ALBÁN SZAMÁR 

Első Út

 

Bizonyára mindenkinek ismerős az "albán szamár" kifejezés: Berúgott mint az albán szamár. De honnan ered ez a mondás? Azt mondják, hogy Albániában a szamarak a lepotyogott erjedt gyümölcsöt fogyasztják, és attól megrészegülnek. Egy másik verzió szerint Albániában ha berúgott valaki azt szamárnak nevezik. A harmadik verzió, albánul a szamár gomar, de északon tájszólásban madjar-nak 

(ejtsd: mágyár ) nevezik így a berúgott mint az albán szamár azt jelenti, hogy berúgott mint a magyar ember. Nekem vannak fenntartásaim ezekkel a magyarázatokkal, és mivel hiteles forrás egyikről sincs, mi utána jártunk a dolognak.

 

Augusztus 21.

Budapest - Szarajevó

Rövid várakozás után lépjük át a magyar-horvát határt az udvari határátkelőhelyen. Nem kérnek semmilyen oltási igazolást vagy negatív teszt eredményt. Horvátországon csak átrobogunk, egy órakor már a bosnyák határnál vagyunk. Itt sincs várakozás, viszont kérik az oltási igazolást.      

Szarajevó Óváros részében szállunk meg egy éjszakára, szobánk ablakából nagyszerű kilátás nyílik a Miljacka folyó partján elhelyezkedő városra.

Besétálunk Bascarsija-ba, Szarajevó történelmi központjába ahol éttermekkel, kávézókkal, üzletekkel teli utcák, terek találhatók. A szűk utcák bazárként működnek ahol számos kézműves árus található. Nagyon szeretem az ilyen kis szűk, köves utcákat teli üzletekkel. Különleges keleti hangulatot árasztanak. Rengeteg ember van a főtéren, itt áll Szarajevó egyik fő jelképe a Sebilj-kút. Nagy a forgatag, minden terasz teltházas. Itt vacsorázunk az egyik étteremben és mi mást ehetnénk, mint a balkán jellegzetes ételét, csevapcsicsit. Isteni finom volt. 

Augusztus 22.

Szarajevo - Shkodra

Látványos autózásban van részünk a hegyek között. Nagyon jól haladunk és kora délutánra a montenegrói határhoz érünk. Egyedül vagyunk a határátkelőnél, öt perc alatt végzünk. Kérdezte a vállpántos, hogy "vakcína?", bólogattunk, akkor felmutatta két ujját, megint bólogattunk - mehettünk. Igazolást nem kért. 

 

Kihalt úton autózunk, semmi forgalom nincs, úgy tűnik senki nem jár erre. Néha egy-egy "útonállóval" találkozunk.

Egyre erősebb füstszagot érzünk, fel kell húznunk az ablakokat. Aztán látjuk, hogy ég az erdő. Egyre nagyobb füst száll fel a hegyek felett. Már leégett erdők mellett haladunk, egy kanyar után olyan közel vagyunk a tűzhöz, hogy halljuk a fák ropogást, aztán olyan füstfelhőn hajtunk át, hogy alig látunk valamit. 

Megkönnyebbülés kijönni a füstből és végre lakott területre érni. Már jócskán ebédidő után járunk, jó lenne valamit enni. Vir-ben vagyunk, az út mentén meglátunk egy éttermet, megállunk. Árnyas fák alatt egy nagy kertben vannak az asztalok. Nagyon kedves a személyzet, fenséges az étel. Halat kérek, isteni finom, hatalmas az adag és meglepően olcsó. Asztaltársaságunk is akad két cica személyében. 

Kb. 80 km még az albán határ. Nem sietünk, bőven van idő még sötétedés előtt Shkodra-ba érni, (vagy Shkoder, minden térkép másképp írja). Aztán jön a feketeleves. Niksic és Podgorica között útépítés folyik, kilométereken keresztül nagyon lassú a haladás, borzalmas rossz minőségű úton. Kavicsos, poros úton haladunk 20 km/óra sebességgel. A felhúzott ablakok mellett is nyeljük a port, rázkódunk a rossz úton. Hamar elfogy az ember türelme, így nagyon fárasztó a haladás, már nagyon szeretnék megérkezni. Olyan koszos lett a kocsi, alig látszik a színe. 

Este hat után érkezünk a Bozaj Hani In Hotit határátkelőhöz. A nem egészen 90 km-es utat több mint két óra hossza alatt tettük meg. Szerencsére nincsenek sokan a sorban, húsz perc múlva Albániában vagyunk. 

Innen még 45 km Shkodra, ott van egy hotel foglalásunk. Örülök, hogy nem kell szállást keresni, nagyon elfáradtam mára. Így viszont a hotelt kell megkeresni.        

A Shkodra-tó mellet kanyarog a szűk, szerpentines út a hotelhoz. Olyan keskeny, hogy néhol nem fér el két autó egymás mellett, vissza kell tolatni. És még tehenek is kószálnak az úton. Nagy a forgalom, rengeteg autó, sok ember, teltházas teraszok az út menti éttermekben. 

 

Sokat autózunk, vagy csak türelmetlen vagyok, szeretnék már kiszállni a kocsiból. Aztán elfogynak a házak, gyérül a forgalom, haladunk a semmibe. Félek nem jó felé megyünk, erre tuti nincs már hotel. Laci nyugtat, jó felé megyünk. És tényleg, az út végén a legutolsó épület a hotel, utána már csak egy moszk van és mögötte az albán-montenegro országhatár. Megkönnyebbülve érzem magam.       

Nagyon kedves fogadtatásban van részünk, már vártak a háziak. Két tóra néző szobát mutatnak, válasszuk ki melyiket szeretnénk. Közben a szobába hoznak egy nagy tál hideg dinnyét és innivalót. Nagyon jó csend van itt, távol a várostól. Kellemes a teraszon üldögélni, nézni a nyugodt, esti tavat és hallgatni a csendet.           

                                                                                                                                              

Augusztus 28.

Shkodra

Bőséges és nagyon finom reggelit kapunk. Lacit kínálják rakival, a szőlőből készült pálinkával. Itt nemigen beszél angolul senki. Inkább olasz a második nyelv. Családi vállalkozásban üzemel a hotel, egy fiatal házaspár kisbabával és a nagyszülők. Nagyon kedvesek, segítőkészek mindannyian. Mindig figyelik mivel tudnának kedveskedni.         

Reggeli után elmegyünk a városba körülnézni. Nyoma sincs a tegnap esti forgalomnak, alig vannak az utcán. A tehenek most is az úton kószálnak. 

                                                                                

                                                                             

Shkodra legfőbb nevezetessége Rozafa Vára. A legenda szerint három testvér kezdte építeni a várat, de a falak mindig leomlottak. Egy bölcs öregember azt tanácsolta nekik, hogy az egyikük feleségét élve be kell falazni a vár falába, hogy az ne omoljon le. Így is tettek, a legfiatalabb fivér feleségét, Rozafat élve befalazták.         

