Hihetetlen Kambodzsa

Hihetetlen Kambodzsa

December 23.

Tizennyolc órás repülés áll előttünk. 11.30-kor indul a gépünk Ferihegyről Helsinkibe. Ott rövid várakozás után fogunk átszállni egy Hong Kongba induló járatra, ott meg egy Bangkokba induló gépre. Onnan majd másnap tovább akarunk menni Siem Reap, Angkor Wat felé. Talán vonattal a Kambodzsa határig és onnan busszal, vagy taxival, vagy tuk-tukkal, még nem tudjuk.

Ezen az utazáson négyen vagyunk. Laci unokaöccse, aki szintén Laci, (ezért Kislacinak hívjuk), és tinédzser lánya, Sára is velünk jönnek. Nekik ez az első útjuk Ázsiába.

Félóra késéssel indulunk Ferihegyről. Reméljük a pilóta be tudja hozni a késést és el fogjuk érni a csatlakozást.

Helsinkiben nagyon hideg van és mindent hó borít. Felszállás előtt nagynyomású forró vízzel(?) mossák a szárnyakról a jeget. Egy óra késéssel indulunk Hong Kongba. Nagyon hosszú a repülőút, hosszú az unalom. Nem működik előttem a monitor, így kapok egy wifi jelszót, hogy netezzek saját telefonommal. Még jobban is jártam, mintha az ő tévéjüket nézném. De így is nagyon hosszú az út.

December 24.

Hirtelen másnap lett. Hat órával hamarabb jött a napkelte.

Egyre jobban izgulok, nem fogjuk elérni a következő repülőt a késői indulás miatt. Csak egy óra húsz perc maradt az átszállásra.

Helyi idő szerint fél tíz után landolunk, tízkor fog indulni a másik, azt már lekéstük. Sietünk a gépből kifelé, mikor látjuk a neveinket egy táblára felírva, már várnak minket. Nagyon megörülünk, így biztosan el fogjuk érni a bangkoki gépet. De aztán gyorsan kiderült, hogy nem azért vártak, hanem azért mert amúgy sem férnénk fel a tíz órási gépre. De délben fog indulni egy másik gép Bangkokba, azzal tudunk majd elmenni. Úgy tűnik, több jegyet adtak el, mint amennyi hely van a repülőn. Elnézést kér a hölgy, és kárpótlásul ad egy kupont amit az éttermekben tudunk beváltani, ebédeljünk meg a várakozás alatt. Aztán a kijelölt éttermekben vagy olyan drága minden, vagy a kupon értéke olyan kicsi, hogy nem elég egy ebédre.

Délben indulunk tovább, ez a járat nem késik. Még két óra repülést kell kibírni, alig várom a végét. Helyi idő szerint 13.00-kor landolunk Bangkokban. Hosszú sor áll az útlevél ellenőrzésnél, aztán a csomagokért megyünk, még pénzt is kell váltani. Kilépve a repülőtér épületéből szinte mellbe vág a hőség. Pár órával korábban, Helsinkiben még fáztam.

Drágának tartjuk a taxit, meg nem is szeretjük, inkább vonattal megyünk be a városba hotelt keresni. Nincs könnyű dolgunk, fogalmunk sincs, hogy hová menjünk. Hatalmas felhőkarcolók mellett, felüljárókon halad a vonat. Hát, nem egy szép város! Chatuchak Park megállóig utazunk, azt mondták, itt van olcsó hotel. Nem könnyű megtalálni, hiába kérdezősködünk, senki nem tudja merre van. Végül egy kedves hölgy mutatja az utat a hotelig. Mára már nem sok erőnk maradt, "street food" lesz a vacsora. A legközelebbi utcai étkezdében, a járdán eszünk.

December 25.

Bangkok-Aranyaprathet

Korán kelünk, mielőbb ki szeretnénk jutni Bankokból. Meg kell tudnunk mikor indul vonat a kambodzsai határhoz. Nyolc óra van, de már most nagy a hőség. Tömeg van az utcán és 1000dB hangzavar a forgalom miatt. Megnézzük a Chatuchak parkot. A környező utcákkal ellentétben a tó körüli park szép tiszta, és kellemes hűvös van a fák alatt. 

Elmetrózunk a vonatállomásra. 13 órakor fog indulni a napi egyetlen vonat. Megvesszük a jegyeket. Meglepődtünk milyen olcsó a vonatjegy. Többe került a metró. Tuk-tukkal visszamegyünk a hotelbe összecsomagolni és valami ennivalót vásárolni az útra. Nincs könnyű dolgunk, semmi szendvicsnek valót nem találunk, sok mindenről nem tudjuk, hogy micsoda.

Megtanultuk hogy olcsóbb a tuk-tuk mint négy metrójegy, ezért azzal megyünk vissza a vonatállomásra. 

Menetrend szerint, időben indulunk Aranyaprathet-be a Thai határvárosba. Kb. 250 km, négy és fél órás út lesz. Nem egy luxusvonatban vagyunk, kényelmetlenek, kemények az ülések és nagyon meleg van. Ventilátorok fújják a levegőt a plafonról, ami elég kellemetlen számomra, én nehezen bírom a huzatot. 

Nagyon hangos, huzatos a vonat. Nem lesz könnyű utazás. A sín mellett végig lakóházak, vagy inkább összetákolt viskók sorakoznak olyan közel a sínhez, hogy a vonat szinte súrolja őket. A nyitott ablakon becsapódnak faágak. 

Sok megállója van a vonatnak. Mire kiérünk Bangkokból megtelik, minden ülőhely elfogy. Az összes ablak le van húzva, nagy a huzat és jön be a por. Árusok szállnak fel, kosaraikból árulnak innivalót és felismerhetetlen ételeket. Nem jön meg a gusztusom egyikre se. 

A táj nem túl érdekes. Sík terepen haladunk, rizsföldek mellett. Több helyen földre kiterített rizs szárad. Egy sínpár van, nincs szembe forgalom.

Rengeteg madarat látok. Sajna, madarakból nem vagyok jó, talán szürke gémek. Teljesen úgy néznek ki mint a gólyák, csak nem fehérek hanem szürkék. 

A végállomáshoz közeledve kezd kiürülni a vonat, kevesen maradunk. Régóta zötykölődünk, jó lesz már végre leszállni. Kezd lemenni a nap, de még így is fullasztó meleg van.

Az állomáson tuk-tukosok várják az utasokat fuvart remélve. Elvitetjük magunkat egy hotelhoz. Már besötétedik mire megérkezünk. A bejáratnál a fal tele van gekkókkal. 

Lepakolunk, aztán elindulunk vacsora után nézni. A Muang Aranyaprathet Municipal Public parknál vagyunk. A park közepén van egy nagy medence szökőkúttal és körülötte vannak utcai étkezdék. Messziről nézve úgy tűnik nagy a választék, de közelről már nem, mert nem tudjuk mi micsoda.

Közben meg annyi patkány szaladgál össze vissza, hogy arra kell figyelni, nehogy összeütközzek velük. Többször körbejárjuk a terepet, nehezen tudjuk eldönteni mit lehetne vacsorázni. Abban biztos vagyok, hogy sült bogár nem kell. Végül halat választok, azzal nem lehet nagyon melléfogni. Miközben eszek, az asztal alatt szaladgál egy patkány. 

Kilenc órakor kezd minden bezárni, visszamegyünk a hotelbe. Az időeltolódás és a fáradtság miatt nehezen alszom el. Laci se tud aludni, kimegy sétálni. Mikor visszajön elmeséli, hogy már senki nem volt az utcán és még több patkány szaladgált mindenfelé.



December 26.

Aranyaprathet-Siem Reap

Reggel nyolckor alig bírok felkelni, a szervezetemnek még csak hajnali kettő van. Indulnunk kell, nem tudjuk pontosan hogyan és mennyi idő alatt jutunk majd át a határon. De előbb valamit reggelizni kellene.

A tegnap esti étkezdés bódéknak nyoma sincs. Alig vannak emberek az utcán. Teljesen üres a park, de a mellette lévő piac nyitva van. Egyik fele zöldségpiac, másik fele húspiac. Csak nyers húst árulnak, meg fura, rózsaszínű tojásokat. Érthetetlen számomra, hogy nem romlik meg ez a sok hús ebben a hőségben, csak úgy a pultra kirakva, hűtő nélkül.

Az élelmiszerboltban sem találunk semmi ehető reggelit. Főtt tojás van, talán egy félig kikelt csibe is van benne. De nincs kenyér. Végül az egyik utcasarkon fánkokat sütnek, abból veszünk párat. Meg a piacon gyümölcsöt.

Innen 6 km a határ, odáig tuk-tukkal megyünk, onnan 1 km-t gyalog kell megtenni a senkiföldjén Kambodzsa határig. Ott lesz Poipet, a határváros. A határhoz közeledve sűrűsödik a forgalom, rengeteg ember jön-megy hatalmas csomagokat cipelve.

A vámirodához érve több nyomtatvány kitöltése, fénykép és 25 dollár fizetése után hamar megkapjuk a vízumot, pár perc múlva Kambodzsában vagyunk. Közben látunk egy két furcsaságot. Pl. ezt a vadonatúj Bentley SUV-t egy kocsi platóján. Ennél nehéz drágább autót találni bárhol. És úgy látszik egy nem volt elég valakinek, mindjárt kettőt vett belőle. Ilyen autókat ide? Ezekre az utakra, ebbe a forgalomba? Tinók által húzott szekerek közé? Vannak itt is pofátlanul gazdag emberek!

Poipet egy híres szerencsejáték központ, sok kaszinó van itt. Thaiföldön ez tiltva van, ide járnak át a szerencsejáték függők. Kambodzsai állampolgároknak tilos a szerencsejáték.

Innen Siem Reap-be igyekszünk, 160 km. Megérdeklődjük, hogy mennyibe kerül a busz és mennyibe a taxi, és a taxit választjuk, mert annyiba kerül mint a négy buszjegy. Mégis csak gyorsabb és talán valamivel kényelmesebb is. Túl sok érdekes látnivaló nem volt a két és fél órás  autózás alatt.

Siem Reap határához érve azt mondja a taxis, hogy nincs engedélye tovább menni. Az út szélén várakozó tuk-tukosoknál megáll és azt mondja, innen majd ők visznek tovább, egyet már elintézett telefonon.

Nincs előre foglalt szállásunk,  megkérjük a tuk-tukost, hogy vigyen egy hotelhoz. Itt Kambodzsában minden hotel olcsó. A hotelhez érve elmondja, hogy a következő három napban elvinne minket Angkor Wat-ba, megmutatná a környéken lévő látnivalókat. Fotókat is mutat az ajánlott programokról. Nagyon kedves, szimpatikus fiatalember, és jó árat kínál, így felfogadjuk. Megbeszéljük, hogy holnap reggel kilencre értünk jön.

Lepakoljuk táskáinkat, lassan két óra, ebédelni kellene. Sok étterem van, igazán nem kell keresgélni. Ebédre nagyon szeretem a zöldséglevest. Ebéd után kicsit lepihenünk, nagyon fáradtnak érzem magam, kell egy kis alvás.

Másfél óra alvás után újult erővel indulunk városnézésre. Siem Reap belvárosában vagyunk. A hoteltól pár perces séta után a város legnépszerűbb utcájába érkezünk, a Pub Street-re. Itt mindenki európai. Pezseg az élet, nagy a tömeg, egymást érik az éttermek, pubok, és az egész éjjel nyitva tartó szórakozóhelyek. Nagy a hangzavar, mindenhonnan más zene bömböl. Hát és lábmasszázs szalonok várják a felfrissülni vágyókat. Sok halpedikűrös kínálja az utcán felállított akváriumokban úszkáló apró halak szolgálatát. Lábunkat a medencébe lógatjuk és a halak lábunkról lerágják az elhalt bőrréteget és puha selymes lesz a lábunk. Ezt kihagyom, nem bírnám ki.

Ebből a sétálóutcából ki vannak tiltva az autók, motorok és a tuk-tukok is. Így nem kell egyfolytában mondogatni "no thanks." De a keresztutcáknál a rengeteg tuk-tukos percenként megszólít, "Madam, tuk-tuk?" És a kezükkel mutatják ahogy a gázt húzzák. Viccesnek találom őket, de egy idő után már idegesítőek, túl sokan vannak.

Rövid séta után elérünk a Siem Reap folyóhoz, mindkét partján éjszakai piac található. Van itt rengeteg ékszerüzlet, és még több ruházat, selyemáru és kézműves üzletek. Szobrokat, festményeket, mindenféle ajándéktárgyakat árulnak.

Igazán szép dolgokat látunk, természetes anyagokból sokféle mesterség gyönyörű munkáit. Nagyon tetszik minden, szívem szerint az egész piacot megvásárolnám.

A két piacot összekötő hídon gyerekek sült pókot, skorpiót és kígyót árulnak. Egy dollár darabja, a fotózás fél dollár. Kihagyom mindkettőt. De aztán bánom. Kár, hogy nem örökítettem meg a látványt. A parton végig számos étkezdés bódé áll. Palacsintázó, juice árus, mindenféle tengeri állat grillezve kapható.

