Korzika - A Levágott Mór Fej

                                                                                                               

Korzika - A Levágott Mór Fej

Május 27.

Budapest - Nizza

Délelőtt még dolgoztam, a munkából mentem a repülőtérre.

Elég érdekes ez a fapados járat, a Wizzair légitársaság. Hiába olcsó a jegy ha mindenért külön fizetni kell. A beszálló kártyáért is fizetni kell ha nem a neten nyomtatom ki, és a bukósisakért is díjat számoltak fel, nem is keveset.

Egy külső kaputól fog indulni a gép, korlátok között terelgetnek oda. Beérkezel egy raktárszerű épületbe és ott várakozol. Az jutott eszembe, hogy terelgetnek mint a marhákat a marhavagonba, csak előtte még várakozol egy karámban. Sokat kell várni, meleg van, nincs lehetősége az embernek semmire, még inni se, ha nincs nála innivaló, amit a reptéri shopban vásárolhat sokszoros áron. Mást nem lehet felvinni a gépre. Vécére menni se lehet.

Fél órát késik a gép, de ezt senki nem közölte. Ott állt minden utas és várakozott a "karámban", mint a birkák.

Végre beszállunk, mindenki elfoglalja a helyét, indulunk. Másfél órás az út, hamar eltelik. Szép tiszta az idő, sokszor lehet látni alattunk a tájat. Gyönyörű a naplemente, az egész narancstól kezdve a feketéig minden színárnyalatban játszik az égbolt.

Nizzához közeledve látszanak az Alpok csúcsai. Némelyiken még van hó. Aztán elérünk a tenger fölé, már sötétedik, de a part száz kilométereken át ki van világítva. Nizzánál a tengerbe nyúlik a leszállópálya, nagyon szép látvány.

Izgulok, hogy Laci ott legyen az érkezésnél. Kiszállás után nem kell a csomaggal bíbelődnöm, csak kézipoggyásszal utazok, így hamar kiérek. Nagyon örülök mikor Lacit meglátom. Azzal fogad, hogy: "Na, mi, nem vesztél el?" Izgultam nagyon, még soha nem repültem egyedül.

Végre látom a Bömcsit is, felülünk és már indulhatunk is. Nem megyünk egyből a szállásra, előbb bemotorozunk Nizzába, végigmegyünk a Promenade des Anglais-n. Gyönyörűek az éjszakai fényben megvilágított luxus hotelek épületei.

Elkezdődik a két hét csodálkozásom. Gyönyörű minden. Lesétálunk a tengerhez, de már késő van, nehéz a hátizsákom, éhes vagyok és fáradt is az utazás izgalmaitól. Elindulunk a hotelba. Laci pár napja Cannes-tól kicsit északra, Mougins-ban lakik egy hotelben, ami 25 km-re van a repülőtértől.

Sajnálom, hogy sötét van, mert nagyon szép tájon haladunk, jobb lenne többet látni belőle. De nem baj, lesz még alkalom! Több alagúton keresztül vezet az út, ami különösen tetszik, imádom az alagutakat.


Május 28.

Mougins

Reggel néztem igazán körül, hogy milyen szép a hotel kertje. Hatalmas kaktuszok vannak a kertben, hátul medence. Kellemes hűvös van a fák alatt a kerti asztalok körül. Van függőszék is, amit nagyon kényelmesnek találtam, jó volt benne pihenni.

A hotel szomszédságában van egy pék, ahol nagyon finom dolgokat lehet kapni. Az Eclaire a kedvencem. Itt vesszük meg a reggelinket, aztán reggelizés után elindulunk Cannes-ba.

Meleg van, az ég gyönyörű azúrkék. Pont, mint a régió neve: Cote d'Azure.

Cannes világhírű üdülőhely, minden évben itt rendezik meg a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivált. Elsétálunk a Vieux Port-ba ahol rengeteg luxus hajó parkol. Gyönyörű vitorlások, sokuk fa és réz kombinációja. Biztos rengeteg munka van vele, állandó karbantartást igényel, hogy ilyen gyönyörűen csillog rajta minden.
A kikötő szomszédságában a buszpályaudvar épületét filmjeleneteket ábrázoló freskók borítják.

A kikötő után megnézünk egy piacot. Nagy részben zöldséget, gyümölcsöt árulnak, egy-egy kis hentessel, pontosabban charcutrie-vel, ahol a feldolgozott húsáruk vannak. Az egyiknél lehet kapni kenguru kolbászt is. Sok helyen árulnak sült virágot. Ez egy liliom szerű sárga virág, palacsinta tészta szerűségben panírozva és ott helyben kisütve. Valami szezonális dolog lehet, sokan vesznek belőle. Utólag már bánom, hogy nem próbáltuk ki.

Aztán belebotlottunk egy másik piacba. Csupa művészek voltak ott. Selyemfestők, üvegesek, rézművesek, festők, ékszerészek. Nagyon sok szép dolgot árultak.

Beültünk egy egy kávézóba finom sütire és kávéra. Mindig mindenhol nagyon finom, friss péksüteményeket kínáltak.

Kora délután visszamentünk a hotelbe kicsit pihenni, mert nagyon meleg volt. Ebédre a közértben vettünk mindenféle finomságot és a hotel hűvös kertjében a fák alatt megebédeltünk.

A közértben rengetegféle zöldség, gyümölcs volt, nem is tudom hányféle paradicsom, saláta, hagyma, stb. Itthon nincs ennyiféle. Bevallom, egy két zöldségről nem is tudtam, hogy micsoda. Figyeltem a pénztárnál ahogy az emberek a rengeteg zöldség, gyümölcs félét választják, és elenyésző mennyiségű húst. Minden kosár zöldségekkel volt megpakolva. Pedig a hús választék is hatalmas volt. Főleg, hogy nem is egy nagy városban, hanem csak egy faluban vagyunk. Kicsit horror volt nekem, ahogy a megnyúzott egész nyulak ott lógtak a kampókon. De volt pucolt fürjtől kezdve a kakasig mindenféle szárnyas, kisebbek, nagyobbak. Rengetegféle grillkolbász, pácolt hús. Nálunk még a piacon sem látok ekkora választékot. Aztán a sajt választékról már nem is beszélek. Több százféle, tehén, kecske, juhsajt 50 m-es pulton. És minden friss, gusztusos. Nálunk, amerre én vásárolok, sajnos, ezt egyre kevésbé mondhatom el. Pedig az egy nagy város, nem egy kis település.

Kis pihenés után elmotoroztunk Antibes-ba. Ott sem lehet kikerülni a kikötőt szintén a sok luxushajóval. Nagyon szép látvány. A kikötő szomszédságában homokos tengerpart található a strandolni vágyóknak.

A kikötőből látjuk a Saint-Roch félszigeten lévő Fort Carré erődöt.

A kikötővel szemben van a Le Mur várfal ami mellett végigsétáltunk. Lenyűgöző a látvány a tengerre onnan fentről. Nekem csodaszép a tengerbe nyúló sziklafalra való építkezés.

A várfal mentén található egy 12. századi Grimaldi kastély, ami most a Picasso Múzeum.

Antibes-ban is szép virágos kis szűk utcák találhatóak, a part menti épületek mellett hatalmas kaktusz ligettel.

Itt is megnéztük a piacot. Nagyon szép kézzel készített különböző dísztárgyakat, használati tárgyakat árultak. Voltak üveg ékszerek is, és üvegből készült faliképek. Jó lenne ha majd egyszer én is tudnék ilyeneket készíteni.

Mouginsba menet visszafelé már szükséges volt a tankolás, de nagyon nehézkes. A napok óta tartó benzin sztrájk miatt üresek voltak a kutak, de a harmadik kútnál sikerült végre tankolnunk. Egyik kútnál csak gázolaj a másik kútnál csak benzin volt kapható.



Május 29.

Mougins

Szakadó esőre ébredünk. Nem jó hír. Át szerettünk volna menni Saint-Tropezbe. Annyira esett, hogy eláztunk mire elmentünk a szomszédos pékségbe reggeliért.

Nem tudunk mit csinálni. Nincs értelme ilyen időben elindulni és a motoron szétázni, így a szobában várjuk hátha hamarosan eláll.

