A medve nem játék!

 
A Medve Nem Játék

Egész pontosan: "A sör nem ital, az asszony nem ember, a medve nem játék..." - így szól a székely mondás.

Most szeptemberben nem idegen országokra, városokra voltunk kíváncsiak, inkább hegyek közé, erdőbe, csendre, jó levegőre vágytunk. Így esett választásunk Erdélyre. Közben erősen reménykedtem, hogy találkozunk majd medvékkel is. Azt tervezzük, a Transzfogarasi úton fogunk végig menni, aztán Csángóföldön meglátogatunk egy csángó falut, és utána átautózunk a Moldova Köztársaságba. Arról az országról sok furcsaságot hallottunk, de senki ismerősünk nem járt még arra. Hát, mi most megnézzük, hátha tanulunk valamit. Oda nem kell vízum.

Szeptember 21.

Budapest-Nagyszeben (Sibiu)

Kocsival megyünk, a Bömcsihez reggelente a hegyekben már hűvös lenne, és a kocsi lényegesen kényelmesebb, több cuccot vihetünk magunkkal.

Kora reggel indulunk, még ma el szeretnénk érni legalább Nagyszebenig, onnan a Transzfogarasi út csak 50 km. Nincs nagy forgalom, jól haladunk és a határnál sincs ellenőrzés, nem kell várakozni. Ebédidő környékén érünk fel a Réz-hegységben található Király-hágóhoz. Itt megállunk egy kis pihenőre, a kilátónál megesszük szendvicseinket. Gyönyörű tiszta idő van, nagyszerű a kilátás a hegyekre.

Bánffyhunyadra érve most is elcsodálkozom a bádogtetős, giccses palotákon. Furcsa egy ízlés. 

 

Itt Erdélyben nincsenek településeket elkerülő utak, minden út falvak közepén vezet át. 80-100 km/órás sebességgel robognak gyalogosok között a kamionok. De ma nincs nagy forgalom, csak néhány lovaskocsit kell megelőznünk. Kőrösfőhöz érve az út menti  kirakodóvásárban a kalotaszegi népművészetet csodálhatjuk. Nagyon szép írásos kalotaszegi varrottasokat, hímzéseket, fafaragásokat kínálnak az arra utazóknak.

Aztán végre már hegyek is látszanak a távolban. 

Tovább megyünk a Fogarasi-havasok felé. Romániában plusz egy óra az időeltolódás hozzánk képest. Lassan ránk esteledik, szállást kell találnunk. A mai célt teljesítettük, megérkezünk az egykori szász városba, Nagyszebenbe, románul Sibiu-ba. 

Akárcsak itthon, nem könnyű parkoló helyet találni ebben a városban. Ehhez párosulnak a szűk egyirányú utcák - egy labirintus az egész. Végül az óváros központjában találunk egy kis panziót, ott szállunk meg. Nagyon szép látvány ahogy a lemenő nap megvilágítja az evangélikus székesegyház épületét. 

Mire a sarki étteremben megvacsorázunk már teljesen besötétedik. Kicsit sétálunk, körbenézünk a környéken. Nagyon tetszik az óváros az esti fényekben. Csak sajnos a fotók nem lesznek jók ebben a világításban. A Nagytéren áll a Szentháromság-plébániatemplom, körülötte a téren üzletek, éttermek sorakoznak. Átsétálunk az úgynevezett Hazugok hídján. A legenda szerint különös hangokat hallat ha valaki nem mond igazat miközben áthalad rajta. És minél nagyobbat lódít, annál esélyesebb, hogy ott helyben elájul. 

Szeptember 22.
Transzfogarasi út

Korán kelünk, hosszú út áll előttünk. Hűvös a reggel, csak 3 fok van. Kihalt a város reggel nyolckor, minden zárva, üresek az utcák. Félórás autózás után a távolban látszanak a Fogaras csúcsai. Már alig várom, hogy felérjünk a hegyekbe. A nap is kisütött, gyönyörű, tiszta idő van.

Elérkezünk a Transzfogaras út leágazáshoz. Az út 151 km hosszú és 2042 m magasságba visz fel a hágóhoz.

Még a hegy lábánál megállunk egy pihenőhelynél. Gusztusos sajtokat, szalámikat, süteményeket árulnak itt. Az ajándéktárgyakat kínáló árusoknál megtalálható az állatszőrmétől kezdve a hűtőmágnesig sok minden.