A vacsorám grillezett béka sültkrumplival. Finom volt és a szósz is nagyon jóízű volt, amit adtak mellé.

Vacsora után a parton iszunk egy hideg gyümölcs juice-t, jól esik a melegben. Már tíz óra felé jár, de nincs lehűlés, fülledt meleg van.

Aztán a piacon veszek egy szép elefántos pólót kishúgomnak és magamnak is, meg egy szellős nyári nadrágot magamnak, kellemes viselet lesz a nagy melegben. Nagyon olcsó itt minden, ezért még egy elefántos karkötőt is vásárolok. Szinte kötelező az alkudozás. Tíz dollárról indult a nadrág, végül három dollárért megkaptam. De volt olyan hely is ahol öt dollárért adtak három pólót, és igazán, mind jó minőségű.

Meg kellett volna venni azt a pólót is aminek a feliratán az áll: "No tuk-tuk, no massage, no money".

Kambodzsa hivatalos pénzneme a riel, de mindenhol dollárban adják meg az árat. Előnyben részesítik a dollárral való fizetést, és csak a visszajáró aprót adják helyi pénzben. Nagyon alaposan átnéznek minden egyes bankjegyet és ha egy kis sérülés vagy esetleg gyűrődés van rajta, nem fogadják el. Szinte csak kivasalt, új bankjegyeket szeretnének.




December 27.

Siam Reap

Reggel kilencre jön értünk Dee, a tuk-tukos, indulunk Angkor Wat-ba. Angkor a Khmer Birodalom fővárosa volt. Több száz templom áll a területén, köztük a világ legnagyobb vallási épületegyüttese az Angkor Wat, ami egyben az ország fő turistalátványossága is.

Először egy irodába megyünk ahol fényképes belépő igazolványt kell vásárolni. Egy és három napos belépő közül lehet választani. Mi három naposat veszünk, egy nap kevés lenne a látnivalók megtekintéséhez.

Már alig várom, hogy odaérjünk, nagyon kíváncsi vagyok. Ezért akartam Kambodzsába jönni!

Kb. fél óra tuk-tukozás után megpillantjuk az Angkor Watot körülvevő vizesárkot. Angkor azt jelenti főváros, a wat templomot jelent. A nemzeti zászlójuk közepén is rajta van az épület, ez az ország címere is. Hatalmas, 162 hektáros négyzet alakú területen fekszik, amit egy 190 m széles vizesárok vesz körül.

A vizesárkon híd vezet át a templomegyüttes bejáratához. Az árokkal körülvett óriási területen a Visnu istent dicsőítő hatalmas építményhez vezető út mellett a Királyi Palota és az egykori főváros lakosainak épületei találhatók.

Persze, mi egy szót sem hiszünk el ebből és amit a "tudósok" és a brosúrák mondanak. Azt sem, hogy a khmerek építették ezt a csodát. Laci szerint - ő már járt itt öt évvel ezelőtt - ez pont akkora hazugság, minthogy a fáraó meg rabszolgák építették a Nagy Piramist. És itt több kő van összehordva mint Gizában! Azt mondja, hogy ő akkor a Lonely Planet-ben olvasta egy korabeli kínai krónikás feljegyzéseit, hogy ezt az egész komplexust az istenek építették egy éjszaka alatt. Azt azonnal elhitte.

Azt is mondja, hogy szerinte a khmerek még a vizesárkot se lettek volna képesek megépíteni, azt is az istenek építették azért, hogy a khmerek az építmény közelébe se férjenek.

                            

                            

Persze, a brosúrák mást mondanak: "A középső bejárat felett három lótusz formájú torony áll. Ahogy a legtöbb angkori hindu templom, ez is a Meru-hegyet, az istenek lakhelyét szimbolizálja."

                           

Meredek keskeny lépcsők vezetnek fel a tornyokhoz, a dőlésszög 50 és 70 fokos. Állítólag azért, hogy a hívek ne tudjanak hátat fordítani leereszkedés közben. Nagyon magasra vezet és valóban nehéz rajta a közlekedés.

                           


                            


A falak minden négyzetcentijét csodálatos domborművek díszítik. Ezek csatákat, eposzi, mitológiai jeleneteket ábrázolnak, körülöttük apszara táncosokat ábrázoló domborművekkel. Épp most, itt a fal előtt sorakozik egy apszara tánccsoport.

                            

Egy egész nap kellene ahhoz, hogy az ember teljesen bejárja ezt a hatalmas épületkomplexumot és alaposan szemügyre vegyen mindent. Minket vár a tuk-tukos, két óra hosszát beszéltünk meg vele.

Dee az árnyékban heverészik a függőágyában amíg minket vár. Nagyon kedves, hozott nekünk a hűtőtáskában vizet, a mi táskánkban tíz perc alatt felmelegszik. Jól is esik a hideg víz a 35 fokos melegben. Kérdezi, hogy tetszett-e? Nem tudunk véleményt mondani. Mit mondjunk? Abban a kategóriában van, amit csak nézel, aztán kinyílik a szád és úgy marad.

Megyünk tovább a "Nagy Városba". Még izgatottabb vagyok, alig várom, hogy megpillantsam Angkor Thom legjelentősebb templomát, Bayont.

Itt a városkapuhoz vezető töltésút jobb oldalát 54 aszura (démon), a bal oldalát ugyanennyi deva (isten) szobor szegélyezi. A kapu két oldalát elefántok, a tetejét négy mosolygó arc díszíti.

A kaput úgy tervezték, hogy elefántok is átférjenek alatta. Sajnos, elefánttal még nem találkoztunk. Azt mondja Dee, hogy a meleg miatt nem hozzák ki őket, csak kora reggel. Majom viszont van bőven. Az út szélén garázdálkodnak. Nagyon aranyos a picike.

Sietve szállok ki a tuk-tukból mikor Bayon bejáratához érünk.

Hatalmas arcos tornyok magasodnak az ég felé. Eredetileg 49 torony volt, amiből 37 maradt meg. A lótuszvirág formájú tornyokat összesen 196 több mint két méter magas, a négy égtáj felé néző arc díszíti. Az arcok alatt sétálva csak bámulok felfelé, hihetetlen a látvány. Ez megint egy olyan "tátva marad a szám" hely. Csönd van, mindenki csak bámul fölfelé.

Zsúfoltnak, szorosnak tűnik az egész építmény. Szűk folyosókon haladunk zavaros teremrendszerek között és csak ámulok. Ki építhette ezt és miért? És hogyan? Olyan szűk a hely, úgy tűnik, ezt az egészet csak felülről lehetett összerakni.

Vagy inkább nem tudom...

A falakat gyönyörű domborművek díszítik, csatajeleneteket, mitológiai jeleneteket, és a hétköznapi életet ábrázolják.

És az ülő Buddhának helyet adó szentély.

Itt is sokkal több időt el lehetne tölteni, mint amennyi időnk van, Dee már vár  minket, elvisz ebédelni. Sokáig az itt látott élmény hatása alatt maradok.

A turista fogalomnak köszönhetően teltház van az étteremben és nem is olcsó a hely. Ebéd után kicsit pihenek a fák közé felszerelt függőágyban és Bayon arcain gondolkodom.

Elhaladunk az úgynevezett Elefántterasz és a Leprás király terasza mellett. Az Elefántterasz egy több mint 300 m hosszú magas tartófallal rendelkező emelvény. A terasz homlokzatát több ezer elefánt dombormű ékesíti, az emelvényre vezető lépcsősor melletti elefántok melyek ormányaikkal lótuszvirágot tartanak, egyben tartóoszlopként is szolgálnak. A teraszra vezető középső lépcsősor mellett életnagyságú oroszlánszobrok állnak. A Leprás király terasza támfalai is domborművekkel gazdagított építmény. Devaták (női istenségek), kardot fogó grimaszoló figurák és sokfejű nagák (kígyók) díszítik.

Innen 1 km távolságra található Ta Prohm, a gyökerekkel benőtt templomegyüttes. Oda indulunk.

A hely érdekessége, hogy eredeti állapotában hagyták, úgy ahogy rátaláltak a hatalmas területen álló épületekre a fák fogságában. És itt forgatták a Tomb Raider című filmet.

Megdöbbentő látvány ahogy a banyan fák (füge) és a kapokfa (gyapotfa) hatalmas gyökerei ráfonják magukat az épületekre. A gyökerek annyira összenőttek az épületekkel, hogy ha elhalnának vagy kivágnák a fákat, az épületek összedőlnének.

A kapun belépve hatalmas indákkal teli fák mellett hosszú bevezető út vezet a templomegyüttesig. Van itt egy mocsaras terület is, bivalyok dagonyáznak benne.

                            

A falakat itt is gazdagon látták el domborművekkel. Apszarák, devaták és egyes kutatók szerint stegosaurust (páncélos dinoszauruszféle) ábrázolnak, ami a mai tudomány feltevése szerint sok millió évvel ezelőtt élt.

A kijáratnál egy kisfiú képeslapokat árul. Nagyon elszeretné adni, de az alkudozásnál az angol számokkal felfelé alkudik, egyre drágábban adja. Jót mosolygunk, aranyos kisfiú.

Ma nagyon nagy élmény dózist kaptunk. Nemsokára lemegy a nap, jól elfáradtunk a rengeteg mászkálásban. Dee visszavisz a hotelba.

Szándékosan nem írtam le a tudós történészek, régészek teóriáját, hogy kik, mikor és milyen célból építették ezeket a hatalmas épületeket. Mindenki utána tud olvasni, és mindenki maga döntse el hite, tudása alapján, hogy mit gondol a látottakról.

Mikor később a hajón találomra egy német úriembert megkérdeztünk, hogy szerinte a khmerek építették-e ezt a csodát, azt válaszolta, "hit kérdése." Igaz.




December 28.

Siem Reap

Reggel kiderül, hogy csak mára van a hotelben szobánk, holnapra már nincs hely. Keresnünk kell egy másik helyet. Kilencre jön értünk Dee, megkérjük, hogy a napi program megkezdése előtt vigyen el egy másik hotelbe. Az újév miatt sok helyen teltház van és ilyenkor az árakat is feltornázzák. Nem költözünk messzire, pár utcával odébb sikerül egy jó helyet találni.

Tegnap akkora "templom dózist" kaptunk, ma már szeretnénk mást látni. Megkérjük Deet, hogy vigyen el a Tonle Sap tóhoz.

Át kell motoroznunk a városon, nagy a forgalom. Mindig ámulok az ázsiai motorozáson. Akár négyen-öten is ülnek egy motoron, pici gyerekekkel akik elöl ülnek, vagy csak állnak a motoron. Vagy akár pár hónapos bébit a kezükben lógatva motoroznak a szülők. Hat volt a rekord.

A városból kiérve vörös, poros úton haladunk cölöpházak szegélyezte úton. Mindent beborít a vörös por, vörösek a fák levelei az út mentén. Milyen sár lehet itt az esős évszakban?

Itt a faluban kell venni jegyet a tavi csónakázáshoz. Drágának találjuk, mi Lacival nem megyünk,  holnap fogunk csónakázni eleget Battambang felé. Kislaciék vesznek jegyet. A száraz évszak miatt nagyon kicsi a vízállás, sokat kell motoroznunk míg elérjük a tóhoz vezető csatorna azon pontját ami már hajózható. A parton végig halászhálók, halászcsónakok sorakoznak. Halászattal keresik a kenyerüket az itt élő emberek. Kényelmetlen rázós az út, ha jön egy autó olyan porfelhőt csinál, hogy alig látunk.

                           

Megérkezünk a csónakosokhoz. Több csónak várakozik itt mint amennyire igény van, nincs sok utas. Kislaciék elmennek a másfél órás csónakázásra, mi addig elüldögélünk a parton. Azt hittem, hogy kimegyünk a tópartig, de innen nem látszik a tó. Dél van, borzasztó meleg, 35 fok, árnyék viszont alig. Nagyon kedves Dee, felajánlja, hogy felrakja nekem a tuk-tukban a függőágyát, pihenhetek abban míg várakozunk. Elfogadom, nagyon kényelmes.

Elmeséljük Deenek, hogy nálunk otthon most hideg van, lehet akár mínusz tíz fok is. Nagyon elcsodálkozik ezen, teljes  értetlenséget mutat. Mintha egy szint akarnék elmondani egy vaknak. El sem tudja képzelni a hideget meg a havat. De nagyon szeretné egyszer megtapasztalni milyen lehet fázni.

Egy srác a földön ülve marhabőrből kalapáccsal meg lyukasztóval vág ki képeket. Aprólékos munka, nagyon szépek.

Több helyen, kifeszített ponyvasátrak alatt halat sütnek. Megebédelünk amíg várjuk Kislaciékat. Hihetetlen olcsó volt, másfél dollárból megebédeltünk ketten. Halat, rizst és valamilyen ecetes zöldséget is kaptunk mellé, ami nagyon ízlett. Utána ittunk hideg cukornád szirupot, frissen préselve, citrommal ízesítve. Nagyon finom volt.