Délután kezd kitisztulni az idő. Ahhoz már késő van, hogy elinduljunk Saint-Tropezbe, így Mandelieu-be megyünk.

A parton a kikötő mellett található a Chateau de La Napoule, egy 14. században épült, felújított kastély.

Visszafelé újból bementünk Cannes-ba. Szűk kanyargós kis utcán felmotoroztunk a Notre-Dame de l'Espérance templomhoz. Mellette van a vár a Le Suquet Őrtoronnyal. Csodaszép kilátás nyílik a kikötőre és a város régi épületeire.

Hatalmas sirályok egészen közel jönnek, nem félnek az ember közelségétől.

A várból lejövet, a parkban több "boule" pályát látunk. Ez egy francia golyójáték, szinte minden faluban, városban, parkban vannak ilyen pályák. Fém golyókkal játsszák, nem gurítják, inkább dobják a golyókat, játékosonként vagy csapatonként három golyóval. A játék menete, hogy van egy célgolyó ami nem fémből hanem fából vagy műanyagból készül és sokkal kisebb mint a fémgolyók. Ezt a kicsi golyót egy játékos elgurítja és aztán a saját golyóját mindenki minél közelebb akarja juttatni a célgolyóhoz, akár a már ott lévő golyók kiütésével is. A csapat a kör végén annyi pontot kap, amennyi golyója közelebb áll a célgolyóhoz, mint az ellenfél legközelebbi golyója. A verseny akkor ér véget, amikor az egyik csapat eléri a 13 pontot.

Az Allées de la Liberté-n, a Városháza előtt található egy Első Világháborús emlékmű ahol éppen egy megemlékezés folyik. Korhű ruhába öltözött katonák, ápolónők teszik tiszteletüket az elesetteknek.

Egy nemzeti színű szaloncukor is volt a közelben.

Tovább sétálunk a városban, egymást érik a luxusautók és a méregdrága kirakatok.

Május 30.

Mougins-Calvi

Reggel indulunk Nizzába a kikötőbe. Át szeretnénk hajózni Korzikára.

A tegnapi eső után nagyon szeles az idő. Most látom a tájat amit érkezésemkor a sötétben nem láttam. Jól gondoltam, csodaszép. Egyik oldalon hegyek, másik oldalon a tenger.

A városba beérve elég nagy a forgalom, lassan haladunk. De nem baj, legalább tudok nézelődni és fotózni. Azért áll ferdén néhány fotó, mert a motoron ülve, menet közben készültek.

Ez a Promenade des Anglais, a Hotel Negresco, ahol pár héttel később történt az állítólagos kamionos gázolás.

A 7 km hosszú partszakaszon egymást érik a luxus szállodák, casinók. A többsávos sugárút tenger felőli oldalán pálmafák árnyékában bicikli és sétáló út van, aztán jön az apró köves "plage". Csak néhol látunk homokot, azt is csak ide hordták valahonnan. Ez a partszakasz a "kék székekről" ismert, ahol kényelmesen pihenhetünk, gyönyörködhetünk az azúrkék látványban.

A kikötőbe érve nem könnyű a tájékozódás. Hatalmas területen van, útba igazító táblák meg nemigen vannak. Azért megtaláljuk a hajónkat. Sok, hatalmas cruise hajó is áll a kikötőben, többségük máltai zászlóval.

A mi hajónk du. 15:15-kor fog indulni és Calviba fogunk érkezni. Egy órával az indulás előtt kell a kikötőben lenni. Megvesszük a jegyeket, de van még elég sok időnk, addig elmegyünk a közeli parkba árnyékot keresni, mert az erős szél ellenére is nagyon meleg van. Laci pihen a parkban, én körbejárom a környéket, elmegyek fotózni.

Itt is csodaszép a tengerpart. Akkora hullámok vannak, hogy felcsapnak a magas falakra. Vagy csak nekem tűnnek nagyoknak?

 A partról lehet látni a távoli repülőtér tengerbe nyúló kifutópályáját.

Észak felé ellátunk a horizontig, már látszik egy közeledő hajó amivel menni fogunk.

Nagyon sokan várakoznak a hajóra, lassan nekünk is indulni kell sorba állni.

Hatalmas nagy a hajó, hat szinten parkolnak benne a járművek.

Leparkolunk, aztán felmegyünk az utastérbe. Egy asztalnál lepakoljuk a sisakokat, táskáinkat és elindulunk körülnézni a hajón. Étterem, bár, játékterem, pihenőszoba, játszótér, szolárium, sok minden található az utasok szórakoztatására.

A fedélzeten vannak kemping székek is, mi azt választjuk. Itt még erősebben érződik a szél, egy védettebb sarokban találunk helyet magunknak. Elég hosszúnak tűnik a várakozás mire fél óra késéssel elindulunk.

Kényelmesen ülünk a fedélzeten a kemping székben, de egyre vizesebbek leszünk, mert a nagy szél ránk fújja a "spray"-t a hullámok tetejéről. Azt hittem, hogy ez a hatalmas hajó meg se fog mozdulni a vízen, ezzel szemben annyira himbálózik, hogy nehézségbe ütközik egy pontról a másikra elsétálni. Meg is lesz a himbálózás eredménye. Kb. egy órája indultunk, kezdem magam rosszul érezni. Aztán eljön a pont amikor futok, az az támolygok a falnak támaszkodva a vécéig. Már nem megyek vissza a fedélzetre, inkább bent lefekszem egy padra.

Nem vagyok így egyedül. Lassan mindenki bejön a fedélzetről és ahol talál helyet oda lefekszik. Kicsit vicces, hogy mindenhol emberek fekszenek, a földön is. Mindenki támolyog, nem tud egyenesen menni. Van egy csomó kutya is a hajón, ők is furcsán közlekednek, a falnak támaszkodva. Van eszük.

Lacit ez az egész kálvária nem zavarja. Ő hajós ember, vitorlásán már körbe hajózta a planétát, csak nevet az egészen. Meg is jegyzi, hogy: "Most láthatod, hogy miről beszélek amikor mondom, hogy a Balatonban nincsenek hullámok". Igaza lehet. Ha a Balatonon ekkora hullámok lennének, akkor kilátszana a tó medre!

Én fekszem, nagyon rosszul érzem magam. Laci meg éhes. Elmegy az étterembe, mikor visszajön, azt mondja, hogy üres az étterem. Vajon miért? Nem csodálkozom - minden vendég a földön hentereg. Takarítók jönnek, porszívóval próbálják eltüntetni sokak tengeri betegségének nyomait.

Még soha semmilyen hajón nem voltam ilyen rosszul. Most megtapasztaltam milyen a tengeri betegség. Végig feküdtem a hat órás utat. Sajnálom, mert így lemaradtam a tengeri naplementéről. Lacit kértem meg, hogy csináljon néhány fotót, legalább fotón lássam majd.

Este tíz órakor kötünk ki. Csodálatosan szép a látvány. Naplemente és a kivilágított Citadella.

Menet közben gondoltam arra, hogy lent a parkolóban el fog dőlni a motor, mert nagyon dülöngélt a hajó. De nem kezdők a korzikai hajósok. Minden motort kikötöttek valami fix ponthoz.

Gyorsan szállást kell találnunk, mert már késő van és bezárnak a hotelok. Mi soha nem úgy utazunk, hogy előre le van foglalva egy hely, mert nem tudjuk, hogy másnap hol leszünk.

Most is, az eredeti terv szerint Marokkóban kéne lennünk, de Korzikán kötöttünk ki. Szó szerint.

Otthon azt terveztük, hogy Marokkó, Tangier-ba megyünk hajóval. De sajnos, az én két hét szabadságom nem lett volna rá elég, mert az egyetlen hajó jókor indult volna, de három hét múlva jött volna vissza Franciaországba, pár nappal később mint ahogy repülőm indulni fog hazafelé. Ez akkor derült ki mikor Laci, még érkezésem előtt pár nappal elmotorozott Séte-i a kikötőbe helyet foglalni. Ő már két héttel előbb elindult motorral Pestről és a Cote d'Azur-on várta, hogy én érkezzek. A hajóstársaság teljesen más menetrendet hirdetett az Interneten, de ez lett a valóság.