Nagyon meredek út vezet fel a várhoz, alig bír felmenni a Volvo. Szép a kilátás innen fentről. A parkolóból ugyanolyan meredek gyalogút vezet tovább fel a várba, de erre Laci már nem vállalkozik, így belülről nem nézzük meg. 

Néha az az érzésem mintha Ázsiában lennék. Mintha nem lennének közlekedési szabályok, nincsenek közlekedési táblák. Elkeserítő a sok szemét az út mentén.

Nagyon meleg van, visszamegyünk a hotelbe, aztán le a tópartra. Meleg a tó vize, lehet benne fürödni, de lusta vagyok fürdőruhára vetkőzni. 

Augusztus 24. 

Shkodra - Koman

Ma is bőséges reggelivel várnak, a nagypapa megint kínálja a rakit. Reggeli után elköszönünk, indulunk tovább a következő úti célhoz. Meglepődve látom, hogy tiszta a kocsi. Kedvességből lemosták a sok port róla. Kikísérnek a kapuig, jó utat kívánnak és visszavárnak. Hosszan integetnek utánunk. Milyen kedves emberek!     

A Komani-tóhoz igyekszünk, onnan komppal szeretnénk tovább menni Fierza faluba. Ez is nagyon látványos út, csak sajna az aszfalt nagyon rossz, lassú a haladás, sok a zötykölődés. És a folyamatos zötykölődésben nagyon ki lehet fáradni. Külön érdekessége az útnak, hogy egy erdős részen, több kilométeren keresztül gabócák énekét lehetett hallani. Olyan hangosak voltak, hogy még a felhúzott ablakon keresztül is áthallatszott. 

   

Lekéstük a mai kompot. Aztán kiderül, hogy nem is lehet aznapra jegyet vásárolni, mindig csak másnapra. Előre kell regisztrálni, megadva a kocsi hosszúságát és szélességet, mert kicsi a komp és ebből számolják ki, hogy hány autó fér fel rá. Csak holnapra tudunk jegyet kapni. Addig, ma délutáni programnak egy négy órás hajókirándulást ajánlanak. Érdeklődünk, hogyan tudnánk közúton eljutni Fierzébe. Azt javasolják ne induljunk el kocsival, mert nagyon rossz az út, alig járható. Így két választásunk van: vagy visszamegyünk és valami más útvonalat találunk ki, vagy elmegyünk most a hajókirándulásra és a holnap reggeli komppal megyünk Fierzébe. Én nem vállalom, hogy még egyszer megtegyük azt az utat visszafelé. Laci se szívesen rázkódik még két órát, így maradunk a mai hajózás mellett. De akkor szállást is kell találnunk itt a kikötőnél. Sok választás nincs, van egy kemping és egy panzió. Megnézzük mindkettőt, a panziót választjuk, aztán visszamegyünk a kikötőbe. Hosszú szűk alagút vezet a kikötőhöz kétirányú forgalommal, egyszerre csak egy autó fér el benne. 

A Komani-tó egy mesterségesen felduzzasztott tó a Drin folyó völgyében. A tavat magas sziklafalak, mély szurdokok veszik körül. Fél egykor indul a hajó, és kezdődik a csodálkozás. Gyönyörű látvány tárul elénk. Hajózunk a sűrű növényzettel benőtt hatalmas sziklafalak között. Nagyon kevés helyen van lapos partszakasz, inkább csak hegyek tornyosulnak. Néhány helyen házakat látunk magasan a fák között. Hogy mennek haza? Barlangok, sziklamélyedések mellett haladunk a gyönyörű, tiszta zöld vízen.                                                                                                          

Elképesztő formákat és színeket képes kialakítani a természet. Érdekesek a sziklafalak a sokféle réteges mintázattal, színezettel.

Kb. másfél óra hajózás után kikötünk a Blini Parknál. Majd három óra múlva fog visszaindulni a hajó. Itt van étterem, kávézó, strand, lehet kajakot bérelni. Kristálytiszta a víz, le lehet látni a mederig. Sajnálom, hogy nem hoztam fürdőruhát. Azért feltűröm a nadrágom, kicsit belemegyek a vízbe, és már nem is sajnálom, hogy nincs fürdőruhám. Nagyon hideg a víz, nem tudom, hogy bírják azok akik üldögélnek benne. Megnézzük az éttermet. Frissen grillezik a húsokat, halakat kínálnak, nagyon guszta minden. Halat választok. Nagyon szeretem itt a halat, nálunk nincsenek ilyen ízletesen elkészített halételek.        

  

Öt órakor indulunk vissza. Most még csodásabb a táj, még szebb a látvány ahogy a nap megvilágítja a sziklákat, hosszú árnyékokat és gyönyörű színeket festve a csúcsokra.

Fél hétkor megérkezünk a kikötőbe. Itt nincs semmi látnivaló, nincs mit csinálni, megyünk a panzióba. Ott vacsorázunk. 

Augusztus 25.

Komani-tó - Fierza

Esőre ébredünk, nyoma sincs a tegnapi napos időnek. Bosszankodom, hogy pont most esik mikor kompozni fogunk. Laci nem bánja, szerinte még szebb lesz a látvány ahogy jönnek-mennek a felhők, a hegyek között. Azt hiszem igaza van. És már a hőségből is elég volt.                                                       

Ebben a panzióban is nagyon kedves a személyzet. Reggeli után mikor indulunk, csomagolnak nekünk útravalót. Sajtos szendvicset és üdítőt.    

Kilenc órakor, szakadó esőben szállunk fel a kompra. Teljesen megtelt a komp. Mindenki jókedvű, úgy látszik senkit nem zavar az eső. Aztán mire elindulunk kezd tisztulni az idő és az eső is eláll.

A tegnapi látvány csodás volt, de a mai még csodásabb. Elképesztően gyönyörű ahogy a komp az egyre magasabb, meredekebb sziklafalak között halad, néhol szűk kanyonokon át. Az eső miatti fényviszonyok teljesen mások mint napsütésben, így még csodásabb külsőt kölcsönöz a tájnak. A legizgalmasabb az volt mikor a hatalmas kopár sziklafalak közé hajóztunk be. Egy igazi vadregényes utazás.                  

Délben kikötünk Fierzében. Hamar elröpült a három órás út, sajnálom, hogy vége a "mozinak".

Egyből indulunk vissza a tenger felé. Elképesztő szerpentineken haladunk a hegyeken át. Éles kanyarok és hajmeresztő szakadékok a többnyire korlát nélküli utak mellett. Az út felülete jó, de a millió  kanyar miatt nagyon lassú a haladás. Itt nincsenek viaduktok, alagutak, a hegyeket és a völgyeket kerülgetik az utak. Órákig kanyarog az ember, légvonalban meg alig halad előre. Minden km-en valami sírkő jelzi az útszélen, hogy ott halálos baleset történt. A sírkövek többségén látható egy vagy akár 3-4 portré fotó is, ők az áldozatok. Óriási sziklafalak és mély szakadékok mellett haladunk. Korlát nincs, forgalom sincs. Laci aggódik, hogy fogynak a drága gumik, meg a fékek is.

