflit. Olyan csábítóan lógott a zacskó az asztalról, gondoltam megnézem. Addig nézegettem, míg leesett. Jé, mekkora kifli! Nagyobb mint én. Na ezt elteszem emlékbe. Enni nem eszek belőle, mert nem szeretem az ilyesmit, de jól mutat a kanapé mögött.
Ezt már említettem, imádom ha vendég jön. Begyűjtöm az összes cipőt, némelyikből csak a betétet veszem ki. Egyébként apa cipőjéből is mindig kilopom a betétet, de azt sosem teszem a kanapé mögé, azt mindig a fürdőszobába rejtem. Ne már ott bűzölögjön nekem a kanapé mögött!
A vendégeknek nem csak cipőjük van, hanem táskájuk is. Nagyon jól tudom kezelni a cipzárakat, így nem okoz gondot egy táska tartalmának átkutatása se. De azt hiszem ezt már említettem.
Történt egyszer, hogy jött Tomi, anya tesója. Nagyon szeretem Tomit, imádom megharapni az orrát. Mindig csak az orrát. De aztán gyorsan puszit is adok, hogy ne haragudjon annyira. De van amikor elterelésképpen a puszival kezdem, és utána harapok.
Na de kanyarodjunk vissza a témához. Szóval azt mondta Tomi, hogy nem baj ha kutatok a táskájában, nincs benne semmi. Hát én azért mégis találtam. Már el vagyok egy jó ideje a táskában talált valamivel, nagyon jóllehet csócsálni. Ekkor mondja Tomi, hogy mit csinál Sissy a lépcső alatt, olyan jól elvan? Odajön megnézni. Erre felkiált, hogy basszus, a pendrive! Kivette a táskámból!
A kanapé mögött egy egész raktár van, anya hetente egyszer üríti, én naponta töltöm.


Több lakásom is van

A nagy ketrecemről már meséltem, az a fő lakásom. Aztán utazáskor van a kis hordozóm.
Ha több napra utazunk, vagy ha Tominál vagyok vigyázóba amíg anya elutazik, akkor visszük a karámot. Praktikus, mert egy laptoptáska méretűre össze lehet hajtani, könnyű szállítani. Szeretek benne lenni, egész lakájos ha van benne néhány takaró. Ha anyával bemegyek a dolgozójába akkor is ezt visszük és ebbe jól elvagyok amíg ő dolgozik.




Kaptam egy nagyon klassz kis házikót. Ide is jól be lehet dugdosni a megszerzett dolgokat.




A nyári hónapokra meg egy sátrat. Van benne hálózsák is, nehogy fázzak.






Nem kifejezetten házikó, de sokat vagyok benne, nagyon szeretem az elefánt bújókám, meg a polipot is. Jó puha és meleg mindkettő. A polip nagyon praktikus, mert ha melegem van benne, akkor kívül is lehet aludni rajta.







Baleset

Miután roppant kíváncsi vagyok mindenre, az is nagyon érdekelt, mi lehet a vécé csészében. Ha anya ment, mentem utána, kapaszkodom, hátha bele látok. Többször felugrok az ölébe, de nem látok semmit. Mígnem egyszer kieszeltem, hogy felmászok a kis szemetes tetejére és amikor anya felhajtja a tetőt, akkor majd belenézek. Így is történt, de, hogy jobban lássak, ugrottam is. Olyan jól sikerült időzítenem, hogy pont a csészébe landoltam. Már ugrottam is volna kifelé, mert víz van benne és hideg is. De az nem sikerült, majdnem lecsúsztam a lyukon. Még szerencse, hogy anyának jók a reflexei és egyből felkapott.
Gondoltam felfedezem a fürdőszoba legeldugottabb pontjait is. Van ott egy szekrény, aminek nem tudom kinyitni az ajtaját, pedig sokat próbálom. Ha anya kinyitja egyből ugrok be, annyi érdekes dolog van benne. Jó lenne egyszer egyedül is átvizsgálni a tartalmát.
Ennek a szekrénynek a lába alatt van egy kis ék. Ha már az ajtót nem tudom kinyitni, kipiszkálom az éket, hátha onnan bejutok. Napokig kaparom, nem mozdul. Anya nevet, hogy azt úgysem bírom onnan kiszedni. Nem hiszek neki, kitartó kisállat lévén tovább kaparom. Mígnem egyszer megmozdul. Lám kitartó munkának van eredménye. Addig addig kaparom, már elkoptak a körmeim, de kint van. El is szaladok vele gyorsan a kanapé mögé. Na de ezután jön a baj!
Mozog a szekrény, és amikor anya ki akarja nyitni, megmozdul egy kicsit, éppen csak annyira, hogy a tetejére rakott díszüvegben lévő fürdőolaj leeseik, éppen a mosdóra, aminek a sarka letörik. A fürdőolajos üveg egyben marad, de felpattan a járólap amire ráesik. Hozzáteszem, két hónapja lett felújítva a fürdő, új volt minden. Képzelhetitek, hogy mit kaptam. Azt hittem most aztán tényleg itt a vég. Minden voltam csak aranyos, okos kisállat nem. Azt mondta anya, soha többet nem jöhetek ki a ketrecből, ott fogok meg mumifikálódni. Apa meg azt mondta, hogy innentől kezdve a görényárvaházban fogom leélni az életem, mert megyek a háztól. De az ellenállhatatlan nézésem miatt előbb utóbb, jelen esetben utóbb, mindig megenyhülnek, aztán mégsem vittek el a görényárvaházba és a ketrecben se mumifikálódtam meg.
Ennek örömére gondoltam egyik nap, hogy megnézem a tűzhelyet közelebbről. Láttam amikor anya nyitogatta az ajtaját meg a fiókot, biztos érdekes dolgok vannak ott. Hamar rá is jöttem, hogy ha a hátamra fekszem és neki feszülök az első lábaimmal a fióknak és megrántom, kinyílik.




Aztán már bent is vagyok, csuda jó onnan kukucskálni kifelé. De jön anya a galád, és le ragasztószalagozza, ezzel elrontva játékom. Nem tudom többet kinyitni a fiókot, pedig próbálom rendszeresen.
Se baj, megnézem hátulról. Azt hitte anya kiszúrt velem a ragasztóval. Hát hátulról ugyan olyan jól be lehet mászni a fiókba, még a kihúzással se kell bíbelődni. Nem lehet egy okos görinek túljárni az eszén. Vagy mégis? Legközelebb mikor megyek mit sem sejtve, egy hálóba ütközök. Hiába kaparom, harapom, tépem, semmi. Nem bírok vele. Anya vigyorogva oda szól, hogy na mi van? Csinálhatod, fém a háló! Mit vigyorog, mérgembe jó nagyokat fújok! Nem fogsz te kiszúrni velem, akkor is bejutok valahogy abba a fiókba! Kaparok, ágaskodok, aztán egyszer csak valami kis fehéret látok meg, épp csak egy milliméterre lóg ki. Piszkálom, húzom, jön. Egyre jobban bele lendülök, egyre nagyobb darab jön ki. Sikerül kirángatnom egy jó tenyérnyi darabot, gondoltam elviszem a dugi helyemre, de úgy szúr, prüszkölök meg köhögök tőle. Ezekre a hangokra oda jön anya, és úgy rám kiabál, hogy mit csinálok, majdnem szívinfarktust kapok.
Nem elég, hogy szúr ez a valami, még meg is ijedek. Elszaladni sincs időm, olyan gyorsan felkap, a lábam meg a pofim mossa és fut a telefonhoz. Hallom, hadar a telefonba, hogy mit csináljon, valami tömítés meg üveggyapotról beszél, nem értem mi baja. Mire feleszmélek, már bent is vagyok a motoros szütyőbe és vadul a gázt húzza, nagyon sietünk valahová. Perceken belül a fehér köpenyes kínzósnál találom magam.
Már előre fújok, hogy nehogy meg merjen szúrni, de hiába. Már el is vagyok kábulva és megint a villogós gép alatt fekszem. Aztán valami fotót néznek a világítós táblán. Az én pocimat nézik belülről. Majd megszólal a göri kínzó, hogy szerencsénk van, nem ment a bélbe abból az üveggyapotos tömítésből.
Nem hiszem el! Most tényleg ezét jöttünk ide? Ezért lettem megint megszúrva? Hát annyi eszem csak van, hogy nem eszem meg! Anyának nincs annyi esze, hogy ezt nem tudja!
Azért a biztonság kedvéért kapok pár csepp étolajat, aminek örülök, azt nagyon szeretem nyalogatni. De nasinak nem kaphatok, mert azt hashajtónak használjuk.



Vásárolunk

Sokszor megyek anyával ha valami dolga akad, így bevásárolni is együtt járunk.
Ezt össze kötjük a sétával, két legyet egy csapásra. Elsétálunk a boltig, ott meg anya beletesz a táskájába vagy a szatyorba, hogy ne lásson senki, mert én nem mehetek be a közértbe.




Ennek az az eredménye, hogy amíg összeszedi a kosárba a dolgokat, én vadul kaparom a táskát, hogy engedjen ki, én is akarok vásárolni. Néha nagyon néznek az emberek, hogy mitől ugrál a táska.
Egyszer találkozott anya egy ismerősével és szóba elegyedtek. Még jobban kapartam a táskát, hogy én is akarok beszélgetni! Az ismerős meg mereven nézte a táskát és csodálkozva azt mondja, hogy -esküszöm, úgy láttam, hogy megmozdult a táska. Anya nevetett, hogy akkor menj el orvoshoz, mert hallucinálsz! De aztán bevallotta neki, hogy egy görit cipel magával.
Ha nem vagyok álmos, akkor unalmas a táskában, főleg ha nem látok ki, mert be van cipzározva. Ilyenkor nem működik a cipzárkihúzós mutatványom, mert be van kapcsolva a karabiner, hogy ne tudjam kihúzni. De ha kerül bele valami akkor jól elvagyok. Például egyszer bementünk a kisállatoshoz venni az akváriumi növényeknek tápsót. Bedobta anya a szatyorba. Aztán bementünk a közértbe és engem is bedobott a szatyorba. Csodálkozott, hogy milyen nyugton vagyok, most nem akarok kijönni. Aztán mikor akarta elrakni a megvásárolt cuccokat akkor látta, hogy minden csupa zöld. Folyik a növénytápsó. Csupa zöld lötyi volt a szatyor meg én is. Megettem a kupakot, nagyon finom volt.
Anya elefánt mániás. Tele van a lakás mindenféle elefántokkal. Még a csempe is elefánt mintás. Meg a függöny, meg a szőnyeg meg minden. Ha meglát egy elefántot azt azonnal meg kell vennie. Így történt, hogy meglátott a hobbi boltban egy hungarocell elefántot. Majd otthon szépen kidekorálja, ragaszt rá gyöngyöket, csuda szép lesz. Elefánt be a szatyorba, meg én is, mert megyünk a közértbe. Most sem kapartam, hogy ki akarok jönni. Szerintetek miért nem? Biztos kitaláljátok. Anya otthon a kipakolásnál szembesült vele, ormány nélküli elefántot vásárolt. Kicsit valamitől hungarocelles a bajszom. Az ormány is finom volt.
Imádok a Fressnapfban vásárolni. Ott nem kell a szatyorban kuksolnom, nézelődhetek, sőt választhatok is valamit magamnak. Persze nem ám amit akarok, amit anya megenged. Persze mindig a legolcsóbb sípolós egerek közé rak be, hogy válasszam ki melyik színűt akarom. Van már több tucat egerem, mindenféle színben. Nem sokáig sípolnak, mindig addig nyúzom őket amíg ki nem lehelik a lelküket és már nem szólalnak meg többé.
Ha többet vásárolunk vagy egy nagy csomag almot, akkor kocsit szoktunk vinni, én meg a kocsiból figyelem az eseményeket. Egyszer nagyon megtetszett egy sípolós játék, ami fel volt akasztva a polc szélére. Gondoltam berakom a kosárba, ezért kiugrottam a kocsiból, hogy elérjem a játékot. Olyan ügyes vagyok, sikerült is elkapnom és lógni rajta. Anya meg nem, hogy segítene a kosárba rakni, el akarja venni. Nem hagyom, szorítom a fogammal erősen, közben fújok is, hogy az már az enyém, de erőszakkal kiszedi a számból, hogy nehogy kiharapjam, mert drága és nem vesszük meg. Milyen egy smucig, megint csak egy egeret kapok.






