2022. május 26., csütörtök

 

 ALBÁN SZAMÁR 

Harmadik Út

 

Az utóbbi félévben harmadszor mentünk Albániába. Fel se merült más választás. A geográfia legalább olyan látványos, mint bárhol Európában, a kaja, szállás príma, nyugaton meg sok olyat is látnánk amit nem szeretünk látni - 3-4-szeres árat fizetve érte.




Április 15.

Budapest-Szkopje

Tavaly megtanultuk, hogy leggyorsabban Szerbián és Macedónián keresztül lehet Albániába érkezni. Mivel csak egy hét szabadságom van, most ezt az útvonalat választjuk. Ma elmegyünk Nis-en át Szkopjeba, és holnap délután fogunk érkezni Beratba. 

Nagypéntek lévén csak reménykedek, hogy nem lesz hosszú sorbaállás Röszkénél. A Határinfó szerint a Horgos 2 határátkelőnél kevesebb a várakozási idő, arrafelé megyünk. Egy órát várakozunk. Belgrádig jól haladunk, aztán kezdődik az útépítés. Úgy látszik, ahányszor Albániába megyünk, nem tudjuk kikerülni, hogy ne fussunk bele valami útépítésbe. Nagyon lassan haladunk, óriási a dugó. Úgy számoltuk, hogy este hatra Szkopjeban leszünk, de hatkor csak Tabanovce határátkelőhöz érkezünk. Közel két órás várakozás után lépünk be Észak-Macedóniába. 

Szkopjeba érkezve egyből az Óvárosba megyünk az Öreg Bazárba. Ott már ismerősök vagyunk, nem kell hotelt keresni. Késő van már, éhesek is vagyunk, egyből vacsorázni indulunk. Nagyon finom csevapcsicst kapunk, aztán még egy jó sütit és megyünk kipihenni az út fáradalmait. 


Április 16.

Szkopje-Berat

Kilenckor indulunk, 310 km Berat, kora délután kényelmesen ott lehetünk. Szombat van, nincs forgalom, hamar kijutunk a városból. A tegnapi unalmas autópálya után most szép látványt nyújtanak a távoli havas hegycsúcsok. 









Az Ohridi-tónál, Kjafasan határátkelőnél megyünk át Albániába. Itt sincs nagy forgalom, nincs várakozás. Szép a távolban lévő tó, mögötte a havas hegy. Sajnos a fotón nem látszik jól a tó. 



Spathare faluban megállunk egy útszéli étteremnél. Minden helyi albán előtt egy tányér rizs van, valami szaft van ráöntve és kis yoghurt mellé, csak egy kanál kell hozzá - akkor ez biztos finom. Mi is ilyet kérünk. Nagyon finom és laktató.



Egy csomó beton bunker van a fák között. Sokat láttunk már szerte az országban. Több ezer ilyet építettek Albániában még Enver Hodzsa idején.







A Shkumbin folyó mellet vezet az út, mindenhol szépen megművelt termőföldeket látunk. Tisztán tartott, rendezett falvakon megyünk át. Főleg a muszlim falvak tetszenek. Még hogy az albánok  szegények! Ezek gazdag falvak, itt minden ház 2-3 emeletes, mint Tirolban vagy Bajorországban. Gondolom, ezekben is többgenerációs családok élnek együtt. Irigyelem őket.









Kucovánál kisebb, nagyobb olajkutak sorakoznak mindenfelé. Jelentős iparváros. 1927-ben gazdag olajmezőt fedeztek fel. Enver Hoxa idejében szovjet segítséggel az albán olajipar központjává vált. Sajnos súlyos környezetvédelmi és egészségügyi problémát jelent az elmúlt ötven év ipari tevékenysége. 




 

Öt óra körül érkezünk Beratba. Abba a a hotelbe megyünk vissza ahol tavaly szeptemberben voltunk. Csendes helyen van, jó a szoba és finom, bőséges a reggeli. Kedves fogadtatásban van részünk. Úgy  örülnek, hogy ismét ott vagyunk, mintha rokonok lennénk. Megkapjuk ugyanazt a szobát amit tavaly és még egy kis kedvezményt is az amúgy is olcsó árból. Az erkélyről látjuk a Tomorr-hegység havas csúcsait. 



Lepakolunk aztán bemegyünk a régi városrészbe. Most nincs olyan nagy forgalom mint legutóbb volt. Az előző blogomban írtam Beratról, a "sok ablakos" városról, így most nem írok róla, csak néhány fotót teszek fel. 






Itt Beratban és egész Albániában, szépen megférnek egymás mellett a mecsetek és a templomok.














Ez itt a "Sok Ablak"szobor.