Szerpentin-mérgezést kaptam. Rosszul érzem magam. Már éjszaka is fájt a gyomrom, aztán a hajón is, talán elrontottam valamivel. Úgy tűnik nagyon régóta megyünk már, sehol semmi csak hegyek és szakadékok. Ijesztő a sok sírkő az út szélén. Egyszer csak megpillantunk egy hotelt egy kanyar mögött.  Hotel és étterem. Jó lenne egy leves, meg egy párperces pihenő is. Nagyon kellemes ez a hely, árnyas kertben, fák között vannak az asztalok. Nem bírok enni, Laci megeszi az enyémet is. 

A kanyargós úton egyre rosszabbul érzem magam, lefekszem a hátsó ülésre. Így kanyargunk órákon keresztül.  Sajnálom, hogy lemaradok a látványról és nem készülnek fotók, de győzött a rosszullét. Laci azt mondja, hogy a következő településen megállunk egy gyógyszertárnál, veszünk valami gyógyszert amitől rendbe jön a gyomorfájásom. Úgy tűnik soha nem érünk oda. Ezen az úton nehéz megítélni, hogy mennyit haladtunk, mennyire van a következő település. Táblák sincsenek amiből tájékozódni lehetne.           

Fushe Arrezbe érünk, és mintha nekünk tették volna oda, pont szemben meglátjuk a kiírást: Farmaci. De sajnos zárva van. Egy férfi áll az út szélén, mutatja, hogy nem messze innen van egy orvosi rendelő. Nagyon kedves, gyalog előre megy, mi követjük a kocsival. Csak csodálkozom, hogy mindenki milyen kedves akivel eddig kapcsolatba kerültünk. 

Bemegyünk a rendelőbe, egyből fogadnak. Nyelvproblémák miatt elmutogatom, hogy fáj a gyomrom. Hozzák a vérnyomásmérőt, lázmérőt. Kérdezik honnan jöttünk, van-e Covid oltásunk és melyik? Lázam nincs, vérnyomásom ok, hoz a doktornő egy infúziós palackot meg egy injekciós fecskendőt, kérdezi hogy ezt kérem vagy azt, mindkettő good. Az injekciót választom. Figyelni kell a mutogatással, hogy melyik az igen és melyik a nem, mert itt fordítva van. A bólogatás a nemet jelenti, az oldalra való fejingatás pedig az igent. Az Európai Egészségbiztosítási Kártya itt nem érvényes, nem is kérdezik, hogy van-e biztosításom, és fizetni sem kell. Negyed órát még fekszem, aztán indulunk tovább. Tényleg jó volt az injekció, sokkal jobban vagyok.               

Lassan ránk esteledik, valami szállás után kell nézni. Puka környékén járunk mikor meglátunk egy táblát: Camping 500 m. Arra kanyaradunk. Nagyon kellemes helynek néz ki ez is, szép kert faházakkal. Kiveszünk egyet egy éjszakára. Nagyon fáradt vagyok, egyből bedőlök az ágyba, reggelig fel sem ébredek. 

Augusztus 26.

Puka - Berat

Egyre jobban becsülöm Albániát és benne az albán embereket. Megint jó reggelit kapunk, közben szétnézek az étteremben. A falakra képek, szőttesek, sose látott hangszerek, szerszámok, fegyverek és más sokféle dolgok vannak kiakasztva, mint egy múzeumban. Mind jellegzetesen sajátos albán. Már nagyon sajnálom, hogy nem csináltam fotókat. Ennek a kicsi nemzetnek sikerült megőrizni saját nyelvüket, kultúrájukat az őket körülvevő szláv tengerben. Ők az ókori illírektől származtatják magukat. A tv-ből  albán zene szól, az előadók albán népviseletbe öltözöttek. 

 

Berat a mai úti cél. Kb. 200-230 km. Nehéz a tájékozódás mert a térkép nem mindig mutat minden utat és arra is figyelünk, hogy jó minőségű úton menjünk, nem akarunk rázkódni a rossz, gödrös utakon. Sokszor a hosszabb út időben rövidebb a jobb járhatósága miatt.         

Esős, párás az idő. Ilyenkor még szebbek a hegyek. Ez az út is lélegzetelállító szerpentinekkel tarkított. Így még sosem jártunk: Laci olyan fáradtnak érzi magát, hogy meg kell állni pihenni, nem tud így biztonsággal tovább vezetni, főleg ezen a kanyargós úton. Nagyon álmosító, nyomott az idő, talán amiatt van. Megállunk, egy fél órát alszik a hátsó ülésen.                                  

 

Egyszer csak olyan érzésem van mintha már jártunk volna erre. Lassan kiderül, hogy nem deja vu, tényleg voltunk már itt. Vau I Dejesben vagyunk, Shkoder felől jövet itt ágazik el az út Koman felé, erre jöttünk tegnapelőtt mikor a komphoz igyekeztünk.        

Megállunk egy kávézónál, a téren Teréz Anya szobra áll. 

 

Napok óta Albániában vagyunk és még nem láttam szamarat, csak teheneket és kecskéket. Hol vannak az albán szamarak?  Aztán egyszer csak végre megpillantok egy csacsit, aztán még egyet. 

Olyan lassú a haladás, hogy este lesz mire Beratba érünk. A város szélénél találunk egy várra néző szállást. Kérdezi a hotelos hölgy, hogy honnan jöttünk. Nagyon örül, hogy magyarok vagyunk, azt mondja a magyarok olyan kedvesek. Szerintem meg az albánok nagyon kedvesek.                

Korán sötétedik, így sötétben megyünk be a városba. Nagyon szép a város az esti kivilágított fényekben. Tömeg van az utcákon, rengeteg autó van, nincs hely sehol megállni, minden tele van. Úgy látszik egy turistaparadicsomban vagyunk. 

Augusztus 27.

Berat - Szkopje

Olyan bőséges reggelit kapunk, lehetetlenség megenni. Sajnálom, mert minden nagyon finom. A fügelekvár isteni és kapunk friss bureket is.                                                                                                        

Mielőtt elindulnánk hazafelé, elmegyünk rövid városnézésre, felmegyünk a várba. 

Berat Albánia legősibb települése az Osum folyó partján a Tomorr és a Shpirag-hegy völgyében.            Festői látványt nyújtanak az oszmán stílusú fehérre festett sokablakos házak. Úgy tűnik mintha egymás tetejére lennének építve a domboldalban. Ezerablakos városnak is nevezik. A város mögött a sziklaszirtre épült középkori vár áll.      