Megjöttek Kislaciék, most vissza kell tuk-tukozni ugyanazon a rázós, poros úton.

Egy faluba érve meglátunk egy krokodil farmot hirdető táblát. Három dollár a belépő. Kíváncsiak vagyunk, bemegyünk. Egyáltalán nem olyan volt mint amire számítottam. Egyáltalán nem volt felemelő látvány. Kicsi, szűk helyen rengeteg krokodil van egymás hegyére-hátára bezsúfolva. Szerencsétlen állatoknak nincs is mozgásterük. Sajnáltam őket, meg azt is, hogy a jegy megvásárlásával hozzájárultam az állatok szenvedéséhez, mert biztos vagyok benne, hogy rosszul érzik itt magukat. Attól tartok, hamarosan cipő és táskaként végzik.

Megkérjük Deet, hogy a sok választható látnivaló közül következőnek a selyemkészítő műhelybe vigyen el. Rendben van, elvisz, de előbb nézzünk meg egy közeli templomot. Azt mondja érdemes megnézni, nagyon szép és ott nincs turista áradat. Így a Bakong templomhoz indulunk.

Bakong egy piramisszerűen lépcsőzetesen épült öt emeletes négyszögletes templom. A lépcsők mellett minden szintet más isten és démonszobrok őriznek. Az alsóbb szintek sarkain egy-egy elefánt szobor áll, ezek rossz állapotban vannak, mindegyiknek hiányzik az ormánya. Az ötödik szint közepéből indul a lótuszt formázó 15 m magas torony.

Akármilyen szépek, nekem már elegem volt a templomlátogatásokból. Visszamegyünk a városba, megnézzük a selyemgyárat.

Útközben látunk egy balesetet. Elütöttek egy motorost, de nincs nagy baj, nem megy itt gyorsan senki. Épp az előbb pont arra gondoltam, hogy ebben az őrült forgalomban még egy koccanás sincs.

Ingyenesen látogatható a selyemgyár. Kapunk egy kísérőt is aki végig vezet a műhelyeken és elmondja a selyemkészítés folyamatát.

Elmondják és megmutatják a selyemhernyó életciklusát. A kertben kezdjük, ott epret termesztenek, csak azt eszik a hernyók. Először megnézzük a kicsi hernyókat, aztán a nagyobbakat, aztán a kifejlett selyemgubókat.

A gubókat forró vízben áztatják, lefejtik róla az 1-1,5 km hosszú selyemszálat, aztán a motringot   megfestik.

Kézzel és lábbal működő szövőszékeken folyik a szövés. Sokáig nézem a szövés menetét, nagyon bonyolultnak néz ki. A rengeteg szál fel van rakva a szövőszékre és a számozott vetélők sorrendjét betartva a szövőnő tudja, hogy mikor melyiket kell használnia ahhoz, hogy kiadja a kívánt mintát.

                           

                                         

Ma is sűrű programunk volt, lassan lemegy a nap, visszamegyünk a hotelhez.

Vacsora előtt még elmegyünk egy utazási irodába hajójegyet venni. Holnapután reggel tervezünk elhajózni Battambangba. Aztán vacsorázunk a piacon egy étteremben, és ha már ismét a piacon vagyunk, veszek egy szoknyát és még egy nadrágot. Desszertnek a parton lévő palacsintást választjuk.

December 29.

Siem Reap

Fél kilenckor kopognak. Dee áll az ajtóban, azt mondja, hogy nem tud jönni a megbeszélt kilenc órára mert a kisfiát kórházba kellett vinni, de maga helyett elküldi barátját, ő elvisz minket a napi programunkra. Laci jobbulást kíván a kisfiúnak, megköszöni Dee eddigi munkáját és ad neki tíz dollár borravalót. Nagyon hálás érte, többször megköszöni.

Kilenckor megérkezik értünk Dee barátja. Nehéz dolgunk van vele mert egy szót se tud angolul.

És általában, senki se tud angolul. A többség ismer néhány szót ugyan, amit nehéz nyelvtudásnak hívni, de számunkra furcsa akcentusuk miatt mi azokat is nehezen ismerjük fel. Van, hogy ötször kell elismételtetni egy-egy szót velük, mire megértjük mondanivalójukat.  

Először egy kézműves műhelyt látogatunk meg. Ez is ingyenesen látogatható. Az első műhelyben faszobrászok készítik gyönyörű munkáikat. Láthatjuk sorban a szobrászat lépéseit, hogy hogyan lesz egy tábla tikfából aprólékosan megmunkált szobor.

A következő műhelyben kőszobrászat folyik. Nagyon érdekes, hogyan alakul át szoborrá egy kőtábla.

 

Aztán a fémszobrászműhely következik.

Aztán egy festőműhely következik ahol a szobrokat festik. Feltűnik, hogy mennyire csend van a teremben, majd észrevesszük, hogy itt siketnémák dolgoznak. A falon ki van függesztve a siketnéma ABC.

Az utolsó műhelyben selyem és kerámiafestők készítik művészi festményeiket. Irigylem őket, gyönyörű a munkájuk.

Végül egy ajándék shopba érkezünk, a műhelyekben készített dolgokat itt lehet megvásárolni. Gyönyörű selyemruhák vannak kiállítva. Meg blúzok, sálak, ingek és még sok minden, csodaszép sose látott színekben. Laci elmagyarázza, hogy minden anyag közül a selyem adja vissza leghűbben a színeket. Sajnos, itt nem szabad fotózni.

Még tegnap Dee mondta, hogy majd elvisz minket Banteay Srei templomhoz amit feltétlen látni kell, mert nagyon szép és ott nincs tömeg. Most a tuk-tukosunk meg azt mondja, hogy az nagyon messze van, több mint 30 km, menjünk inkább máshová. Mi hajthatatlanok vagyunk, azt szeretnénk látni. Lacinak viszont tényleg elege van már a templomokból, nem akar órákon át zötykölődni a hőségben. Azt mondja mi menjünk, ő addig ellesz itt az udvaron a fák alatt.

Nagyon lassan haladunk, mindenki megelőz. Egy órát motorozunk a rossz, rázós, poros úton. Áthaladunk egy falun ahol minden ház előtt egy-egy felöltöztetett bábu van. Mint a madárijesztők úgy néznek ki. Biztos van valami jelentősége, valami babona talán, de sajna a tuk-tukosunktól nem tudjuk megkérdezi, egy szavunkat se érti. Mi se az övét.

Banteay Srei a "Nők Citadellája" a legkisebb és legdíszesebb hindu templom. A rózsaszín homokkőből épített épület az aprólékosan kidolgozott domborműveivel az angkori kor egyik legszebb művészi alkotása. A díszítések szinte az egész épületet befedik, az oromzatok a Rámájanából és a Mahábháratából (hindu eposz) tartalmaznak jeleneteket.

Ide is érvényes az Angkor Watba váltott belépőjegyünk. A templomba nem lehet bemenni fedetlen vállal vagy fedetlen térddel, ezért a bejáratnál nagy vita kerekedik az őr és egy turista hölgy között aki rövidnadrágban szeretne bemenni. Nem értem miért vitatkozik, ha ez a szabály. Inkább vett volna gyorsan a bejáratnál található árusoknál egy hosszú szoknyát.

Igaza volt Deenek, tényleg érdemes volt ide eljönni, csodaszép. Legalább annyira tetszik nekem mint Angkor Wat. Nagyon szép a vöröses, aprólékos és gyönyörű faragások összhatása. És a környezet is nagyon kellemes. A Phnom Kulen Nemzeti Park részét képező árnyas fák közötti ösvényen végighaladva madarakat, bivalyokat látunk. Van itt egy madármegfigyelő hely is és a csapadékosabb időszakban amikor magasabb a vízállás, csónakázni is lehet. Most szinte nincs is víz a mederben.

Kár, hogy nincs több időnk, szívesen elidőznék még az erdőben a hűvöset adó fák árnyékában, de indulnunk kell vissza, Laci már biztosan elunta magát a műhelyben. Visszazötykölődünk a rázós úton a városba.

Nem unatkozott Laci, jól elvolt az árnyas kertben. És egy meglepi is várt. Kaptam tőle egy gyönyörű szép kék színű selyemsálat. Mindig igyekszik ő smucignak lenni, de nem mindig sikerül neki. Azt mondja, minden nő szekrényében kell lenni valami selyem ruhadarabnak, ha viseli, ha nem.

Jól elment az idő, már délután van, még nem is ebédeltünk, éhes vagyok. Visszavitetjük magunkat a hotelbe. A hotel mellett van egy utcai étkezde, ott saslikokat sütnek. Érdekes íze van, valami szósszal be van kenve ami kissé édes ízt ad neki.

Úgy elfáradtam a sok zötykölődésben a tuk-tukon, hogy muszáj kicsit lepihenni. Jól esik egy óra alvás a hűvös szobában.

Este vacsora után desszert helyett kipróbálom a sült kígyót. A többiek csak nézik, nem kér senki belőle. Pedig nagyon finom. Leginkább hal íze van.
Megmutatjuk a pincérnek a faluban készített madárijesztős fotókat, hátha megtudjuk mi célt szolgálnak. Mosolyogva mondja a pincér, hogy a démonokat űzik el vele, így óvva a ház biztonságát.

December 30.

Siem Reap-Battambang

Korán kelünk, hétre jön értünk az autó ami elvisz a kikötőbe, Battambangba fogunk hajózni. A  platóra kell felülnünk, ott fogunk utazni. Húsz perc autózás után kiderül, hogy nem ez a kocsi visz a kikötőbe, ezzel csak egy "gyűjtőhelyre" jöttünk egy másik hotel élé, majd innen visznek tovább a kikötőhöz.

Sorban érkeznek taxik, tuk-tukok, hozzák a hajóhoz igyekvő embereket. Elég sokan összegyűlünk és túl sokat kell várakozni. Azt mondták a hajójegy vásárlásakor, hogy nyolckor indul a hajó. Már fél nyolc elmúlt, de még mindig a hotel előtt várakozunk mikor megérkezik egy platós teherautó. De a fele társaság se fér fel rá, hiába tömörülnek össze a kocsi hátuljában. Ráadásul olyan lapos a hátsó kerék, hogy Laci nem állja meg szó nélkül. Mondja a szervezőnek, hogy veszélyes így elindulni ennyi emberrel. De ez senkit nem zavar, elindulnak. Érkezik a következő autó, annak a platóján nincs ülés, a hotel székeiről leszedett párnákat dobálják rá, hogy ne a vason kelljen ülni. Több embert szállítanak fel mint ahányan kényelmesen elférnének, és az ölükbe dobálják a hátizsákokat. Az egyik srác elkezd bégetni, igaza van, mint a birkák a vagonban. Mi nem akarjuk már oda passzírozni magunkat, mondjuk nekik, hogy így nem megyünk, hívjanak még egy autót. Mindenki feltömörül a kocsira, mi maradunk Lacival ketten. Pár perc múlva jön egy személyautó értünk. A benzinkútnál utolérjük mindkét teherautót, a lapos kerekűnek pumpálják a kerekét. Szólok Kislacinak és Sárának, hogy üljenek át hozzánk, ott kényelmesebb.

A csomagjaik a platós autón maradnak, amit követünk. Hamarosan letérünk az aszfaltozott útról egy földes, göröngyös útra, nagyon rázkódunk és iszonyú por van. Szegény turisták a platón már nem mosolyognak, egyre jobban torzul az arcuk, alig bírnak kapaszkodni. Aki a legszélén ül, majdnem lelógva az autóról, nem bír kapaszkodni és a hátizsákokat is fogni, így Kislaci hátizsákja leesik, gurul végig a porban, lefelé az út menti árokparton a mocsár felé. Kislaci ki akar ugrani a kocsiból, futni a zsákja után, de nem tud, be vannak zárva az ajtók. Nem bírunk kiszállni az autóból. Sofőrünk kiabál, hogy no problem!, mi meg rázzuk az ajtót, hogy nyissa már ki. Végre kinyílik az ajtó, a zsák is megáll a mocsár szélétől pár centire. Nagy szerencse. Ezek után berakjuk a zsákokat a csomagtartóba és indulunk tovább, de egyre rosszabb az út és egyre nagyobb a por, már alig látjuk az előttünk haladókat a porfelhőtől. Szegények meg nyelik a port a platón, már alig kapnak levegőt. Így autózunk több mint félórát, mire a hajóhoz érkezünk.

Pofátlanságnak tartom, hogy ilyen körülmények között kell utazni. A drága hajójegy megvásárlásakor azt mondták, hogy egy kisbusz fog a hoteltől elvinni a kikötőig.

Azért kell sokat autózni a hajókig, mert a hajók nem tudnak a városhoz közelebb jönni az alacsony vízállás miatt. Kevés a víz, mert kevés van a Tonle Sap tóban, ami táplálja ezt a folyót. A tóban meg kevés van mert az utóbbi években egyre kevesebb jön a Mekong-ból. Állítólag a folyó fenti szakaszán működő kínai erőművek miatt. Lehet érezni a pánikhangulatot a helyieken, fogy a megélhetést adó víz.   

