A Boszniai piramis

A Boszniai piramis

Hirtelen jött egy alkalom, hogy végre lássuk a Boszniai Piramis Völgyet.

Attila, Laci fia, Horvátországba, Hvar szigetre akart eljutni. Ez Budapesttől Splitig egy 12 órás buszozást, vagy egy 12 órás vonatozást jelentett számára, egy zágrábi átszállással együtt. Két hatalmas gurulós bőröndjeit, egy hátizsákját és még egy kézitáskáját is látva megsajnáltuk és felajánlottuk neki hogy elvisszük kocsival Split-be, a kikötőbe.

De, hogy nekünk is legyen valami hasznunk a kirándulásból, nem Zágrábon, hanem Szarajevón át képzeltük el a 3-4 napos kirándulást, hogy lássuk végre a bosnyák piramisokat, amiket évek óta meg akartunk nézni.



Április 14.

Nagypénteken, korán reggel indultunk megelőzve a forgalmat, ami a négynapos húsvéti ünnep miatt várható volt.

A városból kiérve Mohácsig az M6 autópályán mentünk, ami egyben az E73-as is, és ami elvisz Szarajevón és Mostáron át egész az Adriáig. Unalmas volt az autópálya, meg korán is keltem, így aludtam végig a határig.

Udvar határállomásnál léptük át a horvát határt. Az Európát elárasztó migráns áradatnak köszönhetően pont mától fogva minden útlevelet egyenként ellenőriznek a hátárőrök, így lassú volt az átkelés. Kb. háromnegyed óra sorbanállás után jutottunk át a határon.

Szarajevóba igyekeztünk mert útközben Attila foglalt mobilján oda szállást az airbnb-n és délutánra beszélte meg az érkezésünket. Emiatt, a  kávékat leszámítva, megállás nélkül kellett átrobognunk Horvátországon. Nem is fogjuk többet használni az airbnb-t  náluk időre kell érkezni, hogy átvegyük a lakáskulcsot.

Kora délután Samac városnál léptünk be Bosznia-Hercegovinába és ezzel a Srpska Köztársaságba is. Nem volt sorban állás, kevés várakozás után jó minőségű úton gyorsan haladhattunk tovább Szarajevó felé.

Egyre magasabb hegyek között és egyre szűkebb völgyeken át vezet az út, a házak egymás fölé épültek. Hamar feltűnik, hogy milyen sok mecsetet látok, akárhová nézek. Minden pici faluban minaret magasodik a házak fölé. Pár méterrel odébb pedig keresztény vagy ortodox templomtornyok látszanak. Állítólag a világon ez az egyedüli hely, ahol néhány száz méteren belül többféle vallás templomai találhatók. Aztán feltűnik az is, hogy milyen sok temető van. Némelyikben csak fekete sírkövek vannak, másokban csak fehérek.

Gyönyörű útszakaszon haladunk a Bosna folyó partján, hegyekkel körülvett városokon, falvakon át. Ez a táj a kedvencem. Ragyogó napsütés, magas hegyek, alagutak, patakok.

A távolban a Doboji várat látjuk. Szívesen megnézném közelebbről, de nem akarunk időzni, minél hamarabb Szarajevóba szeretnénk érni, vár az airbnb. Majd talán visszafelé.

Késő délután érkeztünk Szarajevóba. Nem volt könnyű bejutni a városba. A bevezető úton nagy volt a forgalom, araszoltunk a dugóban. Aztán bent a városban már elég jó lett a közlekedés. Mire megérkeztünk a szállásunkhoz beborult az ég, elkezdett szakadni az eső.

Felmentünk a lakásba lepakolni a táskáinkat, közben az eső elállt, így kellemesebb lesz a városnézés.
Vacsora után kellett nézni, éhesek voltunk. Csevapcsicsit akartunk enni, azt nagyon szeretjük. És még horvátok is dicsérték a szarajevói csevapcsicsit.

Ahogy kijövünk a lakásból, mindjárt az első sarkon van egy étkezde, bureket sütnek, húsost meg túróst. A burek a Balkán specialitása, bár török eredetű. Olyan népszerű, mint mondjuk itthon a lángos. Pont akkor lett kész egy tepsivel, friss, forró, ropogós, előételnek nagyon jó lesz. Isteni finom. Legszívesebben megennék egy csomót, de akkor nem fér belém a csevapcsicsi.