Felmegyünk a meredeken emelkedő várdomb tetejére, itt áll a vár, albánul kalaja. Itt fent nyoma sincs a lenti forgalomnak, emberáradatnak. Csönd van. Igaz még kora délelőtt van. A vár területe lakóövezet, kanyargós, szűk utcákkal, kőházakkal. Mivel lakóterület, be lehet menni kocsival, de a külföldieknek belépőt kell fizetni. A várfalon és a belső vár romjai mellett több templom és az ország legrégebbi mecsetjének romjai láthatók. Az utcákban kézműves árusok kínáljak termékeiket. Hímzett, terítőket, szőnyegeket, blúzokat. Lehet kapni mézet, különböző lekvárokat, gyümölcsöket. Annyira ízlett reggel a fügelekvár, veszünk egy üveggel, aztán még ötöt az otthoni haveroknak is. Csak négy volt kirakva a néni pultján, haza szaladt egy ötödikért. Kapunk mellé ajándékba egy marék friss fügét. És még egy albán pónival is találkozunk. 

Albániai utazásunk végére értünk, indulunk haza. Nagyon sajnálom, annyi látnivaló lenne még itt! Most nem Montenegró és Bosznia felé megyünk, ahogy jöttünk, hanem Észak-Macedónián és Szerbián át, a fizetős E75-ön. Röszkénél fogunk Magyarországra belépni.            

Kora délután a Qafe Thana Macedón határátkelőhöz vezető Thana-hágónál vagyunk. Már az ókorban is ismert volt, a Thana-hágón vezetett át az ókori kereskedelmi és hadi út, a Via Egnatia. A hágóról szép kilátás nyílik az Ohridi-tóra. 

Nem kell sokat várnunk a határnál, nincs nagy forgalom. Itt sem kérnek se oltási igazolást, se tesztet.    Kora estére Szkopjében vagyunk. 

Nem tudom pontosan hol, még a külvárosban jártunk mikor egy útépítésbe keveredtünk. Lépésben haladtak az autók, az út szélén hatalmas markológép állt. Közelébe érve megálltunk, de intett a munkás, hogy menjünk. Lassan elindultunk. De eközben a gép a markolókanalát az úttest fölé fordította amiből tíz centire a kocsi orra elé zuhant egy hatalmas kőhasáb, négy méter magasból. Szörnyű hangja volt. Laci beletaposott a fékbe, én meg frászt kaptam. A markolóban vagy egy tucat hatalmas járdaszegélykő volt beledobálva, azok közül csúszott ki egy. Hajszálon múlott, hogy nem esett ránk. Akkora volt a kőtömb, három munkás alig bírta megemelni, hogy elvigyék a kocsi elől. Valami Isteni szerencsével megúsztuk. Ha a motorházra esett volna akkor a Volvo ott maradt volna, ha a kocsi tetejére, akkor mi is.       

Az Óváros részben az Old Bazar-t keressük, ott szeretnénk egy kis hotelt találni. Nehézkes a parkolás, rengeteg az autó, nincs parkolóhely. Aztán egy szűk kis helyre Laci bevarázsolja a kocsit, de már szalad is a parkolós, hogy ott nem lesz jó. Hotel felől kérdezzük, ő biztos tud egy kellemes, olcsó szállást. Így is van, már csinálja is a helyet a kocsinak és a hotel recepcióig elkísér, ott van pár méterre bent a bazárban. Persze, így neki is jár 5 Euro a hoteltól. Hivatalos pénznem a dénár, de mindenhol elfogadják az Eurót. Gyorsan bejelentkezünk a hotelbe és már indulunk is felfedezni a bazár utcáit. Itt is a különleges hangulatú szűk köves utcák vannak.   

A balkán egyik legrégebbi bazárjában vagyunk ahol az oszmán építészet dominál. Számos mecset, karavánszeráj és egyéb műemlék épület van itt. A modern cipő és ruha üzletek között találhatóak a kézművesek, ékszerészek boltjai is. Záróra van, kezdenek összepakolni.

Már nincs nagy forgalom, nincsenek sokan az utcán, sötétedésre szinte kiürül minden. Sok étterem is van az utcákban, lehet választani, hogy hol és mit szeretnénk vacsorázni.        

Az esti fényben ki van világítva a Vodnó-hegy csúcsára épített hatalmas Milleniumi kereszt, ami a világ egyik legnagyobb keresztje. 66 méter magas acélkereszt. 

Augusztus 28.

Szkopje - Budapest

Laci nem bír sokáig aludni, mindig korán indulna. Már az étterem ajtajában várja a nyitást, hogy mehessünk reggelizni. Itt szerényebb reggelit kapunk mint Albániában.                                           

Furcsa, hogy az autópályán nem úgy van a fizetés, hogy ahol kihajtunk ott kell fizetni egyszer a megtett  szakaszra járó összeget, hanem kb. 20-30 km-es szakaszonként vannak a kapuk és minden kapunál fizetni kell. Nem baj ha nincs helyi pénz, Euróval is lehet fizetni és azt is adnak vissza visszajáróként. Tíz órakor már Tabanovce határátkelőnél vagyunk. Kerek egy órát várakozunk mire Szerbiába léphetünk. 

Még 760 km. Kisebb pihenőkkel, amik többnyire Laci kávézásait jelentik, kora estére otthon is lehetünk.       

Vége a látványnak, vége a hegyeknek, csak robogunk az egyenes, unalmas autópályán. Semmi látnivaló, semmi szép. Szerencsére gyér a forgalom, nincs sok benzinkút se ahol lehetne kávézni, így nagyon jól haladunk. Megbeszéljük, hogy még a határ előtt valahol megállunk egy étteremnél, biztos kapunk egy finom csevapcsicst. De az autópálya mentén sehol nincs étterem, csak a benzinkutaknál lehet szendvicseket kapni. Ki kell hajtanunk valami településre, végül Novi Sad lett belőle, ott végre találunk egy kis éttermet.           

Este hétkor megérkezünk a horgosi határátkelőhöz. Megijedve látjuk, hogy négy kilométeres a sor és áll. Minden autó európai rendszámú, de csupa törökök, közel-keletiek ülnek bennük, akik csak átutaznak Mo-on. Nincs mit csinálni, türelemmel kell várni. Ahogy telnek az órák, úgy fogy a türelem, jön a fáradtság. Nem araszolva haladunk előre, hanem meg se mozdulunk. Még szerencse, hogy megálltunk enni és van velünk innivaló is. De hová megy az ember vécére? Látom, sokan mennek az út menti bokrokba. Idegtépő ez a várakozás, ebből nagyon sokára lesz határátlépés. Laci lefekszik a hátsó ülésre kicsit aludni, én meg addig megtanulom a tökéletes kuplungozást az egyméteres araszolásokkal.  Ahogy közeledünk a kapukhoz, úgy tűnik mindig a másik sor halad gyorsabban mint amiben mi vagyunk. Éjfél elmúlt, már nagyon türelmetlen és fáradt vagyok. Hajnali fél kettő lett és végre, hat és fél óra várakozás után Magyarországon vagyunk. Az autópálya melletti benzinkutak és parkolók tömve vannak külföldi rendszámú kocsikkal, mindenki kocsiban alszik. Csak csodálkozom, hogy mennyien vannak. 