Kilenc óra után indulunk. Nagyon kényelmetlen a hajó. Keskeny, kemény fapadokon ülünk a hatalmas motorzajban ami a hajó hátuljából jön. Teljesen más mint a képen amit mutogattak az utazási irodában. Nagyon hosszú lesz így a hét órás út.

Cölöpházak, csónakok mellett haladunk. Egész falvak mellett. Van itt piac, iskola, étterem, üzlet, minden ami a mindennapi élethez szükséges. Még háziállatok is vannak itt a vízen.

                           

Rövid időn belül nagyon kényelmetlenné válik a kemény ülés. Mindenki le-fel járkál vagy egy  mentőmellényt keres amire ráülhetne, de nincs annyi mellény ahány utas. Fel lehet menni a hajó tetejére, de csak pár embernek, mert felborulhat a hajó ha sokan vagyunk fent. Kényelmesebb ott, csendesebb, jobban jár a levegő, viszont jobban éget a nap. Én mégis inkább ezt választom. Jobb fotókat tudok fentről készíteni. Egy keskeny vízi ösvényen haladunk, nagyon tetszik, nagyon szép a látvány.

                                         

Fél egykor kikötünk egy étkezdénél, itt lehet ebédelni. Mi csak innivalót veszünk, hoztunk magunkkal ebédet.

Nem bántam volna ha végleg kiszálltunk volna, de még négy óra hajózás áll előttünk. Visszamegyek a hajó tetejére.

A Sangker folyón hajózunk. Egy nagyon kacskaringós szakaszhoz érkezünk, le kell jönnünk a tetőről, nehogy a hajó felboruljon. A part mentén hatalmas halászhálókkal felszerelt bárkák állnak. Belemerítik a hatalmas hálót a vízbe, és mikor kiemelik, a halak a háló aljára rögzített edénybe zuhannak.

Olyan a folyó mint egy szerpentin, teli van S kanyarokkal és egyre szűkül. Minden kanyarban hangosan dudálunk, figyelmeztetve a szembejövőket, hogy jövünk. Sok embert látunk hálóval a kezében nyakig a vízben.

                       
                           

Feltűnik, hogy egyre több szemét van szétszórva a part mentén. Úgy látszik közeledünk valami nagyvároshoz. A vízhez közeli fákról plasztik cafatok lógnak, mint egy pocsék karácsonyfáról. Nemrég ott volt a víz szintje. Borzalmas ez a sok hulladék. Egy idő után olyan érzésem van, mintha egy szemét csatornában hajóznánk. Fél ötkor kötünk ki néhány kilométerrel Battambang előtt. Nem egy igazi kikötő ez, épp csak megállunk a part mentén, és a meredek parton felkapaszkodva egy országúton találjuk magunkat.

Az út mentén tuk-tukosok várják az utasokat. Úgy tűnik mindenki pontosan tudja hová megy, gondolom előre lefoglalt szálláshelyekre igyekeznek. Mindenki elmegy, csak mi maradunk az útszélen, meg egy tuk-tuk. Kérjük, hogy vigyen el egy hotelhez.

A hotelhez érve felajánlja a tuk-tukos, hogy holnap körbevinne egy városnézésre Elmondja, hogy milyen látnivalókat mutatna meg a környéken. Mutatja a karjaival mintha repülne, de ez kevés, nem értjük mit akar. Aztán mikor azt mondja, hogy batman, egyből megértjük, hogy a közelben lévő barlanghoz szeretne vinni. Ott rengeteg denevér lakik akik naplementekor tömegével repülnek vadászatukra. Nem vagyok benne biztos, hogy szeretnék oda menni. Megköszönjük, elkérjük a számát és mondjuk neki, hogy majd holnap hívjuk ha szeretnénk körbenézni a  környéken.

Lepakolunk a szobában és elindulunk egy kis városnézésre. Úgy tűnik ezen a környéken nincs sok látnivaló. Mi is csak azért jöttünk ebbe a városba, mert így sok buszozás helyett vízen tettük meg az út egy részét Phnom Penh irányában.

Az utcán egymást érik az étkezdés bódék, mindegyik valamilyen szárnyast vagy halat süt, de azért van itt jó néhány felismerhetetlen étel is. Én egy vízparti bódénál sült kacsát választok. Nincsenek asztalok, székek, nincs hol megenni a kacsát. Beülünk a sarkon lévő étterembe, majd ott megeszem. Kérek a kacsához egy adag sültkrumplit. Sokára hozzák a krumplit és már nagyon éhes vagyok, elkezdem enni a zöld leveleket amit a kacsa mellé kaptam egy zacskóban. Furcsán néz a felszolgáló, valami furcsa mosoly van az arcán. Úgy érzem azon mosolyog, ahogy eszem a zöld valamit. Megkérdezem, hogy valójában mi ez a levél. Nem egészen értem a válaszát, de annyit értek belőle, hogy nem így kell megenni, hanem levesben kell főzni. Akkor ezen mosolygott annyira! Pedig így is finom. És a kacsa is isteni finom volt.

Mindenhol a járdákon, földre leterített takarókon ülve kisebb-nagyobb csoportok vacsoráznak.

December 31.

Battambang

Battambangot Kambodzsa második városának nevezik, ehhez képest nem bővelkedik látnivalókban. Főbb látnivalói a buddhista templomok.

Meglepően hűvös van ma reggel, majdnem fázok. Van a városban egy utazási iroda, oda készülünk, hogy megtudjuk milyen programokat érdemes csinálni a környékben. Nincs nagy forgalom, sokkal kevesebb az autó mint Siem Reapban. A piac mellett sétálunk el, rengeteg zöldség, gyümölcs van kiállítva. A feléről fogalmam sincs, hogy micsoda.

Nem túl jó a térképünk amit a hotelben kaptunk, nem találjuk rajta az utazási irodához vezető utcát. Aztán sok kérdezősködés után elérkezünk a Wat Tahm Rai Saw pagodához. (Fehér elefánt pagoda). A pagoda előtt két életnagyságú fehér elefánt szobor mellett látható egy-két ijesztő hatást keltő szobor is. Földön fekvő hulla beleit lakmározó madarak. A pagoda kertjében számos sztúpa és sírhely található.

Nagy nehezen megtaláljuk az irodát, de meglepetésünkre az ott dolgozó hölgy nemigen tud segíteni. Nem igen tud angolul és nincs jó városi térképe se. Az egyik térképen láttunk egy vízesést, a felől érdeklődünk, de azt mondja, hogy oda nem lehet elmenni, nincs járható út arrafelé.

Visszafelé egy halpiacba botlunk, elég büdös van. Rengeteg féle hal van itt, szárított és élő is. De látunk lábuknál csokorba kötve valamiféle apró szárnyast. Lehet fürj? Szegény rákok, összekötözött ollókkal, halomba rakva árulják őket!

A reggeli hűvös időnek már nyoma sincs, nagyon meleg lett. A folyóparton sétálunk vissza a hotelhez. Játszóterek és edzőparkok találhatóak a sétányon. Ki is próbálok egyet-kettőt, milyen jól esik a mozgás! Itt reggelente csoportos aerobik edzést tartanak. Úgy látom, egészséges életmódot folytatnak a battambangi emberek.

Már napok óta az utcán szaladgáló macskákat figyelem, nem értem miért nincs farkuk. Van amelyiknek ép csak egy pici csonk, van amelyiknek valami rövid és kunkori van a farok helyén. Kitől kérdezhetném meg, miért nincs a macskáknak farkuk?

Itt nincs látványos, jó cuccokkal teli piac mint Siem Reap-ben volt. Inkább olyan mint egy szabadtéri kínai áruház. Úgy tűnik ebben a városban nem érdemes egy napnál többet eltölteni. Holnap tovább utazunk Phnom Penhbe. Elmegyünk egy jegyirodába buszjegyet vásárolni.

Este a folyóparton kezdődik a szilveszteri buli. A város többi része teljesen csendes, csak itt a parton van nagy forgatag. Hangos zene, árusok, rengeteg ember. A part mentén végig a földre leterített takarókon üldögélnek az emberek, piknikeznek. Mi nem maradunk sokáig, nem szeretjük a nagy tömeget, meg a hangzavart se. Vacsoránál az étteremben találkozunk egy nyugdíjas amerikai házaspárral, azt mondják ők már 15 éve itt élnek, árva gyerekeken segítenek.

Január 01.

Battambang- Phnom Penh

Kambodzsában az újév az elmúlt évtizedekben vált ünneppé, a saját újévüket áprilisban ünneplik.

Fél tízre jön a hotel elé egy kisbusz ami elvisz a nagy buszállomásra. Phnom Penhbe megyünk. Közel 300 km, kb. hat órás út lesz. Kicsit késve érkezik a kisbusz aztán a nagy busz is fél óra késéssel indul. Soha nem tartják a menetrendet, az csak olyan tájékoztató jellegű. És a reklámozott gyönyörű, vadonatúj buszok helyett öreg, lehordott buszokban utazunk. Nagyon hideg van a buszon, fel kell venni a kardigánom, és még zoknit is kell húzni, mert lefagy a lábam. Miért kell ilyen hidegre állítani a légkondit? Végig lakott területen haladunk, ez az út se bővelkedik sok látnivalókban. Néha elbóbiskolok.

                            

Egy óra körül megállunk pihenőre, itt lehet ebédelni. Furcsa tojásokat sütnek. Mik ezek?

Idegesítő a sofőr állandó dudálása. Ahogy egy motoros mögé érünk, ő rögtön dudál. Szerencsétlen motorosokra ráhozza a frászt.

Phnom Penh, Kambodzsa fővárosa három folyó - a Mekong, a Tonle Sap és a Bassac - találkozásánál helyezkedik el. A városhoz közeledve sűrű forgalom fogad, lassan haladunk és még többet dudálunk. Türelmetlen vagyok a dugó meg a sok dudálás miatt, alig várom már, hogy megérkezzünk. Sokáig buszozunk a városban mire végre öt óra után kicsivel megérkezünk a központi buszmegállóba.

Megrohamoznak a taxisok, tuk-tukosok. Az egyik tuk-tukkal elvitetjük magunkat egy hotelhez. Több hotelt megnézünk azok közül amit a tuk-tukos ajánl. Egyik se tetszik, hátsó udvari, szűk, egy ágy kivételével teljesen üres szobákat látunk. De már fáradtak és éhesek vagyunk, nincs kedvünk tovább keresgélni, a legközelebbit kivesszük.

Kimegyünk vacsorázni és körbenézni a környéken. Nagy a hőség, zajos az utca. A folyópartra igyekszünk, hátha ott elviselhetőbb a levegő. Ez még nem a Mekong, csak egy mellékfolyója, a Tonle Sap. Ez pár km-rel lejjebb ömlik bele a Mekongba. Ott jár komp, oda feltétlen el kell majd mennünk.

Nagyon koszosak az utcák, szemét kupacok hevernek mindenfelé bűzt árasztva. Már teljesen besötétedett, ki van világítva a folyóparti sétány és a sétahajók. Sok árus van a parton, gyümölcsöket, mogyorót és sült bogarakat árulnak. Meg bóvli műanyag gyerekjátékokat.

Egy kicsit kellemesebb itt a levegő, van egy pici szélmozgás. Rövid séta után megpillantjuk a kivilágított Királyi Palota épületét. Nem egyszerű dolog átkelni az úttesten. Hatalmas forgalom van és senkit nem érdekel a zebra és a piros lámpa se. A palota előtti parkban nagyon sokan vannak, piknikeznek a sötétben. Rengeteg szemét van szétdobálva, csótányok szaladgálnak mindenhol. Pont a Királyi Palota előtt ennyi szemét? Mit szól ehhez a király? Neki ez így megfelelő?

Riksások várakoznak a park mellett, egyikőjük már nagyon elfáradhatott, mélyen alszik a riksájában. Laci óvatosan felül mögé a biciklire. A többiekkel együtt jót nevetünk, ő meg fel se ébred. Akár el is biciklizhetett volna vele Laci.

Nem érezzük jól magunkat a hotelszobában. Levegőtlen, a konyha fölött vagyunk, valami furcsa dohos bűz van bent. Hangos zene és a forgalom zaja is erősen behallatszik. Nehezen alszom el.




Január 02.

Phnom Penh

Nem aludtam jól, nagyon zajos a szoba. És még mindig büdös van.

Tegnap este a Palota kertje melletti utcában láttunk több kis hotelt, elmegyünk megnézni milyenek és mennyibe kerülnek. Itt nem lehet még egy éjszakát kibírni.

Sikerült találni jó szobát az egyik nekünk tetsző hotelben. Rögtön kivesszük és át is költözünk. Ez egy világos, tágas szoba, nagy ablakkal és balkonnal, ami a Királyi Palota kertjére néz. Így lettünk a király szomszédja. És a távolban látjuk a Mekongot is. Ez a környék csendes, itt nincs forgalom és éjszakai élet.