A városközpontban vagyunk, tisztaság, rendben tartott épületek, kedves, segítőkész emberek. Jó érzés látni, hogy az 1992-95-ös háború után a város újra virul.

Laci nagy örömére rábukkantunk egy iráni műtárgyakkal teli kirakatra. Ez mindenesetre egy perzsa-bosnyák barátságra utal. De egyben hittársak is, ugye. Bent gyönyörű szőnyegeket, ajándéktárgyakat árulnak. Az intarziás fadobozok készítését láttuk amikor Iránban, Shirázban jártunk, és mikor bementünk az eladó elkezdte mondani hogyan készülnek. Jó pofa volt, mert mi csak mosolyogtunk, bólogattunk, ő pedig rákérdezett, hogy: "vagy - voltatok már Iránba? "

Itt a sarkon van a második világháborúban elesettek emlékére állított Örök Láng emlékmű.

Rengetegen vannak az utcán. De, senki nem rohan, mindenki ráérősen sétálgat, nézelődik nyugodtan,  megy a dolgára. Sietségnek nyoma sincs. Mi is ráérősen bámészkodunk, bár már eléggé éhesek vagyunk. Itt meg az tűnik fel, hogy milyen magasak az emberek. Mindenki, nők, férfiak egyaránt. Laci meg is jegyzi, hogy ő 180 cm magas, de itt majdnem mindenki jóval magasabb nála. 

Elsétálunk a Srca Isusova katedral (Szent Szív székesegyház) előtt. Itt a fősétányon rengeteg üzlet, cukrászda, étterem található. Itt van a Gazi Husrev Beg's Bezistan nevű fedett piac. Nem megyünk be, mert már közeledik a záróra és egyre éhesebbek vagyunk, inkább választanánk egy éttermet.

Már teljesen besötétedett, gyönyörű így kivilágítva a Gazi Husrev-beg mecset. Pont imaidő van, hívők sietnek befelé. Csak férfiak, nőket nem látunk.

Kigyönyörködtük magunkat a mecsetben, végre beülhettünk egy étterembe. Nem csalódtunk, nagyon finom volt a csevapcsicsi. És a kenyér, ami jött vele!... Nem csak finom, olcsó is. Nagyon jól laktam. A fiúk még ennének valami desszertet. Így visszasétálunk a cukrászdához, ahol rengeteg féle baklavát láttunk kiállítva. Ennyi félét még nem is láttam. Ízben és formában is nagy a választék, de én úgy teli vagyok, egy falatot se tudok már enni.

Visszaindulunk a szállásunkra, közben már sok üzlet bezárt, a piac is, de még ugyanolyan sokan vannak az utcán.



Április 15.

Eredeti terv szerint ma reggel mennénk Visokóba, a piramishoz, de Attila kitalálta, hogy ő most azonnal akar Splitbe menni a kikötőbe, mert 16 órakor indul az utolsó hajó a szigetre. Így felborult a terv. Indulunk Horvátországba, és majd utána visszafelé megyünk el a piramishoz.

Tegnap, mikor megérkeztünk, már akkor láttam, hogy mintha egy temető lenne a parkban a fák között a szobánk ablaka alatt. Most megnézem közelebbről. Igen, valóban egy temető. Muszlim temető. Rengeteg ilyen van erre felé, parkokban, útszélén. Talán a háborúból maradtak itt? Nekem kicsit fura, de hamar hozzá szokik az ember.

Kellemes napsütéses idő van, indulunk Splitbe, 250 km.

Hegyek, viaduktok, alagutak, tavak, folyó kísérnek utunkon. Néhol hatalmas sziklás hegyek vesznek körbe, máshol tavasz lévén gyönyörű színes fákkal borított hegyoldalak. Hatalmas hegyek közé érve mindig valami megmagyarázhatatlan furcsa érzés fog el. Nem rossz érzés, ellenkezőleg.