Ha meg itthon maradok és anya egyedül vásárol, segítek kipakolni a szatyorból. Mindig roppant kíváncsi vagyok, hogy mit vásárolt, vajon hozott e valami finomságot. Mindig akad valami nekem tetsző dolog.






Amit imádok

Elsősorban a hasamat. Főleg nasizni. Imádom a tejszínhabot. Megismerem a flakon sziszegését és pillanatokon belül ott is termek, nehogy lemaradjak róla. Mászok fel anya lába szárán, csak adjon egy kicsit.




A csokoládé is a gyengém, teljesen mint a Gombóc Artúr. Mindegy milyen, csak csoki legyen. Anya elég irigy, mert míg ő megeszik egy egész táblával, én épp, hogy csak megnyalhatom. Szerinte nem nekem való.




Szoktunk menni a cukiba fagyizni, de csak a csokisat és a vaníliásat szeretem. Egyszer belenyaltam a citromosba, nem győztem prüszkölni. Mindig mindenki azt bámulja, hogy hogyan fagyizok a tölcsérből. Persze sosem ehetem meg az egész gombócot.




De legjobban a pasztázást imádom, néha szorítom a tubust, nehogy valaki elvegye. Ha nálunk vannak Noodleék, együtt pasztázunk.









A banánt is imádom. Meg tudok enni majdnem egy egészet, de anya sose engedi.






A dinnyét is szeretem.




A sütiket sem vetem meg, nagyon szépen tudok nézni egy egy falatért.






A másik amit nagyon szeretek az alvás. A nap nagy részét alvással töltöm.
Bárhol, bármikor el tudok aludni, főleg ha kifáradok. Úgy beájulok, hogy fel sem lehet ébreszteni. Ilyenkor anyára többször ráhozom a frászt, mindig azt nézi, hogy lélegzem e vagy már nem is élek. Még szerencse, hogy annak idején figyelmeztette erre akitől elhoztak, mert különben az első ilyen beájulós alvásomnál szívroham közepette rohant volna velem az orvoshoz. Igaz ezt már a hazakerülésem napján eljátszottam. Így mutatkoztam be, de ezt már az elején elmeséltem.
Ha igazán beájulok, bármit csinál anya, nem ébredek fel. Teljesen elernyedve alszom. Néha az orrom alá dugja a pasztát, azért arra felébredek.




Variációk alvásra.

Kitekeredve,




Összegömbölyödve,




Kinyúlva.




Lógó nyelvvel.




És amikor nagyon álmos vagyok.




Ha nem alszom éppen és nem eszem, akkor a lopkodás, pakolás, kíváncsiskodás.
Imádok az emberek ruhájába bebújni. Pulóver ujjába bemászni, nadrág szárán felmászni, néha még a bokán harapás is belefér. De csak kicsit.







Amit utálok

A nevelést. Ezt csináld, azt csináld, ezt nem szabad, azt nem szabad, aztán meg jön a grabanc rángatás. Na azt nagyon utálom! Erősen tiltakozom is ellene, nem lehet engem csak úgy megrángatni! Az a baj, hogy a lelkem kiteszem, egy csomót segítek anyának, nagyon házias vagyok, mindig mindenhol ott vagyok de neki soha semmi nem jó. Bármit csinálok, azt nem szabad, mindig csak az a jó amit ő mond, meg ő csinál. Teljesen el vagyok nyomva.
Néha kitalálja anya, hogy koszos vagyok, meg szagos, fürdeni kell. Ráadásul még össze is haboz aztán egy fél óráig engedi rám a zuhanyt.






Még szerencse, hogy nem fulladok meg a sok víztől. És ez még nem elég neki, fürdés után jön a hajszárítózás. Akkor már nagyon unom ezt a tortúrát, menekülnék, kapálózok, hogy engedjen már el.
Mikor végre száraz vagyok, össze vissza szaladgálok örömömben, meg mérgemben. Makogva futok egy kört, aztán nekiugrok anyának. Ilyenkor mindig a hajszárítóval védekezik, rám irányítja a levegőt, én meg harapom a levegőt, meg fújok nagyokat, aztán makogva futok még pár kört, mindenhez hozzá dörgölőzve.
Anya barátja nem nagyon kedvel, mert szerinte büdi vagyok, azt szokta mondani anyának, hogy nem lehetne egy kicsit tovább áztatni? Apát jobban szerettem, de egyszer csak eltűnt, aztán egy ideig ketten voltunk anyával, majd ide költözött Laci. Vele nem vagyok jóban, igaz rosszban sem. Engem nem érdekel, rá se hederítek, Ő meg nem kedvel, de ennek van előnye is. Soha nem mondja meg, hogy mit csináljak vagy ne csináljak. Tőle csinálhatok bármit, maximum anyának szól.
Egyszer meg azt találta ki, hogy adjon be anya egy görény árvaházba, vagy egy panzióba és csak látogasson anya, mint, hogy itt legyek velük, mert szerinte egy görény nem lakásba való. Persze anya hallani se akart róla, soha nem válna meg tőlem.
Azért nem akart ám nekem rosszat Laci, mert egyszer kiszöktem a lakásból, észre se vette anya, hogy kint vagyok egyedül az udvaron, mit sem sejtve nyugodtan főzött. Laci jött haza és beárult anyának, hogy tudja e, hogy kint ások a kertben. Anya nem tudta, azt hitte alszok valahol. Rögtön futott is ki, azt mondta még szerencse, hogy nem csavarogtam el. Persze, hogy nem csavarogtam el, okos kis göri vagyok. De lehet, hogy csak azért árult be Laci, hogy sittre vágjanak már megint.
Egyszer történt egy baki, anya elfelejtett bezárni a ketrecembe mikor elment itthonról. Laci pánikban hívta anyát, hogy kint maradtam. Kérte anya, hogy tegyen be a ketrecbe, erre Laci azt kérdezte, hogy nincs egy nagy csipesz amivel megfoghatna? Még hogy csipesszel! Engem! Aztán újságpapírral fogott meg, úgy rakott be a ketrecbe. Azt mondta anyának, hogy többet ne okozzon neki ilyen traumát. Jót nevettem rajta. Anya is.
Nemcsak fürdenem kell, manikűr, pedikűr is szerepel a listán. Azzal jól el vagyok, szépen ülök anya ölébe és tartom a tappancsaimat. Ha a hátsó lábaimhoz ér, mindig fészkelődök kicsit, az olyan csikis. A fülpucolással már kevésbé vagyok kibékülve. Még sírni is szoktam, de nem hatja meg anyát, fejemet leszorítva turkál a fülembe.
Minden séta után lábmosás. Időnként el szoktam játszani, hogy nagyon fáj, hangosan sírok, de csak nevetve mondja anya, hogy jaj de fájhat hogy így hisztizel! Néha jobbnak látom nem tiltakozni, előbb szabadulok. Olyankor a hátamon fekszem és hagyom, hogy mind a négy tapim meg legyen törölgetve, aztán makogva futok ha kész vagyok.


Több nevem is van

Sissy a becsületes nevem, de anya sokféleképpen szólít. Cicababa, cicamica, makogi, inci-finci, kicsi nyuszi, (mi közöm nekem a nyúlhoz meg a cicához? Bár most mikor írom e sorokat, van némi hasonlóság köztem és egy nyúl között, de azt majd a végén mesélem el.)
Ugi mugi. Ezt nem tudom mi, de anya szerint jól hangzik. Apa elnevezett Büdögénynek. A büdögény, a büdös görény rövidített változata.
Aztán vagyok átkozott állat, meg kis szemétláda, undok dög, meg büdös görény. Ha így szólítanak akkor előtte általában biztos valami leeseik, összetörik, vagy eltűnik.


Portré

Anya annyira szereti kicsi állatkáját, az az engem, hogy csináltatott rólam egy portrét. A4-es golyóstollrajz fotó alapján készítve. Nagyon élethű lett.
A rajzot Végh Zita készítette. https://www.facebook.com/VeghZitaArt/info/?tab=page_info
Felismeritek, hogy melyik a fotó és melyik a rajz? Nagyon egyforma.





Már egészen nagy bundát növesztettem és a színe is teljesen megváltozott. A pofim szinte teljesen fehér, alig van maszkom és a hátam is eléggé ki van világosodva. Beköszöntött a tél, téli bundám van.




Nem csak a pofim fehér, hanem kint minden. Tetszik nekem ez a fehérség, bele lehet túrni. Igaz kissé hideg, de jól túrható. Innentől kezdve úgy közlekedem, hogy az orromat letámasztom és mint a hótoló, tolom előre, csíkot húzva magam után. Ez mindenkinek nagyon tetszik, mert nagyokat vidulnak rajta, így megismétlem párszor.






Aztán annyit esik ez a fehér pihe, hogy egészen magas lesz, már nem is tudok benne menni, ugrálni kell. Alig látszom ki belőle, majd teljesen eltűnök. Ez még mókásabb, mert én nem látszom, csak a pórázom halad arrébb és a hó púposodik, mozog egy sávban. Lehet, hogy mégis vakond vagyok? Hóvakond.






Olyat játszunk, hogy anya felvesz, beledob a nagy hóba, makogva kiugrok és anya újra eldob. Ha már nagyon átfagyok, felmászok anya lábaszárán, bebújok a jó meleg zsebbe vagy a kapucniba és mehetünk haza.
Télen teljesen más színű a bundám mint nyáron. Elvégre nem járhat egy magára valamit is adó göri állandóan egy bundában. Nyáron van szép sötét maszkom, a hátam is sötét, és a lábaim meg majdnem feketék. Fokozatosan változik a színem, minden hónapban másmilyen a pofim. A szőröm télen nagy vastag, dús, a nyári bundám meg elég szegényes, a farkam sokszor majdnem kopasz. Olyan patkányos.
Télire egy kis hájat is növesztek, de igazán picikét, mégis dupla akkorának látszom a nagy bunda miatt, mint nyáron. Egyébként a versenysúlyom 84-85 dkg.
Egyik évben anya minden hónapban csinált rólam fotót, (nem volt könnyű dolga) így jól látszik, hogy változik a színem.