A mai programunk a Királyi Palota területén található Ezüstpagoda meglátogatása. Nagyon kíváncsi vagyok rá. A nevét a padlót borító 5,4 tonnát nyomó és 5329 tömbnyi ezüstről kapta.

Délután kettőtől van nyitva. Ide sem lehet bemenni fedetlen vállakkal és térdekkel, és kalap viselése is tilos. A belépő megvásárlása után csodaszép kertbe érkezünk.

A Tróncsarnok épületébe nem lehet belépni. Csak az ajtón vagy az ablakokon keresztül lehet benézni, és nem szabad lefotózni. Sok biztonsági őr figyel, nehogy valaki mégis csináljon egy fotót.

Sok díszes csarnokot foglal magába a kert. Van itt táncszínpad csarnok, királyi pihenőház, könyvtár és múzeum. A múzeumban a királyi ruhaviseleteket láthatjuk.

                           

Az Ezüstpagoda területét egy fal választja el a Királyi Palota udvarától. A falat az indiai eposzból ismert jeleneteket ábrázoló festmények díszítik. Az udvaron több sztúpa társaságában Norodom király lovasszobra áll. Ez a szobor eredetileg III. Napóleont ábrázolta, de a fejét később lecserélték Norodom királyéra. Az egyik sztúpa a király hamvait, egy másik pedig Ang Doung uralkodó hamvait őrzi. Az Ezüstpagoda előtt egy Angkor Wat makett van kiállítva. 

                           

A Buddha lábnyomát őrző csarnokban jövendőmondó jósol a híveknek. 

Egy másik csarnokban látható a trón és a királyi hordszék is, amivel a koronázás napján szállítják az uralkodót. 

Megérkezünk a várva várt Ezüstpagodához. Felmegyünk a márványlépcsőn. Az ajtóban le kell venni a cipőt, csak mezítláb lehet bemenni. Fotózni itt sem szabad. A pagodába belépve csalódás ér, nem lehet látni az ezüstpadlót, le van terítve szőnyeggel. Pedig pont ezért jöttem. Egy kis részen van fedetlenül hagyva, itt látható, hogy milyen ezüstlapokból áll az egész. Több látványos Buddha szobor is ki van állítva. A leglátványosabb az életnagyságú Buddha ami 90 kg színtiszta aranyból készült és 9584 darab gyémánt díszíti. De van itt egy Baccarat kristályból készült Buddha is, meg ezüstből és bronzból készültek is. Ezen kívül számtalan értékes tárgyat láthatunk, mind aranyból és ezüstből készült. Mint egy kincsek tárháza, úgy néz ki ez a hely. Mérhetetlen fényűzés a királynak - az utcán pedig a mérhetetlen szegénység.

Sajnos, nem tudom szemléltetni ezt a hihetetlen kontrasztot, egy képet sem tudtam csinálni. Még titokban, a telefonommal sem.

Végül, a kertben nagy elefántszobrokat látunk és egy cannonball (ágyúgolyó) fa alatt ülő Buddha szobrot. Gyönyörű ennek a fának a virága. 

A kijáratnál Royal Palace címkével ellátott palackos vizet kapunk. Királyi víz. Nagyon elfáradtam a hőségben, visszamegyünk a hotelbe kicsit pihenni. Még jó, hogy csak a szomszéd utcáig kell elmenni! 

A hotel mellett van egy macskás kávézó. A kirakat üvegén keresztül látom, ahogy egy  kávé vagy valami ital mellett macskákat lehet simogatni, játszani velük. Van egy kopasz macska is pulóverben. Ide bemegyek, hátha választ kapok, hogy miért nincs az itteni macskáknak farkuk Azt mondja a pasi, ő a saját szemével látta, hogy így születnek. Na, ezt se nagyon hisszük el!

Innen pár méterrel odébb van a Nemzeti Múzeum. A bejáratnál festett rizsszemekből kirakott képeket árulnak. Nagyon szépek. Biztos jó sokáig tart egy ilyet elkészíteni, nagyon aprólékos munka.

Színpad is van, esténként apszara táncelőadást tartanak itt. Na, egyik este azt meg fogjuk nézni!

Átsétálunk a piachoz, őrült mocsok, kosz van. Számos "finomságot" árulnak. Vannak itt sült bogarak, apró sült békák, csigák és még szárított denevér is. 

Legjobb hely a környéken a folyópart, ismét odamegyünk. Ma este friss szél fúj a parti sétányon, kellemes a levegő, sokan sétálnak itt. Sok helyen földön ülő férfiak kártyáznak. Fel van takarítva a Palota előtti tér, ma szemétnek nyoma sincs. Ellentétben a környező szűk, fülledt utcákkal ahol estére mindig nagy szemétkupacok gyűlnek össze.

Jön egy ember kalitkával a kezében. Némi pénzért cserébe szabadon lehet engedni a benne lévő madarakat, és aki szabadon enged egyet annak valamiféle szerencsében lesz része. Legalább is ezt hiszik. Szerencsétlen madarakat kiveszik a kalitkából majd a folyó irányában feldobják őket a levegőbe. Nem tudnak repülni, ráadásul a szél is fújja őket, így nem elrepülnek hanem leesnek a parti kövekre. Nem értem. Ezt nem látja aki "szabadon engedi" őket? Milyen szerencsében bízik attól, hogy madárfiókákat dobál felfelé és azok potyognak lefelé? Ennek az a következménye, hogy sok elpusztult madarat látunk szerteszét heverni. Szerencsétlen kisfecskék! Amelyik túléli a zuhanást azt összeszedi a kalitkás ember. Aztán, gondolom, megint dobálják őket amíg élnek. Sokan befizetnek, sok pénzt láttunk összegyűlve.

Nagyon dühös vagyok. Legszívesebben az ember fejére húznám a kalitkáját és belökném a magas partról a vízbe, hogy repüljön ő is! És arra is nagyon dühös vagyok akik elhiszik azt a marhaságot, hogy szerencse fogja érni őt. Ja, az a szerencséje, hogy nem lököm be a vízbe! Tehetetlen dühöt érzek, de nem csinálhatok semmit. Szomorú így a nap befejezése. 

Pár méterrel odébb hosszú sorbaállást látunk. Nők sorakoznak egy asztal előtt ahol füstölőt vásárolnak és vízbe áztatott lótuszvirág szirmokat. A vizet hajukra kenik, a lótuszvirágok meg a szemétbe kerülnek. 

Január 03. 

Phnom Penh

Tegnap este megbeszéltük a hotelossal, hogy mára motort szeretnénk bérelni. Nyolcra idehozatja a motorokat, két 125 cm3-es Hondát. Az innen 40 km-re délre található Phnom Tamao Vadállatmentő Központba igyekszünk. Egy hatalmas erdős területen van a park, ahol nagyrészt  "állatbarátoktól" megmentett (megmenekült) vadállatokat gondoznak, amiket valamilyen okból már nem lehet visszaengedni a természetes élőhelyükre. 

Nem egyszerű utazásnak vágunk neki. Kényelmetlen a kicsi motor, és káoszos a közlekedés, legalábbis számomra. A térképünk se jó, meg kell állni kérdezősködni. A városból kiérve is sűrű a forgalom, millió motor meg személykocsi körülöttünk, mindenhol. A teherautók ránk dudálnak mikor közvetlen mögénk érnek. A frászt hozzák rám. Itt ez a szokás, így jelzik, hogy el fognak haladni mellettünk. Akkor is előznek ha jön szembe valami, ilyenkor mi és minden más motoros leszorulunk az út szélére a porba. Néha alig kapok levegőt a szmog és por keverékétől. 

Egy kereszteződésben megállva ahol rendőri forgalomirányítás folyik, odalépett hozzánk a rendőr és bekapcsolta Laci bukósisakja csatját. Laci nem szereti soha bekapcsolni, aztán rájött, hogy be kell, mert mindig le akart repülni a fejéről a két számmal nagyobb sisak. 

Lassan haladunk, elég sok időbe tellett amíg a hoteltől idáig megtettük a 40 km-t. Igaz, megálltunk egy-két pihenőre is. 

Be lehet menni a parkba motorral és motorral körbe lehet járni a hatezer hektáros védett területet. Jó hír, nem kell gyalogolni a nagy hőségben. A bejárat után a fák között sok majmot látunk szabadon. Kíváncsian figyelnek, mi is őket. 

                           

Továbbhaladva egy tóhoz érünk, itt kismalacok szaladgálnak visítva. Árusok jönnek, banánt és krumplit árulnak, ezekkel lehet etetni az állatokat. Nagyon olcsón adnak nagyon sokat. Hamarosan előkerül a kismalacok anyja is. Szelíd, elveszi a kezünkből a krumplit. Rengeteg majom van mindenhol, ők is jönnek kéregetni. 

Lerakjuk a motorokat, besétálunk az erdőbe. Meglepetésemre egyszer csak óvatosan lépked felénk egy albínó nem tudom mi. Valami őzféle. Először kicsit megijedek tőle, mert elég furán néz ki. Aztán adok neki egy banánt, elveszi a kezemből és meg is lehet simogatni. Vak szegényke, csak a szaglására hagyatkozik. Nyomában megjelennek társai, ők nem albínók és látnak is. 

Kicsit továbbsétálva látunk krokodilokat és más hüllőket, ők kerítés mögött vannak. Nagyon aranyos a kis krokodil a felnőtt hátán. És a kínai vízisárkányt nagyon szépnek találjuk.

Van itt sok étkezde, de nem látjuk, hogy mit ehetnénk. Nincs forgalom, a parkban is nagyon kevesen vannak, külföldi egy se. A hűtőládákból elővesznek egy csirkét, azt mondják hamar megsütik. Mi inkább sült zöldséges rizst választunk. Egy hölgy nyomban be is gyújtja fával tüzelt tűzhelyét és készíti a friss zöldségeket és a rizst. Laci ujjával mutatja neki melyik zöldségből rakjon bele. Jó választás volt, isteni finom, főleg a brokkoli. Hatalmas adagot kapunk nagyon olcsón. Meg se bírjuk enni, zacskóba rakjuk, felakasztjuk a motor kormányára és elvisszük. Jó lesz az állatoknak. 

A kambodzsai ételek legalapvetőbb alapanyaga a rizs és a hal melyek fűszerekkel, zöldségekkel és gyümölcsökkel elegyítve nagyon harmonikus ízt adnak. A halat fogyasztják, grillezve, sütve, párolva, szárítva és halpaszta formájában kambodzsai sajt néven ismert. A friss hozzávalók alkalmazása a világ egyik legegészségesebb konyhájává teszi. De fogyasztanak sertést és szárnyasokat is. A hosszú polgárháború éhezéssel teli ideje alatt hozzászoktak, hogy rovarokat, kígyókat és békákat is fogyasszanak. 

Elmegyünk a gibbonokhoz. Nagyon szeretjük Lacival őket. Órákig tudnám nézni ahogy villámgyorsan ugrálnak bárhonnan bárhová, elképesztő a mozgásuk. És az "énekük" is csuda jó a fülemnek. Egy zárt ketrecben vannak, amitől egy korlát választ el minket, nem lehet közvetlen közelükbe menni. 

Nyújtunk az egyiknek egy banánt, ügyesen el is veszi. De már megint itt vannak a szabadon garázdálkodó majmok. Az egyik felmászik a motorra, kiszakítja a rizses zacskót és lakmározik belőle. Mikor zavarjuk, hogy menjen onnan, morog és vicsorog ránk. Egy egész csoport körbevesz, mindegyik morog és vicsorog. Már 30-40 majom van 10 méteren belül, kezdünk megijedni. Az egyik rám ugrik, letépi a karomra akasztott szatyrot és elfut vele. Pofátlanul szemtelenek, nem lehet őket elzavarni. Amíg valami élelmet látnak a kezünkben, nem tudunk tőlük szabadulni. Szegény gibbontól is ellopják a banánt a kisebbek, ők beférnek hozzá a rácson. Jobbnak látjuk mielőbb odébb motorozni. Ők zavartak el minket.

Jön a kókuszdióárus. Egy dollárért ad kettőt, meg is lékeli és jár hozzá szívószál is. Nekem nem ízlik a kókuszlé. Bedobjuk az elefántnak. Pontosan a lékelt lyukra helyezi ormányát és kiszívja belőle a lét. De nem teszi a szájába, kifújja. Aztán az üres diót széttapossa és otthagyja. Szerintem ez üzenet a többieknek, hogy azzal ne foglalkozzanak. A hozzáértők azt mondják azért csinált így, mert rossz volt a kókusz. Lehet, azért nem ízlett nekem se? A következő kókuszt ormányával felemeli, beteszi szájába, és hangos roppanással egyből szétharapja a kőkemény diót, mint én egy szem mogyorót. Csoda érdekesnek találom, hogy ezt a kerek dolgot fel tudja venni az ormányával és képes elvinni. 