Este a parti úton jött velünk szembe egy öszvér hatalmas zsákokkal megrakva és még egy öregember is ült a hátán. Együtt nagyobbak voltak mint egy minivan. Biztos elege volt már szegény öszvérnek, megállt, megmakacsolta magát és nem akart tovább menni. Állt az úttesten, hiába hajtotta az ember, csak hátrafelé volt hajlandó tolatni. A kocsik kerülgették szegénykét, az ember küzdött a hátán, hogy legalább a járdára felkerüljenek. Nem sok sikerrel, mert ugye, ha egy öszvér megmakacsolja magát akkor nem mozdul egy darabig. Végül megkért egy járókelőt, hogy segítsen felhúzni a járdára. Nagyon vicces volt ahogy az egyik ember hajtotta a másik húzta, az öszvér meg csak állt. Meg a forgalom is. Sajnos, sötét volt már, nem lettek élesek a fotók. 








Április 17.

Berat-Roshnik

Olyan sok reggelit raknak elénk, meg se bírjuk enni. Nagyon jó ízű itt minden, nem bírok semmit otthagyni. Zöldséges tojásrántotta, sajt, vaj, frissen sült fánk körte és fügelekvárral. A fügelekvárban benne vannak a gyümölcs darabok is. Imádom. És még egy tányér friss gyümölcsöt is kapunk. 




 

Nagyon érdekes felhő áll mozdulatlanul a havas hegy előtt. Ez a Tomorr-hegység amelynek legmagasabb pontja 2415 méter. A felhő egy egyenes vastag sávban betakarja a hegy tetejét. 

Kellemes napos idő van, a délelőttöt a kertben töltjük. Várjuk Laci fiáékat, délre érkeznek Vlora-ból és együtt fogunk menni Roshnikba ebédelni. Attiláék pár nappal előttünk érkeztek Albániába, ők repülővel jöttek és kölcsönkocsival csavarognak. Ma Beratban lesznek, így megbeszéltük ezt a találkozót. 





Roshnik település 15 kilométerre van Berattól, félórás út. Attiláék azt hallották van ott egy nagyszerű étterem, aki Beratban jár nem szabad kihagynia.     

Lenyűgöző a táj a faluba vezető úton. Olajfaligetekkel és szőlőültetvényekkel van teli a környék. Berat a legnagyobb olajbogyó és bortermelőként is ismert. Egy nagy zsákokkal megrakott csacsi tart egyedül hazafelé az úton.        















Az étterem tipikus albán stílusban van berendezve. Saját állattenyészetből származó húsokból és saját termesztésű zöldségekből készítik a hagyományos albán ételeiket. Saját borászatuk is van, vörös és fehérbor kínálattal. Az asztalok egy szőlőlugas alatt vannak, a teraszról csodálatos kilátás nyílik a Tomorr-hegységre. Egy nagyon zöld színű tavat is látunk. A tóban horgászási és csónakázási lehetőség van. 




















Nincs étlap, nem kell rendelni, sorban hozzák a finomabbnál finomabb ételeket. Nincs semmi külön tányérra porciózva, mindent az asztal közepére raknak és mindenki szed belőle magának.              Előétel: grillezett zöldségek, sajt, vaj, cékla saláta, zöldsaláta, olajbogyó, steak burgonya, savanyúságok, túró, burek és kenyér. A burek albánul byrek, filo ( rétestésztához hasonló, vékonyra húzott-nyújtott tészta)  tésztából készült töltött péksütemény. A töltelék lehet spenót, sajt, hús, vagy ezek kombinációja. A spenótos a kedvencem. 

Albániában az a szokás, hogy először hozzák a salátákat és a köretet, mondván, hogy az jól előkészíti a gyomrot és utána a húst. Mi nem eszünk meg egyből mindent, hagyunk a hús mellé is. 



Főétel: Sült kecske és sült csirke. A hagyomány szerint a fiatal állatok húsát sütik meg, az idősebb állatok húsából szalámit készítenek. 



Desszert: Gliko. A gliko egy különleges albán befőtt. Készülhet bármilyen gyümölcsből. Mi fügét kaptunk. A gyümölcsöket hideg citromos vízben áztatják, majd cukrot adnak hozzá és szabad tűzön réz edényben egy óra hosszát főzik, majd hidegen fogyasztják. A másik desszert pedig a qumeshtor volt almaszelettel. Ez egy tojásból, tejből és lisztből készített édesség. 





Isteni finom itt minden, és olyan nagyok az adagok, hogy nem bírtunk mindent megenni. A kiszolgálás is jó volt, a pincér egy nagyon kedves, közvetlen, jókedvű srác. Ami fura volt, hogy nincs az étteremben kávé.     