         


                                 



Ünnepek

Szeretem az ünnepeket, mindig történik valami új. Minden ünnep alkalmával kiveszem a részem a készülődésben.

Húsvét




Anya nem csak bohócot csinál belőlem, nyulat is, de nem baj, jól kicsúfolom aztán meg röhögök egyet.






Várom a locsolókat, de olyan sokára jönnek, elalszom.                                                                                      


                                   
                           


Halloween

Vettünk egy nagy tököt. Anya egy nagy vigyori pofát csinált belőle és este még világított is.








Karácsony

Nemsokára itt a karácsony, de előbb még jön a Mikulás.








Nagyon várom már, milyen lehet az a Mikulás. A sapkáját már ismerem, jó puha, kényelmes.
Baktatok az ajtóhoz, megnézem jön e már. Akkor látom, hogy apa cipőjében van valami piros papíros nagy szakállas figura. Megvizsgálom közelebbről, míg várom a Mikulást. Elég hosszasan vizsgálom, hmmm, nagyon finom. Végre anya nem látja, jól belakmározhatok. Már megettem egy csomót, de még mindig nincs itt a Mikulás. Már majdnem fáj a pocim a sok csokitól, inkább elmegyek aludni, majd úgy várom a Mikulást.
Reggel apa mikor felkel, mondja anyának, hogy köszönöm szépen a csokimikulást, de hol a feje? Én már futok is a kanapé mögé.
Nem nagyon értem, hogy miért nem találkoztam a Mikulással, pedig nekem is hozott ajándékot, csoki görit kaptam. Persze nem ehettem meg, pedig szívesen lerágtam volna a fejét.








Megérkezett a karácsony.




Ezt onnan tudom, hogy anya nagy lázban előveszi a karácsonyfát és mindenféle színes kütyüket aggat rá. Gyorsan segítek is neki, túrom a díszeket, válogatom, gurigatom, melyiket tegye először.






Egy zacskó megtetszik, teli van apró piros gömbökkel, így míg anya nem figyel, gyorsan el is dugom, hátha lesz nekem is saját karácsonyfám. Mikor már minden díszt kellően széthordtam a szoba különböző részeibe, nekiállok, hogyan juthatnék fel a fára, onnan jobban látom hova kell még akasztani. Anya nagyon keresi a kis zacskócskát, én meg nézek ártatlanul, én nem láttam. Kérdezi apát, de ő azt mondja, hogy nem is emlékszik apró piros gömbökre. Rég volt már tavaly karácsony. Anya meggyőzi magát, hogy biztos ő emlékszik rosszul és tényleg nem volt, én meg megkönnyebbülve válogatom a díszeket tovább, éppen az izzósor tekeredett rám, valahogy ki kellene szabadítani magam.
Június van mikor anya megtalálja a zacskócskát a gömbökkel a konyhaszekrény mögött.
Kész a fa, nagyon szép, átnézem közelebbről is, úgy látom néhány dísz még igazításra szorul.






A fa alatt sok színes csillogó papíros dolog egy tálban. Nem a földön van a fa, egy kis asztalkán, de magasság ide vagy oda, felverekszem magam nagy nehezen. Hú de jó illata van! De hiszen ez csoki! Szaloncukor! Gyorsan neki is látok, ellopkodok egy párat.






Az ajándék csomagolásban is roppant ügyesen tudok segédkezni. Csak azt nem értem, hogy a végére miért a ketrecbe kötök ki? Hajtogatom a papírt, bemászok alá, ráugrok, csak megnézem, hogy biztos a jó oldalát használja e anya. Egy két masnit ellopok, a többibe bele gabalyodok. Aztán jön a sitt. Hiába rázom a rácsot, hogy én is akarok csomagolni, senki nem figyel. Mint mindig, mérgemben most is elalszok.
Jó kis göri lévén kaptam ajándékot. Tetszik, tetszik az ajándék, de bevallom, hogy a csomagolás sokkal érdekesebb. Így nem a játékkal kezdek el játszani, hanem a papírral meg a dobozzal ügyködöm. Azt mondta anya, legközelebb csak egy dobozt meg egy papírt kapok.




Ajándékról jut eszembe. Anya szeretett volna egy Captain Morgen-es poharat. De nem lehet kapni külön, csak az itallal együtt. Tomitól kapott is egyet, szép italos ajándékszatyorba csomagolva. Letették a fa alá a földre. Egyből ott termettem, majd kíváncsiságomnak engedve belemásztam az ajándéktasakba, ami egyből fel is borult. Persze a pohár azonnal összetört. Anya nagyon mérges volt, Tomi röhögött, apa meg vidámkodott, hogy még szerencse, hogy nem a pia tört össze. Én meg iszkoltam amerre láttam a sittre vágás elöl.
Nálunk még a mézeskalács is göris.




Szilveszter

A szilveszterbe az a jó, hogy nem kell a ketrecben éjszakáznom, egész éjjel fent lehetek. Ha házibuliba mennek anyáék én is mehetek, persze mindenki engem nyúz.







Gyerekek

A gyerekekkel való kapcsolatom nem felhőtlen. Ők nyomkorásznak, nyúznak, én meg harapok. Vagyis csak csipkedek. Van az a gyerek aki sírva békén hagy egy kis odacsípés után, és van az aki nem adja fel, hajthatatlan és tovább nyúz. Rájövök, hogy hiába csipkedem, nem érdekli, ő meg rájön, hogy ha nem nyúz hanem szépen simiz, akkor egészen jóban vagyunk. Még el is alszom az ölében, persze csak akkor ha előtte jól kifárasztott.











Játék

Imádok játszani anyával. Sokféle játékunk van, az egyik a csúsztatós játék. Azt úgy kell játszani, hogy anya jól meggyúr és utána a földön ellök, én meg csúszok az oldalamon, majd makogva felugrok és visszaszaladok hozzá. Ő megint meggyúr, és elcsúsztat én meg futok vissza. Akkor még jobban tetszik a játék ha bent vagyok egy zacskóban és úgy gyúr, meg csúsztat.
A másik a dobálós játék. Ez is gyúrással kezdődik, csak itt a gyúrás után feldob a kanapéra, én leugrok, makogva futok egy kört és odaszaladok hozzá. Aztán kezdődik minden elölről. Gyúrás, dobás, futás, makogás. Ezt addig szoktuk játszani amíg ki nem dőlök a fáradságtól. De van mikor anya fárad el előbb.
Van egy csomó játékom is. A csipogósakat nagyon szeretem. Általában addig rágom őket amíg sikerül úgy tönkre tennem, hogy már egy hangot sem adnak ki. Minden kiálló részüket lerágom.




A plüssöket is szeretem. Van egy csomó plüss barátom. Jól lehet velük birkózni, ha meg elfáradok hozzájuk lehet bújni.
                                 
                             

                                   
                            






Imádok lufit durrantani. Anya sorba fújja fel a lufikat, én meg durrantom kifelé. Nem ijedek meg a durranástól, nagyon élvezem. Egyszer elloptam egyet mikor nem figyelt anya és megettem belőle egy darabot, szerencsém volt, nem lett baj, csak zöld gumit produkáltam az alomtálba.




Szoktam vizilufizni is a kádban. Nagyokat ugrok mikor szétdurran és kifolyik a víz.




Labdázni is csuda jó dolog. Már olyan jó  a labdakezelésem, egy focista is megirigyelhetné.












Az volt ám az igazi labdázás amikor biliárdozni mentünk. Hú az a sok színes golyó, aztán meg a lyukak az asztalon! Nagyon érdekelt a dolog. Legfőképpen  az, hogy be lehet bújni a golyók után a lyukon.



Anya hozott egyszer egy nagy soklábú nagyszemű gurulós valamit. Olyan pókféle. Bevallom attól féltem kicsit. Alig mertem megközelíteni. Ahogy meg akartam szagolni, rögtön megmozdult. Egy métert ugrottam hátra ijedtembe. Aztán rájöttem, hogy anya rángatja madzagon. Azért nem mentem túl közel hozzá, biztos ami biztos.




A kígyótól viszont nem félek.




Egyébként meg bármivel tudok játszani ami éppen előttem van. Még egy vécépapír tekerccsel is. Tudjátok milyen jó dolog legurigatni azt a hosszú papírt!
Galériás a szobánk, sok lépcső vezet felfelé. Felszaladok és bujkálósat játszok a lepedő alatt, meg össze vissza túrom az ágyat, pattogva ugrálok. Egyszer úgy bele feledkeztem az ugrálásba, hogy hupsz, leestem. Zuhanok lefelé, még szerencse, hogy a kanapéra estem. Nagyon tetszett ez a repülős játék, makogva ugrottam le a kanapéról és már futottam is tovább. De azért még egyszer nem próbálom meg.
A kaparós játékot is roppantul kedvelem. Azt úgy csinálom, hogy bepasszírozom magam a kanapé háttámlája és az ülőke része közé a résen. Alig férek be, de ha bent vagyok jól lehet kaparni. Viszont az a baj, hogy onnan nem tudok kijönni, mert visszafelé nincs rés. Igaz nem is akarok, jól elvagyok ott bent. De anya soha nem engedi, szerinte szétkaparom a kanapét, így próbál kihúzni. Na akkor jön az igazi móka! Anya bedugja a résen a kezét és tapogatva próbál elkapni. Kicsi a hely, de mindig sikerül kicsusszannom a kezéből és jól megcsipkedni. Egy idő után anyának már nem annyira vicces, ilyenkor olyan szorosan megmarkol, ott ahol ér, néha majd megfojt ahogy húz kifelé. Na ez már nekem se vicces, nagyokat fújok mérgemben. Egyszer biztos le fogja szakítani a farkam, vagy kitöri a nyakam, mert mindig valamelyik végemen kap el.
Van még a rongyozás. Anya rázza a rongyot, én meg húzom, lógok rajta. Tiszta pitbull vagyok ahogy lógok a rongyon. Igaz pitbullal lakom, volt kitől tanulnom. Stefi is szeret rongyos játékot játszani.




Apa is szeret játszani, így a távirányítós kisautóit is jól meg szoktam kergetni.
Van még a lavóros játék. Azt úgy szoktuk, hogy beleugrok a lavórba, apa meg forgatja. Közben ugrálok, meg gyűröm a játékom, és néha néha meg akarom harapni apa kezét ahogy fogja a lavórt. Meg olyat is szoktunk, hogy lefordítjuk, alá bújok és úgy megyek. Úgy néz ki, mintha a lavór menne magától. Nagyon vicces.




És amikor anyáék játszanak, belőlem csinálnak bohócot.