Nagy forgalom nincs, néha találkozunk egy-egy járművel. Ülök a kocsiban, gyönyörködöm  a látványban, és sajnálom, hogy nem motorral vagyunk. Ezen a gyönyörű hegyi szerpentinen motorral még nagyobb lenne az élmény. Érezném az illatokat, a hőmérséklet változását a bőrömön ahogy alagutakból ki-be, hegyeken le-fel megyünk. Dehát, hárman vagyunk meg egy csomó cucc is van velünk. Így csak üveg mögül élvezem a tájat, így se rossz. Igaz, a kocsinak is megvannak a maga előnyei. Van ZZTop meg Rolling Stones. Egyébként nem is nagyon találkoztunk motorosokkal. Elvétve látunk egyet-egyet. Még nincs igazán motoros idő a hőmérsékletet nézve. A kocsiban melegünk van, de motoron lehet fáznánk.

Kamensko-nál léptük át a határt Horvátországba. Semmit nem kellett várni, nem volt forgalom.
Megállás nélkül mentünk tovább Splitbe, végig az E65 autópályán. Attila miatt sietettünk megint, el akarta érni az utolsó hajót, mert ha lemarad csak holnap fog tudni átmenni a szigetre. Azért egy étteremnél megálltunk. Kicsit horror a nyárson sült bárány, de biztos finom.

Délután háromkor érünk Split kikötőjébe. Egy óra múlva indul a hajó Hvárba. Nem időzünk sokat, épp csak lerakjuk Attilát és már indulunk is, még sötétedés előtt vissza szeretnénk érni Mostarba.

Visszafelé egy "kis" úton autózunk, végig a tengerpartot követve. Éles kanyarokkal teli szerpentinen haladunk hegyre fel, hegyről le. Csodaszép a látvány a csillogó napsütésben.

Túl lassú a haladás a tengerparti úton, alig közeledünk célunkhoz, pedig nincs forgalom. Miután kigyönyörködtük magunkat a látványban, átmegyünk a velünk párhuzamosan haladó autópályára. Ezt meg nem szeretem, unalmas. De haladós.

Ljubuski-nál lépünk vissza Boszniába. Még kb. 30-40 km van Mostarig. Áthaladunk Medugorje-n, a Szent Jákob templom előtt. Medugorje zarándok hellyé vált az 1981-ben történt állítólagos Mária jelenés miatt. A sétálóutcában és a templom körül most is sokan vannak. Mindenhol Mária szobrokat és képeket árulnak, egészen kicsiktől a méteresekig.

Most veszem észre, eddig nem sok nyomát láttuk a húsvéti ünnepeknek. Ha csak ez a tojás nem az, egy bevásárló központ előtt.

Még naplemente előtt sikerült Mostarba érkeznünk, még a hidat kell megkeresnünk. Mostar fő nevezetessége a Neretva folyón átívelő Stari Most, az Öreg Híd. I. Szulejmán szultán építette a hidat, akkoriban ez volt a legnagyobb egynyílású kőhíd. 1993-ban a szerb-bosnyák háborúban lerombolták. A háború után megkezdődött az újjáépítése, ami 2004-re készült el.

Kávézókkal, éttermekkel teli utcácska vezet a hídhoz. Tömeg van, az éttermek is tele vannak. A híd feljáratához közeledve kövekkel, vagy inkább nagy kavicsokkal kirakott úton haladunk, ami nagyon csúszik. A hídon is csúszós a kő, ami a híd ívének köszönhetően erősen meredek is. Kicsit vicces ahogy sokan a korlátba kapaszkodva lépkednek. Én is csak totyogok. Megérte feltotyogni a híd közepére, a látvány lenyűgöző. Már esteledik, csak fokozza a látványt a lemenő nap fénye.

Hamar elment ez a nap is, vacsoraidő lett. Itt a híd feljáratánál beülünk egy hangulatos étterembe. Megint csevapcsicsit kérünk. Akkora adagot kapunk, hogy azt hittem meg se bírom enni. De nagyon éhes vagyok és nagyon finom, degeszre eszem magam.

Későre jár, hotelt kell keresnünk. Nagyon kedvesek erre felé az emberek. Látják, hogy térképünket nézzük és odajönnek megkérdezni, hogy segíthetnek-e. Aztán, teljesen véletlenül megláttam egy kicsi táblát az út szélén, Student Hotel felirattal. Olcsó, tiszta, kényelmes, van reggeli, egy éjszakára teljesen megfelel.



Április 16.

A tegnapi napsütésnek sajnos semmi nyoma, szakad az eső. El vagyok keseredve, hiszen megyünk Visokóba piramis nézőbe. Reggelizünk, csinálok egy pár fotót a szobaablakból és indulunk. Még nyolc óra sincs, csak reménykedek, hogy hamarosan eláll az eső.