Ebéd után elköszönünk Attiláéktól, ők mennek tovább Tiranaba. Mi visszamegyünk Beratba megnézni az egyik rafting irodát. A hotelünktől pár percre található az Osum folyó túloldalán. Egy híd van ahol kocsival is át lehet menni, a többi hídon csak gyalogosforgalom van. Meredek emelkedőn megyünk felfelé, nagyszerű a kilátás innen vissza a városra. 















Egy hotelben van az iroda ami a programokat szervezi. Azt mondja a hölgy, hogy rafting, azaz száguldozás a folyón nincs, de más vízesésekhez állóvízen elevezhetünk csónakkal. Innen elvisznek busszal Skraparba ami két órás út és onnan mehetünk a csónaktúrára. Csónakázás után kapunk egy ebédet és aztán visszahoznak ide Beratba. Nem nagyon szeretnénk buszozni oda-vissza két órát, viszont annál jobban szeretnénk raftingozni - nem fizetünk be erre a túrára. Van még más rafting szervező iroda is, megpróbáljuk azokat. 

Aztán, kifelé jövet pont érkezik egy rafting hirdetéssel felmatricázott kisbusz a parkolóba. A rafting felől kérdezzük a sofőrt. Elmondja, hogy délelőtt 11-kor szoktak indulni és megadja a táboruk címét. Ők is is kb. 2 órányira vannak, holnap oda fogunk menni kocsival, nem kell buszon zötykölődni. 


Április 18.

Berat - Osum-kanyon

Az Osum-kanyon Albánia egyik leglátványosabb természeti látnivalója. Tavasszal az olvadó hó miatt a vízállása lehetővé teszi a teljes 26 km-es szakasz hajózását. A szurdokban több vízesés látható és számos földalatti járat és felfedezetlen barlang található. Néhol 1,5 m szélességre szűkül a kanyon.      

Nyolctól van reggeli, mi már fél nyolckor az étteremben vagyunk - időben el kell indulnunk, hogy a 11 órási rafting induláshoz oda érjünk. Kb. 60 km az út, de itt mindenhol, mindig lassú a haladás. Mikor a háziak meglátják, hogy az étteremnél várakozunk egyből jönnek, nem várják meg a nyolc órát. Csomagolnak nekünk frissen sült fánkot is az útra. Nagyon kedves emberek.         

Kanyargós úton haladunk a folyó mellett, kis falukon keresztül.



















Az út mentén lofata fák sorakoznak gyönyörű rózsaszín virágukkal. Sok helyen látunk ilyen fákat. Azon túl, hogy szép, méztermelés céljából nagyon kedvelt a méhészek körében. A virágok ehetőek, de gyógyászati célra is használják. 



Aztán elkezdődik a csodálkozás. Megpillantjuk a kanyon sziklafalait. 110 m magasak. Csoda látvány. 





Féltizenegykor érkezünk, pont időben, még beférünk egy csapatba. Két csónak fog indulni, hatan leszünk egy csónakban és a kormányos. A mienkben mindenki albán. Kapunk overallt, cipőt, sisakot és mentőmellényt. Kocsival visznek az Osum egy lassabb szakaszára, ahol vízre tesszük a csónakokat. 







Egy gyors bemutatót kapunk, hogy mikor, milyen utasításokat fog kiabálni a kormányos, mikor hogyan kell evezni és mi a teendő ha valaki vízbe esik. Aztán csónakba szállunk. 15 km-t fogunk a folyón lemenni. Indul az adrenalin! 








 

Még csak az első métereken járunk mikor jön egy erősebb sodrás, megdobódik a csónak és az egyik pasi beleesik a vízbe. Elmerül, aztán gyorsan visszakapaszkodik. Nem irigylem, nagyon hideg a víz. Hiába a vízhatlan ruha, alatta mindene átázott. Aztán még vagy 1,5 órát ücsörgött ott csurom vizesen. Nem szeretnék beesni a vízbe.



A kormányos egyfolytában kiabálja a vezényszavakat, de mi nem evezünk igazán összehangoltan, néha a lapátok is összeakadnak. Sajnálom, hogy nincs fejkamerám. A telefonnal nem tudom lefotózni a legizgalmasabb részeket mert evezni kell és nem tudom tartani a telefont is. Megyünk egyre beljebb a sziklafalak közé. Egymást érik a hol erősebb, hol gyengébb sodrások. Néhol forog, pattog a csónak. Mindenki vidám, nagyon élvezzük. Elhaladunk egy óriási szikla mellett, úgy hívják Hamburger szikla. És tényleg, olyan a formája mint egy óriási hamburgernek. Kicsit arrébb van a Krokodil, magasan a függőleges sziklafalból nyúlik ki egy krokodilfej formájú szikla. Méretében valóságos, még a színe is zöld, teljesen úgy néz ki mint egy krokodilfej. Muszáj evezni, nem tudom lefotózni. 110 m-rel a fejünk felett egy gyaloghíd vezet át. Azon is izgalmas lehet átkelni. Aztán jön egy vízesés. 