Ekkor jutott eszébe, egy francia barátjának tanácsát követve, hogy menjünk Korzikára, a "Szépség Szigetére". Akarta, hogy én is meg a Bömcsi is tapasztaljunk meg egy tengeri utat.

Szóval, az utcákat járva sok hotelt látunk, de zárva vannak vagy nagyon drágák. Aztán sikerül egyet találni ahol jó árat adnak. Ez se olcsó, de már ilyen késő este nem sok választásunk maradt. Ezt a recepciós is nagyon jól tudja.

Megszoktuk már, hogy az olcsó hotel szobák ablaka forgalmas utcára, vagy másik épületre, vagy valami még rondább kilátásra nyílik. Itt Laci kiment az erkélyre és megszólal, hogy: Azta! Kérdem tőle kicsit félve, hogy hová nyílik? Gyere, nézd meg, jön a válasz. Kimegyek és a csodálkozástól nem is tudok mit mondani. Sötét van már, de így is csodaszép a kilátás. A tengerre néz a szobánk, balra a beach, jobbra a kivilágított Citadella látszik. Hallatszik a tenger zaja, nagyon jó tenger illat van, kellemes a levegő. A part közelében az éjszakai búvárok víz alatti lámpáinak fényeit látjuk.

Május 31.

Calvi-Ajaccio

Reggel ébredés után egyből az erkélyre megyek gyönyörködni a látványban. Gyönyörű napsütésben pompázik a kopár sziklára épült Citadella, és mögötte a végtelen tenger.

Lesétálunk a partra, a parkban nagyon érdekes, eddig sose látott fák nőnek. Az egész növényzet csodálatos. Se európai, se afrikai. Pont a kettő között van. Mediterráni.

                                   

Nem maradunk sokáig, még dél előtt indulunk tovább Ajaccioba, közel 200 km. A portás kijelölte térképünkön a szerinte "nagyon veszélyes" utakat, ahol csak egy jármű fér el az úton. A többi csak"veszélyes". Azokat választjuk.

Először tengerparton haladunk északra, majd hegyek között délre. Egyik órában pálmafák, másikban fenyőfák között. A 2000 méteres hegyekben a magasabb csúcsokat hó borítja.

Nagyon sok motorossal találkozunk, Korzika egy igazi motorosparadicsom. De Laci szerint a motorosok fele csal. Nem motoron érkeznek a szigetre, hanem személykocsihoz kötött trailereken hozzák a motorokat ide, hogy élvezzék a príma utakat és a mesebeli látványt. Sok ilyen, akár 3-4 GS-sel megrakott trailert láttunk a kompon.

Szinte minden motor BMV 1200 GS, mintha kötelező lenne. A mi Bömcsink, R1200 S, egy sport modell. Igen nagy sztár. Fotózzák balról-jobbról. Itt és Franciaországban és Olaszországban egy sose látott, nem létező modell. Például, Viareggio-ban volt, hogy a piros lámpánál odaszaladt egy ember, hogy hol lehet ilyet kapni. Kikerestük neki a mobile.de-t mielőtt zöldre váltott a lámpa.

Nem sietünk, több rövid pihenő után délután hat körül érkezünk Ajaccioba. Csak araszolni lehet a csúcsforgalmi dugóban.

Gondoltuk, hogy most nem hotelbe megyünk hanem valami kempingbe, az olcsóbb. Előbb enni szeretnénk, de minden étterem zárva van, majd este nyolckor nyitnak ki. A kemping a város déli végében van, így át kell araszolnunk a forgalmon. Még motorral is nehéz a haladás, többet állunk mint megyünk.

Megtaláljuk a kempinget, kiderül, hogy bungaló nincs, csak sátor. Az nekünk nem jó, nem vagyunk sátorozáshoz felkészülve. Azt mondja a kempinges, hogy a bungalós kemping a város túlsó oldalán, a repülőtér mögött van, amerről jöttünk. Visszamotorozunk, nem szűnik a dugó.

Ez nem a mi napunk, mire oda érünk már bezárt a recepció. De jön egy férfi és elmondja, hogy bungalót minimum három napra lehet bérelni és 75 Euró/nap. Nem olyan olcsó mint ahogy gondoltuk, ennyiért már hotel is van.

Nincs mit tenni, hotelt kell keresnünk. A városban nagyon drágák, így vissza motorozunk kb. 15 km-t, most északra, Calvi irányába, ott volt egy hotel 50 Euróért. Minden sokkal drágább itt a szigeten, mint a kontinensen.

Szállásunk van, már csak vacsora hiányzik. Nincs kedvünk visszamenni a városba, fáradtak vagyunk, a hotelhoz legközelebb eső útszéli thai étteremben megvacsorázunk.

Miért 16 Euro itt egy spagetti? Valami idegen spekuláció következménye kell hogy legyen! Bárhol Európában 8-10 Euró. Laci megkérdezte a benzinkutast mennyit keresnek itt az emberek. 1,400/hónap Eurót, mondta a kutas és igazán nem mosolygott hozzá. Inkább dühös volt az arckifejezése.


Június 1.

Ajaccio

Esőre ébredünk. Sajnos nem úgy néz ki, hogy egyhamar elállna, egybefüggő felhő takarja az eget. Nem csak esik, lehűlt a levegő is. Nem egy motoros idő.

A hotel mellett van egy pék, Laci elmegy reggeliért, nekem nincs kedvem kimenni ebben a szakadó esőben.

Annyira esik az eső, nincs mit csinálni, a szobában netezünk, és öt percenként a felhőképet nézzük. Délután négy óra múlt mire elállt az eső. Bemotorozunk a városba. Most is nagy dugó van, alig haladunk.

Nem tudunk sétálni, újból szakad az eső, beülünk egy kávézóba.  Tele van a kávézó Vespa fotókkal, az asztal is Vespás, még az étlap is Vespa alakú.

Hétkor bezár a kávézó és az üzletek is. Épp eláll az eső, így elmegyünk kicsit sétálni a környező utcákba.
Itt a városban a házak egyszerűek, egyszínű sima falakkal, díszítés nélkül, zsalus ablakokkal. Szűk meredek utcákban járunk, némelyik sok lépcsővel, néhol kis terekkel.

Ebben a városban született Napóleon, így mindenféle emlékművek, szobrok, utcanevek emlékeztetnek erre.

Nagyon lehűlt a levegő, és mire megvacsorázunk megint esik az eső. Esőben motorozunk vissza a hotelbe.
Jól esik a forró zuhany a hideg, vizes motorosruha után.



Június 2.

Ajaccio-Filitosa


Franciául Azsakszió-nak mondják, viccesnek hangzik.

Ismét szakadó esőre ébredünk. Kicsit el vagyunk szomorodva. Filitosa-ba, egy őskori településnek mondott helyre készültünk ellátogatni. És már a szobából is bőven elég volt tegnap.

Kora délutánra enyhül az eső annyira, hogy el tudunk indulni. 75 km Filitosa. Útközben újra elkap az eső, de nem nagy baj. Tiszták az utak, nincs sár amit felverne az előttünk haladó jármű, nem leszünk mi sem piszkosak, legfeljebb vizesek. Azért bemegyünk egy kávézóba amíg csendesedik az eső. Tele van motorosokkal, ők is bemenekültek a hideg zuhany elől.

Mire megisszuk italunkat eláll az eső, így gyorsan el is indulunk. Kis falvakon keresztül haladunk. Aztán sűrű, sötét erdőn át vezet az út. Körben hegyek, szakadékos szerpentinek, csodás látvány.

A "korzikai bandita" motoszkál a fejemben. A Laciéban is.

Megint elkezd esni, nincs hová beállni, menni kell tovább. Néha egész sűrű pára van, mintha köd lenne.

Letérünk egy kis mellékútra, keskeny, de itt nincs forgalom. A Taravu folyón átívelő kő hídon haladunk, szerencsére már nem esik, kezd kisütni a nap.