Nagyon szeretnénk látni medvét. Az volna a legnagyobb élmény! Érdeklődünk az egyik árustól, hogy van-e erre medve. Azt mondja, persze, hogy van: minden este jönnek a kukákhoz. És a legfontosabb tudnivalót is hozzáteszi, hogy a medve nem játék, stb...

Lehet, hogy egy kuka közelében kéne várakoznunk esténként? Isteni finom túrós pitét veszünk.

Egyre lenyűgözőbb a látvány ahogy haladunk felfelé az erdővel szegélyezett szerpentineken. Gyönyörű, ahogy a fák mögül előbukkannak a hegyek csúcsai. Aztán szakadékokba látunk le, mellettünk vízesések zúdulnak lefelé, sötét alagutakban autózunk. Eszembe jut Petőfi verse: "Mit nekem te zordon Kárpátoknak fenyveseknek vadregényes tája!"  Ő nem szerette, bár csodálta. Pedig mi lehet ennél szebb? A síkság? Nekem nincs szebb a hegyek látványánál.

Elérkezünk az út leglátványosabb szakaszához. Ebben a magasságban már gyér a növényzet. Lélegzetelállító szerpentinen haladunk egyre magasabbra, az út felület tökéletes. Ez felér bármelyik alpesi látvánnyal. Ez egy motoros mennyország csak még nincs felfedezve. Már nagyon sajnálom, hogy nem a Bömcsivel jöttünk.

 

Én legszívesebben minden percben megállnék fotózni, Laci inkább haladna, mert aggódik, hogy nem érünk el sötétedés előtt a mára tervezett célhoz. Marad a kocsiból való fotózás.

Aztán egy vízeséshez érve Laci sem tud ellenállni, ebből inni kell! Van nálunk üres vizes flakon, visszafordulunk, megtöltjük a friss vízzel. Ez az igazi ivóvíz! Kristálytiszta, jéghideg. Nagyon jól esik!

Pontosabban, egy román srác töltötte meg üvegünket, ő jobban hozzáfért a vízfolyáshoz. 

Ahogy a Havasok déli oldalán lejjebb ereszkedünk egyre több fenyőerdő bukkan elő. Erre már biztos élnek medvék. Laci azt mondja, ő egyfolytában őket keresi, hátha a fák között megpillant egyet. Én is pont ezt csinálom. Meresztgetem a szemem az erdő felé, hátha...

Aztán egy kanyar után egyszerre kiáltunk fel: Ott a medve! El se hiszem! Előttünk sétál át az úton, aztán a mi oldalunkon beül az útszéli bozótosba. Lassan elé gurulunk, leállítjuk a motort. Előjön. Egyre közelebb jön a kocsihoz, már benéz az ablakon...  be se férne a feje! A szívem a torkomban dobog. Egy hatalmas medve tőlem egy méterre! Gyönyörű állat. Tökéletesen szelídnek néz ki, tekintetében semmi rossz szándékot nem látok. Persze, eszembe jut a székely mondás, félig felhúzom az ablakot, a medve a szemével követi - de, hát mi az egy medvének? Már egész sor kocsi  áll mögöttünk, a szembejövő sáv is leállt, mindenki izgatott, a medvét fotózza. De hozzám van igazán közel! Soha nem fogom elfelejteni az élményt: nem csak látok egy medvét, hanem összetalálkozok vele! Itt van mellettem, a napfény csillog gyönyörű, aranybarna bundáján. Tökéletes nyugodtság, magabiztosság árad tekintetéből, lassú mozgásából. Mert hát mitől féljen egy medve az erdőben? Laci legszívesebben kiszállna és megölelné.

Lassan, csöndben tovább gurulunk. Órákig az élmény hatása alatt vagyok. Sőt, még most is, ha visszagondolok.

Nem tudunk másról beszélni, csak a medve a téma.

Elérkezünk a Vidraru-tó gátjához aminek látványa pár percre kizökkent a medvével való találkozás  hatása alól.

A tó az Arges folyó felduzzasztásával létrejött mesterséges tó, vizét elektromos áram előállítására használják. A gát fölött, egy torony tetején hatalmas Prométheusz szobor áll, aki a mitológia szerint ellopta a tüzet az istenektől és az embereknek adta. Egy villámot tart a kezében.

Visszatérünk a medve élményhez. Lejövünk a hegyről, ez a déli oldal már nem Erdély, ez románok lakta vidék.

Újra sík vidéken, falvakon keresztül vezető utakon haladunk. A távolban még látszanak a hegyek. Brassón át Tusnádfürdőig szeretnénk eljutni sötétedés előtt, és ott találni szállást.