Elképesztő látvány a magas sziklafalak, a formák, a színek! Jön a következő vízesés! Ez magasabbról és nagyobb erővel zúdul a mélybe mint az előző. 

Itt van egy kis sziget is egy kiálló szikla alatt, megállunk, kiszállunk a csónakból fotózkodni, élvezni a vízesés látványát, hangját.









Egyre jobban összeszűkül a kanyon. Bemegyünk egy olyan szűk résbe is ahol épp elfér a csónak, a sziklafalak súrolják mindkét oldalát, ezt Ördög Kapujának hívják. 

 




Sok vízesés mellett haladunk el. Némelyik erősen, nagy robajjal zúdul le, másik mint egy lágy eső hull a mélybe. Az egyiket úgy hívják, Menyasszony Ruhája. Tényleg, olyan mint egy fátyol, lassan,  fátyolszerűen érkezik a folyóba. 

Néhol meglepően begyorsulunk. A másik meglepő dolog, hogy látszik a folyó lejtése. Nem vízszintesen folyik előttünk, ahogy ahhoz szokva van a szemünk, mintha egy lejtős hegyi úton rohannánk lefelé, úgy lejt a folyó. Vagy, mint egy sípálya a csúcsról nézve. Állati látvány!

Aztán, szerintem a kormányos hibájából, kikerülünk a sodrásból és fennakadunk egy víz alatti sóder padon. Ugrálunk a csónakban, hátha az segít elmozdítani, a kormányos diktálja ki merre evezzen, végre halljuk ahogy a kövek horzsolják a csónak fenekét - kiszabadultunk a fogságból. 



Nagyon izgalmas volt ez az egész. Sajnálom hogy vége lett. Lábaim le vannak fagyva. Lyukasak a cipők, tele vannak jéghideg vízzel. Kicsit hűvös is lett, esőre áll az idő. Megvárjuk a másik csónakot és indulunk vissza a táborba. Aki nem fér be a kocsiba, az utánfutóra kötözött csónakban utazik.



Rafting után, vissza Berat felé megállunk egy útmenti kilátónál, megnézzük a kanyont felülről is. Nem is tudom eldönteni, hogy lentről a folyóról vagy innen fentről csodásabb a látvány. 


















Elkezd esni a beígért eső. A mai programunkat teljesítettük, megyünk vissza Beratba. Útközben megállunk egy étteremnél, eszünk egy finom bablevest. Lehűlt a levegő az eső miatt, jól esik a kályha melege. 









Beratban szakad az eső és hideg van. Csak vacsorázni megyünk egy közeli étterembe. 


Április 19.

Berat-Shkoder 

Napsütéses a reggel, szép a szemközti hegyoldal a felhők fényjátékában. 



Még egy utolsó fügelekváros reggelit kapunk itt a hotelben, aztán elköszönünk a háziaktól. Megígértetik velünk, hogy újra el fogunk jönni a nyáron. Megígérjük, insallah, ők is mondják, inshallah, és indulunk Shkoderba. De előtte még felmegyünk a várba. Tavaly itt vettünk nagyon finom házi fügelekvárt, most is vennénk pár üveggel. De, nincsenek kint az árusok, még korán van, zárva van minden. 













192 km Shkoder. Ez nem egy látványos út, nincs sok érdekesség, forgalom is alig van. Be akartunk menni Tiranába egy kicsit körülnézni, de már a városba vezető leágazáson olyan dugó volt, hogy inkább kihagytuk. 









Kora délután érkezünk Shkoderba. Egy nagyon szép kis hotelt találunk, kerttel, terasszal a városközponttól pár percre. 






Aztán már megyünk is körülnézni a környéken. A köves sétálóutcákban egymást érik az éttermek, szuvenír üzletek, de forgalom nincs, minden üres. Rossz környéken járunk, rosszkor. Ez itt a turisták utcája - lesz majd nyáron. De hol esznek a helyiek?















Kutyák fekszenek a járdákon, kapualjakban, úgy tűnik kóbor kutyák. De jól tápláltak és mindegyik fülében egy biléta van. Talán az oltási igazolás. A frász jön rám mikor a kocsik között szaladgálnak. 



A sok étterem között nem bírunk találni egyet ahol vacsorázhatnánk. Mindenhol hangos disco zene üvölt, 120 dB-vel. Mi csendben szeretnénk vacsorázni. Laci azt mondja, ő nem tud ütemre emészteni. 