A kővel való építkezést a mai napig alkalmazzák, nagyon szép kővel kirakott lábazatokat, falakat láttunk. Sok helyen az üzletek belső berendezéseit is kőből építették. Gyönyörű munkák. Láttunk sok házat is aminek falai kövekből vannak megépítve. És járdák, úttestek, minden kőből van összeillesztve. Minden munka egyedi, a kövek kiválasztásában, színeiben, formáiban különbözik a többi építménytől. Kő-művesek a szó valódi értelmében. Vagy inkább kő-művészek.

A hídnál a közlekedési táblán a francia szó le van festve és golyónyomok vannak rajta. Lehet, hogy erre jártak a "korzikai banditák"? A vérbosszú ősrégi szokás Korzikán. Nem gyilkosság, hanem nemes cselekedet.

Korzika francia fennhatóság alá tartozik, de az őslakosok a mai napig sem érzik franciáknak magukat, saját  hagyományaikat igyekeznek életben tartani. A tájékoztató táblák kétnyelvűek, korzikai és francia nyelven van a felírat. De a franciát sokszor lefestik. Saját nyelvüket beszélik a szigetiek. Hangzásra valahol a francia és az olasz között van, inkább olasz. Laci tud franciául és olaszul is, de nem érti őket. Még jó, hogy mindenki beszél franciául is.

Párizsi barátaink mondták, hogy a jövő hónapban fognak ide jönni. De ők nem fogják saját kocsijukat áthozni ide, hanem repülni fognak a szigetre és itt kocsit bérelni, mert francia rendszámmal nem jó ötlet közlekedni errefelé. Reméljük, ez magyar rendszámú motorokra nem vonatkozik.

De, itt el kell mondanom, hogy mi a barátságtalanság legkisebb nyomával sem találkoztunk itt. Mindig, mindenki gyönyörűen viselkedett, minden kérésünknek azonnal eleget tett. Igaz, nem borultak a nyakunkba, betartották a tisztes távolságot - szemben pl. az Indiában és sok más helyen tapasztalt számunkra terhes vég nélküli közeledési szándékkal - és ez nekünk így pont megfelel. Kényelemben, biztonságban éreztük magunkat. Csak ismerni kell és be kell tartani az egész planétára érvényes "univerzális viselkedési szabályokat".

És még egy dolog ami az első perctől kezdve szembeszökő volt, és ami egy korzikai specialitás: nincsenek idegen "bevándorlók" a szigeten! Se afrikai, se ázsiai. Csak helyiek, turisták és látogatók vannak. Szemben, mondjuk Marseille-jel vagy Párizzsal, ahol szinte lehetetlen francia emberrel találkozni. Ez nem túlzás, ez most, 2016 nyarán, így van.

Tessék, itt van az eredeti címerük 1755 előttről, miután észak-afrikai mórok akarták megszállni szigetüket. Fehér alapon egy bekötött szemű fekete fej. Egy levágott mór fej.

1755 óta a kendő a homlokot takarja.

Ezt látjuk a szigeten lépten-nyomon, több százat naponta. Még a rendszámtáblákon, az európai zászló helyén is ez a címer van.

Mire Filitosába érünk már süt a nap, és nagyon meleg lett. Különös hangulata van a helynek, misztikus. Mintha egy másik planétán járnánk. 1946-ban fedezték fel, és kezdtek ásatásokat végezni a területen. Furcsa, sose látott alakú hatalmas kövek találhatóak a területen. Rögtön Stonehenge és Carnac jut eszembe, csak itt nincsenek szabályos formát alkotva elhelyezve a kövek. Az állítólagos 8000 éves kultúra láttán megfogalmazódik bennem a kérdés: ki , hogyan és miért állította ezeket? Több 2-3 méteres emberi arcokat ábrázoló menhír is található a területen, egy csoportjuk egy 2000 éves olajfa tövében van.

Természetes képződmények nem lehetnek, tisztán látszanak a tudatosan egymásra helyezett hatalmas kövek. De méteres lyukak vannak bennük vagy mélyedések, akár bele lehet ülni. Nagyon öreg kell hogy legyen!

A bejáratnál kis múzeumot hoztak létre ahol üveg vitrinekben a területen talált edényeket, szerszámokat, fegyvereket, különböző tárgyakat mutatják be rövid magyarázattal. Több dologra őszintén kiírták, hogy nem tudjuk mik azok. Emberi csontok és egy állkapocs is ki van állítva, amik a vaskorból származnak. Laci egy szavukat sem hiszi el.

És lehet, hogy igaza van.

Másnap, a reggelinél a hotelos néni kérdezte milyen volt Filitosa. Mi nem tudunk véleményt mondani azon kívül, hogy misztikus, lenyűgöző, és elgondolkoztató. De, a "tudósok" által megfogalmazott állításokat nem hisszük el. Ekkor a néni előhozta az aznapi helyi újságot, amiben azt olvastuk, hogy a sziget más pontján  végzett legújabb régészeti ásatások eredménye szerint újra kell írni a sziget történelmét. Na, ugye!

                               

                                   

                                   

Ezeket a köveket elnevezték Dinosaurusnak...

Mik ezek? És a "tudósok" azt hiszik, hogy ők tudják?

                                   

                                   

Június 3.

Ajaccio-Bastia

Reggel összecsomagolunk, indulunk a sziget északi csúcsához, Bastiaba, innen 150 km-re. Bastia Korzika második legnagyobb városa Ajaccio után.

Néha nagyon utálom az állandó ki-be csomagolást. Többnyire csak egy éjszakát vagyunk egy hotelban és reggel indulunk tovább. És az állandó öltözködést is. Hol meleg van a motoron, hol hideg. Hely az oldaltáskákban, persze, mindig kevés, nincs hová pakolni. De pillanatnyi bosszankodás után mindig rájövök, hogy megéri ez a kis kényelmetlenség. Laci szokta mondani, hogy: Látod, nehéz a "csavargó" élete. A legnehezebb.

Bastia felé a hegyeken át vezet az út, kis falvakon keresztül. Ennek az útnak egy részén már jártunk, mikor  jöttünk Calviból Ajaccioba. Néhol alagutakon, viaduktokon haladunk keresztül.

Vonat is jár erre. Nagy dolog lehetett sínpályát építeni ilyen terepre. Biztos élvezet itt a hegyek között, a völgyek fölött a magas viaduktokon vonatozni.

Sok helyen vízesés zúdul le. Fent a hegyek között néhol sűrű a pára, mintha köd lenne, és elég hűvös van.

Ma is, egyszer sűrű erdőben motorozunk, aztán virágos hegyoldal mellett. Mindenhol nagyon dús a növényzet, mindent betakar az élet. Gyönyörű látványt nyújtanak a hegyek is, kis falvakkal az oldalukban.

Tessék! Itt meg egy késsel szétszabdalt tábla!

Itt is jártak "banditák"?

Bastiába érve a szokásos városi dugó fogad. Fáradtak vagyunk, egyből hotelt szeretnénk találni. És még el szeretnénk menni a kikötőbe is a holnapi hajójegyet megvenni Livornoba. Már most reménykedek, hogy nem lesznek nagy hullámok a tengeren.

Több hotelt megnézünk, hamar találunk egy árban megfelelőt. Egyből indulunk a kikötőbe. Nincs messze, gyalog megyünk, pihenjen a Bömcsi. A szomszéd kapu fölé kitűzött "Levágott Fej zászló" alatt hagyjuk éjszakára. Itt senki nem fog lopni semmit.

A kikötőnél az információs irodát lekéstük, már bezárt. A jegyiroda fél óra múlva fog nyitni, de hosszú a sor, nincs kedvünk megvárni. Majd reggel vissza jövünk, addig úgyse történik semmi, egy motornak meg mindig találnak helyet.

A mindennapos esti hotel keresés után a vacsora keresés a következő. Nagyon drágák az éttermek. Találkozunk más külföldiekkel akik szintén az éttermek elé kitett étlapokat olvassák fejüket csóválva, nekik se tetszenek az árak.

Kilenc óra után kezdenek bezárni az éttermek. A kikötőnél a parton van csak nagy tömeg, ott minden étterem nyitva van. Éppen valami rally verseny lesz holnap és a téren most van a versenyzők regisztrációja, ott dübörögnek a rally autók meg a hangszórók. Nem túl kellemes így a vacsora, nagy a zaj, a tömeg és büdös van a kipufogógáztól.