Megérkezünk időben, a Székely Fogadóban szállunk meg. Nagyon hangulatos kis fogadó, virágos terasszal, tulipános szekrénnyel, hegyre néző szobával. Éttermet sem kell keresnünk, itt a fogadóban van vacsora is. Töltött káposztát rendelünk. Jó választás volt, isteni finom.

Meglátunk a pulton egy lovaglást kínáló szórólapot. Tervünkben szerepel egy lovaglás is. Reggel nem fogunk tovább indulni, kell egy kis pihenés, majd felhívjuk őket.

Szeptember 22.
Tusnádfürdő (Băile Tușnad)

Egész éjjel, álmomban is a medve járt az eszemben.

Borús reggelre ébredünk, csak 4 fok van. Feltűnik, hogy a fogadót villanypásztor veszi körbe. Éjszakára így védekeznek a medvék ellen. Bőséges reggelit kapunk, három menü közül lehet választani. Reménykedem, hogy nem lesz eső, és tudunk lovagolni. Reggeli után felhívjuk a szórólapon lévő számot és megbeszéljük, hogy 11 órára oda megyünk. Újtusnádra kell átmenni, innen 7 km-re, a szomszéd faluba.

Nagyon kedves fiatalember vár az udvaron. Bemutatkozás után Lehel behív az istállóba és megmutatja a lovakat. Öt ló áll a bokszokban, kíváncsian nyújtogatják nyakukat érkezésünkre. Egyikük, Mádámnak hívják, jó nagyot bele is nyerít Laci fülébe.

Laci Bubin, én Mancin fogok lovagolni. Teljesen egyformák, anya és fia. Lehel mutatja az utat. A falu kis utcáján indulunk fel a hegyek felé. Szerencsénk van, a nap kisütött, gyönyörű idő lesz. Lovagolunk erdő mellett, nagy rét szélén, kis patakon át. Csend van, jó levegő, szép táj, egy ló meg én, nagyon élvezem. Mi lesz ha jön egy medve?

Kb. két óra lovaglás után visszamegyünk az istállóhoz, leszerszámozzuk a lovakat és szabadon engedjük őket a karámban, Meg vannak izzadva, jól esik nekik a hempergés és a friss ivóvíz. Mi meg leülünk a teraszra kicsit kávézni, beszélgetni vendéglátónkkal és feleségével. Elmeséljük nekik találkozásunkat a medvével. Tőlük is elhangzik a mondat: A medve nem játék! Mesélik, hogy sok medve van és sajnos vannak medve támadások is. Nekik ez mindennapos probléma, gyerekeket nevelnek, küldenék őket suliba...

Lehel szerint az a baj, ha egyszer emberi ennivalót kap vagy talál a medve, akár egy darab kenyeret, vagy bármit, attól hirtelen annyi sok energiát kap - szemben az általa lassan összegyűjtögetett bogyókkal és bogarakkal, - hogy biztosan fogja keresni a következő ajándékot. Mint egy drogfüggő junkie.

(Haza érkezésünk után pár nappal jött a hír, hogy egy ide közeli falu mellett egy medve éjszaka széttépett egy pecást. Arcát a felismerhetetlenségig szétroncsolta. A medvét ismerték már a faluban, rendszeresen bejárt hozzájuk. Mentségére legyen mondva hogy két bocs volt mellette.)

Azt is elmondja Lehel, hogy fogathajtó versenyekre jár Bubival és Mancival. Télen meg  lovasszánkó túrákat szervez, bográcsolással és pálinkával. Az nagyon élvezetes lehet! Szívesen befizetnék egyre, de sajnos messze van innen Pest, legalább 600 km. Ők most készülnek Pestre, a Nemzeti Vágtára. Elmondjuk nekik holnapi tervünket, hogy át szeretnénk menni Moldovába, amin nagyon elcsodálkoznak, mint mindenki más is. Nem szegénységnek, hanem igénytelenségnek nevezik az ottani állapotokat.

Kellemesen elfáradtunk, visszamegyünk a fogadóba, ebédelünk egy erdélyi paraszt-csorba levest. Ez is nagyon finom. Kicsit pihenünk aztán elmegyünk sétálni, körbenézünk a környéken.

Szinte minden ház kerítésén körben villanypásztor is van. Az utcákon plakátokon hívják fel az emberek figyelmét, hogy mi a teendő ha medvével találkoznak.

A legfontosabb tudnivaló:  

 

Ha etetjük a medvét az a halála, mert akkor előbb-utóbb ki kell lőni!

Központi téma a medve. Bárhol járunk, áthalljuk, hogy medvéről beszélnek. Este az étteremben a szülők a gyerekeknek is azt mondogatták, hogy nem lehet kimenni, mert jön a medve.




