Magas-Tátra
(Egy Második Vélemény)
(Egy Második Vélemény)
Szeptember közepén, kihasználva még az év utolsó nyárias napjait, elmotoroztunk a Magas-Tátrába. Hat napot töltöttünk a kristálytiszta hegyi levegőn, gyönyörű meleg napsütésben.
Ez alkalommal, kivételesen, nem csak maga a csavargás, hanem egy pontos célja is volt utunknak. Lacinak van néha ez a légzési problémája, COPD-nek hívják és már egy éve aszerint kezelik itt Budapesten. Olvastunk a híres tátrai tüdőszanatóriumokról és elhatároztuk, hogy az ottani orvosoktól kérünk egy "második véleményt."
Szeptember 13.
Reggel 10 óra van. Stary Smokovecbe igyekszünk. Budapesttől 306 km.
Az utolsó 50 km-t autópályán tettük meg. A motorok ingyen használhatják. Innen láttuk meg először a Magas-Tátrát.
Kora délután megérkeztünk Stary Smokovec, Ótátrafüredre, így volt bőven időnk szállást keresni. Ez a Magas-Tátra legnagyobb üdülőtelepülése, egyik legrégebbi síközpontja. A város központjában szépen rendben tartott "békebeli" épületek láthatóak, de a városból kifelé haladva sok a lerobbant régi épület.
Nem szeretjük a nagy modern hoteleket, most is egy kis panziót választottunk. Kényelmes nagy szobát kaptunk erkéllyel, a Lomnici hegyekre nézve. Gyönyörű volt a naplemente ahogy megvilágította a hegyet.
Nagyon jó volt a panzió étterme is. Gyors kiszolgálás, finom ételek, és nem drága. És ami előny, angolul is le volt írva az étlap, és az egyik pincér tudott magyarul.
Egyébként étteremmel nem bővelkedett a város. Egy önkiszolgáló étterem volt még, de nekünk nem volt szimpatikus, bár nagy forgalma volt. Külföldiek nem nagyon voltak a városban, szlovákokkal és helyiekkel találkoztunk mindenhol. És csak szlovákul volt kiírva minden, egy kukkot nem értettünk belőle. Angolul nem nagyon beszélt senki, inkább németül tudnak.
Egy kis büfé volt még ahol egytál ételeket kínáltak. Itt is az egyik pultos tudott magyarul.
Ez meg egy kis tó a panzió mellett.
Szeptember 14.
Még tegnap észrevettünk egy vöröskeresztes táblát az út mellett, pont a hotel előtt. A szemközti orvosi rendelőbe irányított, de olyan sokan voltak bent, hogy azonnal kifordultunk onnan.
Tanácstalanok voltunk, végül ebéd után visszamentünk a rendelőbe, ami most üres volt, sehol senki. Találomra bekopogtunk egy ajtón és egy doktornő behívott, meghallgatta kívánságunkat és felírta egy orvos nevét akit egy közeli tüdőkórházban tudunk megtalálni. Kicsit vicces volt amikor megkérdezte Laci a doktornőt, hogy beszél-e angolul. Mondta, hogy kicsit, és megkérdezte mi honnan jöttünk. Mondtuk, hogy Budapestről, és azt válaszolta, hogy akkor beszéljünk magyarul!
A doktornő útbaigazítását követve elmotoroztunk a 8 km-re fekvő Vysné Hágy-ba, magyarul Felsőhágiba.
Nem véletlenül itt van Európa egyik legnagyobb tüdőszanatóriuma. Hatalmas épület egy parkban a hegy oldalában. Valami szélvédettebb hely lehet ez a vidék, mert itt érintetlenül megmaradtak az óriási fenyőfák. Tisztaság, rend mindenhol. Itt aztán igazán jó a levegő és kellemes a csend, jól feltöltődik az ember!