Betegség

Apa lázas, influenzás. Kerüljük egymást, mégis elkapom. Köhögök, prüszkölök, nem kapok levegőt, nyitva kell tartanom a szám, hogy nehogy megfulladjak. Elmegyünk a kínzós emberhez.
Látja, hogy rosszul vagyok, de azért össze nyomkod, még a fenekembe is bedug egy pálcikát, azt mondja lázas vagyok. Nem bírja ki szúrás nélkül, belém döfi a tűt. Nagyon fáj, sírok, menekülök anyához, mentsen már meg. Nagyon fáradt vagyok, nincs étvágyam se, ami kicsit jó dolog, mert így több pasztát kapok.
Anya felforral valami kamilla szagú vizet, betakar egy nagy törölközővel és a gőzt szagoljuk. Együtt, mert anya is a gőz alatt van. Aztán kitalálja, hogy inkább csak én, így betesz a hordozómba, az elé lerakja a gőzölgő kamillát, és így takar le. Én mindig úgy fekszem le, hogy a fejem bedugom a testem alá, így nem lélegzem be a büdös kamillát. Utána meg a számba nyomkod mindenféle keserű pirulákat, nagyon tiltakozom, köpködöm kifelé, de kihasználja fizikai fölényét, így ledugja a torkomon. Egy hét mire meggyógyulok.
Egyszer meg kisebesedett az összes tappancsom, meg az állam. Csúnya és annyira fájt a járás, az alomba se tudtam belemenni, mert bele ragadt a sebeimbe.






Bérletem van a kínzós embernél, annyit járunk oda. Nem tudjuk mitől lehet, anyának az a tippje, hogy a szomszéd felmosta hypoval a folyosót én meg végigrohantam rajta. Kaptam gyógyszereket, amit megint csak kifelé köpködtem, így erőszakkal kellett megennem. Anya képtelen próbálkozásba kezdett, bekötötte mind a négy tappancsom.




Egy másodperc alatt leszedtem mind a négyet. Rákötötte erősebben, de nem tudja olyan erősen oda kötni, hogy ne tudjam letépni. Addig van rajtam, amíg alszom. De akkor meg minek?
Este belém erőszakolják a  a gyógyszert, aztán tetőzik a baj, reggel úgy ébredek, hogy akkora a fejem mint egy dinnye. Anya a rémülettől nem tud szólni, én kicsit rosszul vagyok, így nem sietek kifelé a ketrecből. Persze hétvége van, nem dolgozik a mi kínzósunk, máshoz sietünk. Apa dolgozik, nincs itthon a kocsi, motorozáshoz nagyon hideg van, így taxit hívunk, azzal robogunk az orvoshoz.
Kiderül, hogy allergiás vagyok az este kapott gyógyszerre. Nem sokáig örülök, hogy akkor nem lesz belém erőszakolva, mert kapok másikat.
Itt az allergiás dolgoknak nincs vége. Ha jól emlékszem kb. öt éves lehettem mikor egyik napról a másikra elkezdtem köhögni. Egyre erősödött, néha majd megfulladtam annyira köhögtem. Egyre sűrűbben, egyre erősebben. Kaptam gyógyszert, nem múlott. Kaptam másmilyen gyógyszert, nem múlott. Kicsit mindig jobb lett, de igazán sose múlt el. A végén endoszkópos vizsgálatot kellett csinálni, hogy megállapítsák mi okozza a köhögést. Arra jutott a kínzós ember, hogy allergiás vagyok. A csirke húsra. Nincs többet pipi nyak. Követeltem is sokáig, de amióta nem eszek csirkét, megszűnt a köhögés. De sajnos tojást sem kaphatok. Így pulykahúson tengetem életem, mert mást meg nem vagyok hajlandó megenni.
Nem olyan régen egyik hétvégén rosszul lettem. Ez már olyan szokássá vált nálam, hogy mindig hétvégén, amikor nincs hová futni, nem dolgozik a kínzós.
Csak úgy a semmiből jött a rosszullét. Nagyon szédelegtem, összecsuklott a lábam, olyan rosszul éreztem magam, még a paszta se kellett. Elszaladtunk egy idegen kínzóshoz. Az az száguldunk a motorral.
Még szerencse, hogy hamar odaértünk, mert már nagyon rosszul voltam mire megérkeztünk, így gyorsan infúziót kaptam, még a szúrás ellen se tiltakoztam. Megröntgenezték a hasam, azt mondják valami bélelzáródás féle gyanú. Kaptam szurikat, meg kontraszt anyagot a hasamba, majd abból lehet látni, hogy valóban bélelzáródásom van e és haza jöttünk. A kanült benne hagyták a lábamba, hátha még szükség lesz infúzióra. Akkora bumszlit csinált belőle, alig bírok menni, de olyan fáradt vagyok, hogy nem is tiltakozom.




Mire haza értünk addigra már jobban lettem, másnapra meg már kutya bajom se volt. Igaz kicsit még bágyadt voltam, de már ettem, szaladgáltam és próbáltam megszabadulni a bumszlitól. Ha bélelzáródás volt, szerencsére kijött. Egy pillanat alatt rá tudom anyára hozni a frászt.


Kertészkedés

Anya söpröget. Én is, csak én a söprűre kapaszkodva. Így leginkább velem söpri fel a járdát.




Aztán gereblyézik. Néha a hátamat is, mert állandóan a gereblye alatt ugrálok. Összegereblyézi a sok falevelet, beteszi egy nagy zsákba. Mire a következő zsák megtelik, addig én az előző tartalmát kikotrom. Erre mit csinál anya? Kiköt! Hát mi vagyok én, kutya? Egy ideig tiltakozom, aztán elfoglalom magam. Fára mászok. Nem jutok messzire, mindig visszaránt a póráz.




Tavasz van. Látom anya zsákot hoz, kis gereblyét, kapát. Na itt biztos elkel a segítség, így gyorsan ki is szakítom a zsákot és szétkotrom a tartalmát. Szétszórtad a fűmagot, te átkozott állat! Megint kiköt. Nem értem miért, mikor nem sokkal később ő is szétszórja a magokat. Végre kész van, így én is szabadulhatok, elenged. Már futok is, gyorsan előkaparom a magokat.
Virágot is ültetünk. Nagy zsákot hoz megint. Hú milyen jó friss föld! Már derékig benne is vagyok, dolgozom nagy erővel, majd én fellazítom a földet. Épp, hogy kész van az ültetés, helyén a virág, de úgy látom, hogy nem jó helyre tette anya, szerintem arrébb több napot kapna, így gyorsan ki is ásom míg anya hozza a vizet. Itt a víz, már kapaszkodok is a kannára, majdnem bele fejelek. Locsolná anya a virágot, de nincs ott. Futok mielőtt megint ki leszek kötve. Ez a hála a sok segítségért.

                                       
                           

         
 


Nem csak dolgozunk a kertben, munka után jár a pihenés. Anya napozik, én addig körül nézek. Úgy látom a szomszéd virágai sincsenek jó helyen, néhány meg túl magas, így lehempergem meg átültetem azokat is.






Az egyik bokor alatt csigákat találok. Megpróbálom kiszedni a házából, de nagyon köpködnek, így csupa csiga nyál leszek. Anyának nem kell a puszim. Vajon mi ütött belé? Aztán mehetek a zuhany alá.
Máskor meg meztelen csigát is találok. Az jó, mert nincs háza, így meg tudom csócsálni. Még jobban csiganyálas leszek. Anya fujjogva visz a kádba.




Vannak az udvaron valamilyen kemény hátú fekete bogarak, mint a ropi, hangosan ropognak ahogy rágcsálom őket. Finomak.
Sok madárka is lakik az udvarunkban, anya meg a szomszédok is etetőket akasztanak a fára, ott csivitel a sok cinke körülötte. Olyan ügyes vagyok, feljutok egészen az etetőig, roppant kíváncsi vagyok mit esznek, és hátha nyakon csíphetek egyet.




Az etetőnél nem találtam semmit, de később csak sikerült nyakon csípni egyet. Anya nem vette észre, hogy kijöttek a kicsik a fészekből. Egyébként erre mindig figyel és olyankor nem enged szabadon. De most még azt hitte, hogy a fészekben vannak, így szabadon garázdálkodhattam a kertben.
Jövök-megyek, mígnem megpillantok a fűbe egy kis csipogót, és már meg is van. Egyből nyakon ragadom, és már szaladok is vele be a lakásba, mutatom, hogy nézd mit hoztam! Ahelyett, hogy örülne milyen ügyes vadász vagyok, kidobott madarastul.
De ha már megfogtam és segíteni már nem lehetett a madárkán, így megengedte, hogy megegyem. Persze előbb kikötött már megint, hogy ne tudjam bevinni a lakásba. Be is faltam nyomban, még a tollát is, amit kár volt, mert később kihánytam az összes tollat. Anya szerint gusztustalan vagyok.




Az udvaron már nem kell felvennem a hámot meg a pórázt, így sokkal jobban érzem magam, imádok futkározni.




Jön a macska. El akar kapni! Úgy el vagyok foglalva a csigákkal, hogy észre sem veszem. Még jó, hogy anya figyel. Erre tartom. Már mögöttem lopakodik lapulva a macska mikor hallom, hogy sicc! Odanézek, látom fut, én meg usgyi utána. Büszkén mondom anyának, hogy látod milyen ügyes vagyok, jól elkergettem a macskát, nehogy kikaparja a virágot!
Ha elfáradok a sok kerti ténykedésbe beülök a jó puha napozó székbe és alszom egyet.





Kirándulunk

Mindig megyek anyáékkal ha mennek valahová, így sok helyen jártam már.
Hosszú ideig autókázunk, aztán egy nagy vízpartján kötünk ki. Voltam már sok vízparton, de ekkorát még sosem láttam. De nem is akarok, mert képzeljétek, bele rakott anya! Csak úgy kapálóztam, úsztam az életemért. Anya meg csak fotózott meg videózott, hogy nézzétek, milyen ügyesen úszik!






Soha többet nem akarok Balatont. Ezek után ha csak a parthoz érünk, én már menekülök visszafelé, nehogy még egyszer úsznom keljen. A vizet csak a tálban meg a locsolókannában szeretem. Bár a gumimatracon jól éreztem magam. Én vagyok a kapitány!




A nagy, hosszúnyakú fehér madarak is nagyon érdekeltek. Ők szeretnek úszni.




Szeretek anyáékkal csavarogni, mindig nagyon jó helyekre megyünk. Többször voltunk libegőzni a János- hegyen. Jó magason voltunk, de nem féltem, kíváncsian nézelődtem.








Szeretek erdőbe sétálni, annyi érdekes szagot találok.




Hajókáztunk a Dunán, aztán mikor elfáradtam aludtam egyet míg partot értünk. 






Egyszer felmentünk a várba, a siklót is kipróbáltam.








A Margit-szigeten is sokszor sétálunk, szeretem a romoknál megmászni a köveket, meg a tóba nézni a halakat.










 Ninuékkal meg kisvasutazni voltunk. Lógtunk ki az ablakon, hogy lobogjon a hajunk.