Szeptember 24.
Tusnádfürdő (Băile Tușnad) - Pusztina (Pustiana)


Ma is borús időre ébredünk, de nincs hideg. Először elmegyünk a Szent Anna-tóhoz, aztán estére Pusztinába, egy csángó faluba szeretnénk érkezni.

A Szent Anna-tó egy krátertó 1000 méteren, az Erdélyi Csomád hegység egyik kialudt vulkáni kráterében. Nincs közvetlen lefolyása, a földbe szivárog el a víz és többnyire a csapadék táplálja. Vízszintje folyamatosan csökken, néhány évtized múlva egy láp fog maradni a helyén.

Belépőt kell vásárolni és egy parkolóban kell hagyni a kocsit, a tóhoz nem lehet kocsival lemenni. Kb. fél órás séta a parkolótól. Laci aggódik, hogy hogyan fog visszajönni az emelkedőn, de azt mondja a jegyárus hölgy, hogy szóljunk a tónál a büfében mikor vissza szeretnénk jönni, ők fel fogják őt hívni és akkor le fog jönni értünk kocsival. Itt is a medve felől érdeklődünk. Azt mondják erre felé van sok, de mostanában nem látták őket. Pár hónappal ezelőtt veszélyesek voltak mert voltak kis bocsok. Be kellett őket fogni és elvitték őket máshová.
Szép élmény volt gyalogosan lesétálni az erdőn keresztül. Persze, medvét kerestünk egyfolytában.

Jó, hogy lejöttek értünk kocsival, hosszú túra lett volna vissza az emelkedőn a parkolóig. Télen itt lehet szánkót bérelni és a tópartig szánkóval lecsúszni a szerpentinen, majd terepjáróval felhúzzák az embert és újra lehet csúszni. Nagyon buli lehet.

Kézdivásárhely felé indulunk tovább, a mai cél Pusztina.

Nem időzünk a városban csak pénzt váltunk az OTP-ben és áthaladunk rajta. Maradunk az eredeti elhatározásunknál: nem városokat nézünk, hanem a természet csodáiban gyönyörködünk.

Következő nagyobb város amin átmegyünk Ónfalva (Onyest). Néha gondot okoznak az útjelző táblák a román helységnevekkel. Egy percig sem tudom megjegyezni őket, pedig jó lenne, hogy ne tévesszük el az útirányt. Pusztina egyáltalán nincs kiírva. Többször kérdezősködnünk kell, de az is nehézkes, mert erre felé nem beszélnek magyarul és nehezen értik ahogy mi ejtjük ki a keresett falu nevét. GPS-t nem szoktunk használni, pedig néha jól jönne.

Mikor megérkezünk a falu széléhez, ott végre találunk egy alig látható helyre kitett útirányt jelző táblát.

Öt óra körül érkezünk Pusztinába, románul Pustiana. Ez egy csángó falu Bákó megyében, Moldvában. A falut a 18. század végén a madéfalvi vérengzést követően kivándorolt csíki székelyek alapították.

Első érdekesség amit látunk, a falu szélén egy működő olajkút. Ahogy később megtudtuk, ezt az olajat a falu közösen használja.

Lassan gurulunk a falu utcáin. Hol találunk itt szállást? Megszólítunk egy férfit, megkérdezzük beszél-e magyarul. Beszél, kérdezi honnan jöttünk. Elmondja, hogy vannak rokonai Pécsen. Nagyon tetszik ahogy beszél, a szóhasználata, kiejtése. Mikor szállás felől kérdezzük, azt válaszolja, hogy "jobbrul a kettedik háznál lesz". Mikor megköszönjük azt válaszolja, hogy "egészségedre, sziasztok!"

"Jobbrul a kettedik" háznál nemigen látunk senkit, tovább megyünk. Az eredeti kicsi, többszínű csángó házak már szinte mind lakatlanok, helyettük sok új, emeletes ház rondítja a képet. Az utcákon több helyen húzós kutat látok, egy pohár is van oda láncolva ha valaki inni szeretne.

Újra megszólítunk egy járókelőt, valami szállás felől érdeklődünk. Ő is nagyon kedves, azt mondja van itt a faluban egy "magyar ház", ott kapunk szállást, de inkább elvezet pár házzal odébb Katinkához, nála biztosan  megalhatunk.