Nem is maradunk sokáig, gyorsan megvacsorázunk és visszamegyünk a hotelba. Nehezen lehet elaludni, még éjfélkor is a rally autók dübörgését lehet hallani.



Június 4.

Bastia-Livorno

Reggel elsétálunk a kikötőbe, megvesszük a hajójegyet. Olyan 70-80 euróba kerül kettőnknek és a motornak. Örömmel látom, hogy sima a tenger, nincsenek hullámok, gyönyörű napos idő van és szélcsend. Délután 2-kor fog indulni a hajó, Livornóba megyünk, hat órás lesz az út. Addig körülnézünk a környéken.

Elmegyünk a Place St-Nicholas térre ahol tegnap a nagy tömeg és zaj volt. A tér közepén egy zenepavilon van, a déli oldalon Napoleon szobra áll, az északi végében pedig az 1870-es háború hősi halottainak az emlékműve. Valamiféle tüntetés is van ott, nagy transzparensre ki van írva, hogy "Ébredjetek Korzikaiak!", és ellenállásra szólít fel.

Itt is meredek utcák vezetnek az egyszínű sima, díszítés nélküli házak között. De gyönyörű kőmunkák vannak mindenhol.

Azért ilyen épületek is vannak köztük.

Most is egy órával a hajó indulás előtt kell érkezni a kikötőbe. Mi az utolsó percben érkezünk, hogy ne kelljen sokat sorban állni a tűző napon. Meg is van az eredménye, várakozás nélkül egyből gurulhatunk a hajóba.

Ez a hajó nagyobb mint amivel jöttünk. Pedig az sem volt kicsi.

Lepakoljuk cuccainkat egy asztalhoz és kimegyünk a fedélzetre. Megint a nyugágyakat választjuk, próbálunk árnyékos helyet találni, mert nagyon meleg van, éget a nap.

Indulás előtt, a fedélzeten állva készítek még pár fotót Bastia kikötőjének környékéről.

Késés nélkül, időben elindulunk. Nagy hajónkat egy kicsi, de erős pilótahajó lökdösi ki a zsúfolt kikötőből. Aztán integet és visszafordul.

Szóval, ez volt Korzika nekünk. A levágott fej.

Egy követendő példa.

Utunk következő szakaszában sokszor eszünkbe jut a "korzikai bandita".

Igazuk volt, jól választották meg zászlójukat.

Ma nincs szél, a nyílt tengeren sincsenek hullámok, így tengeri betegség nélkül megúszom az utat. Egész idő alatt kint vagyunk a fedélzeten, bár néha nehezen viseljük a nagy hőséget. Gyönyörű a tenger. A Ligur tenger.

Kicsit elszundikáltunk a nyugágyban, hamar eltelt a hat órás út. Már látjuk az olasz partot, Livorno városát.

Innen Livornoból Pisán, Firenzén és Genován át tervezünk visszamotorozni Nizzába, a repülőtérre.

A hajóból való kijutás elég káoszos, de azért sikerül kigurulnunk. Egy kocsi állt meg pont a lejáró rampánál, nem akar beindulni, azt kerülgeti minden jármű.

Indulás hotelt keresni, aztán vacsorát. Sikerül egy olcsó szobát találni még a városon kívül, a Via Aurelián. Vacsorázni meg be kell motoroznunk a városba.

Egy parti étteremben vacsorázunk. Kardhalat rendelünk. Nem volt túl jó választás, elég íztelen, száraz volt. De hát ez nem is itteni friss hal, az óceánból jöhetett, fagyasztva. De a rántott zöldségek finomak voltak.

Június 5.

Livorno-Pisa-Firenze

Ma sűrű program elé nézünk. El szeretnénk jutni Firenzébe, de előbb megnézzük a Pisa-i Ferde Tornyot is.

A tengerpartot követve, a Via Aurelián megyünk, mint a római légiósok. Gyér a forgalom. Kevesen használják ezt az utat.

Azt hittem Pisa-ba érve majd egyből megtaláljuk a Tornyot, ki se lehet majd kerülni. Ezzel szemben, keresni kellet a sok torony között és nem is volt olyan egyszerű megtalálni. De így legalább láttunk egy kicsit a városból is.

Végül, egy motorostól kérdezzük meg merre van a Ferde Torony. Mutatja menjünk utána, elvezet odáig.

Ez a tér is egy igazi turistás hely. És rengeteg az indiai turista. Ez egy új dolog. A nők színes száriba tekerve, hájaik kilógnak ruházatuk résein, megrakva arany ékszerekkel. Valahogy ismerős a látvány! A hapsik plasztik mellényes öltönyben, gumipapucsban. Nagy a tömeg, mindenki fényképez mindent és mindenkit és magát. Én is.

Laci nem szereti a turistás helyeket meg a tömeget se. Leül egy lépcsőre a tér szélén amíg én körbenézek.

A Dóm téren található,(Campo dei Miracoli, magyarul Csodák tere) a  híres Ferde Torony, szomszédságában a Szűz Máriának szentelt Dóm, és Olaszország legnagyobb keresztelőkápolnája és Camposanto, a temető. Csodaszép látványt nyújt az épület együttes.

Lacira való tekintettel nem nézelődök órákig. Pedig lenne mit! És a tömeget én sem szeretem.

Indulunk tovább, messze van még Firenze. Km-ben ugyan nem, de mi soha nem autópályán megyünk, hanem kis utakon, falvakon, kis városokon keresztül. Így mindig tovább tart az út, de megéri. Az autópályán nem sok látnivaló van. Vagy legalábbis más a mérték, más az élmény.

Legközelebb Empoliban állunk meg egy kis pihenőre. Az állomás előtt van egy szép árnyékos park. Az egyik padon meg tudnánk ebédelni...

Olaszországban vagyunk? A környező éttermek és üzletek mind ázsiaiak.  A téren csak fiatal afrikaiakat látunk. Ácsorognak kisebb-nagyobb csoportokban. Övék a park, kiabálnak egymás közt vagy mobiljukba. Aztán egyre közelebb jönnek a mi padunkhoz, túl közel, körbevesznek. Nem agresszívak, de kellemetlen a közelségük a kiabálásukkal. Felállunk, továbbmegyünk.

Kora délután érkezünk Firenzébe, az Arno folyó partján elterülő városba. Sokak szerint Európa kulturális központjába. Nem akarjuk estére halasztani a hotelkeresést, pont látunk egy szép régi épületben lévő hotelt, kiveszünk egy szobát. Jobban szeretjük ezeket a régi épületeket, a kicsi hotelokat, mint a modern "csili-vili", beton-üveg szállodákat.

Az épület szép, régi stílusú berendezéssel, nagy oszlopokkal, kovácsoltvas korláttal. A szoba csendes, tágas. De a kert elhanyagolt állapotban van. A személyzet spanyolul beszél, biztos Dél -Amerikaiak.

Kis pihenés után gyalog indulunk a városba. Lemegyünk a folyó partra. Meglepődve látom, hogy itt a város közepén, a folyó partján egy hódcsalád lakik. Nagyon aranyosak.

A folyóparton sétálunk végig az azúrkék égbolt alatt. Gyönyörű látvány. Más szögből jön a napsugár, mások a fények, mások a színek is. Lehet, hogy ez az oka, hogy miért pont itt fejlődött minden művészet a legmagasabb fokra?

Elérünk a Ponte Vecchio-hoz. A világ legismertebb hídjai közé tartozik. A 14. században épült. A híd teljesen be van építve. Egykoron mészárosok, húsboltosok, ma aranyművesek boltjai találhatóak itt. Töménytelen mennyiségű arany ékszerek, drágakövekből készült dísztárgyak vannak az üzletek kirakataiban.

Különlegessége még a hídnak, hogy egy 1 km-es fedett folyosó, a Vasari-folyosó köti össze a Pitti és az Uffizi palotákkal.