Végül, sok gyaloglás után egy kis beugróban találunk egy éttermet ahol csend van. Itt vendégek is vannak, majdnem telt ház van. Lehet, hogy mások is csendben szeretnek vacsorázni és mindenki ide jött? Előételnek három kis karika fűszerezett vajat kapunk meleg mini bucival. Finom. 




Április 20. 

Shkoder-Theth

Theth az Albán-Alpokban lévő Thethi Nemzeti Park központja, szórványtelepülés a Theth folyócska katlanvölgyében. Minden oldalról hegyvonulatok és kétezer méter feletti hegycsúcsok zárják közre. Megközelíthetősége az elmúlt évben vált könnyebbé, az SH21 út teljes leaszfaltozása után. A téli hónapokban normál személyautóval nem megközelíthető a település, még terepjáróval sem mindig, a több méteres hó miatt.            

 A Nemzeti Park területén számos túrázási lehetőség van. Két vízesés található, a Gjecaji-vízesés és a Grunasi-vízesés. Theth központjától indulva pár kilométeres gyalogtúrával lehet elérni a vízesésekhez. A falu központjától 7 km-re található a Blue Eye, Kék Szem forrás. Barlangászásra és sziklamászásra is van lehetőség. A park állatvilága is változatos, ötven madárfaj, számos hüllő és kétéltű él a területen. Emlősök közül szürke farkas, hiúz, vaddisznó, zerge, őz és még medve is él errefelé. A folyóban jellemzően pisztráng fajok élnek. 

Sajnos szakad az eső. Nézzük az Időképet, egész napos esőt mutat. Nem adjuk fel tervünket, elindulunk Thethbe. 76 km, ami két órás út. 

A városból kivezető úton alig látunk az esőtől úgy ömlik. Ez a teheneket nem zavarja, nyugodtan legelésznek az út szélén. A tehénpásztor eléggé el van ázva szegény. 

 


Kopliknál kell rátérni az SH21-es útra, az vezet fel Thethbe. Jó minőségű aszfaltút, de olyan keskeny, hogy két autó nem fér el, le kell húzódni teljesen az út szélére. Szerencsére nincs forgalom, ritkán jön szembe egy-egy autó. Némelyik túl gyorsan jön, és csak az utolsó pillanatban húzódik le. 















Elhaladunk egy nagy börtön mellet. Innen legalább szép kilátás nyílik a raboknak a hegyekre. 




 

Nagy "okosságok" vannak a börtön falára festve. De miért angolul? Kinek szól az üzenet? Laci szerint mind csupa hülyeség, bármilyen nyelven. 





Az élet mindig kínál 

egy második esélyt,

úgy hívják: holnap.


Csak azért mert néhányan

a rosszat választják

nem jelenti azt, hogy

ők rossz emberek. 


Laci kommentje: Dehogynem! Pont onnan tudjuk hogy rossz emberek, hogy látjuk rossz döntéseiket!



Az edukáció a kulcs

a szabadság 

arany kapujának 

megnyitásához.


Ennyi marhaságot! Ki írta ezeket ide, kinek?

Nem nagyon bánjuk a felhőket, az esőt. Már sokszor tapasztaltuk, hogy felhős, esős időben sokkal változatosabb, látványosabb a táj.  

Kis falvak mellett haladunk el, az út mentén tehenek, szamarak bandukolnak valahová. 













Akkor kezd izgalmasabbá válni a látvány mikor megpillantjuk az első havas csúcsokat. 











Egy birkanyáj vonul az úton. A kutya nagyon tudja a dolgát, mindig a nyáj és a kocsi közé helyezkedik, feltart minket. Védi, tereli a nyájat. 

 

 




Boge falunál járunk, még 20 km van hátra, de egyre rosszabb a helyzet. Már havas eső esik, egyre nagyobb jégdarabok kopognak a szélvédőn és csak egy fok van. Nyári gumik vannak a kocsin. Ha még magasabbra érve, ez a jég  ráfagy az útra, akkor hogyan fogunk visszamenni le a hegyről?


 

Elkezdődik egy nagyon kacskaringós útszakasz hajmeresztő szakadékokkal, sziklafalakkal. Az egyik kanyarban kicsit megcsúszik a kocsi. Így felfelé. Mi lesz akkor lefelé? Egyre inkább úgy gondoljuk nem kéne feljebb mennünk. Aztán az egyik kanyarban félreállunk, hogy elférjen mellettünk egy szemből jövő 4WD terepjáró. Megáll mellettünk, rámutat a gumikra és gesztikulálva magyarázza, hogy ne menjünk tovább. Megfogadjuk tanácsát. Ő tudja milyenek az útviszonyok feljebb. Visszafordulunk.