Katinka egy középkorú hölgy, a kisházban van egy szobája amit kiad. Behív, megmutatja, és ha megfelel pár perc alatt megcsinálja. Megfelel, meg más lehetőségünk mára már úgysincs. Érdeklődünk, hol tudunk vacsorázni? Azt mondja nem számított vendégekre, de borsólevest tud főzni, az hamar megvan, vagy tud adni hideg vacsorát. Szalonna, szalámi, tojás. A leves tökéletes lesz.

Amíg elkészül a szobánk és megfő a leves mi bemegyünk szétnézni a faluba. Csak idős embereket és feketébe, de színes, hímzett köténybe öltözött fejkendős néniket látunk. Mint a dédmamám, pont olyanok. Elmegyünk a Szent István tiszteletére felszentelt templomhoz. Épp vége van a misének, jönnek a hívők kifelé. Sokan vannak, az igaz, de szinte mindenki hatvan év feletti. És az erős elrománosításnak köszönhetően románul tarják a misét, magyarul nem engedélyezik.

Azt hiszem, a csángó életforma utolsó pillanatait sikerült meglátnunk.

Éhesek vagyunk, már biztos kész a leves, visszamegyünk Katinkához. Katinka egyedül él a házban két kutyával, néhány macskával és tyúkkal. Meséli, hogy azért vett kutyát ami most csak kölyök, de majd nagy, erős kutya lesz, hogy elriassza a sakált. Pár hete az összes tyúkot megfojtotta a sakál.
Jókor érkeztünk, pont kész a leves. Fával fűtött tűzhelyen nyílt láng felett főtt. Igazi falusi étel.

Vacsora közben őt is a medve felől kérdezzük. Azt mondja mostanában nincs erre felé, de régen gombázás közben megkergették őt az erdőben. Még a kutyája is félt a medvétől, az is elszaladt ijedtében. Sajnáljuk, hogy túl jól beszél magyarul, szívesen hallgattunk volna igazi csángó beszédet. Mondjuk is neki, erre azt válaszolja, hogy miért nem szólítottunk meg embereket a templomnál, bárki szívesen beszélgetett volna velünk. Igen, az kellett volna, már sajnáljuk, hogy csak bámészkodtunk, és senkit nem szólítottunk meg.

Nagyon finom a vacsora és laktató. Jól esik a forró leves, lehűlt a levegő estére. Még beszélgetünk egy darabig a kályha melege mellett, közben nagyon finom gyógytea keverékből főtt teát iszogatunk. Azt mondja Katinka, hogy ő maga gyűjtötte a gyógynövényeket. Sok mindent mesél magáról és a faluról is. Sajnos, házigazdánk nem egy parasztasszony, ő egy több nyelvet beszélő városi polgár. Doktorált, évekig élt Pesten, aztán Svájcban, aztán elege lett abból és visszatért falujába.

A szobánkban dermesztő hideg van, elő kell venni a takaró mellé a hálózsákot. Érkezésünkkor kérdezte Katinka, hogy befűtsön-e, de nem gondoltuk, hogy ilyen hideg lesz. És amúgy sem a szobában van a kályha, hanem az előtérben. A meleg víz napelemről működik, nem is lehet forró vízben zuhanyozni, nekem hideg.

Nagy csend van, még a falu kutyái sem ugatnak. Hamar elalszom. Csak lenne egy kicsit melegebb!


Szeptember 25.
Pusztina - Balti, Moldova

Nagyon jól aludtam, ez lehet az esti gyógytea hatása. És a tiszta vidéki levegő. Katinka bent a nagy házban tálalja a reggelit, ott kellemes meleg van, be van gyújtva a kályha. Egyben megmutatja az egész házat. Bemegyünk az úgynevezett tiszta házba, ami a ház azon szobája ahol a kelengyéket tartják. Gyönyörű kézzel készített szőtteseket látunk. Mintha egy skanzen régi házában lennék. Bőséges reggelit kapunk: szalonnás tojásrántotta, puliszka, sajt, és vadcseresznye lekvár. A kenyér is nagyon finom, igazi.

Katinka is csodálkozik, minek akarunk mi Moldovába menni? Nem baj, indulunk. Térképünket nézve Iasi, utána Ungheni felé megyünk, ott mutat egy határátkelőhelyet. Kb. 240 km.