Sajnos egész napos esőt mutat az időjárás jelentés, és az egybefüggő felhő se úgy néz ki mintha egyhamar kitisztulna az idő. Morgolódok emiatt, Laci vigasztal, hogy nem baj, így is nagyon szép út lesz a hegyek között és majd bent a piramisban úgysem esik az eső.

Valóban, így is gyönyörű a hegyek között. Teljesen más színek vannak mint tegnap a napsütésben. A hegyek csúcsai hol eltűnnek, hol előbukkannak a felhők közül. Néha tejfehér minden, alig látunk, majd hirtelen eltűnik a pára és elénk tárul a látvány. Már nem morgolódom, tényleg másfajta élmény így, és nem rosszabb mint napsütésben. Most nem sajnálom, hogy nem motorral vagyunk, viszont azt igen, hogy a vizes szélvédőn keresztül sok fotó nem sikerül jól.

Reggel Lacinak nem elég egy kávé, kis idő múlva több kell neki. Megállunk egy kocsmánál a Boszna folyón átívelő egyik híd lábánál. Kellemes lenne kint üldögélni a teraszon, ha nem esne az eső. Viszont bent se jó, mert itt mindenhol lehet dohányozni és dohányzik is mindenki, nagy a füst bent. Van egy kis eresz a bejárat mellett, az alá ülünk. Én nem kávézom, eső ide vagy oda, inkább felmegyek a hídra fotózni.

Szemben, a pára mögül havas hegycsúcs magasodik. Időnként eláll az eső, de hamar újra kezdi. Úgy látszik ez a nap végig ilyen esős lesz.

Kora délelőtt érünk Visokóba. Sajnos ömlik az eső. Eleinte úgy tűnt könnyen meg fogjuk találni a földalatti labirintus bejáratához vezető utat, mert ki van táblázva, hogy merre kell menni. Követjük a tábla utasításait. Aztán a következő kereszteződésnél nincs tábla. Most merre? Elindulunk amerre gondoljuk, hogy lehet, de nem jó az irány, vissza kell fordulnunk. Kicsit tanácstalanok vagyunk. Megállunk, elővesszük a térképet. Megáll mellettünk egy autó és átszólnak belőle, hogy segíthetnek- e, mit keresünk? Mindenki nagyon kedves, segítőkész. Mondjuk, hogy a a piramishoz szeretnénk eljutni. Mosolyogva intenek, hogy menjünk utánuk, megmutatják hol van.

Keskeny kis út vezet fel a hegyre, alig fér el két autó egymás mellett. Az eső ellenére nagy a forgalom, autósok, gyalogosok egyaránt. Leparkolunk, keressük a bejáratot, ez most a piramis már? Árusok sorakoznak egymás mellett, ajándéktárgyakat kínálnak. Vannak melegedő helységek ahol kályhában tűz ég, ami nagyon kellemes, mert hideg van. Büfé nincs, pedig jó lenne egy forró tea vagy kávé. Egy italautomata van, abból veszek egy teát.

Jön egy ember akinek kis táblácska lóg a kabátján, biztos oda tartozó személy. Megkérdezzük, hogy beszél e angolul. Viccesen mondja, hogy ő csak blablázik, majd mindjárt hív valakit aki tud angolul. Jön is rögtön egy fiatalember, ő az egyik idegenvezető. Tőle tudjuk meg, hogy a Ravne földalatti labirintus bejáratánál vagyunk. Jegyvásárlás után lehet bemenni, idegenvezetővel vagy anélkül, más a jegy ára. Kb. negyed órát kell várnunk míg bemehetünk, mert sokan vannak bent, meg kell várni míg ők kijönnek.

Közben arra jár Dr. Semir Osmanagic régész aki felfedezte a piramist és az Alapítvány főnöke. Megkérem csináljon velem egy közös fotót.

Az idegenvezetős jegyet vesszük meg, mert nagyon keveset tudunk a helyről, majd ő elmondja a tudnivalókat. Kapunk egy fejvédő sisakot, fel kell venni, mert helyenként alacsonyak a járatok. Lacinak ez különösen jól jön, ő mindig mindenhová beveri a fejét.