Hajnali fél négykor megérkezünk Budapestre. Borzalom volt ez a hosszú várakozás. Én többet biztos nem megyek Röszke felé.                                                                                                         

 

                  

Második Út 

 

 

Amióta hazajöttünk, egyfolytában arról beszélünk, hogy milyen jó volt az albán út. Vannak ott gyönyörű természeti adottságok, nagyon kedves, barátságos emberek, fenséges ételek - és még olcsó is minden -  az utolsó jó hely Európában! Azon kevés országok közé tartozik ahol nincs McDonald's és nincsenek minden városban nagy bevásárló központok. Minél előbb vissza kell mennünk, van ott még sok látnivaló amire nem volt időnk. Laci szerint ne is késlekedjünk, mert egyre több korlátozás lép életbe a Covid  miatt és most az időjárás is ideális az utazáshoz. 

 

Van még egy hét szabim, menjünk!

Szeptember 25.

Budapest - Szkopje 

Már tudjuk, Szerbián és Észak-Macedónián át (Nis és Szkopje irányába) kell menni, arra a leggyorsabb. Így 1,5 nap az út, minden más irány 2 napos lenne. Nem örülök neki, mert így megint jön Röszke, igaz, most kifelé. Indulás előtt megnézem a határinfót, nehogy úgy járjunk mint múltkor hazafelé.

 

Félóra várakozás után Szerbiában vagyunk. De úgy látszik most sem ússzuk meg útépítés nélkül. Belgrád előtt a forgalom el van terelve egy mellékútra, megint nem haladunk, megint kilométereken keresztül araszolgatunk. Aztán Belgrad után az unalmas autópályán már megállás nélkül roboghatunk. Ugyanúgy mint három hete hazafelé, most is Tabanovce határátkelő felé megyünk. Ott kezdődnek a hegyek, lesz látnivaló, nem lesz annyira unalmas. Estére Szkopjében leszünk. 

 

Ugyanabba a hotelbe megyünk ahol a múltkor voltunk, nem kell keresgetni, ismerős a hely. Pont vacsoraidő van, egy kis étteremben tavce gravce-t eszünk friss lepénykenyérrel. A tavce gravce egy helyi specialitású babétel cserépedényben. A tavce jelenti a hosszúkás cserépedényt, a gravce meg a babot. Nagyon finom volt. 

 

A bazárban már be vannak zárva az üzletek, alig vannak emberek az utcán. A Vardar folyó partjára megyünk a Főtérre, itt található Szkopje nevezetessége, a török korban épült Kőhíd, amely a Régi bazárt köti össze a Macedón térrel. A gyaloghídon átmegyek a túloldalra; rengeteg szobor található a folyóparton.

Szeptember 26.

Szkopje - Gjirokastra

Gjirokastra (Gjirokaster) a mai úti cél, 450 km. Tetovo előtt felveszünk egy stoppos srácot. Kicsi a hely a sok csomag miatt, de neki ez nem probléma, nagyon boldog, hogy elvisszük egy darabon. Megy haza Törökországba. Strugáig tudjuk elvinni, ott van egy elágazás, ő megy keletre Ohrid felé, mi meg nyugatra Kjafasan és Elbasan felé az albán határhoz. Közben a srác elmeséli, hogy nemrég járt Gobekli Tepe-ben, Laci affelől faggatja. Oda kéne mihamarabb eljutni!

 

Nagyon kellemes, napos idő van, szép hegyi úton haladunk. Délben érünk a határhoz. 

Elbasan-ban nem állunk meg, csak át autózunk a városon, a várnegyed déli várfala mellett. 

  

Az SH4-es úton haladunk. Ez nem annyira kanyargós, de élvezetes a látvány a hegyek között. Már lassan kezdünk hozzászokni hogy itt mindenki nagyon lassan autózik, néhányan teljesen feltartva a forgalmat. Ezen az úton legalább van hely kikerülni őket, de alig van forgalom. 

Memaliajba érve egy tábla mutatja, hogy balra van egy kemping. Kíváncsiságból arra kanyarodunk, megnézzük milyen, hátha érdemes ott megszállni. Nem egyértelmű merre kell menni, megkérdezünk egy út szélén parkoló autóst. Nem tudja elmagyarázni, de mutatja menjünk utána. Kis utcákon kell kanyarogni, már értem, hogy miért nem tudta szavakkal elmagyarázni. Nagyon kedves tőle, hogy oda vezetett minket.   

             

A Vjosa folyó partján helyezkedik el ez a nagyszerű hely. Faházak bérelhetők, a kertben van egy kis medence napozóágyakkal, mögötte egy lovarda. Van lehetőség benti lovaglásra és tereplovaglásra is. Szerencse, hogy hoztam a lovas felszerelésem. Látjuk a rafting csónakokat, érdeklődünk a rafting után. Azt mondják, most kevés a víz a folyóban, nemigen lehet raftingozni. Nagyon tetszik a hely, de most nem maradunk, majd Gjirokastra után visszajövünk. 

 

Este hatkor érkezünk Gjirokastrába. A város fölé magasodó fellegvárat már messziről lehet látni. Oda igyekszünk, a vár környékén szeretnénk szállást találni. 

A várba vezető út utolsó 100 métere le van zárva építkezés miatt, nem lehet kocsival tovább menni. Leparkolunk, elindulunk gyalog. Naplemente van, aranyra festi a nap fénye a távoli hegyeket.

Magasan fent, a várbeli házfalakon látjuk a hotel feliratokat, de, hogy jutunk oda fel? Egy parkon át vezet egy ösvény, de tanácstalanok vagyunk merre menjünk. Jön egy kutyasétáltató fiatalember, tőle érdeklődünk merre menjünk. Kérdezi melyik hotelt keressük. Nincs konkrét címünk, egy olcsó, kellemes kis szobát keresünk szép kilátással. Azt mondja, neki van ilyen szobája kiadó, megmutatja. Egy rövid, de nagyon meredek utcácskán kaptatunk fel a bazárig, itt van a kis hotel. Barátságos, szép szoba, kandallóval, mintás, kézzel festett plafonnal. Az ablakból a hegyeket látjuk. Kivesszük. A házigazda felajánlja, hogy ők segítenek felhozni a táskáinkat a kocsiból. 

Az Óváros központjában vagyunk az Old Bazárban. Az üzletek mellett számos étterem is található,  körülnézünk hol vacsorázzunk. Valamilyen helyi specialitást szeretnénk megkóstolni. Kicsit tanácstalanok vagyunk, nem ismerjük az albán ételeket. Van ahol fotóval illusztrálják az étlapot, úgy könnyebb a helyzet. Aztán a választásunk: Qofte me Salce. Húsgombóc szósszal. Paradicsomszósszal. Hasonló a mi töltött paprikánkhoz, paprika nélkül, de a húsnak és a szósznak is teljesen más íze van. Isteni finom volt, főleg a szósz. Laci két adagot megevett. Vacsora után még végigsétálunk a bazárban.  

 

A 17. században épült, majd a 19. századi tűzvész után újjáépített bazár a világörökség részét képezi. Kézműves üzletek, ajándékboltok, éttermek, és szállodák sorakoznak a szűk macskaköves utcákon. 