Bementünk a szanatóriumba, az információnál kihívták az orvost akit kerestünk. Nagyon segítőkész volt, jól beszélt angolul, így gond nélkül előadhattuk, hogy miért jöttünk. Két percen belül mondta, hogy Laci tipikusan úgy néz ki, mint egy COPD beteg. Nahát!... ez volt a "második vélemény". Ha vizsgálatokat akarunk csináltatni, röntgen, meg a többi, az 20 Euro lesz, mert az Európai Egészségbiztosítási Kártyát csak sürgősségi esetekben fogadják el. Aztán, 1.5 órával később a pénztárban mégis inkább a kártyát akarták használni, amibe mi hamar beleegyeztünk. Amúgy, ugyanazokat a vizsgálatokat végezték el amiket Pesten is szoktak, csak a felszereltségük, a gépek és az eszközök tűntek modernebbeknek. Végül kaptunk a "második véleményről" egy írásos jelentést is, és már mehettünk is, vissza a céltalan csavargásba.
Furcsa érzés látni a vihartól megtépázott fenyőerdőt. Az itt-ott talpon maradt fák is nagyon megtépázottak. És állítólag valami gomba is pusztítja őket. Nagy bajban van a tátrai fenyőerdő.
Délután elmentünk Csorbató településre, szlovákul Strbské Pleso. Innen indul a felvonó amivel fel szándékozunk menni a Solisko hegyre. Ez is egy jól felszerelt síközpont.
A felszereltsége lehet, hogy jó, de a tájékoztatás nulla. Nehezen találtuk meg a felvonót. Az út egy hatalmas parkolóba vezet, ott aztán semmi nincs kitáblázva. Megyünk amerre gondoljuk, hogy a felvonónak lennie kell. Parkolóból parkolóba érkezünk. Majd felgyalogolunk egy emelkedőn, lihegünk mire magát a felvonót meglátjuk. Aztán a bejáratánál derül ki, hogy nem működik. Igazán kiírhatták volna már lent, akkor már be se megyünk a parkolóba ami fizetős, és nem is gyalogolunk hiába.
Pont időben érkezünk, öt perc van az indulásig. Szerencsére nincs tömeg, lehet a késő délutáni órák miatt.
Gyönyörű a kilátás a vonatból, a távolból lehet hallani a Tar patak lezúduló Nagy-vízesésének robaját.
Ez egy olyan szerény kirándulás volt, de holnapra komolyabbat tervezünk.
Szeptember 15.
Imádom a hegyeket. Korán indulunk, hátha fel tudunk menni a 2634 m-es Lomnici-csúcsra a kötélpályával.
Ma Szlovákiában munkaszüneti nap van. Kezdődik egy hosszú hétvége, aminek következtében sajnos rengeteg ember lesz mindenhol. Ez már reggel érezhető a forgalmon, sok autó van az utakon, lassan haladunk.
Tatranská Lomnica (Tátralomnic) településről indul a drótkötélpálya ami a Lomnici csúcsra szállít. Itt sincs kellőképpen kitáblázva, hogy merre található a lanovka, hol a jegypénztár. Kis tétovázás után azért megtaláljuk. Hosszú sorok állnak a pénztárnál.
Sajnos, a Lomnici csúcsra már csak másnap délutánra volna jegy és közben egyre több felhő gyülekezik, mint eddig minden délután. Jó esély van rá, hogy úgyse látnánk semmit a csúcsról se ma, se holnap, most is el van takarva. De, a kötélpályával párhuzamosan, a szomszédos Lomnické Sedlo csúcsra fel lehet menni akár most lanovkával, két átszállással.
Első lépcsőben egy kis négy személyes lanovkával indulunk.
A második állomás Skalnaté Pleso, Kő-pataki-tó 1751 m magasságban. Van itt étterem, napozóterasz, játszótér a gyerekeknek, és itt egy csillagászati és meteorológiai obszervatórium is. Itt lehet átszállni a sífelvonóra, amivel feljuthatunk Lomnické Sedlo-ra, 2190 m magasságba.
Hűvös van, fel kell vennem a kabátom. Sokan vannak rövidben, de ők nem fáznak a gyaloglástól. Vannak akik gyalog jöttek fel ide. Gyerekekkel! Vagy inkább, lanovkával jönnek fel és gyalog mennek le. Láttuk őket a lanovkából.
A felvonóból jól látszik a Lomnici csúcsra tartó lanovka. Elég félelmetes nézni, ahogy velünk majdnem párhuzamosan, de szinte függőleges kötélpályán halad felfelé, bele a ködbe. Nincsenek tartóoszlopai, mint a mi felvonónknak, szabadon lóg a kötél Skalnaté Pleso és a csúcs között.