Alacsony, szűk járaton megyünk be, alá van támasztva fagerendákkal. Kisebb nagyobb járatok, vájatok nyílnak mindkét oldalról. Egy bejárata van az alagútnak és szűkös a hely mikor jönnek szembe, akik már kifelé igyekeznek.

Elmondja az idegenvezető, hogy ezek a kövek nem a hegy anyagai, ezek folyómederből származó kövek amik ide lettek hordva amikor elzárták az alagutakat. Ez az alagút a piramisba vezet. Van olyan alagút is amiben vizet találtak.

Azt hittem hidegebb lesz bent, állandó 13C fok van. Eljutunk egy hatalmas tojás alakú kőhöz. Valójában ez egy monolit, egy megmunkált műalkotás és nem kő, hanem kerámia. Nem egy darab, két részből áll, fedele van. Kinézetre olyan mintha egy repedés futna körbe a felszínén, az a fedél széle. Van mellette egy hasáb alakú monolit is, az oldalán feltűnnek egyforma nagyságú, azonos távolságra lévő mélyedések.

Pár méterrel beljebb egy másik "kamrában" van egy még nagyobb monolit. A 800 kg-os kő egy mágneses energiamezőben fekszik, és jótékony hatással van az emberi szervezetre. Az emberek körül ülik, hogy érezzék jótékony hatását.

Azt mondják, hogy az egész alagútban ilyen jótékony hatású elektromágnesesség van jelen. A levegő oxigén tartalma 23%, több mint kint.

Eljutunk egy újabb kamrához ahol sokan üldögélnek, meditálnak. Sok gyógyulni vágyó ember jár ide rendszeresen. Én is kifejezetten érzem, hogy teljesen más a légzésem, mint máskor. Állítólag volt egy tüdőbetegségben szenvedő ember, akinek a légzésfunkciója 47%-os volt, és az alagútban eltöltött időnek köszönhetően 84%-ra emelkedett a tüdőkapacitása.

Van itt még egy óriás méretű monolit, a srác szerint azon magyar rovásírás látható. Én valójában a kövön nem találtam meg az összes jelet amit a falon egy fotó szemléltetett. A szélén láttam halványan egyet-kettőt.

Egy mélyen lévő kis üregben víz található ami iható és szintén jótékony hatással van a szervezetre. Egészen alacsony járaton lehet megközelíteni, majdnem guggolva.

Kb. egy órás kirándulás volt az idegenvezetés, de aki vezető nélkül megy be, bármeddig üldögélhet gyógyulni vágyva az alagútban.

Nagyon sok mindenről beszélt az idegenvezető, Laci fordította amit mondott. Számomra túl sok és túl technikai volt a szöveg amit az idegenvezető elmondott, tele számadatokkal, időpontokkal. Ezért attól félek nem tudok tiszta képet adni a látottakról, ezért inkább bemásolom az angol nyelvű tájékoztató füzet fordítását amit a bejáratnál kaptunk. Laci lefordította, abban pontosabban le vannak írva a tudnivalók.

Az idegenvezető is megkérte a látogatókat, hogy népszerűsítsék barátaik közt és ismeretségi körükben a piramis völgyet.

”Szinte minden, amit az ókorról tanítottak nekünk – hamis.”

Dr. Sam Osmanagic

A Bosnyák Nap-piramis

Több mint 220 méteres magasságával, ez a legnagyobb piramis a világon. Épségben megmaradt három oldalával északon, keleten és nyugaton, mértanilag szabályos piramis formát alkot. Négyszögletű kövek burkolják. Az Institutes for Materials Bosnia-Hercegovina (2006-2008) és a Politecnico di Torino, Italy (2009) szerint a kőtömbök a legjobb minőségű betonból készültek, felülmúlva a modern betonokat.

A State Institute for Geodesy (2006) szerint az északi oldal pontosan a Kozmikus Észak felé van tájolva, 12 percnyi eltéréssel. A piramis oldalai az alapjával 45 fokos szöget zárnak be. 2007-ben német geofizikusok geo-radar műszerrel igazolták belső járatok létezését. Horvát fizikusok (2010) kinyomoztak egy 4,5m átmérőjű energiasugarat ami a piramis csúcsán át érkezik. Olasz, finn és szerb szakemberek kinyomoztak és megmértek (2011-2012) művileg keletkező ultrahangot, infrahangot és elektromágneses mezőket is, szintén a piramis csúcsánál.