If you don't know, you don't go, mondja Laci.

Nem szűnik az eső. Egy ázott csacsi figyel az út szélén. 

 




Pár percre megállunk egy emlékműnél. "Hála és dicsőség a hazáért és a szabadságért végzett munkájuknak 1918", és egy névsor olvasható a táblán. Szemben az út túloldalán egy piknikező hely van. 






Mire visszaérünk Shkodraba eláll az eső, lehet sétálni a városban. Bemegyünk egy halas étterembe, hallevest kérek. Furcsa, sárga színe van, de ízlik. 





Több moszk található a városban, az egyik az Oszmán Birodalom öröksége, az Ebu Berk moszk. Nyitva van, látogatható, elmegyünk megnézni. Az 1300 személyt befogadó moszk most üres, két ember imádkozik benne. 







Este kocsival átmegyünk a Buna folyó túloldalára, a tópartra, hátha ott találunk egy csendes éttermet. Tavaly ősszel, mikor erre jártunk nagy volt itt a forgalom. Hotelok, strandok, mindig telt ház volt mindenhol. Most itt is üresség van, néhány vendég ül az asztaloknál, viszont hangos disco bömböl minden irányból. 

Visszamegyünk a városba és végre szerencsénk van, véletlenül megtaláljuk az egyetlen jó helyet. Úgy hívják Hotel Tradita, később a Lonely Planet-ben is olvasunk róla.



Itt sok a vendég, minden asztal foglalt és csend is van, de azért nekünk is jut hely. Nem egy egyszerű étteremben és hotelben vagyunk, hanem egyben múzeumban is. A 17. században épült kő épületben számos régi használati tárgy van kiállítva a folyosókon, a termekben és a kertben. Kívül a házfalra rengeteg kerékpár van felakasztva, rá vannak írva a gyártási évek és származási helyek. 

















Az étteremben helyi specialitásokat kínálnak. Különös hangulat van itt, mintha egy múzeumban vacsoráznánk. Kőfalak, fából készült berendezés, a falakon régi fotók. Egy hatalmas kandallóban nagy grillező rács van, itt sütik a húsokat, a zöldségeket és a lepénykenyeret.










Én halat kérek sült burgonyával és salátával. A burgonya héjában sült, a saláta rendkívül nagy adag és friss, mint mindenhol Albániában. 



Van kint kerthelyiség is, de ott most el van ázva minden. Biztos nagyon érdekesek a hotel szobái belül is, sajnálom, hogy nem itt szálltunk meg. Ha legközelebb erre járunk, itt veszünk ki szobát. 







Életveszély visszafelé menet a hotelba a sok kivilágítatlan kerékpáros. Utolsó pillanatban tűnik fel a sötétben. Érthetetlen, hogy miért nincs egyik biciklin se lámpa. 


Április 21. 

Shkoder-Theth-Trebjesa


Ma is esőre ébredünk. Nem adjuk fel, megpróbálunk megint eljutni Thethbe. Kijelentkezünk a hotelből, ide már nem fogunk visszajönni, a hegy után tovább fogunk menni északra, hazafelé.  





Koplik után, elkanyarodva a hegyek felé már nincs forgalom, aminek igazán örülök a keskeny út miatt. Úgy tűnik, ma szerencsésebbek leszünk mint tegnap. Magasabbra érve ugyanúgy esik az eső, de a hőmérséklet pár fokkal melegebb, jég nincs. Boge falut elhagyva kezdődik az igazi látvány, itt fordultunk vissza tegnap. Most elszántan megyünk tovább. Egyre magasabb a hó az út mentén, de az út felülete nem havas, jeges, csak vizes az esőtől. 







Ahogy feljebb megyünk, bele a felhőkbe, egyre kisebb a látótávolság, már alig látunk magunk elé pár méterre. Táj nincs, csak egy nagy fehérség. Nagyon sajnálom, így nem látjuk a csúcsokat, szakadékokat. Ha nem látunk semmit, akkor minek megyünk? Laci szerint fel fogunk menni a felhők fölé és ott tiszta lesz. 

Egyre nagyobb a hófal és egyre szűkebb az út. Mi lesz ha jönnek szembe? 







Közeledünk Thethhez, kezd tisztulni az idő. Előbukkannak a felhők mögül a csúcsok, a hófal is egyre kisebb. Az egyik kanyar után kiszélesedik az út, van hely félre állni. Megállunk bámészkodni, le lehet látni egy szakadékba. Csodaszép. Milyen csend és jó levegő van itt! Elmegy mellettünk egy 4WD, visszatolat. Két hölgy ül benne, megállnak és kérdezik, hogy minden rendben van-e, tudnak-e segíteni? Milyen kedves, segítőkész itt mindenki mindenhol! 