Még az előbb sajnáltam, hogy nem tudtunk felmenni vele, de minél magasabbra értünk, annál kevésbé sajnálom. Olyan felhős volt fent az idő, hogy úgysem láttunk volna semmit a csúcsról. Pedig azért megy fel az ember. Ugye? Azt hiszem, nagy szerencse kell ahhoz, hogy pont tiszta időben érkezzen fel oda valaki.
Már Nepálban is megfigyeltem, hogy nem a felszerelés, nem maga a hegy, hanem az időzítés a legnagyobb problémája a hegymászóknak. Hetekig képesek ücsörögni egy helyben, várva a legjobb pillanatot az induláshoz.
Fent felhő, visszanézve lent a völgyben meg tiszta napsütés.
Aztán 2000 m fölött már mi sem láttunk szinte semmit, benne voltunk a felhőkben.
Tiszta időben biztos gyönyörű a panoráma, de most csak tejfehér köd látszott.
Azért néha besütött a nap a felhők közti réseken, és akkor lenyűgöző látványt nyújtottak a hatalmas sziklák furcsa formáikkal.
Voltak szerencsés pillanataink. Jobbra, még 400 méterrel feljebb látjuk a Lomnici csúcsot. Ahogy rohantak a felhők, időnként tisztán látszott a csúcs.
Mire visszafelé indultunk, már nagyon fáztam. Érdekes volt érezni ahogy lefelé menet méterről méterre melegszik az idő.
Gyönyörű a látvány, ahogy lassan jövünk ki a felhőből és már látszik a táj alattunk. Látjuk a Kő-pataki tavat aminek sajnos a vízszintje nagyon változó, megszűnőben van.
Szeptember 16.
Láttuk a hegyeket, ma elmegyünk fürdeni. Vrbov községben, magyarul Ménhárd, van egy termál gyógyfürdő, oda indulunk.
Itt sem könnyű a tájékozódás, nincs kitáblázva merre van a fürdő. Hotelt se volt könnyű találnunk, a hosszú hétvége miatt telt ház volt mindenhol. Aztán pont a fürdő szomszédságában találtunk szobát egy kommunizmusból itt maradt beton szörnyűségben.
.
Így kívülről jól nézett ki a fürdő, de bent, főleg az egyik medencében olyan gusztustalan, mocskos volt a víz, hogy inkább ott hagytuk az egészet. Mintha hetek óta nem lett volna szűrve a víz.
Nem akartunk a hotel éttermében vacsorázni, inkább elmotoroztunk Poprádba. A főtéren vacsoráztunk egy étterem teraszán.
Útközben ismét gyönyörű látványt nyújtanak a naplementében a hegycsúcsok.
Szeptember 17.
Felhős, borús időre ébredünk. Elindulunk hazafelé abban reménykedve, hogy nem lesz eső. Aztán pár kilométer után elered, egyre jobban esik, meg kell állnunk. Ilyen szakaszosan haladunk egy ideig, megállunk amíg esik, aztán tovább indulunk mikor eláll. Később már annyira esik, hogy egyhamar biztos nem is fog elállni. És előbb-utóbb ruhánk és táskáink is át fognak ázni. A Liptovska Mara tónál bemegyünk egy étterembe megebédelni, de akkor már csurom vizesek vagyunk. Meg kellene száradnunk, különben betegek leszünk. Az étteremben azt mondták, hogy 8 km-re van Besenová (Besenyőfalu), ott biztosan fogunk hotelt találni. Kénytelenek vagyunk a szakadó esőben tovább motorozni.
Becsöngetünk az első házba aminek kapuján kiadó apartmant hirdetnek. Nagyon együtt érző volt a tulaj, hozott ruhaszárítót, bekapcsolta a fűtést, hogy megszáradjanak a dolgaink. Megúsztuk a megfázást.
Este már csak szemerkélt az eső mikor besétáltunk a falu központjába. Találtunk egy príma jó pizzást. Fával tüzelte kemencéjét.
Szeptember 18.
Még megálltunk reggelizni Banska Bystricaban (Besztercebányán).
Innen már csak 2 órás út van hazáig.
Aztán Hontnál beléptünk Magyarországra.
Egy orvosi lelettel és néhány élménnyel gazdagabban hazaérkeztünk.
Pontosabban a törökhöz, ebédelni, szemben a Nyugatival.
Budapest 2016 október 13.