A hídon nagy tömeg van, alig lehet haladni, az üzletek kirakataihoz szinte lehetetlen odaférni. A járdán egy hölgy gyönyörű hangjával énekel. De lába előtt a földön és végig a hídon több tucat afrikai árulja bóvli cuccait. Valami maroknyi plasztik masszát csapkodnak a földhöz ami ott aztán egy absztrakt formát ölt. Nagyon bosszantó volt jelenlétük. Nem lehetett tőlük lépni, és eltakarták azt, amiért ide motoroztunk. És ők okozzák a torlódást, őket kerülgeti a sok ezer turista. Laci teljesen fel van háborodva.

Mikor megjelenik egy rendőrkocsi felkapják gyékényeiket és elszaladnak. Aztán fél percen belül újra birtokukba veszik a hidat és a környező utcákat. Én látom ezt, és a rendőrök nem látják?! Mi folyik itt?

Akkor jött egy öreg, őszhajú olasz bácsi is nagy seprűjével. Elkezdett söpörni. Ő az utcaseprő...

A hídtól egy szűk utcán át elsétálunk a Piazza della Signoria térre. Gyönyörű bőrös üzletek találhatóak erre, rengeteg bőr áruval, ritkán látott színekben. Hallottuk mi az olasz bőrösök hírét, de ez minden eddigit felülmúl.

Megállunk gyönyörködni egy üveges üzlet előtt is. Muráno üvegből készült dísztárgyakat árulnak. Olyan technikákat használnak, amikről elképzelésünk sincs.

Itt nincsenek mesterek. Itt csak művészek vannak.

A tér Firenze egyik központi tere, itt is tömeg van, sok a turista. A téren található a Loggia dei Lanzi, a kb. négy emelet magas árkádos csarnok számtalan szoborral. Több márvány szobor a görög mitológiából vett témát ábrázol.

Itt is egy utcai zenész, egy gitáros férfi szórakoztatja a látogatókat, nagy tömeg van körülötte Gyönyörű az előadás, lenyűgöz mindenkit. Csendben hallgatják. Ők nem koldusok, ők nagyszerű művészek.

A Loggia dei Lanzi, szomszédságában a Palazzo Vecchio (Öreg palota) áll jellegzetes tornyával, ami a Toszkánai Nagyhercegek székhelye volt, ma városháza. A bejárat bal oldalán Michelangelo Dávid szobrának másolata, a jobb oldalán pedig Hercules és Cacus óriási márvány szobra áll.

A Dávid szobor mellett áll egy bronzszobor, ami Lacit nagyon megfogta. Egy szemüveges ember csinált egy létrát magának, felment rá és felnyújtott két karjában egy mérőrudat tart az ég felé. Mit akar megmérni? És miért akar egyáltalán MÉRNI?

A hídon egy afrikai se akart mérni semmit, azt láttuk. Mindannyian, egymást letaposva csak fluoreszkáló plasztik marhaságaikat akarták eladni. Mit fognak ők ehhez a térhez hozzátenni?

Itthon néztünk utána, hogy ki készítette a szobrot. A dán Jan Fabre készítette és Az Ember Aki Megméri a Felhőket nevet adta neki. Saját maga ismertetőjeleit használta a szobor készítésénél.

Fabrenak egy másik szobra is ki van állítva a téren. Egy óriási bronz teknősbéka, egy férfivel a nyakában. Ennek a Searching for Utopia (Utópiát Kutatva) nevet adta.

A Palazzo északi sarkán található a Neptun kút, mellette pedig Cosimo de' Medici lovas szobra.

Szintén szűk kis utcán tovább haladva eljutunk a Dóm térre. Itt magasodik a város jelképének számító hatalmas dóm kupolája. Ez Olaszország legnagyobb és a világ negyedik legnagyobb temploma.

A dóm mellett a 85 méter magas Campanile ( Harangtorony) látható. Oldalait számos Donatello szobor díszíti.

A dóm szomszédságában található a nyolcszögletű Battistero más néven Keresztelő Szent János Kápolna.
Gyönyörű látvány mindhárom épület. Mindegyiket carrarai fehér márvány és pratói zöld márványlapok díszítik. Olyan hatalmas minden, hogy nem fér bele a kamerába, csak részletekben. Kicsi a tér, nincs hová hátrálni. És pont merülőben van az akkumulátor is.

Hamar elment a nap, megéheztünk, vacsora idő van. Sok az étterem, lehet válogatni. Mindenhol telt ház van, némelyik étterem nagyon hangos, nagy hangzavar van. Egy csendes kis utcában végre sikerül találnunk egy nyugodt helyet, pizzát rendelünk. Itt nincsenek se turisták, se menekültek. Vacsora közben hegedűt hallunk, az étterem előtt egy fiatal lány hegedül. Gyönyörűen, Paganinit. Laci kimegy és bedob aprópénzt a hegedűtokjába. Pedig sose szokott adni senkinek. Nagyon smucig. A lány megköszöni és tovább játszik.

Kezd lemenni a nap mikor indulunk vissza a hotelbe. Nem is tudom, hogy naplementében vagy napsütésben szebb a folyópart.

A hódcsalád mellé most párosul az esti béka brekegés, és egy rájuk vadászó madár. Nézzük egy kicsit a vadászatot ami sikeres, villámgyorsan elkapja és már nyeli is a békát valamiféle hosszú lábú és csőrű madár.

Nekem nagyon tetszett Firenze, sajnálom, hogy csak egy délutánnyi időnk volt rá, jó lett volna alaposabban  megismerni a várost.

Június 6.

Firenze-Viareggio

Ebben a hotelban jár a szobafoglaláshoz egy reggeli. Már bőven a reggeli időben vagyunk, de nem tudunk bemenni az étterembe, mert be van zárva az ajtó. Egy idős hölgy is ott toporog az ajtó előtt. Keressük a recepcióst, de nincs a helyén. Ki akarunk menni az utcára, de nem tudunk, be van zárva az ajtó is. Ilyet még nem is hallottam, be vagyunk zárva a hotelbe. Laci feltépi az ajtót, mert nem szeretünk bezárva lenni. Kis idő múlva előkerül a recepciós spanyol akcentusával, aki nem érti mi a problémánk. Ő zárt be minket, mert kiment vásárolni a reggelihez croissant. Amúgy pocsék reggeli volt. Olyan űrhajós, semmi friss. Még a croissanokat is lezárt plasztik zacskóból vette ki. Ezért kár volt a traumát előidézni.

Reggeli után újból a kedvencem, az összecsomagolás. Valahogy időnként megnőnek a cuccok és nem akarnak beférni a táskába amiben tegnap voltak. Lehet elölről kezdeni a taktikázást, mit hogyan, hová, vagy bekéredzkedni Laci táskájába.

Nagyon meleg van már most reggel, és nehézkes kijutni a városból. Nincs sok útjelző tábla, nehezen találjuk meg a városból kivezető utat. Viareggioba megyünk, 110 km.

Pistoiaban állunk meg legközelebb. Itt ebédelünk és kicsit sétálunk. Néha jó leszállni a motorról. Mondtam is egyszer egy fárasztó nap után amikor már alig vártam, hogy megálljunk valahol, hogy milyen jó már végre széken ülni. Aztán meg alig várom, hogy mikor ülünk újra nyeregbe. Ez a motor függőséget okoz.

A pistoiai Dóm teret az ország egyik legszebb terének tartják. Itt található a Katedrális, a Harangtorony, a Keresztelő Kápolna, a Városháza és a Praetori Palota, ebben az épületben működik a bíróság.
Ebből a városból se egyszerű kijutni, egy labirintus az egész a szűk utcáival.

Pistoiát elhagyva elered az eső, de mire felérünk a hegyi útra kisüt a nap, így gyönyörködhetünk a hegyek látványában.

Négy óra felé érünk Viareggioba, gyönyörű idő van. Ez egy fiatal, csak 200 éves város. Csupa egyenes, párhuzamos és azokra merőleges utcákból áll.  Középkori halászfalu volt, majd hajóépítéséről vált híressé. Minden évben itt rendezik meg Európa egyik legfontosabb karneválját.

Hamar találunk is egy hotelt, meglepően jó áron. Az utazásunk során ez volt a legotthonosabb hotel amiben megszálltunk.