Jászvásár (Iași) után egyre rosszabb az út minősége és teljesen elfogytak az útjelző táblák, nem mutatja semmi merre van a határ. Kénytelenek vagyunk kérdezősködni, de nagyon nehezen értik mit szeretnénk. Végül egy taxis felajánlja hogy kivezet a városból és rátesz a helyes útra. Elfogy az aszfaltozott út, több kilométeren keresztül kövekkel felszórt úton kell zötykölődni, a szembe jövők akkora port csinálnak, alig látunk. Lehet jobb lenne visszafordulni?  Aztán 2 km-re a határtól kiderül, hogy zárva van az a határátkelő ahová igyekszünk, csak a 30 km-re északra lévő Sculeni határátkelőnél tudunk átmenni Moldovába. Már nagyon elfáradtunk a rázkódásban, nagyon rossz az  út. De nem adjuk fel, Sculeni felé vesszük az irányt.

Fél négykor érünk végre a határhoz. Nem mondom, hogy könnyű utazás volt.

Kb. fél óra sorbaállás, ellenőrzés, majd útdíj vásárlása után léphetjük át a határt. Annyira elfáradtunk a borzalmas utakon, hogy nem megyünk el a 130 km-re lévő Kisinyovba (Chișinău). Balti a legközelebbi nagyváros, az is elég lesz mára. Majd ott keresünk valami szállást és talán holnap elmegyünk megnézni a fővárost.

Nagyon lassan haladunk, sok kilométeren keresztül útépítés folyik, (ráfér) sok helyen egy sávra szorul a kétirányú forgalom, többet állunk mint haladunk.

Már kezdek aggódni, ki fogja bírni a Volvo ezt a sok kátyút? Ilyet még sose láttunk. Nem győzzük kerülgetni, lehetetlen kikerülni, egyik éri a másikat. Nálunk ehhez képest simák az utak.

Két órás borzalmas vergődés után megérkezünk Balti-ba. Semmi szépet nem látunk, mintha egy lerobbant, rozsdás iparterületre érkeztünk volna. Kamionok állnak az út két oldalán végig, vastag csövek futnak az út szélén, lerobbant épületek, rozsdás buszmegállók. Sehol egy útjelző tábla. Merre van a városközpont?

Szeretnék már kiszállni az autóból, elég volt mára. Hol találunk itt egy hotelt? Nem lesz egyszerű. Próbálunk érdeklődni, de nem sok sikerrel járunk. Egy panziót ajánlanak amit nagy nehezen  megtalálunk, aztán meglepődök, hogy milyen drága és még ablaka sincs a szobának. Nem is szoba, csak egy lyuk. Keresünk tovább. Valahogy csak bekeveredünk a centrumba, itt megtaláljuk a Bessarabia Hotelt. Nincs sok választás, itt maradunk. A kiírás szerint ez egy három csillagos hotel, de szerintem inkább mínusz egy. A folyosó szőnyege sosem volt kitakarítva és méretre se sikerült szabni, a széle fel van göndörödve, az ajtóknál hasra esik benne az ember. A szobánk egy koszos tetőre néz, évek alatt millió csikk gyűlt össze rajta. De a szoba tiszta. Most már csak vacsora kellene. Nem tetszik semmi, fáradtak is vagyunk, a legközelebbi étterembe bemegyünk. Jó drágának néz ki, valami hollywood-i marhasággal dekorálva. Vendég nincs, teljesen kihalt a nagy étterem. Nehéz választani, egy betűt nem értek az étlapból. Semmi nyelvet nem tud senki, mi meg nem beszélünk se románul, se oroszul. Aztán, amit választunk, az nincs. Lacit a Ceausescu-féle Romániára emlékezteti a hely. Megyünk tovább. Egy pizzázóba megyünk be, az van kiírva. Laci bolognai spagettit rendel, én egy pizzát. Furán néz ki mindkettő. Összevagdalt húsdarabok a spagettin, nem is hasonlít a bolognese-re. Itt nincs húsdaráló? Az én "pizzám" is csak formájában hasonlít egy pizzára. És nem is finom. Nem lakunk jól. Nincs már kedvünk sehová menni a tök sötét utcákon, az eső is eleredt, vissza megyünk a szobába.

Jól jellemzi a helyet az epizód mikor az útszélen egy motoros sráctól próbáltunk útbaigazítást kérni. Mondta, hogy kövessük, majd mutatja az utat. Aztán rugdosni kezdte kicsi motorját, már százszor, de sehogy nem tudta beindítani. Akkor elővette mobilját, a térképet akarta megmutatni, de a net se működött. Széttárta karját és feladta. Ő már szokva volt az ilyenekhez.

Kezdem belátni miért csodálkozott mindenki akinek mondtuk, hogy ide készülünk.