Motorozni is szeretek, anya varrt egy hálós válltáskát amiből kilátok és ott csücsülök, nézem ahogy robogunk.
Biciklizni is szoktunk, ülök elöl a kosárban, igaz ha megunom inkább kiugranék, így mindig szorosan oda vagyok kötve.
Szeretek utazni, nézelődni az ablakon. Imádom ha kocsival megyünk valahová. Ha csak itt a városban autókázunk akkor nézelődhetek az ablakon, vagy lehetek a kalaptartón, de ha hosszabb útra megyünk akkor a hordozómban kell utaznom. Azt se bánom, úgyis elfáradok a hosszú út alatt és elalszom.






Sokszor Ninuval és Noodleval együtt kirándultunk, a nap végére úgy elfáradtunk, hogy békésen aludtunk egymás mellett hárman.




Anya munkahelyére is be szoktam kirándulni, segítek neki a munkában, annyi érdekes dolog van ott. Főleg a pénztárgép melletti szivacs. Ilyenem még nincs.







Kemoterápia

Ahogy idősödöm, egyre több velem a baj. Hat éves voltam amikor anya egy csomót talált a lágyékomban. Rosszat sejtettem, már mentünk is a kínzós emberhez. Mintát vettek a csomóból, kiderült, hogy lymphomás vagyok. Ez amúgy a fehérvérsejt-képző rendszer daganatos betegsége. Hogy mitől lesz, azt senki nem tudja, de elég sok görény szenved tőle.
Megint szuri amitől elalszom. Mikor felébredek fáj a hasam, kopasz és nagyon furcsa színű. Kioperálták a csomót. Nagyon fáradt vagyok, csak aludni szeretnék.




A doktor bácsi szerint jó esélyem van ha kemoterápiát kapok, mert időben elkaptuk a betegséget, még a legelején vagyok. Anya hosszas gyötrődés után úgy döntött, hogy bele vágunk.
Elkezdődött a kemo, heti egy alkalom. Kaptam a lábamba egy kanült ami nagyon zavart, nagyon nagy volt, nehezen tudtam tőle járni. Hol az első lábamba volt, hol a hátsóba. Nagyon zavart, először  futkároztam mint aki megkergült, hogy hátha leesik, de nem. Néha sebesre törte a lábfejem, olyankor kivették és másik lábamba rakták. Jól oda volt rögzítve, nehogy ki tudjam szedni, de okos kis göri lévén nem is piszkáltam. Inkább csak sokat aludtam.






Jól ment minden, igaz kicsit lefogytam, meg többet aludtam mint eddig, nem volt kedvem annyit játszani meg pakolászni, de a körülményekhez képest jól voltam. Elég furán festettem a hiányos szőrzetemmel, mert több helyen leborotválták a vizsgálatok miatt és nagyon lassan akart vissza nőni. Sokat fogytam, kicsit összeestem, hiába eszek.






Azt hiszem az ötödik vagy hatodik kezelésnél jártunk, amikor rosszul lettem. A kezelés után közvetlen minden rendben volt, haza jöttünk, még meg is vacsoráztam. Aztán vécére indultam, de útközben össze estem, nem bírtam felállni. Anya nagyon megijedt, nem tudta mit csináljon, este késő volt. Felhívta gyorsan a kínzóst, elhadarta mi a baj. Mondta, hogy biztos leesett a vércukrom, adjon mézet vagy cukros vizet fecskendővel a számba. Hiába minden, nem lettem jobban, sőt, még rosszabbul éreztem magam. Már csak bambultam magam elé és feküdtem. Megint telefon a kínzósnak. Mondta, hogy hívjuk ki az éjszakai ügyeletet, ők tudnak segíteni, de majd ő is telefonkapcsolatban lesz velük és úgy segít, addig melegítsen anya. Gyorsan bekapcsoltuk a melegítőpárnát, abba csomagolt anya, míg meg nem érkezik az ügyelet. Minden perc hosszú órának tűnt, egyre rosszabbul lettem, már mozdulni se tudtam, csak néztem üveges szemekkel anyára akinek folyt a könnye a kétségbeeséstől. Simogatott, beszélt hozzám, nem lesz semmi baj, mindjárt itt az orvos, mondogatta. Én csak feküdtem mozdulatlanul.
Végre megszólalt a csengő, itt vannak. De már mozdulni se bírok. Mikor megvizsgáltak, mondták, hogy nagy a baj, szinte már leállt a keringésem, perceink van csak hátra, hogy sikerüljön vénát találni, hogy kapjak egy infúziót. Persze pont most nem volt kanül a lábamban, ki kellett venni pihentetni, mert már minden lábam sebesre törte. Többszöri szúrás ellenére se találtak vénát, már egyáltalán nem mozdultam a szúrásokra se. Az utolsó pillanatban indult el az infúzió, nagyon labilisan volt a tű a lábamban, tartani kellett, de a lényeg, hogy folyik az infúzió. Közben a doktorbácsink telefonban mondta, hogy miből mennyit adjanak.
Anya zokogott, kérlek térj magadhoz Sissykém! Motyogta. Halkan hallottam a hangokat, kicsit megmozdultam. Nagyon rosszul éreztem magam, de lassan kezdtem magamhoz térni. Lefolyt egy adag infúzió, és elindultunk a kórházba. Doktorbácsinkkal még mindig telefonkapcsolatban voltunk, pedig mindjárt éjfél. Szólt a kórházba is, hogy elindultunk, várjanak minket. Már nem hívom többet kínzós embernek, neki és az ügyletes doktornéninek köszönhetem az életem. Na meg anyának. Itt is köszönöm Pazár Péter doktorbácsinak azt a sok segítséget amit kaptunk tőle. Ha ő nem ilyen emberséges és lelkiismeretes kiváló orvos, talán már nem is tudnám leírni e sorokat.
Az ügyeletes doktornénik is nagyon kedvesek voltak, mondták, hogy szívesen bevisznek a kórházba, hogy ne keljen taxiznunk. A kocsiban már a fejem is fel tudom emelni, nézem hová megyünk. De nagyon fáradt vagyok, mire oda érünk elalszom. Nem vagyok jó állapotban, kell még újabb infúziót kapnom. Anya odaad, elvisznek egy ketrecbe, kapok még infúziót, anya meg haza taxizik. Már hajnali egy óra van.
Másnap reggel anya telefonálással kezdi a napot, de a doktorbácsink nincs még bent, nem tud meg semmit, ezért csak annyit kérdez, hogy ugye élek? Élek, de rossz bőrben vagyok. Többet nem tud meg.
Később végre tud beszélni a doktorbácsival is aki addigra megvizsgált és azt mondta, hogy az a baj, hogy szinte eltűnt a vérem, vért kell kapnom. Már szólt is egy donor görinek, útban vannak. Anya is gyorsan oda sietett a kórházba, simizett, nyugtatott amíg vártuk a véradót. Nem festettem jól, ami rózsaszín egy görin az nekem minden fehér volt. Az ínyem, a nyelvem, a tappancsaim, mindenem. Tényleg nem volt bennem vér. Nemsokára megérkezett Peti akitől a vért kaptam. Nekik is köszönöm, Petinek és anyájának Oláh Juditnak a gyors segítséget. Peti egy igazi haramia. Úgy megharapta a doktorbácsit, meg a mamiját is, hogy nagy kötéssel a kezükön láttam őket.
Megkaptam a vért, de még napokig a kórházban kellett maradnom. Nem volt étvágyam, semmit nem ettem meg. Még a paszta se kellett. Anya minden nap bejött hozzám és tőle nagy nehezen elfogadtam a pasztát és kis falat husikat a számba rakva etetett. Enned kell, meg kell erősödnöd, mondta, hogy minél hamarabb haza mehessünk. Ép egy egy falatot tudtam lenyelni.
Nagyon lefogytam, alig álltam a lábamon, még mindig alig van színem, csak rózsaszínes, nem valami élettel teli. Anya kérte, hogy ne adjam fel, nagyon szeret és meglátom minden rendben lesz. Sok infúziót kaptam, nagyon keveset ettem. Doktorbácsi mindig biztatta anyát, hogy van remény a gyógyulásra, ne adjuk fel. Nem adtam fel én se, erős kis göri vagyok. Anya minden nap tömte belém a husit, biztatott, szeretgetett, így pár nap múlva már voltam annyira erős, hogy haza mehettem, csak mindig vissza kellett járni, sokszor kaptam szurikat. Már tiszta szita a testem.
Gyógyszereket kellett belém tömködni, szó szerint, mert magamtól nem nyeltem le semmilyen formában. Bármibe eldugta anya, nem ettem meg. Igaz a kórházból kijövet hetekig nem voltam hajlandó magamtól enni se, mindig etetni kellett. Nem bánta anya, csak gyógyuljak meg. Nyomkodta le a torkomon a husikat, én meg tiltakoztam, hogy nem vagyok éhes.
A vérszegénység miatt a "kemót" abba hagytuk, nem fejeztük be a teljes kezelést. Egyre jobban megerősödtem, már a tépett bundám is szőrösödik, de nem vagyok hajlandó egyedül enni. Úgy megszoktam, hogy etetnek, már szinte elvárom. Anya próbál visszaszoktatni az önálló evésre, de csak lökdösöm a kaját és nézem anyát, hogy mi van, nem adod a számba? Bekeményít, nem adja. Akkor most éhen fogok halni? Azt azért mégsem, győzött az éhség, belekóstolok egyedül. Aztán fokozatosan egyre többet eszek önállóan, vissza tért minden a régi kerékvágásba. Már szép "kipirosodott" vagyok, lassan kezdek hízni is, már nem vagyok olyan rossz bőrben, összeszedem magam. Eljön az az idő is amikor a gyógyszereket is abba hagyhatom, aztán már csak kontrollra járunk vissza.
Most már több mint két és fél éve tünetmentes vagyok. A szőrnövekedésem és a vedlésem kicsit össze kavarodott, mert télen volt nyári bundám, nyáron meg téli, de mostanra helyreállt az is. Volt amikor annyira lekopaszodott a hátam, hogy azt hittük hormonimplantátumot kell kapnom, de aztán visszanőtt magától. A kemo óta az idei tél volt az első, hogy gyönyörű téli bundát növesztettem. Meggyógyultam, jól érzem magam.