Az is érdekes, mikor azt hinné az ember, hogy a hatalmas állat nem látta azt a pici krumplit, amit bedobtam neki, mert elvétettem a célzást és túl távolra esett, a teste alá. És akkor semmi reakció nincs tőle, csak lóbálja ormányát. Aztán pár perc múlva ormányával pontosan oda nyúl ahol a krumpli fekszik a földön, felveszi és megeszi. Imádom az elefántokat! Sajnálom, hogy nem szabad közelebb menni hozzá. 

Lassan négy óra és fél ötig van nyitva a park. Megkérdezzük a kókuszárus sráctól, hogy merre van a kijárat. Nagyon kedves fiatalember, azt mondja elvezet a kijáratig. Közben megmutatja hol lehet még látni állatokat. Sajnos a tigriseket nem látjuk, el vannak bújva a dzsungellel benőtt területükön. A medve nagyon cuki ahogy függőágyában fekszik. 

Aztán odaérünk más gibbonokhoz, ott elidőzünk kicsit. Már nincs banánunk, nincs mit adni nekik. Egyikőjük kidugja a lábát a rácson, itt nincs korlát, meg lehet fogni. Nagyon aranyos ahogy kezet fogok vele. Van hüvelykujja és négy hosszú ujja, tud fogni vele. Épp egy picit tartja fogva a kezemet, nem szorítja, de érzem, ahogy fogja. Nagyon puha a "keze". Ez egy élmény magában!

Annyira aranyos, nehéz otthagyni, de mennünk kell, záróra van. Majd egyszer talán visszajövünk hozzá. Azt mondják, hogy ő vak. Nehéz elhinni, mert pont úgy ugrál mint a többiek. 

A kijáratnál csinálunk egy közös fotót a kedves fiatalemberrel. Úgy látszik, Laci nagyon meghatódhatott a gibbontól, mert öt dollár borravalót ad a srácnak. Nagyon meglepődik, talán nem is látott még ilyet itt vidéken, az erdő közepén. Hálásan megköszöni. 

Már sötétben kell visszamotoroznunk a városba, sűrű forgalomban. Elég sok kivilágítatlan járművel találkozunk. Egyáltalán nem biztonságos a sötétben való közlekedés. Sok helyen tüzet gyújtanak az út szélén, így már nem csak szmog meg por van, hanem füst is van hozzá. Aztán elered az eső. Egyre jobban esik, és mire a városba érünk bőrig ázunk, de a trópusi eső jól esik bőrünknek. Az esőnek köszönhetően olyan pára lesz, hogy alig kapunk levegőt. 

Január 04.

Phnom Penh

Hajnalban a hotelszobából látjuk a gyönyörű napkeltét a Mekong felett. 

A reggeli program a szokásos, elsétálunk a pékségbe. Van egy francia pékség innen öt percre a parti sétányon, nagyon finom ropogós bagettet lehet ott kapni. A szomszéd élelmiszer boltban meg találtunk príma spanyol szalámit, ez a reggeli. A hotel manager-nek is ízlik a szendvics.

Aztán elsétálunk a Wat Phnom pagodához. A város egyetlen dombjára épült buddhista templomot egy dolláros belépő vásárlása után tekinthetjük meg. A főbejáratot nagákkal és oroszlánokkal díszített lépcsőkön érhetjük el. Útban a pagodához egy nagy vihara-ban (templomszentély), több kisebb szentélyben és egy hatalmas sztúpában gyönyörködhetünk. A parkkal körülvett domb déli oldalán egy hatalmas óra látható ami éjszaka meg van világítva. 

A parkkal szembe lévő utcasarkon egy hatalmas fán rengeteg denevér lóg, a fejünk felett a villanyvezetékeken meg majmok ugrálnak. 

Olyan hőség van, hogy nincs erőnk visszasétálni a hotelhez, tuk-tukkal megyünk vissza. Késő délutánig ki se jövünk a szobából. 

A Nemzeti Múzeumhoz megyünk. Nem kell messzire mennünk, a hoteltől pár méterre található a terrakottavörös, nagákkal díszített tetejű épület. A múzeum most zárva van, csak kívülről járjuk körbe, majd este visszajövünk.

Este hétkor lesz itt az egy órás apszara táncbemutató. A jegyeket már tegnap megvette nekünk a hotel manager.

A múzeumkertben található színpadon lesz az apszara táncbemutató. Az apszarák a hindu legendák szerint olyan mennyei táncosok akik szépségükkel és kiváló tánctudásukkal képesek voltak elcsábítani az isteneket. Több száz éven át kizárólag csak a királyi udvarokban volt látható az apszaratánc. 

A táncosok a nagyon kecses és rugalmas kezet kívánó mozdulatokhoz 1500 féle ujj és csuklómozdulatokat sajátítanak el. Selyemkosztümöt és arany fejdíszt vagy maszkot öltenek magukra és élő zenére adják elő a hindu eposzokból merített táncukat. Nagyon látványos ahogy teljesen hátra tudják hajlítani a csuklójukat és ujjaikat. 

                           

                                      

                                       

Január 05.

Phnom Penh

Akarjuk látni a hatalmas Mekong-ot a vízről is. Híd nincs a közelben, ezért reggeli után el tuk-tukozunk a kompkikötőhöz. Át akarunk menni a túloldalra. Sűrűn jár több komp, egymás után indulnak oda-vissza. 

Óriási ez a folyó. A Himalájában ered és a Dél-kínai tengerbe ömlik bele. 4300 km hosszú és itt ahol állunk, legalább ötször olyan széles mint a Duna Budapestnél. Alig látszik a túloldal, pedig most kevés víz van benne. Keresztezzük a Tonle Sap és a Mekong összetalálkozásának vonalát. Érdekes látni ahogy élesen mutatkozik egy válaszvonal, mintha nem akarnának összekeveredni. Teljesen más színű a két folyó. 

                           

Olyan nagy hőség és por van, hogy nehezen viseljük. Legalább 35 fok van ma is. Az első étterembe beülünk egy hideg italra. Azon csodálkozunk, hogy a helyiek mennyire fel vannak öltözve. Szinte mindenki hosszú ujjú felsőt visel, kardigánt vagy kiskabátot. A motorosok kesztyűt hordanak. Hogy bírnak sisakkal a fejükön üldögélni a napon órákig? A sisakban minimum 60 fok van! Igaz, naptár szerint nekik ez a hideg évszak.

Úgy döntünk, hogy nem is megyünk tovább. És a szigeten úgysincs sok látnivaló. Egy selyemszövöde van amit meg lehetne nézni, de olyat már láttunk. Mi csak a Mekong miatt szálltunk hajóra. 

Visszakompozunk a városba. A vízen hűvösebb a levegő, jár a szél. Igaz csak 20 perces az út a túloldalra.

                            

A kikötőtől tuk-tukkal visszavitetjük magunkat a hotelbe. Úgy kitikkadtunk, délutánig ma se jövünk ki a szobából. 

Holnap el szeretnénk menni vidékre vízesést látni. Elmegyünk a motorkölcsönzőbe megnézni mennyiért milyen motorokat lehet kapni. Valami jobb állapotú és kényelmesebb motor kellene mint amivel az állatkertben voltunk, mert sokkal többet kell majd motorozni. Robogót ajánlanak, az olcsó is és kényelmes is. Lefoglalunk két robogót, majd reggel odahozzák a hotelhez. 

Azt mondják érdemes megnézni a Central Marketet, így elsétálunk oda. A kupolás sárga színű Art Deco épület Phnom Penh jellegzetessége. Ezen a piacon szinte mindent kapni egy helyen. Ékszerek, ruhák, ajándéktárgyak, elektromos háztartási berendezések, ételek, virágok, gyümölcsök és még sorolhatnám mi mindentől roskadoznak a standok. Szerintem egy nap kellene, hogy végigjárjam. De még egy órát se bírok ki. Olyan fülledt hőség van az épületben, hogy alig kapok levegőt, így hamar végzek a nézelődéssel. 

Megállunk egy utcasarkon bámészkodni, csuda forgalom van itt! Látszólag minden szabály nélkül megy mindenki össze-vissza, közben meg minden fennakadás és koccanás nélkül halad a forgalom egyfolytában. 

Villanyszerelő legyen a talpán aki itt kiigazodik.

Nagyon jó helyen van a hotelünk, pár perces sétával mindent elérünk. A sarkon van egy tésztás étterem ahol mindig frissen gyúrt tésztából csinálják az ételeket, Laci ott vacsorázna. Én inkább egy sülthalat ennék, így mindkét helyre elmegyünk. 

Január 06.

Phnom Penh-Chambok

Chambok falu a Kirirom Nemzeti Park területén található 1000 méterrel a tengerszint felett, 120 km-re Phnom Penhtől délre. Két napra béreltük a motorokat, úgy tervezzük, egy éjszakát Chambokban töltünk. Nagy hátizsákjainkat a hotelben hagyjuk, csak egy napra való cuccot viszünk magunkkal. 

A már megszokott sűrű forgalomban haladunk a poros országúton. Lassú a haladás, 50 km/ó sebességnél többel nem lehet menni. Eszembe jut mikor Dee-nek meséltük, hogy nálunk 130 km/ó a sebességhatár. El volt szörnyülködve, el se tudja képzelni, hogy olyan gyorsan menjen. Nyolcvannál többel még sosem ment motorjával. 

Fárasztó a nagy forgalom, a por, a zaj és a hőség, többször megállunk egy kis pihenőre. Reméljük, hogy a hegyek között majd frissebb lesz a levegő.

Kirirom útelágazásnál letérünk az aszfaltozott útról és egy vörös, kátyús földúton haladunk tovább. Itt még nagyobb a por. Legalább 20 km-t kell motorozni ezen az úton. Az út szélén gyerekek virágkoszorúkat árulnak. Mangófa ültetvények mellett haladunk. Az emberek színesre festett cölöpházakban laknak, minden falu cölöpházakból áll. Rizst szárítanak az udvaron, teheneket tartanak. Szegény tehenek, elég soványnak látszanak! Vagy ilyen fajták?

Mindent beborít a vörös por. A fürdővizünk vörös lett, még másnap is.

Errefelé is jó nagy sár lehet az esős évszakban.

Egyik háznál megállunk megérdeklődni, hogy hol tudnánk szállást találni és merre van a vízesés. Nagyon kedvesen fogadnak, székeket hoznak, hogy foglaljunk helyet náluk. Egy férfi elmondja, hogy itt a faluban a házaknál adnak ki szobákat. Menjünk tovább, nem messze lesz egy iroda ahol lehet intézni a szállást, étkezést és egy kirándulást a vízeséshez. 

Elmondja azt is, hogy vigyázni kell, mert esténként a városból feljönnek a drogosok ide, nem teljesen biztonságos a környék. 

Megyünk a közösségi irodába. Ehhez be kell motorozni az erdőbe. Nagyon tetszik a hely. Az irodát nem a szokásos értelemben kell elképzelni. A fák között, nagy tető alatt, szabadtéri asztaloknál várják a vendégeket. Kedvesen fogadnak, mindenki mosolyogva üdvözöl. Nagyon szimpatikus emberek. 

Van étterem is, de ez sem a megszokott. Egy szabadban álló pulton fával tüzelt kis tűzhelyen főznek serpenyőkben. Zöldséges rizst kérünk. Amíg elkészül elmondják, hogy melyik háznál tudunk kivenni két szobát, és vacsorára ide kell majd visszajönni. Vacsora előtt, hat órakor lesz egy apszara táncelőadás amit a faluban lakó gyerekek fognak előadni. Hozzák a rizst, közben a kutyák is körénk gyülekeznek egy pár falatot remélve. Én nem is tudok nekik ellenállni, adok nekik a rizsből. Éhesek szegények és nagyon soványak, két anya kutya, sok pici kutyával. Mikor ki szeretnénk fizetni az ebédet azt mondják, most nem kell fizetni, majd mindent együtt a vendégeskedés végén.

Ma már nem megyünk el megnézni a vízesést. Majd holnap azzal kezdjük a napot.

Ebéd után a főnök visszakísér a faluba egy házhoz és megmutatja a szobákat. Egy éjszakára megfelelő lesz. Fürdő és vécé hátul a kert végében található, meleg víz nincs. Pedig nagyon kell egy zuhany, vörös a bőröm az út porától. De annyira meleg van és a víz se jéghideg, teljesen jót le lehet zuhanyozni. 

Az udvaron egy csomó napos kiskacsa szaladgál csoportban. Az anyjuk le van takarva egy dróthálóból készült búrával. Praktikus, attól eltekintve, hogy szegénynek nincs mozgástere, viszont a kicsik nem mennek el az anyjuk mellől, így nem kószál el a kacsacsapat. Azt mondja a háziúr, hogy az ő lánya is fog szerepelni este a táncelőadásban, nagyon készül. Itt lakik az egész család a kiadó cölöpház melletti kis épületben. 

Már az első napokban feltűnt, hogy nem látok igazán idős embereket. Több évtizednyi háború és népirtás következtében az idősebb generáció szinte teljesen kihalt. Sok kambodzsait a mai napig a múlt traumája nyomaszt. Az 1980-as években népességrobbanás ment végbe, a fiatal generációt annak reménye lengi be, hogy a kambodzsai nép már túl van a legrosszabbon és innentől kezdve csak jobb lehet. Nagyon sok gyerek van és a városokban nagyon sok iskola működik. 