A házak felső emeletei többnyire üresek, az alsó szintek üzletként, vendéglátóhelyként üzemelnek. A bazár közvetlen szomszédságában található a Bazár mecset, más néven Memi Bey Mecset. 

Azt hittem csend lesz a szobában, távol a lenti város zajától, de tévedtem. Egy kézműves műhely van a hotellel szemben, képeket vés a mester csempékbe, kövekbe. Még este tíz után is kopácsolást lehet hallani. 

Szeptember 27.

Gjirokastra

Gjirokastra a Gjera hegy lábánál a Drino folyó völgyében fekvő kisváros. Nevezetességei közé tartoznak az oszmán kori palakővel fedett boltíves kőházak.  

Reggeli után elindulunk a várba. Laci kicsit meg van ijedve az emelkedőtől meg a gyaloglástól, de jár busz, ami felvisz a vár bejáratához. Nem is kell sokat várnunk, hamarosan érkezik. Jó, hogy buszra szálltunk, nekem se lett volna könnyű felkaptatni a meredek emelkedőn. 

A 336 méter magasan található fellegvárban fegyvermúzeum, tüzérségi galéria, egykori börtön, egy albán légtérbe tévedő lelőtt amerikai T-33 vadászrepülőgép és a város egyik jelképe az óratorony  látható. A börtönt 1968-ig a kommunista rezsim is használta politikai foglyok elhelyezésére. A várudvarban egy fesztiválszínpad is található ahol évente a Nemzetközi Albán Folkrólfesztivál résztvevői lépnek fel. A várból gyönyörű kilátás nyílik, belátni az egész völgyet és a várost. 

                            

Laci a lefelé útnak se örül, de szerencséje van, pont jön a busz. Megúszta a gyaloglást. Nagyon meleg van, kicsit bemegyünk pihenni a szobába. A kőszobrász most is kalapál. Kevés pihenés után a délutánt a bazárban töltjük. Nézegetjük az árusok kínálatát, fagyizunk, sütizünk. Nagyon finom a spenótos burek. Vannak itt gyönyörű kézzel készített szőttesek, kézzel festett kerámia tárgyak, ékszerek, régiségek, apró szuvenír tárgyak. Csacsis hűtőmágnest nem találtam. Aztán Laci beül a borbélyhoz. 

Szeptember 28.

Gjirokastra - Permet

Borzasztó koszos a kocsi, ráférne egy mosás. Bemegyünk a legelső autómosóba. Nagyon olcsón lemossák, és még egy kis belső takarítást is kapunk. Addig játszok egy kiskutyával. És van itt megint egy szép szamár is. Pont kiabál. 

 

Permetbe megyünk, 60 km. Még este a neten kinéztünk ott egy nagyon különlegesnek ígérkező hotelt. Egy kő kastély fent a hegyen, a városközponttól pár kilométerre. 

A Vjosa folyó völgyszorosában, a Drino befolyásánál lévő Tepelena-nál kell rátérnünk az SH75-ös útra, ami Permetbe vezet. Áthajtunk a Drino folyón átívelő Leklit hídon, majd a Vjosa folyón átívelő Dragoti hídon és követjük a folyót felfelé. Festői a látvány. 

És megint egy csacsi. Szegényke jól fel van pakolva. 

Permetbe érve egyből a hegyi hotel felé vesszük az irányt, a GPS útmutatása szerint. Ahogy kiérünk a városból poros, kavicsos útra térünk. Sokat autózunk, sehol senki, sehol semmi. Biztos jó felé megyünk? Laci nem bízik a Google térképben. De nincs más út, ez az egy vezet a hegy irányába. Jön szembe szamárháton egy ember, megkérdezzük merre van a hotel. Mutat előre, csak menjünk amerre az út vezet. 

Már félórája rázkódunk a poros úton, se tábla, se semmi, kezdek én is kételkedni, hogy erre lenne egy hotel. Találkozunk még egy szamaras emberrel, ő is mutatja, ezen az úton tovább. Döbbenet. Meddig, hova? Tényleg építettek ide egy hotelt? Hogy jönnek ide a vendégek?

 

 

Egyre rosszabb az út, kezdek aggódni, hogy baja lesz a kocsinak. Egyre meredekebb az út és egyre nagyobbak a kövek, kátyúk. Leér a kocsi alja, tényleg nem lehet tovább menni. Nem véletlenül közlekednek itt szamárháton. Hirtelen előkerül egy ember a semmiből. Tőle is kérdezzük, hogy merre van a hotel. Mutatja, hogy még ezen az úton felfelé, de azt is mutatja, hogy ez a kocsi nem fog oda felmenni, túl alacsony. Aztán látok magasan a fák között egy nagy kő épületet, nagy zoommal lefotózom, az a hotel. Csodálkozom ki megy fel oda, csak terepjáróval lehet megközelíteni. Még valami kárt teszünk a Volvoban amit nem volna könnyű itt orvosolni. Visszafordulunk.

Valami nem tiszta ezzel a hotellel. Nagyon misztikus a dolog. A net-en egy működő, kifogástalan állapotban levő hotelt, szobákat látunk, a valóságban meg egy mindentől távol eső, megközelíthetetlen, elhanyagolt romhalmazt. Semmi felirat, semmi útbaigazító tábla, se vendégek, se személyzet - nagyon furcsa!

 

Kicsit csalódott vagyok, zötykölődhetünk vissza és még szállást is kereshetünk. Viszont kárpótol a táj látványa. A Vjosa mellett halad az út, a folyón keskeny függőhíd ível át. Biztos nagyon izgalmas lehet átkelni rajta. Épp birkákat terelnek a hídon. Nem először mennek át, nagyon rutinosan, szépen egymás után sorban haladnak. 

Visszamegyünk a városba, ott kell találni valami szállást. Nem szeretjük a nagy hoteleket, egy guesthaust találunk ami szimpatikus. Családi vállalkozás, kedves háziakkal, a tetőn hangulatos terasz, szőlőlugas. 

 

Nem időzünk sokat a pakolással, elővesszük fürdőruháinkat, törölközőinket, irány a hőforrás. Közben bemegyünk a turista irodába, megérdeklődni a raftingot. Azt mondják elvisznek egy másik folyó szakaszhoz, de most mindenhol kevés a víz, nincs igazi rafting élmény. 

 

Nem hagy nyugodni a hegyen lévő hotel, az után is érdeklődünk. Azt mondják az irodában, ha bejelentkezünk lejönnek értünk, mert csak terepjáróval járható oda az út. Hát, azt nem szeretjük, hogy ők kell hozzanak-vigyenek. Nem akarjuk feladni szabad mozgásunkat. És még mindig nem értem, hogy miért néz ki olyan elhanyagolt, romos állapotúnak az épület, ahogy a fotómon látom? 