Elvesztem

Éppen jövünk haza a doktor bácsitól, ultrahangon voltunk, a szokásos kontroll vizsgálat. Nem vagyok beteg, de kontrollra rendszeresen járunk.
Ülök anya táskájában, és nem is tudom, hogy történt, kiestem vagy kiugrottam, de anya nem vette észre. Érezte, hogy mozgolódok, de aztán megszűnt a mozgolódás, azt hitte lefeküdtem. Már nem voltunk messze, még mondta is, hogy maradjak nyugton, mindjárt otthon vagyunk. Aztán a kapuban vette észre, hogy üres a táska. Mint az őrült rohant vissza az utcában, keresett, de hiába, sehol nem talált. Mindenkit kérdezett, hogy nem látott-e egy vadászgörényt? Persze nem volt rajtam a hámom amin van egy biléta a nevemmel és telefonszámmal. Riasztott minden ismerősét, mindenki az utcán volt, engem keresett. A környékben akivel találkozott mindenkinek mondta, hogy engem keres, ha látnak szóljanak. Közben felrakta anya barátnője a Facebookra, hogy elvesztem, ha valaki lát hívja anyát. Itt látták göris ismerősök akik jöttek segíteni keresni és anyával az utcákat járták, minden bokor alá, minden lyukba, résbe benézve. Sok-sok papírt írtak, körberagasztgatták a környék összes fáját, oszlopát, hogy elvesztem. Egész délután az utcát járták egész sötétedésig. Anya majd bele őrült, hogy ennyire figyelmetlen volt, hogy elvesztett. Soha nem bocsájtja meg magának.
Telefonálgatott, kereső kutyát keresett, hátha majd az a szimat útján megtalál. Talált is egyet, de csak későn este tudott volna jönni, de mondta anya, hogy ha nem leszek meg addig, akkor jöjjön. Abban reménykedett, hogy valahol elbújtam és a fáradságtól elaludtam, majd a kutya megtalál.
Közben ment a Fcebookon a sok-sok megosztás, már Ninu anyája és apája is ide jött vidékről, hogy tud e segíteni a keresésben, meg anya mellett legyenek a nehéz órákban. Folyamatosan csöngött anya telefonja, sokan hívták, hogy lelket öntsenek belé, biztatták, biztos elő kerülök, mindenki engem keres.
Ezer valahányszáz megosztás történt a közösségi oldalon néhány óra alatt, és este kilenckor történt meg a csoda. Csöng a telefon, hogy megvagyok, menjen anya értem, mondják a címet. De, hogy kerültem én Kőbányáról a Rákóczi térre?
Nem is volt fontos abban a pillanatban, már be is vágódtak anyáék a kocsiba és irány a Rákóczi tér. Rohan fel anya az emeletre, most is minden perc óráknak tűnik. És ott vagyok. Tényleg én vagyok. Fáradtan, megijedve, ott kuporgok megmentőm kezébe. Mikor meghallom anya hangját, kiugrok a kézből ami tart, alig bírnak elkapni. Bújok anyához, puszilom. Anya zokog az örömtől, ő is puszil.
Elmesélik, hogy az Őrs vezér téren egy hajléktalan nő árult kétezer forintért. Arra ment ez a kedves hölgy aki felfigyelt rá, hogy egy csöves sárgarépával akar etetni egy görit, vagyis engem és oda ment hozzá. Akkor derült ki, hogy eladó vagyok, kétezerért. Megsajnált, gondolta nem hagy ott, megkérdezi a barátnőjét, akinek van görije, hogy nem e kell neki a másik mellé, és elmesélte a szitut. A barátnő már látta a Facebookon, hogy keresnek egy elveszett görit aki az Éles sarok környékén tűnt el, így kérte vegyen meg és vigyen el hozzá. Aztán már csak anyát kellett hívni. Csodával határos módon így kerültem haza. Vagy talán nem is csoda ez, a sors akarta így, hogy haza kerüljek.
Mire haza érünk már nagyon éhes vagyok, ráugrok a kajára, egész nap nem ettem és nem ittam semmit. Kaptam enni a megtalálómtól, de nem fogadtam el tőle. Anyát akartam.
Hónapok teltek el, amikor megyünk haza anyával és a kapuban a környéken lakó hajléktalan nő éppen a kukákat túrja, majd röhögve mondja anyának, hogy a múltkor találtam egy ilyen állatot. Na akkor már gyanús volt anyának. Kérdezi tőle, hogy hol találtad?  Mondja, hogy itt a kapuban. És mit csináltál vele? Hát eladtam az Őrsön kétezerért. Na anyának se kellett több, nem írom le, hogy mit mondott a csövesnek. Nagyon jól tudja, hogy anyához tartozok, évek óta ismer minket. Mondta neki anya, hogy miért nem csöngettél be, hogy nem e az enyém? Erre a válasz, hogy nem tudom a te kapu csengődet. Bezzeg amikor a kukát akarja áttúrni, meg száz forint kellene, akkor tudja a kapucsengőnket. Anya mondta neki, hogy soha még egyszer meg ne lássa, hogy a mi kukánkat túrja, még a környéket is kerülje el.
Nem voltunk messze mikor kiestem a táskából, ismerem az utat, nagyon sokszor végig sétáltuk már azt az útvonalat, így ügyesen haza mentem én, csak nem tudtam bemenni a kapun, a csöves nő meg megfogott és elvitt. Pedig tudta, hogy ott a házban lakik egy göri, csak be kellett volna csöngetni.
Jó lecke volt ez anyának, előtte se tette soha a háta mögé a táskát, csak akkor az egy alkalomkor, de ezután se fogja. Mindig elöl viszi és mindig rám rakja a hámot és ezerszer jobban figyel rám.
Köszönöm mindenkinek aki segített akár egy megosztással vagy egy telefonnal a keresésemben. Itt a példa, hogy ha sok ember összefog, és egyet akar, van eredmény.
Az nem igazi elveszés, csak egy kis csavargás, mikor a házban lakó szomszédokhoz belógok, aztán anya meg össze-vissza keres. Volt amikor az emeleten lakó szomszédra hoztam rá a frászt, mikor a szobájában megjelentem. Nem is mert megfogni, kiabált anyának, hogy menjen gyorsan, mert ott garázdálkodom nála. A szomszéd Kati nénihez is imádok belógni. Egyszer Ő rá is ráhoztam a frászt, azzal, hogy a konyhában matattam nála, szegény azt hitte, hogy megint egy egér motoszkál.



Újabb műtét

Nemrég újabb betegség kapott el. A farkincámon már évek óta van egy kis dudor. Nem nagy, éppen, hogy látszik. Nem fáj, nem nő, így nem kell vele csinálni semmit. Aztán egy ideje elkezdett növögetni. Most meg hirtelen akkorára nőtt, akkora lett mint egy cseresznye. Doki bácsi szerint le kell onnan szedni, de anya fél a műtéttől, hogy nem ébredek fel az altatásból ilyen idős korban. Doki bácsi szerint is vannak veszélyek, hiszen három hónap múlva kilenc éves leszek, de mégis a műtétet javasolja.
Anya halogatja, nem  mer bele vágni. Miután nem fáj és nem foglalkozom vele, nem baj ha ott van. De egyik nap elkezdett vérezni, valószínű beütöttem. A dokibá szerint nem fog begyógyulni, vagy mindig ki fog újulni a seb ami könnyen elfertőződhet, így nincs más lehetőség mint a műtét.
Egy hétfő reggel elmegyünk a dokibácsihoz és ott hagy anya. Bezárnak egy ketrecbe és várakozok. Eléggé álmos vagyok, így alvással töltöm az időt. Kapok szurit amitől még álmosabb leszek. Később lassan ébredezek, kába vagyok. Anya pasztával kínál, nem tudok ellenállni, de alig bírom tartani a fejem. Azért nyalogatom a pasztát. Mikor felkelek, érzem, hogy nem stimmel valami. Be van kötve a farkincám és még a hasamon is van egy varrat. A hasamon volt egy kis bőrdaganat amit lecsípett a dokibá. Futnék ijedtemben, de nem tudok, a lábammal is van valami. Nagyon útban van a kanül, rázom hátha leeseik. De nem. Bújok anyához, hogy segítsen és menjünk már haza.
Éhes vagyok, de nem nagyon bírok enni, körbe körbe szaladgálok a lakásban, hátha leesnek a kötések. A lábamba kanül, a hasamba varrat, a farkam bekötve. Már megint mi történik velem?




Ez még nem elég, kapok gyógyszert is, köpködném kifelé, rossz ízű. De megint győz az erőszak, kénytelen vagyok lenyelni a gyógyszert.
Egész éjjel kaparok, nem tudok aludni. Ennek következtében reggelre a tapim duplájára dagad, sebes a lábfejem a kanültől. Megyünk a dokibácsihoz. Kiszedi a kanült, átköti a farkincám. Azért a szúrást most se hagyja ki, belém döfi a tűt. Nem sírok, fújok. Nagyon mérges vagyok!
A farkincám fáj, de végre tudok rendesen szaladni, nincs a lábamban semmi. Már csak a farkinca kötéstől kellene valahogy megszabadulni, de hiába szaladok, nem esik le.
Minden nap kötözésre járunk. Hiába kötik át, hamar átnedvesedik a kötés, és fáj is. Csúnya a seb és nagyon nagy. Eltelik egy pár nap, de nem gyógyul, egyre csúnyább. Elkezdett elhalni a farkincám, így le kell amputálni. Anya már nagyon szomorú, fél az újabb műtéttől, és sajnálja, hogy ennyit szenvedek, pont ezt nem akarta.
Megint szuri, alvás. Most könnyen ébredek, nem is vagyok olyan kába. Keresem a farkincám, nem találom. Úristen, most meg úgy nézek ki mint egy nyúl! Oké, hogy mindjárt itt a Húsvét, na de.....
Aktuális lesz anya megszólítása amit már említettem, a kicsi nyuszi.




Elég furcsa a járás így farkinca nélkül, kicsit dülöngélek, összeakadnak a lábaim. Nem nagyon zavar, elesek, de már futok is tovább. Talán jobb így farkinca nélkül, mint azzal a nagy kötéssel. Azt mondta a dokibá, hogy nem egyértelműsíthető, hogy a farkinca bajomtól dülöngélek, vagy az öregségem miatt. Szerintem mind kettő. Néha dülöngéltem már a műtét előtt is.
Azért van jó oldala is. Anya nem tud sehonnan kirángatni a farkamnál fogva. Hamar begyógyult a seb, már a szőr is kezd visszanőni.
Anyát kicsit kiborítottam az utóbbi hetekben a sok kaparással, rács rázással, éjszakai zörgéssel. Azt hiszem most jöttem rá, hogy éjszakai állat vagyok. Meg is lett az eredménye, anya már nagyon fáradt, hogy nem tud a zajongásomtól aludni, így ki vagyok zárva éjszakára a konyhába. Nem elég, hogy nincs farkincám, még ki is vagyok dobva a szobából. Mérgembe még hangosabban zörgök, kaparok.




Kilencedik szülinapom

Nemrég ünnepeltük a szülinapom, kaptam pasztából egy kilences számot és mellé süti darabkákat. Nagyon finom volt.





Erről jut eszembe, hogy anya egyszer egy göri formájú tortát kapott a munkahelyén szülinapjára. Még egy kendője is volt, mint nekem. 