Theth falu egy völgyben van, tszf. magassága 850 m, de csak a 2000 m-es hegyeken át lehet megközelíteni. Itt nincs hó, itt a hegyről leomló kövek jelentik a veszélyt. Sok nagy szikladarab hever félretolva az út szélére. Laci szerint ezek a leomló kövek veszélyesebbek mint a hó meg a jég együtt, nagyon fél tőlük. Igaza van, csak nehogy ránk essen egy!








Egy folyón átívelő kis hídon érkezünk meg a falu határához, innen még 1 km a falu. De innen már nincs aszfaltozott út, kavicsos, köves út vezet a faluig. Pár méter után feladjuk. Ide terepjáró kell, a mi autónk alacsony, nem alkalmas ilyen terepre, állandóan leér az alja.
 
Az eső és a hűvös levegő miatt nem akarunk kiszállni a kocsiból, itt véget ért a kirándulásunk. Van itt szemben egy vendéglő, oda beülünk egy forró teára. Csinálok pár fotót a csodás tájról, aztán indulunk vissza.
















Megyünk vissza fel a hóba. Az eső eláll, a felhők között előbukkannak a hegycsúcsok, lenyűgöző a látvány. Reménykedem, hogy nem jönnek szembe, a magas hófalak miatt beláthatatlanok a szűk kanyarok. 



















Legszívesebben minden pillanatban megállnék fotózni, de nem lehet, nincs hely a kocsinak. Valami nagyon furcsa érzés fogja el az embert a hatalmas hegyek láttán, főleg egy mély szakadék szélén állva. Legalábbis engem. Nekem  mindennél szebb a hegyek látványa!




























Élesen kirajzolódik a hóhatár, addig van növényzet. Annál feljebb már csak hóval borított kopár sziklák vannak. Lent, a völgyben kis település húzódik meg. 




















1050 méter magasságban járunk, itt már nincs hó. Ahogy egyre lejjebb megyünk, elfogynak a meredek hegyi szerpentinek, néhol kiegyenesedik az út. A havat virágzó fák váltják fel az út mentén. 






















Egyszer csak jön egy disznó. Nem is láttunk még Albániában disznót! Itt nem jellemző a sertéstartás. Kecskét, juhot és teheneket tartanak. Meg szamarakat.




Visszamegyünk Kopliknál a nagy útra, de most nem Shkoder felé, hanem északra fordulunk, Montenegró és Bosznia felé vesszük az irányt. Innen, Szarajevón át sokkal kevesebb kilométer az út hazáig, mint vissza Elbasan és Szkopje felé. De, lehet, hogy időben hosszabb lesz, mert autópálya Horvátországig  nincs. Majd meglátjuk.
 
Kora délután érkezünk a Hani i Hotit határátkelőhöz. Nincs várakozás, egyből mehetünk tovább. Niksicig szeretnénk eljutni és ott megaludni valahol. 






Pár kilométerrel Niksic előtt meglátunk egy táblát, Trebjesa. Menjünk nézzük meg, hátha van ott egy jó hotel, jobb lenne mint bent a városban. Fent a Trebjesa hegy tetején a parkban megtaláljuk a hotelt. Fenyvessel körülvett szálloda, nagy kerttel, kilátóval a városra. Van kerékpárkölcsönzés, kár, hogy esik az eső, nagyszerű lenne körbekerékpározni az erdőt. Nagy csend van itt, ide nem jön fel a város zaja, csak a madarak csipogását lehet hallani. 


















Nem lehet a teraszon vacsorázni, minden csupa víz, de az étterem hatalmas üvegfala mögül látjuk a tájat. Még sosem ettem spenótos rizst, most megkóstolom sopszka salátával. A friss zöldségeket reszelt juhsajttal szórják meg. Nagyon finom minden. 





Április 22.

Trebjesa-Szarajevo


Hangos madárcsicsergésre ébredünk. Gyönyörű szajkó repked csőrében kis ágakkal, építi a fészkét. A fenyőfa ágain a csúcsoknál nagy gubacsokat látok. Szerintem hasonló mint amit a gyantagubacs sodrólepke hernyója készít csak ez sokkal nagyobb. Szerintem ez is valamilyen lepkeféle ami a gubacsban telel át. Nagyon kellemes erdőillatot lehet érezni. Szívesen eltöltenék itt egy pár napot a csendben, jó levegőn, erdőjárással. De sajnos nincs több időnk, menni kell haza. 










Reggeli után indulunk, következő állomásunk Szarajevo lesz. Iszonyú koszos lett a kocsi éjszaka, alig látszik a színe. Ki se látni az ablakon. Valami szaharai homokvihar vonult át itt az éjszaka?