Hat óra előtt kicsivel visszamegyünk az étteremhez. Van itt egy faliújság, néhány ország zászlaja látható rajta ahonnan már jártak látogatók itt. Magyar zászló is van rajta. Hatkor elkezdődik egy kis színpadon a táncbemutató. Rajtunk kívül még négy-öt külföldiből áll a közönség. Előadás után előkerül az adományláda is. Szívesen ad mindenki a kedves, szerény körülmények között élő embereknek. Aranyosak voltak a gyerekek az énekükkel és táncukkal. Érdekes, hogy a lányok vannak zöld ruhában, a fiúk pedig rózsaszínben. És a lányok mind nagyobbak a fiúknál. 

 Amíg mi az előadást nézzük addig az asszonyok megfőzik a vacsorát.

Bőséges finom volt a vacsora. Csirkehús, krumpli, rizs, zöldség és gyümölcs. Olyan sok volt, hogy egy csomót tudtam adni a kutyáknak is. Most sem kellett fizetni, azt mondták, majd holnap. 

Már teljesen besötétedett, a sötét erdőben motorozunk vissza a házhoz. A faluban sincs közvilágítás. Felnézek az égre és a lélegzetem is eláll a látványtól. Fényesen ragyogó csillagok tízezrei borítják be a  kristálytiszta égboltot. Ilyen gyönyörű csillagokat még sosem láttam. Hihetetlenül csodaszép. Kár, hogy nem lehet lefotózni. 

Nem tudok betelni a csillagos ég látványával, egyfolytában az eget bámulom. Közben furcsa érzés az éjszakai erdő számomra ismeretlen hangjait hallani. Korán van még, leülünk a teraszra, szívjuk magunkba a kellemes vidéki levegőt és bámuljuk az eget. De nem sokáig, ugyanis egyre több bogár repked, mászik mindenfelé. És egyre nagyobbak jönnek. Félek a nagy bogaraktól és mikor zúgva becsapódik elém egy hatalmas keményhátú bogár, akkor nyomban bemenekülök a szobába. 

Még szerencse, hogy az ágy fölött van szúnyogháló ami leér a földig, így nyugodtabban alszom majd. Azaz, aludnék, ha nem ordítana a közelben valami idióta hangos zene. Olyan hangos, hogy nem lehet tőle aludni. Már elmúlt éjfél, de még mindig bömböl a zene. Ehhez párosul a sok furcsa állathang. Valami madár olyan hangosan és közel visítozik, az az érzésem bent van a szobában. Egy más valami meg egész éjjel fáradhatatlanul fát kopácsol és a közeli vízpart felől hangos békakuruttyolás hallatszik, mindez millió tücsök ciripelése mellett. Ehhez társul a folyamatos kutyaugatás és a tehenek bőgése. Még a kakas is kukorékol éjfélkor. Szerintem meg vannak zavarodva az állatok ettől az eszetlen hangos éjszakai zenétől. Őket is zavarja. Már csak azon imádkozom, hogy nehogy ki keljen mennem, mert biztos nem merek kimenni a sötét udvaron át hátra a kert végébe. 

Január 07.

Chambok-Phnom Penh 

Alig aludtam valamit, reggelig bömbölt a hülye hangzavar. Kérdeztük a házigazdától, hogy mi volt ez a disco itt éjjel az erdőben? Nem adnak pontos választ, de látszik, hogy nekik se tetszik, ők sem szeretik. Csak elviselik,  mintha kötelező lenne. Kár, mert így el fogják veszíteni vendégeiket. Mi is maradnánk még egy éjszakát ha csend lenne, de így nem fogunk. És a hírek gyorsan terjednek az utazó fórumokon.

Kellemes a reggeli levegő, kicsit üldögélek a kertben a függőágyban és nézem a falusi életet. Ennél a háznál nem túl mozgalmas. A kacsák már kiengedve, ég a tűz, gondolom valamit főznek majd. Más állatokat itt nem látok, és konyhakertet sem. Egy nagy fürt banánnal jön a házigazda, ad egyet kóstolónak, gondolom azért hozta, hogy vásároljunk belőle. 

Elmegyünk az étteremhez, ott kapunk reggelit és onnan lehet indulni a vízeséshez. A reggeli is olyan bőséges, hogy jut a kutyáknak is. Tojásrántotta, rizs, tea, kávé és banán. Belépőt kell vásárolni a vízesés túrához. Lehet kérni vezetőt, de azt mondják meg lehet csinálni vezető nélkül is a túrát, nem lehet eltévedni. Nem kérünk vezetőt, irreálisan sokba kerül, meg amúgy is önállóan szeretünk mozogni. Pár száz méterrel beljebb tudunk még menni motorral az erdőbe, de aztán hátra kell hagyni a motorokat és csak gyalog lehet tovább haladni. Ökrös szekerek jönnek szembe, farönköket szállítanak.

Öt vízesés van egymás fölött. Az első 700 m magasságban, az utolsó 1440 m magasságban. Erdei úton haladunk felfelé, majd egy tábla mutatja, hogy hol kell letérni az útról egy kis ösvényre a sűrű növényzet között. Az ösvényről kiérve meglátjuk a hatalmas sziklákat, a vízesés medrét. Most száraz évszak van, nincs sok víz a mederben és a vízesés se zúdul valami nagy erővel, csak csordogál.

A mederben, óriási sziklák között mászva kell tovább haladni a többi vízeséshez. Nem könnyű terep, ráadásul nem a sziklamászáshoz megfelelő cipő van rajtam. Nem baj, nekivágunk. Nem mindenki van ezzel így, egy négy-öt fős külföldi csoport visszafordul. Pedig nekik még vezetőjük is van. 

Egyre nehezebb a terep ahogy egyre magasabbra érünk. Csúszik a szandálom talpa, időnként mezítláb mászok, amúgy is sokszor át kell gázolni a vízen. Kellemes hűvös a víz, jól esik a lábamnak, mert egyre nagyobb a hőség, árnyékot pedig semmi nem ad. 

Elképesztően jól néznek ki ezek a hatalmas sziklák ahogy össze-vissza hevernek. Törpék vagyunk mellettük. Néhol olyan nehéz terepen mászunk felfelé, hogy segíteni kell egymást felhúzni. 

Elérkezünk egy szakaszra ahol kidőlt faágakon kell keresztüljutni. Egyre magasabbra jutunk, a kövek is egyre hatalmasabbak és a víz is valamivel több. Esős évszakban itt hatalmas erővel zúdulhat le a víz. 

Másfél óra múlva elérjük az utolsó, a legnagyobb vízesést. Kár, hogy most nem igazán nagy zuhatagként zúdul le, bár így is csodaszép a látvány. Kristálytiszta a víz, lehet benne fürdeni is. Én már olyan fáradt vagyok, hogy nincs kedvem átöltözni fürdőruhára, pedig van nálam. Kislaci strandol egyet. 

Gyönyörű kék szitakötők repkednek, de vannak itt hatalmas százlábúak is. Nem is láttam még ekkorákat. 

Másfél óra ereszkedés után visszaérünk a kiindulási ponthoz. Nagyon elfáradtam, ki vagyok tikkadva, a táskámba lévő víz felmelegedett. Egyből a hűtőládákhoz megyek, csak egy hideg italt szeretnék. 

Épp ebédhez készülnek az italt és főtt kukoricát áruló asszonyok és hívnak, hogy ebédeljünk velünk. Éhes vagyok, és amúgy sem illik visszautasítani a meghívást, így leülünk velük ebédelni. Halat, rizst és tojást esznek. Mindent megosztanak velünk. Nagyon vidám társaság, jókat nevetnek. Egy szavukat se értjük, de mi is nevetünk velük. 

Ebéd után kicsit leheverek a hűvösbe felakasztott függőágyban. Hihetetlen, hogy az egyik nő magasnyakú kötött garbóban van. 

               
                            

Aztán az üldögélő nők közül az egyik hirtelen nagyot sikít, egy bokor felé mutat és mind szétszaladnak. Mi meg odaszaladunk, hogy mitől ijedtek meg? Egy közel méteres kígyó siklik el lábunk mellett. 

Pár perc múlva meg kiskutya sírást hallok. Olyan erős nyüszítés, mintha nyúznák szegényt. Felugrok, indulok a hang irányába, keresem a kiskutyát. Beesett a folyómederbe amiben kevés a víz, de nagy kövek veszik körbe és nem tud kimászni, ezért sír olyan keservesen. A sziklamászás már nagyon megy, lemászok a kölyökért. Olyan picike, még alig tud menni. Mélyen van lent, alig érem el, mert kapaszkodnom is kell. Épp a nyakánál tudom megfogni, és felemelni. Ahogy hozzá érek annyira fél szegényke, még jobban visít. Laci is megjelenik, hogy mi történik, de már parton van a kutya, esetlenül szalad vissza a többiekhez. 

Kislaci azt mondja, van a közelben egy tó, ők oda szeretnének menni. És mutat valami Google térképet telefonján. Talán nem is tó az - csak egy kék folt látható a képernyőn, név, minden nélkül. A  nyomtatott térképünk semmi tavat nem mutat. Laci nem bízik az ilyen elektronikus gadget-okban, nem is megyünk velük. Épp elég lesz az út vissza a városba!

Maradunk még az asszonyokkal egy keveset, aztán két órakor elindulunk hogy ne kelljen majd sötétben motorozni. Az út szélén veszünk maszkokat, így talán kevesebb port fogunk beszívni. 

Az aszfaltozott országúton se jobb a helyzet, ott is hatalmas porfelhőt vernek a teherautók. Ráadásul, a motoros sokszor le van szorítva az út szélére, a porba. Nagy dugó van, lassan haladunk, aztán már többet állunk mint gurulunk. Olyan sűrű a forgalom, hogy még a motorosok se tudnak haladni. Inkább félreállunk, mint sokan mások, megvárjuk míg szabadabb lesz a haladás. 

Sok időt elvesztegetünk a dugókban ácsorgással. Már sötétedik mire a város széléhez érünk. A központba vezető út telítettsége elrémiszt, megpróbáljuk megközelíteni a repülőtér felől. Számunkra értelmezhető táblák nincsenek, kérdezősködni kell. Meglepetésemre sokan fejüket rázzák, nem tudják merre van a Királyi Palota vagy a Riverside, ahogy ők hívják a folyópartot. Vagy ilyen rossz volna a kiejtésünk? Fáradt vagyok már nagyon, gondolom Laci még fáradtabb, hiszen ő vezetett végig ezen a nehéz terepen. Türelmetlen vagyok, szeretnék már leszállni a motorról, fáj mindenem. Végül egy motoros kiscsaj biztat, hogy jó irányban megyünk, csak így tovább! Örülök mikor végre ismerős környékre érünk, ahonnan már tudjuk az utat a hotel felé.

. 

Hatalmas durrogásra érkezünk a hotel elé. Pont tűzijáték van a Palota előtti téren. Január 7-e Kambodzsában a győzelem napja, a Vörös Khmerek 1979-es bukásának napja.

Kérdezzük a recepción, hogy Kislaciék megjöttek-e már. Mondják, hogy fent vannak a szobájukban, és mutatják leparkolt motorjukat, aminek baloldala kicsit össze van törve. Az történt, hogy röviddel elválásunk után belemotoroztak egy gödörbe és elestek. De kis horzsolásokkal megúszták a dolgot és volt velük kötszer meg fertőtlenítő.

Laci szerint szerencséjük volt. Elestek, de csak épp annyira, ami visszafordulásra késztette őket. Kérdezte is Kislacit hogy taknyolás közben látott-e egy nagy mutatóujjat megjelenni az égen? 

Mi van, ha rendesen összetörik magukat, nyílt sebekkel? Vagy csak nem indul többet a motor? Pont sötétedés előtt, a dzsungelben! És semmi módon nem tudnak kommunikálni a helyiekkel. Sajnos, a  falubeli ember tegnapi junkie-kal kapcsolatos figyelmeztetését sem értették.

Január 08.

Phnom Penh

Úgy ébredek, hogy minden porcikám fáj. Izomlázam van a tegnapi sziklamászástól. Lemegyünk a pékhez. Közben úgy döntünk, ma nem megyünk sehová, nem bírjuk már ezt hőséget. Itt a hotel környékén kipihenjük a tegnapi nap fáradalmait. 

Megjöttek a srácok a motorkölcsönzőtől. Megint szerencséje volt Kislacinak. 50 dollárral megúszta a motoron okozott kárt. Pesten minimum ötször annyit fizetett volna.

A hűvös szobában pihenünk, aztán a hotel éttermében ücsörgünk. De ott nem túl jó, nincs légkondi, ventilátorok fújják a levegőt, azt meg utálom, megfázom tőle. Nagyon finom a gyümölccsel megrakott palacsinta csokival leöntve, utána meg egy hideg ananász juice. 