Mindenhol makulátlan tisztaság van, minden ház a "békebeli" időkből van gyönyörű állapotban, mintha most lett volna bevakolva, ízléses színek, díszítések. Széles, levegős utcák vannak, itt nincs fullasztó tömeg, hangoskodás.

Június 7.

Viareggio

Végigmotorozunk a parton, minden utca egy privát beachre végződik, aminek az utcával azonos a neve.
Ezek fizetősek, de a város szélén van ingyenes strand is.

Leparkolunk és elsétálunk a kikötőhöz, a Burlamacca csatornához, ahol kis halászhajókról árulják a reggel frissen fogott halakat, rákokat.

Megnézzük a hajóépítést is. Hatalmas félkész vitorlás yacht-okat látunk letakarva, a ponyva alatt építik őket. Kicsit arrébb hatalmas luxus vitorláshajók parkolnak.

Aztán elmotorozunk a város szélén lévő ingyenes strandra. Nagyon tűz a nap, forróság van. A parkolótól a partig egy pár métert gyalogolni kell, homokos talajon. Nem akarom, hogy a cipőm tele menjen homokkal, így mezítláb indulok, de a végén futni kell, olyan forró a homok, nem lehet kibírni. Semmi árnyék nincs a parton, a víz viszont nekem hideg. Lehet másoknak is, mert nem sokan fürdenek. Azért megmártózom benne, mégis csak fürödjek a tengerben, ha már itt vagyok. Napozni nem lehet, mert éget a nap, így nem is maradunk sokáig, visszamegyünk a városba. A homok még forróbb mint mikor jöttünk.

 

A várostól 20 km-re keletre van egy tó, a Massaciuccoli tó. A partján van Puccini villája. Elmotorozunk oda. Itt nem lehet fürdeni, csak gyönyörködni a kilátásban. Kihalt a tó környéke, szinte senki nincs itt. Nem baj, úgyis utáljuk a tömeget.

Június 8.

Viareggio-Genova

Reggel indulás Genovába, 140 km. Szívesen maradnék még itt, nyugodt, tiszta, tömeg nélküli kellemes város. De szorít az idő, tovább kell mennünk.

Carraraba érve nagyon sok márvány telepet látunk, hatalmas márványtömbökkel. Itt bányásszák a fehér és kék-szürke márványt. Óriási darukkal úgy bánnak velük, mintha építőkockák lennének. Ott van köztük Leonardo portréja is.

Továbbra sem autópályán megyünk, hanem a Via Aurelián, a római légiósokat követve kis városokon keresztül. Néhol narancsfák szegélyezik az út mentét, tele van az út széle lehullott naranccsal.

La Spezia után a tengerpartot követve, de a hegyeken keresztül  vezet az út Genova felé. A gumis, aki ellenőrizte a nyomást a gumikban, ajánlotta ezt az utat. Azt mondta gyönyörű út. Igaza volt. Üres az út, itt szinte nincs forgalom, és a felülete príma. Minél magasabbra érünk, annál jobban párásodik a levegő. Néha olyan félelmetes ahogy megyünk bele a ködbe és gomolyog előttünk a fehérség. Furcsa érzés, de nagyon élveztem.

Megállunk egy kis pihenőre egy étterembe, teraszáról szép kilátás nyílik a környékre.

Az egész úton olyan csodálatos tájakon járunk, hogy minden percben meg lehetne állni csinálni egy fotót. De nem állunk meg, menet közben próbálok fotózni.

Beérve Imperia-ba minden kerítésen virágerdőt látunk. Nem csak szépek, nagyon jó illatuk is van.

A legcsodálatosabb látvány nekem a tengerbe nyúló sziklákra épített házak.

Genovához közelítve előbukkannak a színes épületek. Régi és modern építésű házak, néhol érdekes alakzatban elhelyezve. Ez egy régi, forgalmas kikötőváros. És egyben Liguria fővárosa is.

Sokat motorozunk a városban mire találunk egy hotelt. Kilométereket kell menni, néhol nagy a dugó, araszolunk, nehéz elviselni a hőséget. Már a Bömcsi is alig bírja az állandó elindulást, megállást, egyesben, kettesben, nagyon felforrósodik. Több embert megkérdezünk merre találunk hotelt, mindenki küld a város másik felébe, hogy csak arra vannak hotelek.

A város tele van óriási, dúsan díszített épületekkel.

Nehezen találunk hotelt. Az olcsóbbakban telt ház van, drágábba meg nem szeretnénk menni. Végül, egy kis utcában találunk egy nem túl jó szobát, de sok választásunk nincs.

Genova közbiztonsága... nem tudjuk. De nem akarjuk a kicsi, sötét utcában hagyni a Bömcsit éjszakára. Parkoló nincs. Elvisszük a szomszédos térre egy nagy hotel bejárata elé, ott van éjszakai portás. 

Június 9.

Genova - San Remo

Minden rendben volt éjszaka, megvan a Bömcsi, indulhatunk San Remo-ba. Most autópályán fogunk menni, mert innen az autópálya csupa alagutakból és viaduktból áll. Egyedülálló látvány, nem akarjuk kihagyni.

Hamar kiérünk a városból. A régi kikötő mellett, a város fölött átívelő autópályán robogunk. Látjuk Genova jelképét, a Laternát, a világ legrégebben működő 117 méter magas világítótornyát.

Nagy izgalommal várom az alagutakat. Nem kell sokat várni, hamarosan megérkezünk az elsőhöz. Innen kezdve különböző hosszúságú alagútból ki, alagútba be. Köztük meg ugyanannyi viadukt. Nagyon érdekes élmény ez motorral, sokkal közvetlenebb mint autóval. Lehet érezni a szagokat, a levegő hőmérsékletének  váltakozásait. Van egészen meleg alagút, és van amelyikben majdnem megfagytam. Ezt autóban még akkor sem lehet érzékelni ha nyitva van az ablak. Csak motoron lehet átélni ezt az élményt. Számtalan alagúton haladunk át, mikor megállunk egy kis pihenőre. Akkor gondoltam, hogy elkezdem számolni a következőket. Hatvankettőt számoltam össze, de legalább ugyanennyit már elhagytunk. Laci mesélte, hogy ő már járt erre többször és ő is megpróbálta megszámolni. Ő 140-nél abbahagyta a számolást. 

San Remo-ig így telt el az út. Nagyon élveztem, csodálatos volt. 

Nem tudtam elég képet csinálni, Laci nem engedte. 120-130 km/óránál lassabban nem lehetett menni ezen az úton, mert a kamionok jöttek hátulról. Mivel a két oldaltáska, plusz a hátizsák a hátamon eltorzítja a légáramlást, szerinte tilos így felpakolva 130-nál többel menni. És akkor még ott tornázni a kamerával... 80-100 km-ig nem bánja, de afölött nem engedi. Beláttam az igazát. GoPro sisakkamera lenne az igazi, de arra egyenlőre smucigok vagyunk. 

Kora délután érünk San Remoba, egyből be is megyünk egy kis útszéli hotelbe. Laci bement megkérdezni, hogy mennyibe kerül a szoba, én addig kint vártam a Bömcsivel. Látom jön vissza, de nem egyedül, vele van a recepciós is. Meglepődtem mikor oda köszön magyarul, hogy: Jó napot kívánok! - teljesen jó kiejtéssel. Aztán kiderült, hogy nem magyar, nem is tud magyarul, csak a fia nemrég volt Magyarországon. Magyarországról neki Puskás Öcsi jut eszébe, pedig akkor még nem is élt.

Lepakoltunk a szobában és gondoltuk körül nézünk a városban. De mire elindultunk volna, egy pillanat alatt úgy elkezdett ömleni az eső, hogy ki se lehetett menni.

Mikor kicsit csendesedett az eső, lementünk, de egy pillanat alatt megint olyan felhőszakadás következett, hogy csak az eresz alá tudtunk beállni. Az úttest túloldalán volt egy kávézó, oda próbáltunk átfutni. 