Mire leérünk a hegyről, elkezd esni az eső. Annyira ömlik, hogy nem bírja az ablaktörlő. Errefelé is látványos lenne az út, de nem látunk semmit. De maga az eső egy látvány!


 
 
Most is hegyek között kanyarog az út, a Piva-tó mellett haladunk. A tó egy mesterséges tó, a Piva folyóra épített Mratinje gát hozta létre. Csodaszép smaragdzöld színe van. 










Átmegyünk a tavon átívelő hídon, aztán alagútba be, alagútból ki, egymást éri a sok alagút. Némelyik hosszú, közel 700 m, és tök sötét, semmi világítás nincs bennük. 












Elérünk a Piva kanyonnál lévő Mratinje gáthoz. Ez Európa egyik legnagyobb gátja. A kanyon 33 km hosszú és 1200 méter mély, a folyó hatalmas energiát termel amit az erőműnél használnak fel. 










Hum határátkelőnél megyünk be Boszniába. Egy kis hídon átkelünk a Tara folyón, a folyó túloldala már Bosznia. 








Nagyon rossz minőségű az út, lassú a haladás, össze-vissza rázkódunk. Korlát nincs, alattunk a mélység, ijesztő. A Drina folyását követjük. Egymást érik a rafting kempingek. Biztos itt is élvezetes egy menet. Felüdülés mikor végre, nagy sokára rátérünk egy jó minőségű aszfaltos útra. Végre lehet haladni. 








Szarajevóban nem kell hotelt keresnünk, egyből oda megyünk ahol már többször megszálltunk. Fent a hegyoldalban, a Hotel Sarajba. A szobából nagyszerű kilátás nyílik a városra. 


 


Az Öreg Bazárba megyünk vacsorázni. A kerthelyiségek asztalai mind el vannak ázva, muszáj beülni valami fedett helyre. Sétálni sem lehet ilyen időben. Azzal vigasztalom magam, hogy ismerjük már a környéket, voltunk itt már többször.       
 
A felszolgált desszert az egyik kedvenc süteményem, a Trilece. Trilece azt jelenti: három tej. Az alapja egy könnyű piskóta amit tej, tejszín és sűrített tej keverékével öntenek le, amit a tészta felszív és így krémes állagúvá válik. A tetejét pedig krémes karamellréteggel öntik le. Imádom. Egy csomót meg tudnék enni belőle. 










Április 23.

Szarajevó-Budapest

Már félálomban voltam éjszaka mikor éreztem, hogy remeg az ágy. Azt hittem álmodok. De nem, mert újra éreztem a remegést. Lacit felébresztettem, ő is érezte a vibrálást. Azt mondta, biztos földrengés van, és aludt tovább. 
 
Én nehezen alszok vissza. Figyelek, hallgatózok, tényleg földrengés lenne? Aztán a reggelinél megtudjuk: valóban, 5,7 erősségű földrengés volt az éjszaka. Szarajevótól 200 km-re volt az epicentruma. 

Az a célunk, hogy délutánra érjünk haza, Budapestre. Visokónál járva látjuk a Boszniai Piramist. Öt éve jártunk ott, nagyon érdekes volt, akkor írtam róla blogot. 




Végre, elállt az eső. Doboj környékén járunk. Megállunk a Boszna folyó partján egy szendvicset megenni. 









 
Egy órakor Samac határátkelőnél vagyunk. Nincs nagy sorban állás, de szigorúbb ellenőrzés van mint amihez hozzá vagyunk szokva. Az egyik vállpántos kinyittatja a csomagtartót, kiválaszt két táskát és Laci kíséretében beviszi a bódéjába átvizsgálni. Nem tudom mit keresett, de olyan nem volt nálunk, mehetünk tovább.  






Már csak át kell robognunk Horvátországon, aztán Udvarnál belépve Magyarországon leszünk. A horvát autópálya unalmas, semmi látnivaló nincs. Hamar végzünk a határon, még 220 km Budapest. 
 
És így már tudjuk, hogy a Shkoder - Budapest távolság Bosznián át 350 km-rel rövidebb, mint Macedónia és Szerbia felé, de időben hosszabb. Most 2 nap kellett hazaérni, míg Elbasan-Szkopje-Nis-Belgrád felé csak 1,5 nap szokott lenni az út.
 
Mohácsnál busó szobrok állnak egy körforgalomban. 
 
Az M6-os úton viccesek az alagutak. Hol a hegy? 






Most sem érzem, hogy "mindenhol jó, de legjobb otthon". Szívesen maradtam volna még néhány hetet Albániában. 


2022. 05. 24.