A szobába menet az emeleten megint nyávogást hallok. Már többször hallottam, de most a hang gazdáját is meglátom, egy fekete macska. Nagyon barátságos, ahogy szólok hozzá már jön is. Elkísér a szobáig, be is jön. Dorombol egyfolytában. Fel akar feküdni az ágyra, de az kicsit túlzás lenne, nem engedem. Bemegy a szekrénybe, befekszik oda, alszik egyet. Aztán Laci cipőjével játszik, meg simogattatja magát. Mikor vacsorázni megyünk, ki akarom küldeni a szobából, de az oldalára dobja magát és mereven fekszik, nem mozdul. Hiába állítom fel, újra lefekszik, nem akar kimenni. Sajnálom, ki kell raknom. 

A tésztás étterembe megyünk vacsorázni. Nagyon népszerű hely, itt minden este teltház van. Most is várni kell, hogy legyen szabad asztal. A várakozók közben láthatják ahogy egy srác gyúrja a tésztát. Finom, friss, olcsó minden. 

Vacsora után lesétálunk a partra. Furcsának tűnik a Palota. Leszedték az oldalára függesztett fotókat, csupasz az egész. 

Vacsorából haza menet megint ott a macska az emeleten. Mikor meglát már fut a szobaajtóhoz. Beszalad a szobába, mintha haza érkezett volna. Adok neki egy kis tejet. Kimegyek az erkélyre, jön velem. Szép a Palota kertje így az esti fényekben. 

A macskát a falon lévő gekkók érdeklik. Dorombolva befekszik az ölembe és kimeredt szemekkel figyeli a gekkókat. Lefekvés előtt ki akarom küldeni, de megint földhöz vágja magát, nem mozdul. Ez az ő mutatványa. Akárhogy sajnálom, kirakom, nem maradhat bent éjszakára. Elszalad, de fél óra múlva hallom a nyávogást az ajtónk előtt. 

Január 09.

Phnom Penh- Siem Reap 

Még tegnap a hotelben megvettük a buszjegyeket, tízre jön értünk egy tuk-tu és elvisz a nagy buszhoz. Ezzel megkezdjük utunkat hazafelé, vissza Siem Reap irányában, ami 320 km, hat órás út. Előtte elmegyünk vásárolni, viszünk ennivalót magunkkal. A járdán végig, ahol este étkezdék vannak, most borbélyműhelyek sorakoznak. Lacinak mondom, hogy üljön oda, had csináljak egy fotót. Sietve ugrik oda hozzá a borbély, aztán csalódottan látja, hogy csak egy fotó készült. Nem túl bizalomgerjesztő állapotúak ezek az utcai "szalonok". 

Szokás szerint, a menetrendhez képest fél órával később indulunk. Az is megszokott dolog, hogy nagyon hideg van a buszon. Hiába szól az ember, a sofőr nem foglalkozik vele, itt csak ő számít, nem az utasok. 

Nem túl izgalmas az út, nincs sok látnivaló. Egyszer állunk meg egy rövid pihenőre egy étteremnél. 

Negyed hatkor érkezünk egy poros, koszos udvarra, távol a főúttól. Ha tudtuk volna, hogy ilyen ócska helyre érkezünk, már leszálltunk volna a főúton. Megkíméltük volna magunkat egy csomó rázkódástól a rossz földúton. 

Tuk-tukból nincs hiány, egyikőjükkel elvitetjük magunkat abba a hotelbe ahol utoljára voltunk. Nagyon megörülnek nekünk, szobát is tudnak adni. Egy éjszakát maradunk. 

A hotellal szemben van egy iroda ahol lehet buszjegyet venni. Megérdeklődjük, hogy mivel tudnánk holnap legolcsóbban és legkényelmesebben eljutni Poipetbe, a Kambodzsa határvárosba. Meglepődve halljuk, hogy milyen olcsó a taxi. Jobban megéri, mint négy buszjegyet venni. Kifizetjük, és holnap délre fog jönni a hotel elé egy taxi.

Elsétálunk a már ismert Pub Streetre. Most is nagy forgatag van, rengetegen vannak itt és a környező utcákban. Meglátok a tömegben egy apró kislányt egy nagy pókkal a kezében. Azt gondolom, hogy valami műanyag pókot árul, meg is nézem jobban, de abban a pillanatban megmozdul a pók. Ez nem műanyag, ez él! Úgy meglepődök, egy lépést hátra is lépek. Integetek Lacinak aki kicsit arrébb álldogál, hogy jöjjön gyorsan, nézze a kislányt. Laci is egy pillanatra megtorpan a látványtól. Aztán jönnek turisták akik a kezükbe veszik a pókot és úgy fotózkodnak. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen a tapintása, de nem merem megérinteni se, nemhogy a kezembe venni. Mondom Lacinak, hogy fogja meg, mondja el milyen érzés. De ő se meri. 

Az étteremben, ahol vacsorázunk az étlapon hirdetik: "Mi nem szolgálunk fel patkányt, macskát, kutyát, majmot és férgeket."

Vacsora után elmegyünk a juice árushoz ahol nagyon finom az ananász juice. Lacinak meg a mangó a kedvence. 

Ma szerda van. Szombat reggel fog indulni a Bangkok - Helsinki repülőnk. Úgy számoljuk, hogy holnap, csütörtökön eltaxizunk a Thai határig, ott alszunk, onnan pénteken visszavonatozunk Bangkokba, kiveszünk egy szobát az állomásnál és szombat reggel kényelmesen kimetrózunk a repülőtérre. 

Január 10.

Siem-Reap-Aranyaprathet

Délig még van időnk a környéken nézelődni, elmegyünk a folyópartra a piac felé. Egy-két árus nyitva van, nem tudok ellenállni, veszek egy zsiráfos pólót. 

A part mentén oszlopokon álló kalitkákban gyönyörű szép madarak vannak bezárva. Szegényeket nagyon sajnálom. Túl kicsi a kalitka, nem sok mozgásterük van. Nemhogy repülni nem tudnak, még a szárnyaikat is alig tudják kitárni. Mire jó ez? 

Délben megérkezik a taxi. Persze, azért volt olyan olcsó, mert egy kényelmetlen, lerobbant kocsi. Három óra hosszát autózunk Poipetig. A Kambodzsa határ épületéhez visz a taxi. Hamar végzünk a vállpántosokkal. Innen gyalog kell továbbmenni a Thai vámirodáig. Nagyon sokan vannak, majdnem egy órát állunk sorban az útlevél ellenőrzésig. Ki kell tölteni egy nyomtatványt, így érkezünk Thaiföldre. Tuk-tukkal bemegyünk Aranyaprathetbe, a már ismert hotelbe ahol három héttel ezelőtt megszálltunk. Most is csak egy éjszakát maradunk, holnap vonattal megyünk tovább Bangkokba.

Szeretnénk valamit ennivalót vásárolni holnapra a vonatútra. Körbejárjuk a környéket, de semmi elvihető és ehető dolgot nem találunk. A vacsorával is tanácstalanok vagyunk, nem látunk semmit amit meg akarnánk enni. Most a halsütő bódé sincs itt, viszont sültbogár van bőven. Végül jó sok séta árán találunk egy pizzázót. Eszünk egy drága pizzát, egyet meg elviszünk, az jó lesz holnapra a vonaton. Ezzel elfogyott majdnem minden thai baht-unk. És sehol a városban nem fogadják el a US  dollárt, pénzváltó meg nincs már este. Megpróbáljuk a 7Eleven élelmiszerboltban beváltani a dollárunkat, vennénk valamit és dollárral fizetnénk hogy helyi pénzt kapjunk vissza. De, szó szerint, hátraugrik a pénztárosnő a dollár látványától, nem kell neki. Aztán a süti árusnál is próbálkozunk, de neki se kell dollár. A hotelben szintén így járunk. Most már csak a remény marad, hogy olyan olcsó a vonatjegy, hogy elég lesz rá az a nagyon kevés baht amink van. Nincs mit csinálni, kilenckor már  nincs élet a városban, így bemegyünk a hotelbe. Egy nagy béka ugrál velem szemben. Csak nehogy egy tepsiben végezze!

Január 11.

Aranyaprathet-Bangkok

Reggel ötkor kelünk, nem tudjuk pontosan, hogy hatkor vagy háromnegyed hétkor indul a vonat, mindenki mást mondott. A hotelos alszik a pult mögött a földön. Laci felkelti, hogy nyissa ki a kaput, és elmegy hátha talál egy tuk-tukot vagy taxit aki kivinne az állomásra. Nem jár sikerrel. Teljesen kihaltak az utcák. De már tegnap este se találtunk egyet se, hogy megbeszéltük volna vele a ma reggeli fuvart. Gyalog félórányira van a vonatállomás, és cipelni kell a zsákokat. Aztán a hotelos megszán, felajánlja, hogy kivisz az állomásra. Mondjuk neki, hogy csak dollárunk van, azzal tudunk fizetni. Nem bánja, nagy kegyesen elfogadja. A vonatjegy meg olyan olcsó, hogy elég rá a kevéske pénzünk. 

Háromnegyed hétkor indul a vonat. Kevés az utas, lehet válogatni az ülőhelyek közül. Már rutinosabbak vagyunk, a napsütéssel ellenkező oldalra ülünk egy kevésbé zajos sarokba. Menetrend szerint pontosan indulunk. 

Ahogy távolodunk a határtól egyre több utas száll fel. Asszonyok jönnek nagy kosarakkal, viszik a friss zöldséget, gyümölcsöt a közeli város piacára. Lassan teljesen megtelik a vonat, minden ülőhely foglalt, már sokan állnak is. 

Negyed egykor érkezünk Bangkokba. A már ismert kis viskókat és szemétkupacokat látjuk a sín mentén végig, a távolban pedig az üres, élettelen felhőkarcolókat és a várost átszelő ronda felüljárókat.

Végre találunk pénzváltót a pályaudvaron! Vettünk annyi thai baht-ot amennyire szükségünk lesz a repülő indulásig.

Nincs kedvünk tovább menni hotelt keresgetni, az állomás környékbeli egyetlen hotelben maradunk egy éjszakát. Borzalmasak a körülmények. Kosz és bűz az utcán és a szoba is lerobbant. Eddig ez a legpocsékabb szállás. A recepción nagy betűkkel ki van írva, "No Wifi, No TV, No Hot Water!" Az ágynemű is koszos, elő kell venni a hálózsákunkat. Egy percet se akarok ebben a szobában lenni csak amennyit feltétlen szükséges. Lerakjuk a hátizsákokat és megyünk kifelé. 

Borzalmas a környék is. Hol találunk itt vacsorát amit meg merünk enni? Azt mondják a hotelben,  pár metrómegállóra van egy utca ahol sok európai étterem található. Felírják a címet, hogy biztosan megtaláljuk, térképünk van. A metróban tömeg van, rengeteg ember mindenhol. Sorban állás van a metróba jutáshoz, aztán meg a kijutáshoz. Egy végállomáson vagyunk, miután kiszállnak az utasok meg kell várni míg kitakarítják a kocsikat, csak azután lehet beszállni. Itt tisztaság van mindenhol, nem úgy mint az utcákon. Félek, hogy megfázok. A harminc fokból beszállunk a jéghidegre hűtött metrókocsiba, onnan vissza a hőségbe. Hogy bírják ezt az itteniek? 

Kiszállunk a felírt megállónál, de nem tudjuk merre induljunk, több embert megkérdezünk mire egyikőjük útba tud igazítani.

                            

Megtaláljuk az éttermeket, egy olaszt választunk. Vendég nem sok van, szinte üres a hely. Lehet, hogy az árak miatt? Jó volt a vacsora, de nagyon drága. Jó sokat sétálunk, kicsit elkeveredünk a metrótól, aztán legalább félórát gyalogolunk mire találtunk egy állomást.

Január 12.

Bangkok

Reggel kilenckor indul a gépünk Helsinkibe, ott két óra várakozás után fogunk átszállni a budapesti járatra.

Metróval megyünk a repülőtérre, a taxi elég drága és azt mondják a dugó miatt lassú a haladás. Metróval fél óra alatt oda lehet érni. Innen kezdve már semmi érdekes nem történik, inkább csak az unalmas, fárasztó, hosszú repülőút.

Pontos időben indulunk, tíz óra repülés Helsinkiig. 

Helsinki után már egy porcikám se kíván újra repülőre ülni. És még előttünk áll másfél vagy két órás repülés Budapestig. Az időeltolódás miatt azt se tudom hány óra van. 

A Budapestre induló gép nagyon kicsi. Kicsi, kényelmetlen és nagyon hideg van benne. Kérnünk kell egy takarót, mert szét vagyok fagyva olyan erősen megy a légkondi. És mert teljesen kimerült vagyok. Este fél hétkor landolunk Ferihegyen. 

Megérte a fáradtságot a hosszú út, ismét nagyon sok új élménnyel és tudással lettem gazdagabb. Azt hiszem ez a legnagyobb gazdagság. 

Budapest 2019. március