Szeptember 26.
Balti- Kolibica

Egész éjjel esett az eső, most is esik. Nem megyünk tovább Kisinyovba, nincs kedvünk rázkódni a rossz utakon, tönkretenni a Volvo-t. Ráadásul esőben. Inkább visszamegyünk kerülőúton Romániába egy másik határállomásnál. Már úgyis az utolsó napok vannak hátra szabadságomból, lassan indulni kell hazafelé. Úgy tervezzük, hogy a Kolibica-tóhoz megyünk estére, ott keresünk majd szállást.

Nem lesz egyszerű megtalálni a városból kivezető utat. Miért nincsenek útjelző táblák? Próbálom a telefonomon beállítani az útirányt, de azt mondja, hogy nincs tervezhető útvonal. A kérdezősködéssel se jutunk semmire, senki nem beszél semmilyen nyelven csak a sajátján. Mutatjuk a térképet, de nem tudják merre kell menni. Még a taxisokkal se jutunk előbbre.

Semmi látnivaló nincs.

Valamivel jobb az út minősége mint amerről jöttünk tegnap, jobban haladunk, az eső is elállt. Délben érünk a határhoz, a Prut folyón átívelő Stanca-Costesti gáthoz.

Az országból kilépéskor fizetni kell, azt mondják, ez valami útadó, majd egy vámellenőrzés következik. Laci egy vállpántos mutogatásainak próbál megfelelni mikor egy fiatal vámoshölgy meglepően jó angolsággal, és furcsa hirtelenséggel belevág szavába, hogy: Miért jöttünk? Mit csináltunk Moldovában? Laci azt válaszolja: Not much, I had a spaghetti, she had a pizza. Úgy látom, a hölgy számára is egy rejtély, hogy józan eszű ember miért jön ide, 16 órás tartózkodásra, ebbe a szinte  megközelíthetetlen, és aztán semmi élményt nem kínáló országba. Kérdezi, hogy van-e drog vagy fegyver nálunk. Aztán benéz a csomagtartóba és egy táskába, de abban pont Badiny Jós Ferenc "Jézus Király, a Pártus Herceg"  könyve van legfelül Jézus portréjával a borítón - abbahagyja a kutakodást, mehetünk tovább.

Nekem, sajnos, Moldovából csak a rossz vacsora és az elviselhetetlenül rossz utak (amiért még fizettünk is) emléke maradt meg.

Egész nap a moldovai "élményekről" beszélgetünk. Egyrészről sajnálom, hogy időt vesztegettünk rá, helyette inkább maradtunk volna itt a gyönyörű hegyek világában, másrészről viszont tanulságos volt,  megtapasztaltam milyen pár órát Moldovában eltölteni.

Elkezd esni az eső, szakadó esőben kanyargunk felfelé a szerpentineken Beszterce felé. A forgalom elég nagy, sokszor frászt kapok a száguldozó kamionoktól. Aztán Marosborgónál letérünk a tó irányába. Így, esőben is csoda szép a hegyek látványa. Ahogy a pára jön-megy a táj felett, hol eltűnnek, hol előbukkannak a hegycsúcsok. Nagyon érdekes látvány.

Még vissza, Báránykőnél egy útszéli, nagy táblán a "Drakula" szón akadt meg a szemem egy pillanatra. A szöveget nem láttam, valami hotel hirdetése lehetett. És tényleg, most olyan "drakulás" lett a táj. Nem tudom, talán a színek vagy a hegyek formái teszik, vagy a sejtelmes köd...

Szürkületben érkezünk Kolibicába, már csak szállást kell találnunk. Nincs nehéz dolgunk. Van itt egy csomó panzió és hotel is, mind üresek. Előnyben részesítjük a kis panziókat, a nagy hotelekbe be se megyünk. Percek alatt találunk egy nagyon szép panziót. Ez is üres, egy kocsi se áll előtte. Egy hölgy ül az udvaron. Van kiadó szobája tóra néző ablakokkal, 150 Lei, maradunk. Reggeli nincs, de van egy teljesen felszerelt konyha teli hűtővel, lehet kávét főzni is. Még egy sörcsap is van, csapolhatunk sört. Egy nagy szalon is van mindennel felszerelve. Sehol senki. Nagyon szép, kényelmes, tiszta az egész panzió. És a balkonról a Kolibica-tó látványa gyönyörű így félhomályban is. 

 

Pár perccel később a hölgy elköszön, nem kér se útlevelet, se pénzt. Majd holnap reggel fog jönni. Kifizetünk neki egy éjszakát és megbeszéljük vele, hogy ha jó idő lesz, akkor maradnánk még egy napot. Azt mondja, jó idő lesz, és elmegy. Ránk hagyott egy 20 szobás, mindennel felszerelt hotelt.