Szóval kilenc éves lettem. Túl vagyok a farkinca bajon, már nem is hiányzik annyira, megszoktam, hogy nincsen. Már nem vagyok annyira aktív, a látásom is elég rossz, néha neki megyek dolgoknak. 
Például amikor nagy ívben futva kanyarodok a konyhába, sokszor lefejelem a gáztűzhelyet. Előfordul, hogy a magasságot sem észlelem és simán leesek pl. a járdaszegélyről. Már nem tudok olyan ügyesen mászni, sajnos a kádba se tudok bemenni, hogy a zuhanyfejből szipkázzak egy kis vizet. Néha betesz anya, de akkor meg nem tudok kijönni. Pedig régen semmi nem állt utamban ha valahová menni akartam. 
Sokat alszom, és már szinte sosincs kedvem játszani. Csak jövök, megyek, sétálgatok. Az udvaron sincs már kedvem ásni, csak körbe szaglászom a bokrok alját, meg átgyalogolok a virágokon. 
Azért tudok még meglepetést okozni. Minap bemásztam a szomszéd csatornájába, amitől anya a frászt kapta mert kifelé meg nem jöttem, így szét kellett szedni a csatornát. 
A fülem az csak alkalmi süket, de ezt anyának nem kell tudnia. A kajás edény csörgését mindig meghallom. 
Bevallom mostanában a szobatisztaságommal is adódnak némi problémák. Igaz nem nekem van vele bajom, hanem anyának. De már nem kapok érte grabancot, meg leszidást, csak morogva feltakarítja. 
Laci szokta mondani anyának ha ő kap valami leszidást pl. a morzsák miatt, hogy ez a kis morzsa a bajod, a görénykaka a szobában nem? Biztos irigykedik, hogy én már nem vagyok leszidva csak ő.  
Tömören, de így se röviden, ennyi kilenc évem története. Biztos sok minden kimaradt, és nem is időrendi sorrendbe írtam, csak így csokrokba szedve, de nézzétek el ezt nekem, hiszen nem emlékezhet egy kis göri mindenre.
Sokak szerint egy igazi kis túlélő vagyok, jó a védőangyalom. Van is dolga bőven.
Köszönöm, hogy végigolvastátok történeteimet, makogós göri puszit nektek!




Sissy
2016. május



Egy évvel később


Örömmel halottam, hogy milyen sokan olvastátok történeteimet, ezért gondoltam leírom, hogy telnek öreg napjaim.


Nyugdíjas napjaim


Kilenc éves elmúltam, azt mondják ez már nagyon szép kor egy görinél, főleg nálam aki túl van egy lymphomán.
Mostanában nem igazán mozgalmasak a napjaim, többnyire alvással töltöm az időt.




Már felhagytam a lakberendezéssel, azt ráhagyom anyára. Igaz így sok minden nincs a helyén, de egyre kevesebb dolog érdekel.
A látásom is egyre rosszabb, egyre többször beleütközök azokba a dolgokba amik nincsenek a megszokott helyükön. Még szerencse, hogy a polipom mindig ugyan ott van, mert ha megyek aludni könnyen megtalálom. Igaz a bejáratot sokszor eltévesztem, nem találom, hol kell belebújni, így van amikor alá fekszem. De anya mindig nagyon figyelmes, segít megtalálni a bejáratot.





Mindennap kimegyünk az udvarra, de már a virágültetést is anyára hagyom. Így nincs is elég jól felásva a kert, de a rossz látásom miatt szinte mindentől összerezzenek, megijedek ha a hosszú fűszálak vagy a virágok hozzám érnek, így mindig lefekszem és várom, hogy anya felvegyen. Ha meg nem veszem észre, hogy anya az, akkor odakapok a kezére, de nem harapok nagyot, csak megfogom. Ezért azt szokta csinálni, hogy mindig szól mielőtt hozzám ér, így tudom, hogy ő az. A hallásom még nagyon jó.
Egy ideje már nem szeretek sokáig kint lenni. Nem is erőltetjük a dolgot, így anya kezében üldögélek, ott biztonságban érzem magam. Minden nap kimegyünk mert anya szerint kell a levegőzés, hiszen ahhoz vagyok szokva. Nem bánom, ülünk a kertben, fekszem az ölében, sokszor ott is elalszom. Így szeretek levegőzni.












Anya azt mondja, hogy hétről hétre egyre furcsább dolgaim vannak. Pl. háton fekve eszek és állandóan a fejemen, nyakamat kitekerve alszom, sokszor nagyokat nyöszörögve. Nem tudom mi ebben a furcsa, nekem nagyon kényelmes.
A fejem is kicsit félre tartom járás közben, de nem zavar, nem fáj semmim. Már kevésbé vagyok ügyes a mászásban, így egyre nehezebben tudok felkászálódni a ketrecbe az emeletre, sokszor vissza esek. Ha sikerül mégis felkapaszkodnom, mert azért nem hagyom el magam, próbálkozom sokszor, többnyire leesek nagyot puffanva a ketrec aljára.
Anya megszünteti az emeletet, mert a végén teljesen összeverem magam, még a végén eltörik valamelyik csontom. Ezentúl csak a földszinten lakom. Lekerül az emeletről az ebédlő, ezentúl lent eszek és függőágyam se lesz. Kicsit szűkösebb így a hely, de nem baj, mert sokat vagyok kint, amikor meg a ketrecben vagyok úgyis csak alszom, így hamar megszokom. Azért néha még megpróbálok felmászni, csak úgy megszokásból, de nincs hová, nincs emelet.










Így töltöm nyugdíjas napjaimat, mikor egyszer csak jön egy nagyobb probléma, állandóan bepisilek. Elindulok én az alom felé, de nem érek oda. Hiába ugrok fel és futok ahogy csak bírok, messze van az alom. Ez napról napra rosszabb lesz. A végén már egyáltalán nem tudom kontrollálni, egyre többször pisi csíkot húzok magam után, és a hasam is időnként óriási nagyra nő. Sajnos a bundám is csatakos ez miatt, mert mire hazajön anya addigra az egész ketrec úszik. Így mehetek fürdeni. Na de nem lehet minden nap fürdeni egy görinek, meg amúgy is utálom!
Így anya kitalálja, hogy vesz kutyapelenkát amit leterít a ketrec aljába. Még szerencse, hogy nem azt találta ki, hogy engem pelenkáz be. Amúgy hasznos dolog a kutyapelenka, mert felszívja a pisit, így tiszta marad a bundám és neki se kell ketrecet takarítani, csak a pelenkát cserélni. Aztán rájön, hogy a betegalátét ugyan az és az a gyógyszertárban olcsóbb, így abból vásárol be.
Én már a vásárlásban sem segédkezem. Ezzel a problémával nem tudok már messzire menni, meg amúgy is jobban szeretek itthon pihengetni, így a kipakolásban sem segítek már.
Anyát nagyon aggasztja, hogy sokszor óriásira nő a hasam, így elmegyünk a doktorbácsihoz, megkérdezzük mi a baj, mit lehet tenni. Megint össze-vissza nyomkodnak, kicsit mérges vagyok, aztán nekik is oda pisilek. Azt mondja dokibá, hogy azért nagy a hasam, mert tele van a húgyhólyagom, nem tudok rendesen üríteni, ezért nem tudom tartani a vizeletem. Rendszeresen, reggel-este ki kell nyomni a húgyhólyagom, amit megtanít anyának, hogy kell csinálni.
Azt mondja, hogy a fejem valami idegi dolog miatt tartom félre, és valószínű az miatt van a többi furcsaságom is a testtartásban. Azzal nem lehet mit csinálni, maradok így.
Működik ez a húgyhólyag kinyomás, mert már nem nő meg a hasam és nem feszül, de sajnos ha kell, nem érek már el az alomtálig, tartani nem tudom. Így marad a pelenka a ketrec aljában, amikor meg kint vagyok, marad anyának az állandó takarítás.
Látom a nézésén, hogy szívesen bepelenkázna, de ő meg látja az én nézésemen, hogy -meg ne próbáld! Azonnal leszedném, így meg se próbálja. Még szerencse! Annak idején Stefi volt mindig bepelenkázva mikor tüzelt. Ő elviselte.
Alig vagyunk túl az egyik problémán, nemsokára jön az újabb. Most meg időnként étvágyam nincs, sokat kaparom a szám, nem akarok enni. Anya azt hiszi fáj a fogam, megint elmegyünk a doktorbácsihoz. Turkál a számban, úgy szorítja a fejem, hogy mozdulni se bírok. Megint nagyon mérges vagyok! Azt mondja nem a fogam fáj, valószínű hányingerem van, ezért kaparom a szám. Sok a savam, kapok gyógyszert. Anya belekeveri a vacsorámba. Amúgy sincs étvágyam, de most meg aztán még úgyse kell. Azt mondja muszáj bevennem a gyógyszert, így fecskendővel nyomja a számba. Néha így is kiköpködöm.
Aztán egyszer csak visszajön az étvágyam, de nehezen rágok, így egészen pici darabokra vágja anya a husit, hogy könnyebben meg tudjam enni. A levet amiben a husi megfő nagyon szeretem, abból sokat meg tudok inni. Néha a husit arrébb is lökdösöm, csak a levet eszem le róla.
Gyorsan telnek a napok, már erősen az őszben vagyunk, lassan nő a téli bundám is.
Kap anya egy nagyon kedves ismerőstől egy festményt. Én vagyok rajta, engem festett le Ibolya.




Hamarosan eljön a december, anyáék szokásos utazása. Anya sokat gondolkodik rajta, hogy menjen-e, merjen-e itthon hagyni, Juditra bízva mint az elmúlt években. Judit is tart kicsit a rám való vigyázástól, hiszen nagyon idős vagyok már. Utazás előtt elmegyünk a doktorbácsihoz, megvizsgál és megnyugtat mindenkit, hogy nincs velem semmi nagyobb egészségi probléma, szerinte nyugodtan elvállalhat Judit.
Így is történik, karácsonykor elvisz anya Judithoz. Szeretek Juditnál lenni, ő is szeret engem. Azt mondja nagyon kedves, okos kis göri vagyok. De most nem érdekel az utazás, végig alszom az egészet. Az se nagyon érdekel, hogy megérkeztünk, kicsit körbe szaglászok, mert érzem a többi göri szagát, de inkább alszom tovább.
Pár napig a szokásos módon töltöm napjaim, pont mintha otthon lennék. Alszom meg eszek, nem igen érdekel a külvilág, a rossz látásom miatt nem szeretek mászkálni. Biztonságosabb Judit kezében lenni, vagy a saját ketrecemben, mert azt is elhoztuk, hogy még otthonosabban érezzem magam.
Már két hete itt vagyok, mikor egyszer csak megint elmegy az étvágyam, egyáltalán nem akarok enni, kaparom a szám. Még a kedvenc nasim a banán se nagyon kell, igaz a paszta azért jöhet. Aztán mikor már több nap eltelik úgy, hogy nem vagyok hajlandó a pasztán kívül megenni semmit, Judit egyre jobban aggódik, elvisz a doktorbácsihoz. Lehet, hogy ő is azt hiszi fáj a fogam?
Megint a számban turkál. Összeszedve az összes erőmet, erősen tiltakozom. Dokibá szerint most sem fáj a fogam, de azért leszedi a fogkövet. Persze ehhez előbb meg kell szúrnia. Alig bírok tiltakozni, már el is vagyok bódulva. Vért is vesz és csinál egy alapos vizsgálatot amit nagyon utálok.
Kiderül, hogy szívritmuszavarom van, amin elcsodálkozik, hiszen három héttel korábban semmi jele nem volt. További vizsgálatokra van szükség, hogy gyógyszerrel lehessen kezelni a betegséget.
Anya nemsokára haza érkezik, majd vele megyünk a vizsgálatokra. Judit addig kézből etetget, nagyon vigyáz rám. Több féle finomsággal kedveskedik, hátha megjön az étvágyam. Ad egy újfajta kaját amit eddig nem ismertem. Nagyon ízlik, elkezdem enni. Tetszik nekem ez a kényeztetés, végre lesz egy kis étvágyam. Anya elcsodálkozik, hogy megeszem a halas macskakaját, mikor mindig is utáltam a halat. Azt mondja öregségemre megbuggyantam.
Január közepe van, haza érkezik anya, egyből jön értem. Nem foglalkozom vele, alszom. Kicsit sértődött is vagyok, hogy milyen sokára jött. Haza érünk, még mindig alszom. Mikor felébredek csodálkozom, hogy itthon vagyok, mikor értünk haza? Gondoltam körül nézek, de pár lépés után úgy elfáradok, meg kell pihenni. Kicsit lefekszem, aztán indulok tovább, de úgy döntök, nem ellenőrzöm, hogy minden rendben van-e, inkább a polipomba veszem az irányt, az jó puha meleg, oda fekszem. Alig találom a bejáratot.