 

Permetet elhagyva kb. 10 km-re egy elágazásnál Benje felé kell kanyarodni, az az út visz a forráshoz. Meglepően jó minőségű, jobb mint a főút. Pár km után elfogy az aszfalt, de innen már látszik a régi oszmán Kadiut híd és mellette, alatta a medencék. A Lengarica kanyonban vagyunk, festői látványt nyújt a folyó felett átívelő régi kőhíd, mögötte a barlangokkal teli sziklafallal. Három medence van, az egyik közvetlen a híd lábánál, a másik kettő pár méterrel odébb. A kisebben nagyon sekély a víz, nincs kiépített fala, a nagyobb mélyebb, kőből kirakott medence. Kellemes meleg a víz, mindenki örömmel üldögél benne. Sokfajta nációbeli van itt, többen itt kempingeznek a víz mellett. Profi csavargók mindenhonnan. Laci most épp flamand motorosokkal barátkozik. Mindenki mosolyog, jó kedvű, fotózkodik, átadják egymásnak tapasztalataikat, úti élményeiket. Aztán egyszer csak odaszól egy fiatalember: Jó napot kívánok! Bemutatkozik, elmeséli, hogy ő tordai, Olaszországban él, de most két éve lakóautóval csavarog a családjával. Igaza van, de jó neki! Mint egy gyerek, nem akarok kijönni a medencéből, annyira kellemes itt. 

Kétórás fürdőzés után visszamegyünk Permetbe a Vjosa mentén kanyargó úton. 

Permet egy kisváros, alig hatezer lakossal. Hős városnak is nevezik, mert a második világháború során a kommunista partizánok hadi sikereinek egyik fő helyszíne volt. A város nevezetessége a folyóparton magasodó Város- szikla, melynek tetején középkori vár romja található. 

Nem sok csinálni való van estére. Keresünk egy éttermet ahol megvacsorázunk aztán sétálunk a városban. Férfiak üldögélnek a parkban, vendéglátó helyeken. Nők sehol. Csak férfiak vannak az utcán. 

Szeptember 29.

Permet - Memaliaj

A szőlőlugas alatt, a teraszon tálalják fel a reggelit. Itt is egy csomó mindent kapunk. Az omlett mellett frissen sült fánkot, házi lekvárt, szőlőt, fügét. Még útravalóra is marad belőle.

 

Memaliajba akarunk menni, vissza a lovas kempingbe. Ehhez vissza kell mennünk a Leklit hídig, és onnan Tepelena felé az SH4 úton.

 

Észrevesszük, hogy egy magyar rendszámú kisteherautó jön mögöttünk. Félrehúzódunk, hogy utat adjunk nekik, de megállnak mögöttünk. Bemutatkozunk, egy fiatal pár, mondják, hogy láttak minket tegnap a forrásnál, ők is ott voltak. Kisteherautójuk platójára szerkesztettek egy nagy dobozt, abban laknak. Kiterítjük a motorháztetőre a térképet, megbeszéljük úti élményeinket, ki merre járt és merre folytatja útját. Nekik is nagyon teszik Albánia, már másodszor vannak itt.  

 

Laci külön örül, hogy végre láttunk magyar profi csavargókat, akik saját útjukon járnak. Mindenféle nációbeli hátizsákos csavargókkal találkoztunk már sok helyen a világban, de magyarokkal még soha. Legfeljebb, egy-egy nevezetes turista látványosság közelében láttunk néha valami iroda által szervezett magyar csoportot ahogy követik idegenvezetőjük zászlóját.

  

 

 

Tepelena előtt az út mentén van egy étterem, hatalmas nyitott terasza a Vjosa és Drino folyó találkozására néz. Nagyon kevés a víz mindkét folyóban, így valóban nem lehet raftingozni, pont a lényeg hiányzik Sajnálom, mert benne volt a  tervben. A kilátás festői, az étel fenséges.                                                                                                              

Memaliaj fiatal bányászváros, sok látnivaló a táj szépségén kívül nincs. Egyből a kempingbe megyünk. Sancho farm, így hívják. Örömmel fogadnak, örülnek, hogy újra látnak. Beköltözünk az egyik faházba egy éjszakára. Nagyon barátságos hely szép kerttel, kutyákkal, lovakkal.

 

Én lovagolni szeretnék, Laci majd addig pihenget. A benti lovaglás a pályán ingyenes, ha szállóvendégek vagyunk. Ebédelünk, aztán kíváncsian várom melyik lovat kapom. Gyönyörű szép állatok, mindegyik arab telivér. Van két póni is, csuda helyesek. 

Az egyik szürkét kapom, egy órát lovagolok.                                                                                                   

Itt a farmon is lehet vacsorázni. Azt mondták, egy órával előtte szóljunk, hogy mit szeretnénk enni és ők elkészítik. De mi inkább körülnézünk a városban, hogy milyen éttermek vannak. Nemigen találunk semmit, ezért visszamegyünk 10 km-t az SH4-esen Tepelena felé abba az útmenti önkiszolgáló étterembe ahol ebédeltünk. Jó ötlet volt, itt látjuk mi a választék. Megint egy isteni finom halat ettem. 

 

Mikor visszamegyünk a faházba, hoznak nekünk két tányér tejberizst. Örülök neki, desszertnek pont jó lesz, bár alig fér belém a sok hal után. 

 

Szeptember 30.

Memaliaj - Himare

Igazi vidéki élet, kakaskukorékolásra ébredünk, pár perc múlva a tehén is bőgni kezd, aztán rákezdik a lovak, egymás után nyerítenek bele a reggelbe. 

 

A reggelihez jár a már megszokott fügelekvár és friss füge is. Nem sietünk sehová, az idő kellemes, ezért úgy döntök elmegyek egy óra tereplovaglásra. A fiúk azt mondják még nem tudunk indulni, előbb meg kell csinálni a reggeli teendőket: az etetést és a csutakolást. Szívesen segítek, amit nem utasítanak vissza. Sorban hozzák a lovakat, le kell őket csutakolni, patájukat kell megtisztítani. Élvezem nagyon a lovakkal való törődést. 

Mindegyik ló tiszta, ragyogószőrű paripa lett, jöhet a nyergelés és indulunk. Ismét a tegnapi szürke lesz az én lovam. Egyórás lovaglásra megyünk a folyópartra. Van egy jópofa étterem a parton, raklapokból állnak az asztalok és szalmabálákból a székek. 

 

,

Lovagolás után indulunk a tengerpartra, Saranda irányába, már közel a görög határhoz. Az lesz a legdélibb pontja albán körutunknak, onnan majd a tengerparton jövünk vissza északra, hazafelé. Ehhez vissza kell mennünk Gjirokastra felé a Dropul-völgyben elhelyezkedő Jorgucat faluig. Ott van az útelágazás  Saranda felé. 

Jorgucat után kezdődik az igazán élvezetes, kanyargós út. Egyre magasabbra megyünk fel a meredek szerpentinen. A hegyek feletti felhők gyülekezése még csodásabb látványt nyújt a tájnak. 

 

Aztán leérve a hegyről a Bistrica folyó mellett autózunk. Megközelítjük Saranda-t, de nem megyünk be a városba. Többen figyelmeztettek, hogy Saranda tejesen elnyugatiasodott, az utóbbi tíz évben egy betonból épült "expat-paradicsom" lett belőle. Na, azt nem akarjuk látni. Inkább rátérünk az SH8-asra és folytatjuk utunkat északra Vlore felé.