Van itt a közelben egy étterem, oda megyünk vacsorázni. Isteni finom minden, és nem is drága.
Nincs mit csinálni, nincs hová menni itt a hegyen a teljes sötétségben, visszamegyünk a panzióba, csapolok egy sört. Finom a sör is.

Szeptember 27.
Kolibica

Kolibica (Colibița) a Kelemen-havasokban, Beszterce-Naszód megyében a Colibita-tó partján
található település. A tó mesterségesen felduzzasztott tó, körülötte 1550-1800 m magasságú hegyekkel. Pont az ilyen táj a kedvencem. Hegyek, tó, jó levegő. Irigylem azokat, akik ilyen környezetben élnek.

Kezd kisütni a nap, itt maradunk még egy napot. Az igazán fárasztó moldovai kirándulás után pihenéssel töltjük az időt ebben a kellemes környezetben. Lenyűgöző szépségű a táj, minden percben változik a látvány ahogy száll fel a pára és bújnak elő a napsugarak.

 

 

Kicsit körbenézünk a környéken, gyönyörűek az őszi színek, a színes fákkal teli hegyoldalak.

Megebédelünk a hotel melletti étterem teraszán, én egy paraszt-csorba levest és túrós palacsintát kértem. Az étlapon palacsintaként szerepelt, de nekem inkább fánk volt. Nem túróval töltött hanem maga a tésztája volt túrós. Nagyon finom volt a gyümölcslekvárral. Aztán csak üldögélünk a teraszon, gyönyörködünk a tájban. Jól esik a pihenés. Nem kell menni sehová.

A fogadós hölgy nem érkezik. Már délután van és még nem jelentkezett. Hogyan fizetjük a mai napot? Kinek? Még a nevünket se tudja, semmi dokumentumot nem kért. Két-három ember feltűnt rövid időre a nap folyamán, de nem vendégek, elmentek. Magunkra vagyunk hagyva megint. Mi korán reggel el fogunk indulni Beszterce felé, ha jelentkezik a hölgy, ha nem.

Van itt az étteremtől nem messze egy étkezde is, sátor alatt, este oda megyünk vacsorázni. Sokféle grillezett, sült dolgot kínálnak, mi grill kolbászt választunk. Ez is jó választás volt, csak kicsit hideg van a sátorban, és az étel is hamar kihűl. A kutyakölykök is fázhatnak, nagyon össze vannak bújva.

Szeptember 28.
Kolibica

"Drakulás" ez az egész. Nem jelentkezett a fogadós hölgy. Reggel 8-kor eljöttünk a teljesen üres, tárva-nyitva álló fogadóból.

Hűvös, párás a levegő. Nem tudom eldönteni, hogy így, vagy napsütésben szebb a táj. Úgy látszik a  hegyeknek minden időjárási körülmény gyönyörű arcot ad. Sajnálom, hogy nem maradhatunk még egy napot, sajnos haza kell indulni.

Kőrösfőnél megállunk ebédelni, itt is finom levest kapok. Végre megnézhetem közelebbről az út menti árusok portékáit, eddig mindig csak kocsiból, menet közben láttam.

Aztán a ronda, giccses házakkal tarkított Bánffyhunyad következik, kevéssel utána elérkezünk a Király-hágóhoz. Itt minden alkalommal megállunk pár perces pihenőre. Feltűnik, hogy mennyivel színesebbek a fák mint egy héttel ezelőtt. Napról-napra változik a táj.

Már a magyar határhoz közel, Alsólugosnál (Lugașu de Jos) járunk mikor belebotlunk egy szüreti bálba. Lovaskocsin, népviseletbe öltözött fiatalak jönnek zenészek kíséretében. Megállnak az út szélén és elkezdenek énekelni, táncolni. Mi is megállunk, odamegyünk nézelődni. Nagyon jó az előadás, jó hangulatot teremtenek egy perc alatt. A falu lakói süteményt osztanak a táncosoknak. Aztán a tánc végén felugranak a lovaskocsikra, mennek tovább. A  következő utcában újra megállnak, ott is táncolni kezdenek. A legjobb élmény mindig a nem várt, spontán érkező esemény. Sajnos, a szőlőhegyre már nincs időnk felmenni velük, pedig biztos jó hangulatú szüreti bál lesz este.

 Néhány maradék lejünket elköltjük szőlőre meg körtére egy útszéli árusnál.

Tanulságos kirándulás volt. Két dolgot biztosan megtanultam: a Kárpátoktól keletre többé nem megyek, és: A medvét nem szabad etetni, mert az a halála.



Budapest, 2019. október