A nyári hónapok alatt, naplementekor a Bosnyák Nap-piramis árnyékával eltakarja a Bosnyák Hold-piramist, megmutatva ezzel a két piramis csillagászati rokonságát. Ezt a piramist is föld és növényzet takarja, mint más piramisok százait Kínában, Mexikóban vagy Guatemalában. Az Állami Talajtani Intézet szerint a piramist takaró termőföld rétegek 12,000 évesnél öregebbek. Így ez a legöregebb piramis a Földön.

Földalatti járatok, alagutak, kereszteződések, kamrák és vízgyűjtők hatalmas hálózata lett kiépítve a Bosnyák Piramisok Völgye alatt. A labirintus megtalálását Sam Osmanagic, PhD, a piramisok felfedezője 2005 októberben kiadott könyvében előre megjósolta.

Kitartó munkával az Alapítvány bebizonyította egy több kilométer hosszú, bonyolult labirintus létezését. A bejárat és a Bosnyák Nap-piramis között 2,9km a távolság. Kettő kulturális réteg látható: a labirintus eredeti építői több mint 12,000 évvel ezelőtt (ők voltak ugyanakkor a piramis építői is), és a civilizáció, akik lezárták az alagutakat és a kamrákat 5,000 évvel ezelőtt. 

A labirintus építésekor több ezer tonna konglomerát anyagot ástak ki. Utána ezt használták építőanyagként a Bosnyák Nap-piramis betonnal való betakarására.

A labirintusban semmi negatív sugárzás (Hartman, Curry, Schneider hálók), természetes rádióaktivitás vagy földalatti vizekből származó negatív energiák nincsenek. Így, ez a Föld egyik legbiztonságosabb helye. Az Alapítvány folyamatosan tisztítja és fa támasztékokkal biztosítja a már létező történelem előtti alagutakat, amik a Bosnyák Nap-piramis felé vezetnek (délkelet irányban).

A levegő áramlása tökéletes és szabadon lélegezhető az egész úton. A különböző mennyezeti magasságok más-más légnyomást okoznak ami természetes ventilátorként tolja a levegőt. A talaj lejtése 1.5 fok ami ugyanaz a lejtő amit mi ma használunk víz elvezetésére. A negatív ionok koncentrációja sokszorosa az átlagosnak, ami az atmoszférát megtisztítja minden baktériumtól és vírustól. Tehát, ez az épületegyüttes valószínűleg a megfiatalodás és a gyógyulás helye volt.

Az alagútból kijövet sajnos még mindig szakad az eső és nagyon hideg is van. Így elmarad a környék felfedezése, majd egyszer még visszajövünk és alaposabban körülnézünk.

Az időjárás előrejelzés szerint holnapra is ilyen idő várható, ezért úgy döntünk elindulunk haza, estére meg is fogunk érkezni.

De előbb még megállunk a hídon, ahonnan látni lehet a piramist.

Még a határ előtt el kéne költenünk maradék bosnyák márkánkat, így bemegyünk egy folyóparti étterembe. Hangulatos kerthelyisége van ami a folyóra néz, de sajnos csupa víz minden, bent kell ebédelnünk. Egyikőnk se éhes túlságosan, csak egy adagot kérünk, de olyan nagy az adag, nagyon olcsón, hogy ketten alig bírjuk megenni.

Horvátországba érve végre részünk lett kis napsütésben is. Kicsit kezd egyhangúvá válni az út, vége a hegyeknek, sík vidéken haladunk. Igaz, szép látvány a gyönyörű sárgába borult szántóföldek sokasága, meg a naplemente.

Magyarországra érve már besötétedett, nem sok látnivaló van. Bátaszéknél elcsodálkozom az alagutakon. Nem is tudtam, hogy nálunk is építettek ekkora alagutakat. Csak nincs hegy fölötte. Laci meg azon  csodálkozik, hogy mit csodálkozom, hiszen erre jöttünk pénteken is. Igen, de én akkor átaludtam ezt a szakaszt. Mindenesetre, most megcsodálom, imádom az alagutakat.

Jó kis húsvéti kirándulás volt. Attila is eljutott a szigetre és mi is láttuk a Bosnyák Piramist.

2017. 05. 02.