Állunk az eresz alatt, várjuk, hogy elálljon. Kicsit mintha alább hagyott volna, így mondom Lacinak, hogy most menjünk, gyorsan. El is indulunk sietve, aztán látom, hogy az úttest közepén Lacit elüti egy motoros. Vagy Laci ütötte el a motorost, nem is tudom. Laci kibillen az egyensúlyából, de talpon marad. A motoros hölgy, egy hatvan év körüli dundi néni meg nagy zajjal elesik. Bele a tócsákba. Így aztán totálisan elázunk mire Laci segít felállítani a motort és kitolni az út szélére, én segítek összeszedni a szétszóródott dolgokat, mások segítenek a hölgynek felállni. Szerencsére az ijedségen kívül senkinek nem lett semmi baja, így a motoros kicsit elszomorodva elment, mi meg, most már csurom vizesen beültünk a kávézóba.

Az igazsághoz hozzá tartozik, ahogy Laci meséli, hogy ő a piros lámpánál várakozó kocsik között akart átmenni a túloldalra. A záróvonalon balra nézett, nem jött semmi, aztán jobbra nézett, ott is semmi. Már túlment a vonalon mikor érkezett a néni balról, az út túlsó oldalán, szemben a menetiránnyal. Szerinte a kormánnyal ütötte meg kicsit a karját, ami neki semmi sérülést nem okozott, de a robogó a lába elé dőlt a nénivel együtt.

Nem volt jó vizes ruhában sokáig üldögélni, így vissza megyünk a hotelbe, kicsit félve az úttesten való átkeléstől. Laci mondta is: Most menj te előre!

Eső után gyönyörű dupla szivárvány jelenik meg az égbolton.

Estére elállt az eső, így lementünk kicsit körbe motorozni a környéket, lássunk is valamit San Remo-ból. Már sötét volt, sajnos nem tudtam jó fotókat készíteni.

Június 10.                                   

San Remo - Monte Carlo - Nizza

Gyönyörű napos időre ébredünk, a tegnapi esőnek nyoma sincs. Sajnos elérkezett az utolsó napom, holnap reggel már indul a repülőm Bécsbe.

Kár, hogy tegnap délután nem láttunk többet a városból, nagyon szép. 

Viszlát San Remo, indulunk Monte Carlo felé, aztán Nizzába.

Itt troli jár a városok között?

Hegyekkel övezett tengerparti kis városokon haladunk keresztül.

Ventimiglia, Menton, az Olasz - Francia határátkelő. Nincs nagy forgalom, határellenőrzés se, még lassítani se kell.

Monte Carlo a világ második legkisebb országa. Csak a Vatikán kisebb nála. Csak egy keskeny 2 km hosszú parti sáv, plusz egy kicsi félsziget.

Monte Carlo a Cote d'Azur gyöngyszeme, egyesek szerint. Itt található a világ leghíresebb kaszinója. Látszik az egész városban a gazdagság. Minden pillanatban egy luxusautó jön szembe, híres boltok sorakoznak egymás mellett. Itt rendezik minden évben a Forma-1 Monacói Nagydíjat. Néhány TV-ből jól ismert pálya szakaszon mi is áthaladunk, az alagúton is. Említettem már, hogy imádom az alagutakat. Itt akkora alagúton mentünk keresztül, hogy nem csak szétágazott, hanem körforgalom is volt benne.

Sajnálom, hogy mindig az idővel küszködünk, épp csak átmentünk a városon. Nekem nagyon tetszett, szívesen megnéztem volna jobban, de kell menni tovább Nizza felé.

Következő "állomásunk" Eze, egy középkori városka. A hegycsúcsra épült városba keskeny, szűk utcák vezetnek fel, a legtetején pedig egy várrom van. Sajnos motorral nem szabad felmenni, gyalog meg túl magas és meredek, így csak lentről csodáljuk meg. Pedig biztos gyönyörű a kilátás onnan fentről.

Itt is látunk jó néhány luxusautót.

Eze után már Nizza a következő és utolsó állomásunk, reggel indulás haza. Addig még kigyönyörködöm magam a Cote d'Azurban. 

Nizzába érve a szokásos városi dugó fogad. Esteledik, így hotelt kell találnunk, lehetőleg a repülőtérhez közel, mert reggel 5-kor kell kelni. De előtte még megállunk egy sütire. Az eclair fánk a kedvencem. Nem is hasonlít az itthoni eclerre, kinézetben sem és ízre sem. Mondanom sem kell, hogy Franciaországban sokkal finomabb.

Megint nem egyszerű hotelt találni. Átmotorozunk a városon teljesen a repülőtérig, nincs nekünk való hotel. Amit találtunk az horror drága volt. Elhagyjuk a repülőteret, és utána pár kilométerre egy kis utcában, véletlen látjuk meg az út szélén a reklámtáblát, hogy ott van egy hotel. Nem túl jó, de nincs már kedvünk tovább menni. 

A környéken nincsen semmi látnivaló és étterem se ahol vacsorázhatnánk. Húsz perces sétára van a part, ott viszont egymás mellett rengeteg étterem van, mindenféle nemzetiségű. Néhányuk nem a mi pénztárcánkra van szabva, meg nem is igazán szeretjük a csili-vili fehér terítős éttermeket, így egy kis pizzázót választunk. 

Vacsora után csinálok még egy pár utolsó fotót a tengerpartról. Gyönyörű mint mindig.

Június 11.

Nizza - Budapest

Hajnali fél ötkor kelünk, negyed hatra a repülőtéren kell lennünk. Nem túl vidáman csomagolok, nem szívesen indulok el, főleg így, hogy Laci ott marad. Ő megy Párizsba és csak egy hét múlva motorozik haza.

Hazafelé is fapados járatra szól a jegyem, de itt nem kellett a sisakért fizetnem, mint az ide felé úton. És ennél a légitársaságnál kapunk enni is a repülőn. Sajnálom, hogy nem ablaknál ülök, pedig nagyon érdekes ahogy közvetlen a tengerparton gurulunk végig a tengerbe nyúló kifutópályán. Így sajnos erről sincs fotóm.

Bécsbe érkezik a repülő. A következő pesti busz indulásáig még van pont elég időm kicsit bevásárolni, akarok hozni haza egy-két finomságot. De kár volt sietnem, mert lett időm bőven. Negyed tizenkettőkor indult egy busz Pestre, de arra nem szállhatok fel, mert a jegyem a negyedkettesre szól. Hiába félig üres a busz, a szabály szerint csak arra lehet felszállni amelyikre a jegyem szól. Kicsit hülyeségnek tartom, mert ha van ülőhely és Pestig nem áll meg a busz, így később se lesz tele, akkor miért nem lehet felszállni rá? Elővételbe vettem a buszjegyet a neten, mert úgy majdnem félárban volt, viszont nem mertem megvenni  a korábbi buszra, mert ha véletlenül késik a gép, akkor nem érem el, és vehetek másik jegyet, a drága fajtát. Így viszont kellett várnom két óra hosszát a következő buszra. Szerintem ez teljesen felesleges volt, de hát a szabály, az szabály, még ha hülye szabály is.

A Népligetbe érve olyan felhőszakadás volt, hogy alig tudtam eljutni a villamos megállóig. Hurrá, itthon vagyok, szétáztam hazáig.

Lepakoltam a csomagom és siettem, hogy haza hozzam a kisállatomat a vigyázóból. 

Sok mindent láttam az út során, néha elkeserítő dolgokat is, hogy mi folyik manapság Európában, a gyönyörű városokban. 



------------------------------------------------------

Laci, miután kikísért a repülőtérre, egyből indult Párizs felé Grenoble és Lyon-on át, ami egy 2 napos út. Egy hetet töltött rokonainál. Gyönyörű fotókat hozott, ide rakok néhányat. 

Grenoble környéke:

Paris, Place d'Italie: 

   
Sajnos elkeserítő politikai helyzetről mesélt, amit látott, tapasztalt Párizsban. Fel volt háborodva és szomorú volt a látottak miatt. Sajnálom, hogy idő hiányában ennek megfigyeléséről lemaradtam.
                                                                                               
Azt mondta, tökéletesen egyetért Marine Le Pen májusi, az RT-nek adott nyilatkozatával:  "The EU is in the process of collapsing on itself". ("Az EU önmaga lerombolásának folyamatában van".)

De, úgy tűnik, a "levágott mór fej" segít Korzikának ebből a folyamatból kimaradni!

Budapest 2016. július