Nivicénél járunk, kolompolást hallok. Jönnek a szamarak kolomppal a nyakukban. Szegénykéknek össze van kötve a mellső lábuk, de így is meglógtak valahonnan. 

Shen Vasilban megállunk egy kis üzletnél, Laci tejet szeretne sütivel. Itt is kolompolnak a csacsik. Libasorban vonulnak a téren. Mennek haza. Csuda helyesek. 

Shen Vasil után már látjuk a tengert és még egy szivárványt is. Néha frászt kapok ahogy az állatok szaladgálnak át az úton a kocsik között. 

Himareban egy tengerparti hotelben éjszakázunk tengerre néző szobában. Vége van a főszezonnak, nincsenek vendégek, szinte üres minden. 

Október 01.

Himare - Kursumlija

Reggel meglepődve tapasztalom, hogy nincs a szobában áram és víz se. Laci mondja, hogy ő már hajnalban észrevette. Nincs senki a hotelben, nyolctól lesz reggeli, akkor fog érkezni a személyzet.. Úgy tűnik, ők tudják, hogy nincs áram és víz, ők kapcsolták le éjszakára. De miért? 

 

Ez az utolsó napunk Albániában, indulunk haza. Koszovón és Szerbián át szeretnénk haza érkezni.

Lemegyek a partra, begyűjtök  pár szép nagy követ a kavicsos tengerpartról. Jól fog mutatni otthon a sziklakertben. 

Napok óta esőt jósol az előrejelzés, de eddig megúsztuk eső nélkül. Most is, elszórtan, sötét felhők gyülekeznek, elképesztő látványt adnak a tájnak. 

Llogara-hágónál járunk, megyünk egyre magasabbra, fel a felhőkbe, alattunk a tenger. Időnként olyan érzésem van mintha repülőn ülnék. Milyen sok bringás van! Ide feltekerni? Minden elismerésem az övék!

Az egyik hajtűkanyar mellett van egy, még Enver Hodzsa idejében épített beton Big Bunker. Nem véletlen építették ide, innen belátni déli irányban az egész Albán Riviérát és tiszta időben Korfu szigete is látható. Albániában több mint 700 ezer beton bunker található, többségük elhanyagolt állapotban van. Némelyekben állatokat tartanak, de akad olyan is amelyeket éttermekké alakítottak át. 

 

Egy bácsi gyógynövényeket árul az útszélen a bunker szomszédságában. Veszünk tőle mentát, finom lesz teának. Meg viszünk néhány csokrot a pestieknek is.

Egyik pillanatban bent vagyunk egy felhőben, nem látunk semmit, másik pillanatban teljesen kitisztul a kép. Nagyon élvezem az utat, elképesztő a látvány! Teljesen egyenes vonalat képez egy felhő, betakarja a hegy csúcsát, majd szétoszlik és darabjai előttünk hömpölyögnek. 

Lassan megváltozik a táj. A Llogarai Nemzeti Parknál vagyunk, a mediterrán éghajlatra jellemző örökzöldek és cserjék váltják fel a kopár hegyoldalakat. Nagyon jól néznek ki ezek a fák. 

Vlorától Fierig autópályán megyünk, ez az A2, majd Thumanától Morináig az A1-es autópályán. De ezek nem ám a megszokott unalmas autópályák, hanem nagyon látványos, hegyek között kanyargó utak alagutakkal, viaduktokkal. És látjuk a tengerpartot is. Nincs forgalom, alig van jármű. 

Négy óra körül érünk Morine-Vermice határátkelőhöz. Nincs sok várakozás, fél óra múlva Koszovóban vagyunk. 

 

Pristina felé megyünk, onnan a Nish felé vezető úton, Szerbia az útirány. Eleinte kicsit meg vagyunk ijedve, aztán egyre jobban. Koszovóban az út menti jelzőtáblákon minden felirat le van festve, nincs iránymutatás, hogy merre járunk, hová vezet az út. A google térkép azt mutatja, hogy Pristinából vissza kell menni Észak-Macedóniába, Szkopjébe és onnan vezet az út Nishbe ami, innen nézve közel négyszáz km kerülő lenne. Ez marhaság! Nem létezik, hogy Koszovóból nem lehet átmenni Szerbiába! Vagy igen? Arról tudnánk. A papírtérképünkön nincs rajta az út amin vagyunk. Ijesztő, hogy kilométereken keresztül csak megyünk és nem tudjuk hova. A határ óta már megtettünk legalább 80 km-t, és nem tudjuk hol járunk. Miért van minden tábla fekete ecsetvonásokkal lefestve, hogy egy betű nem látszik rajtuk? Miért vannak táblák, ha nem szolgálnak semmit? Ilyennel még sosem találkoztunk. Aztán megállunk egy benzinkútnál, svájci motorosok igazítanak útba. Azt mondják ne törődjünk semmi táblával, az utat kövessük, ne térjünk le róla, ez elvezet a szerb határig, és tovább Nish felé. Lehet, hogy jól tudják?....

 

Követve a svájci motorosok tanácsát, este hatkor megérkezünk Merdare határátkelőhöz. Nincs várakozás, gyorsan átjutunk. Aztán nagyon rossz minőségű úton haladunk, tök sötétben. Pest még 700 km, meg akarunk állni a legelső szállás lehetőségnél amit látunk. Közel 30 km-t autózunk, Kursumlija településnél vagyunk mikor az út szélén meglátunk egy táblát: Motel. Kiveszünk egy szobát, itt meg is tudunk vacsorázni. Nagyon hideg van a szobában. 

Október 02. 

Kursumlija - Budapest

 

Hideg a reggel, hajnalban Laci kiment és jeges volt a kocsi szélvédője. Egy gyors reggeli és már indulunk is, tovább a rossz úton Nish-ig. Ott végre rátérhetünk az E75-re Budapest felé. 

 

Innen már unalmas lesz az út hazáig, nem lesznek látványos tájképek mint amiket Albániában láttunk. Persze nem is lehet, errefelé  nincsenek hegyek. 

Közben telefonomon nézem a határinfót, kicsit aggódom Röszke miatt. Fél négykor érkezünk a kis határhoz, a Horgos 2-höz, a határinfó szerint itt kevesebb a várakozás. "Illegális migránsok" szabadon kószálnak a kocsik között.  Közel egy óra várakozás után Magyarországon vagyunk.      

                  

        

                            

Meglepődök, hogy a magyar oldalon 21 Euro az egy hónapos autópálya matrica és csak Euroval lehet fizetni. Majd veszünk egyet egy benzinkútnál. Ott meg 520 Ft lett a benzin! Őrület! 

Szóval, a mondás nem állja meg a helyét. A két út alatt sok albán szamarat láttunk, de egy részeg se volt köztük. Sőt, részeg embert se láttunk, egyet se.

2021 November 17.