Ki kell vizsgálni pontosan a szívbetegségemet, így egyik délután elmegyünk egy új orvoshoz. Itt még nem voltam, de nem érdekel különösebben, a táskából kidugva az orrom kicsit körbe szaglászok, érzem, hogy kutyák vannak körülöttem. Látni nem igen látok semmit a rossz szemem miatt, így inkább vissza bújok a táskába aludni. Elfáradtam utazás közben.
EKG és szív UH vizsgálat lesz. Nagyon kedves a doktornéni, de mielőtt hozzám ér megkérdezi, hogy harapok-e? Anya megnyugtatja, hogy nem fogok megharapni senkit, nyugodtan meg lehet fogni. Csipeszeket tesznek a lábaimra, meg az oldalamon húzogatnak valamit. Olyan mintha masszíroznának. Nem tiltakozom, fekszem nyugodtan, közben pasztát nyalogatok. A végén kapok nagy dicséretet, hogy milyen okosan viselkedtem a vizsgálat alatt. Igen, a paszta sokat segített. Meg fáradt is vagyok.
Aztán azt mondja a doktornéni, hogy sajnos nagyon súlyos szívbetegségem van, az emberek ilyenkor pacemakert szoktak kapni. Egyes országokban már végeznek göriknél is ilyen műtétet, de nálunk még nem, és nekem a korom miatt már amúgy sem lehetne, így két féle gyógyszerrel próbálunk javítani a betegségen.
Anya nagyon el van keseredve, hiszen fennáll a veszélye, hogy bármikor leáll a szívem a súlyos szívritmuszavar miatt. Az EKG szerint egyik pillanatban ver 200-at a szívem, ez a normális, a másik pillanatban meg leesik 80-ra ami nagyon kevés. Ez miatt vagyok fáradékony és étvágytalan.
Ezentúl minden reggel gyógyszerrel kezdjük a napot, és azzal fejezzük be. Az egyiket fecskendővel nyomja anya a számba, már nem tiltakozom csak nyelem. A másikat beteszi a számba jó mélyre és gyorsan adja a pasztát, így lecsúszik az is. Azt mondja anya, nagyon ügyesen beveszem a gyógyszert. Kezdem megszokni. Lenyelem gyorsan, hogy kapjak utána finom pasztát.
Nincs könnyű dolga anyának kiadagolni a gyógyszer mennyiséget, mert olyan kicsi mennyiséget kell kapnom a testsúlyomhoz mérten, hogy meggyűlik a baja mire nyolcadolja meg tizedeli a kis gyógyszer szemeket. Furán néz ki a konyhánk mostanában. Alufólia, fecskendő, fehér por....... Elpazarolni se lehet, hogy nem sikerül az adagolás, mert nagyon drága gyógyszerek.
Pár nap elteltével megvan az eredménye a gyógyszerszedésnek, jobban leszek, kicsit többet vagyok fent és az étvágyam is jobb. Ez a tasakos halas macskakaja ami ráadásul vesebetegeknek való, nagyon ízlik, így szívesen eszem. Hiába eszek, kis soványka vagyok. Anya szerint már kint vannak a csontjaim.
Gyorsan eltelt a tél, beköszöntött a tavasz, egyre jobb az idő, így minden nap kimegyünk levegőzni. Már egyáltalán nem tesz le anya, csak az ölében levegőzöm. Jönnek a szomszédok, kérdezik hogylétem, simogatnak, kérdezik, -mennyi idős vagyok már? Nemsokára itt a szülinapom.


Tíz éves lettem

Kellemes tavaszi nap van, dél körül nagyokat pislogva ébredek, nagyon jó illatokat érzek. Nem látok semmit, de a szaglásom nagyon jó, érzem, hogy valami finom készül. Odasétálok anyához, hátha hamarabb megtudom mi az. Készül a szülinapi tortám.
Banánkarikákkal körberakott, tejszínhabból készült 10-es számot kapok, meg egy kis paszta is van a banánokon. Nem csalt az orrom, tényleg finomság készült. A tejszínhabot mindet megettem, a banánt csak megcsócsáltam mert annyira elfáradtam az evésben, hogy inkább visszabújok aludni.




Pár nap múlva elmegyünk a szokásos tavaszi baráti találkozóra, ott van a két hópihe kutya barátom is, de nem törődöm velük, fáradt vagyok. Épp csak körbe szaglászok, aztán elalszom a jó puha zsákomban. Mindenki simogat, örülnek, hogy látnak, sorba adnak kézről-kézre, mindenki engem akar dajkálni. Nem bánom, nagyokat ásítozva mindenki ölében alszom egyet.




Hazafelé hatalmas vihar kerekedik, ömlik az eső, nagy erővel fúj a szél. Bent vagyok a táskában, anya magához szorítva a táskát gázol át a bokáig érő tócsákon, engem félt, nehogy csupa víz legyek és megfázzak. Mire haza értünk anya bőrig ázott, én teljesen szárazon kerülök elő a táskából, észre se vettem mekkora vihar van kint úgy aludtam. Elfáradtam a vendégségben.
Nem csak a vendégségben fáradok el, egyre jobban itthon is. Mire kimegyek a szobából a konyhába, többször meg kell állnom, azaz lefeküdnöm pihenni. Néha több percre is. A fürdőszobáig már sosem megyek el. De van mikor mire kiérek a konyhába, úgy elfáradok, hogy ott a földön elalszom. Ilyenkor anya mindig visszavisz a polipomba.




Éjszaka is többször felkel mikor hallja, hogy motoszkálok, nyöszörgök, megnézi jól vagyok e. Néha csak fekszem a ketrec aljában, nem tudok vissza menni az ágyamba, ilyenkor anya betesz a kiskosaramba vagy a kiskuckóba, betakargat, hogy ott aludjak tovább.
Egyre többször étvágytalanabb vagyok, anya vesz folyékony ennivalót aminek nagy a tápértéke, van benne vitamin és azt fecskendőből adja. Vagy szétpasszírozza a husit és úgy próbál etetni vele. Adja a számba a pici falatokat, néha véletlen megharapom az ujját, olyankor felszisszen, fáj szegénynek, de nem haragszik, etet tovább. Tudja, hogy nem direkt csinálom, csak nem látom jól, hogy hol van a keze és hol a husi. De mostanában kevésbé szeretem a húst, inkább azt a halas macskakaját eszem szívesebben. Anya azt sem bánja, csak egyek, mert egyre soványabb vagyok. Lekerült a téli bunda is, így még soványabbnak tűnök.
Kicsit gondban is van ez miatt, mert a gyógyszereim adagja a testsúlyomhoz van mérve, de már sokkal kevesebb vagyok mint mikor elkezdtük a gyógyszert. Már alig vagyok 60 dkg.
Lassan vége a tavasznak, egyre melegebb lesz, nyakunkon a nyár. A meleget nehezebben viselem, még szerencse, hogy nálunk a lakásban hűvös van. Azt mondják, a szívbetegeknek nem is tesz jót a hőség, kevésbé bírják elviselni. Én is egyre fáradtabb vagyok, egyre nehezebb a járás, pár lépés után mindig le kell feküdnöm. Szinte az egész napot alvással töltöm.




Nagyon forró a nyár, már ki se megyünk levegőzni csak késő este vagy kora reggel.
Augusztus 4.-e van. Ma talán még melegebb van mint az elmúlt napokban. Hozza anya a reggelit, felkelt, odatesz a tányéromhoz. Nehezen kelek, nyöszörögve nagyokat ásítozom. Kicsit bizonytalanul állok a lábaimon, de ez már hetek óta így van. Eszek pár falatot, a tányér mellett elalszom. Anya visszatesz a kiskuckómba, kapok egy puszit és elindul a dolgozóba. Egész nap alszom, épp csak annyira kelek fel míg a husi levét megiszom napközben.
Mikor haza érkezik anya, mint mindig az az első, hogy odajön hozzám. Olyan mélyen alszom, észre se veszem. Felkelt, kivesz a ketrecből, lassan elsétálok a polipig. Nagyon fáradt vagyok, nehéz minden lépés, nincs erőm belebújni, csak lefekszem és alszom tovább.




Késő van már észre se veszem, hogy vacsorázni kell. Anya kelt, odavisz a tányéromhoz. Állok a tányér mellett, várom, hogy a számba adja a falatokat. Olyan mohón akarom elvenni, hogy véletlen megint megharapom az ujját. Most egész sokat eszek, de a végén már nem bírok állni úgy elfáradok, majdnem beleesek a tányérba. Még szerencse, hogy anya ott van és elkap.
Anya is fáradt, mostanában nem alszik jól, sokszor rám figyel éjszaka, hogy mit csinálok, kell-e valamiben segítenie. Bezárja a ketrec ajtót és ő is hamar elalszik.
Arra ébredek, hogy éhes vagyok. Nagyon korán van, hajnali négy óra. Felkelek, odamegyek a tányéromhoz, de elesek útközben, így anya felébred a zajra. Felkel, odajön, látja, hogy eszek, de nagyon nehezen állok a lábamon, inkább fekve eszem. Megfog, segít tartani, hogy könnyebben tudjak enni. Eszek pár falatot.
Kivesz a ketrecből, megsimiz, puszit is kapok, hogy milyen ügyes vagyok, egyedül ettem, nem kellett a számba adni és berak a kiskosaramba. Nagyon fáradt vagyok, már alszom is. Anya is egyre fáradtabb a sok éjszakai felkeléstől, ő is vissza alszik.
Augusztus 5.-e, szombat, reggel kilenc óra. Anya most ébred, én alszom. Mint mindig, most is egyből hozzám jön, ébreszt. Nem mozdulok, alszom. Nagyon mélyen alszom. Már csak alszom. Örökké alszom......
Anya sír. Zokog!
Kérlek ne sírj, az én életem rövidebb mint a tiéd, így eljött az idő mennem kell........ Gyönyörű tíz év, három hónapot töltöttünk együtt. Szeretlek anya!





2017. 08. 05.















































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése