Szibéria - Vég Nélküli Tajga
Hét napon át, 84 órát rohant a vonat az erdőben, mindig keletre - és az erdő közepére értünk. Végig a sínek mentén zöld nyírfaerdő vagy fenyőerdő összefüggő falat alkot, mintha egy zöld folyosóban utaznánk. De kereszteztünk nagy folyókat, tavakat is láttunk és fából épített falvakat is. És minden nap egy órával rövidebb lett. Ez a tajga. Így néz ki.
Ekkora távolság nyomot hagy az emberben. Ha tud róla, ha nem. Elcsendesedik az ember, magába zárkózik. Kirajzolódik saját jelentéktelensége. Ezen az úton a tajga volt ránk a legmélyebb hatással, és ez lesz a legmaradandóbb is.
Laci azt mondja, tapasztalt már hasonlót mikor Ausztráliából indulva heteken át vitorlázott mindig nyugatra, befelé az Indiai-óceánba.
Vagy, mikor meglátod az Annapurnát.
Májusban, egy budapesti utazási iroda ajánlatait olvasva az egyiken megakadt a szemünk. Már évek óta a fejünkben volt egy oroszországi út gondolata és ez a hirdetés pont azt kínálta: Moszkvától a Transzszibériai vonattal Irkutszkig és onnan vissza Pestre repülővel, 12 nap. Ez nem a méregdrága, turistáknak kitalált Transzszibéria Expressz hálószobával és zuhanyozóval ami Szentpétervárból Vlagyivosztokba vagy Pekingbe megy, ez egy hétköznapi, menetrend szerinti járatokból az iroda által összeállított órarend. Néhány nagyobb városban leszállunk, hat éjszakát hotelben alszunk, a többit vonaton - szakaszokban történik a vonatozás. Az iroda intéz mindent - vízumot, repülőjegyeket, vonatjegyeket, szállodákat, transzportot a szállodákba - perc pontossággal. Mi magunk, hátizsákkal, nevetséges orosz nyelvtudásunkkal két hetes szabadságom alatt sose volnánk képesek megjárni ezt az utat. Ezen annyira fellelkesedtünk, hogy még aznap megvettük a Lonely Planet, Russia kötetét, és azután már nincs visszaút.
Ezen a térképen szaggatott vonal jelöli a Transzszibéria Vasútvonalat Moszkvából Irkutszkba.
Már csak a csoportban való részvétel gondolatától rettegtünk.
Ekkora távolság nyomot hagy az emberben. Ha tud róla, ha nem. Elcsendesedik az ember, magába zárkózik. Kirajzolódik saját jelentéktelensége. Ezen az úton a tajga volt ránk a legmélyebb hatással, és ez lesz a legmaradandóbb is.
Laci azt mondja, tapasztalt már hasonlót mikor Ausztráliából indulva heteken át vitorlázott mindig nyugatra, befelé az Indiai-óceánba.
Vagy, mikor meglátod az Annapurnát.
Májusban, egy budapesti utazási iroda ajánlatait olvasva az egyiken megakadt a szemünk. Már évek óta a fejünkben volt egy oroszországi út gondolata és ez a hirdetés pont azt kínálta: Moszkvától a Transzszibériai vonattal Irkutszkig és onnan vissza Pestre repülővel, 12 nap. Ez nem a méregdrága, turistáknak kitalált Transzszibéria Expressz hálószobával és zuhanyozóval ami Szentpétervárból Vlagyivosztokba vagy Pekingbe megy, ez egy hétköznapi, menetrend szerinti járatokból az iroda által összeállított órarend. Néhány nagyobb városban leszállunk, hat éjszakát hotelben alszunk, a többit vonaton - szakaszokban történik a vonatozás. Az iroda intéz mindent - vízumot, repülőjegyeket, vonatjegyeket, szállodákat, transzportot a szállodákba - perc pontossággal. Mi magunk, hátizsákkal, nevetséges orosz nyelvtudásunkkal két hetes szabadságom alatt sose volnánk képesek megjárni ezt az utat. Ezen annyira fellelkesedtünk, hogy még aznap megvettük a Lonely Planet, Russia kötetét, és azután már nincs visszaút.
Ezen a térképen szaggatott vonal jelöli a Transzszibéria Vasútvonalat Moszkvából Irkutszkba.
Már csak a csoportban való részvétel gondolatától rettegtünk.
Július 10.
Budapest-Moszkva
Reggel fél nyolckor volt a találkozó Ferihegyen, 9:45-kor indult a gép Moszkvába. Két óra 20 perces repülés után, helyi idő szerint 13 órakor landoltunk. Egy óra plusz az időeltolódás. A repülőtéren egy busz várta a csoportot, ami bevitt a városba. 34 km buszozás után, ami több mint egy órát vett igénybe egy dugó miatt, megérkeztünk Moszkva belvárosába.
Már ott a buszon beigazolódott, hogy nem nekünk való az ilyen fajta "utazás", valahogy magunkra kell maradnunk. Minden ülőhely fölött egy-egy hangszóró 120 dB-lel üvöltötte a néha teljesen haszontalan információt, közben egy sötétített üveg választott el a külvilágtól, se szagok, se utcai zajok nem értek, valójában nem is voltunk Moszkvában. Még megkérdeztük az idegenvezetőt honnan erednek az oroszok. Kazahsztánról kezdett beszélni...
Közben sok sokemeletes beton lakótelep mellett haladunk el, bevallom nekem nem szép látvány.
A belvárosba érve változik a kép. A széles sugárutakat a szovjet idők előtti építészetéből megmaradt épületek tarkítják, bár nem sok maradt meg belőlük. Nagy részüket lerombolták, újakat építettek helyette.
Délután három óra körül a Kreml Mokhovaja utca felőli bejárathoz érkezünk. A csoport kiszáll a buszból, 25-en vagyunk. Valami "fülest" a fülükre raknak és szép sorban követik befelé a vezetőt. Mi nem megyünk velük. Néhány katedrálist fognak megnézni, mi inkább csavargunk a környéken. Majd hat órára kell ide visszajönnünk a buszmegállóba.
Rögtön a sarkon be is fordulunk a legelső kávéházba, valami olaszos nevű. Nagyon szépen, finom ízléssel van berendezve, nem ismerünk hozzáfoghatót Pesten. A süti meg a kávé legalább olyan finom mint bárhol Európában. A kávézó mellett egy szuvenír üzlet kínál gyönyörű ajándéktárgyakat, különféle kézműves dolgokat. Nagyon drága minden.
Aztán kint a téren körbenézünk, és feltűnik milyen tökéletes tisztaság van itt.
Végigsétálunk a Manezhnaya téren ahol számos szökőkút látható a Neglinka földalatti folyó rövid felszíni szakaszán. Fő szökőkútja a négy lovat ábrázoló Négy Évszak névre keresztelt szoborcsoport.
Tovább a folyóban orosz népmesék hőseit ábrázoló szobrokat csodálhatunk meg. Többek között a Róka és a Gólya, a Béka Hercegnő és az Aranyhal mesék szereplőit. Halványan ismerősöknek tűnnek gyerekkorunkból.
Átsétálunk a Kreml falát övező Alexandrovszkij Szad (Sándor-kert) sétányra.
Kellemes az idő, városnézésre tökéletes. Időnként kicsit borús, de kis szerencsével az eső nem ered el.
Lassan kiérkezünk a Vörös Térre. Valami furcsa, talán családias hangulat van errefelé. Pedig ezerféle nációbeli turista van jelen, főleg ázsiaiak. Mindenki mosolyog, nevetgél, senki nem hangoskodik. Teljes biztonságban és kényelemben érezzük magunkat. És tökéletes rend, tisztaság van mindenhol. Ezeket még meg kell szoknunk.
A távolban megpillantjuk a Vaszilij Blazsennij-székesegyház gyönyörű színes kupoláit. Lenyűgöző látvány.
A katonai parádékat nézve a tévében mindig csodáltam, hogy milyen hatalmas ez a tér. És most itt állok, saját szememmel látom ezt a valóban hatalmas és gyönyörű teret.
A nyugati oldalt a Kreml fala határolja három Bástyatornyával. Főkapuja a Szpasszkaja-Torony, rajta egy hatalmas óraszerkezettel és 11 haranggal a legfelső szintjén. A Szenátus Torony előtt helyezkedik el az eredetileg fából épült Lenin Mauzóleum. Szívesen bementem volna, de zárva volt.
Az északi oldalon az Állami Történeti Múzeum impozáns épülete áll. Idő hiányában csak kívülről nézzük meg, pedig biztos nagyon érdekes kiállítás van bent.
A tér keleti oldalát a GUM áruház határolja luxus üzleteivel, mellette áll a néhány éve újraépített gyönyörű Kazány Katedrális. Az áruházba biztonsági ellenőrzés után lehet bemenni, de időhiány miatt sajnos ide se megyünk be, pedig szívesen körülnéztem volna. Gondolom minden elképesztően drága.
A Kazány Katedrálisban épp szertartás folyik. Bemehetünk, de az ajtóban meg kell állni. Jön a pap (vagy pópa?), egy füstölőt lóbál. Elmegy a pópa, gyönyörű tisztán csengő éneket hallunk. Aztán meglepődve látjuk, nem hangszóróból jön az ének hanem háttal állva négy hölgy énekel három szólamban. Ez is csodás. Sajnos nem szabad bent fotózni, pedig csodaszép látvány.
A déli oldalon a Vaszilij Blazsennij-székesegyház (Boldog Vazul-székesegyház) áll, egyedi színezésű hagymakupoláival. Csodaszép! Nekem ez a legszebb székesegyház bárhol a világon.
És megint a Sándor-kert.
Nézegetjük a térképet, hogy hová menjünk. A végállomásnál mutat egy parkot, elmetrózunk oda. 22 rubelért automatából kell bilétát vásárolni amivel a biztonsági kapun át be tudunk menni a peronra, ahogy régen nálunk az egy forintossal. Ugyanolyan a szerelvény mint ami nálunk jár.
A téren és a környékén semmi szép nincs, csak egy szokásos, jellegtelen külvárosi betonrengeteg. Semmi park, csak egy kopár terület néhány paddal. Még árnyék sincs. És errefelé már nincs olyan tisztaság, mint amit eddig tapasztaltunk. Nem is időzünk, tovább metrózunk. A térkép szerint felmegy a metró a felszínre és egy hídon áthalad az Ob folyó felett. Elmegyünk arra. A folyóból nem sokat látunk, olyan gyorsan robog a metró és olyan sűrű a híd vasszerkezete, hogy szinte semmit nem látunk. Ki se megyünk a felszínre, átszállunk és elmetrózunk a Lenin térre.
Gyülekeznek a felhők, úgy néz ki megint nagy eső lesz. Tegnap láttunk itt a közelben egy pizzázót, van kemencéjük, biztos finom a pizza. Hamar megtaláljuk és beülünk vacsorázni.
Jó választás volt, nagyon finom volt a pizza. Viszont elkezdett esni, igyekeznünk kell ha nem akarunk megint szétázni. Két utcasarokkal arrébb jutunk és már erősen esik. Reménykedünk hogy csak egy gyors futózápor, addig beülünk egy kávézóba, megvárjuk míg eláll. Szerencsére, tovább megy a felhő, megússzuk majdnem szárazon. Visszamegyünk a hotelbe a hátizsákjainkért, aztán egy városi busszal az állomásra. Nincs messze, három megálló.
18:56-kor indul a vonat, következő állomásunk Krasznojarszk lesz. A vonat a már megszokott, olyan mint a tegnapi. Nagyon fülledt meleg van a kupéban, alig lehet levegőt kapni. Az ablakot nem lehet kinyitni, a légkondi csak akkor fog bekapcsolni miután elindult a vonat. Reménykedünk benne, hogy tényleg így lesz. Közben megint elered az eső, egyre erősebben esik. De már nem zavar, ülünk a vonaton.
Már rutinosak vagyunk az elhelyezkedésben, felváltva átöltözünk, felhúzzuk az ágyneműt, a csomagok meg mennek az ülés alá. Ez a negyedik éjszakánk a vonaton. De előbb látunk egy naplementét a tajgán. És egy pillanatra az Ob folyót.
Ez az éjszaka se telt sok alvással. Valahogy nekem nem megy a vonaton alvás.
Július 18.
Krasznojarszk
Krasznojarszk Szibéria harmadik legnagyobb városa a Transzszibériai vasútvonal 4098. kilométerénél a Jenyiszej folyó partján. Hivatalosan Szibéria fővárosának nevezik. A 19. században a szibériai kozákság központja volt.
A városhoz közeledve az erdei tisztásokon szép kis településeket látunk faházakkal, veteményes kertekkel. Legelő teheneket, vagy más háziállatokat nemigen látunk.
6:40-kor érkezünk. Eddig minden vonat menetrend szerinti időben, nagyon pontosan indult és érkezett. Most is, mint minden alkalommal, egy busz várja a csoportot a pályaudvar parkolójában. Ma nincs hotel, este jövünk vissza a pályaudvarra, utazunk tovább Irkutszkba az éjszakai vonattal. Mi az állomás megőrzőjében hagyjuk a zsákokat és indulunk utunkra.
A város fő látnivalója a Karaulnaya-hegy tetején lévő orosz ortodox Paraskeva Pyatnitsa kápolna ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a városra, oda akarunk menni.
Egy kávézóban a reggeli péksüti és kávé elfogyasztása mellett megtudakoljuk hogyan lehet feljutni a kápolnához. Ez a kápolna van nyomtatva a 10 rubeles bankjegyre is, azt mutatjuk a hölgynek, hogy oda szeretnénk eljutni. Közben kérdezték honnan jöttünk, és örömmel mondták, hogy ők most terveznek Budapestre utazni.
Nagyon egyszerű. Fel kell szállni a 32-es buszra és az felvisz a hegyre. A megállóban várva elcsodálkozom, hogy milyen rengeteg busz és troli közlekedik erre. Egyik éri a másikat, egymás után jönnek minden irányból. Nagyon sok járat van, mind más útvonalon jár.
Sokat buszozunk, kanyargunk hegyre fel a szűk utcákon. Kis faházak sorakoznak, mintha egy kis faluba érkeztünk volna. Itt is a kalauztól kell jegyet vásárolni, 26 rubel egy jegy. Mutatjuk neki úti célunkat a 10 rubelesen. Kicsit nehezen érti óhajunkat, hogy ott szóljon majd. Mire végül más utasok segítségével megérti, már késő, vissza kell gyalogolnunk egy megállót.
Azt mondják Krasznojarszkban az átlagos júliusi középhőmérséklet 18,5 °C. Most sokkal több van, tűz a nap nagyon. Egy helyi hölgy kíséretében, a kihalt utcákat elhagyva egy nagy füves mezőre érünk. Azon kell átvágnunk, úgy látszik hátulról közelítjük meg a kápolnát. Útközben magasra nőtt cannabis bokrokat látunk.
A kozákok érkezése előtt a kápolna helyén a tatárok pogány temploma állt. A kozákok a hegy tetejére egy őrtornyot építettek, hogy értesíteni tudják a lakosságot az ellenséges támadásokról. Eredetileg fából épült a kápolna, de egy idő után nagyon romlani kezdett az állapota, ekkor építették át kőből.
Érthető, hogy egykoron ide épült az őrtorony, nagyszerűen rálátni innen a városra, belátható az egész környék.
Üldögélünk az árnyékban, egyszer csak közeledik a csoportunk. Csodálkoznak, hogy kerültünk ide. Mi is busszal jöttünk, csak mi a helyi járattal. Kapóra jött az alkalom, visszafelé nem kell a városi buszra várni, visszamegyünk velük a központig.
A Színház Térnél kiszállunk, a csoport megy tovább. Egy erőműhöz mennek, ami érdekes lehet, csak a több órás buszozást és a hangzavart nem akarjuk elviselni.
A város látnivalóihoz tartoznak a hatalmas számú szökőkutak. Több mint 100 szökőkút található a városban.
A térről látjuk a Jenyiszej folyót és a Közösségi Hidat. Lesétálunk a folyóhoz. Egy lovast is megpillantunk a hídon. A folyóban is nagy szökőkutak vannak. Széles sétány vezet végig a parton.
Elsétálunk a város történelmi központjában található Central Parkig. Nagyon szépen rendben tartott park, mindenhol a már megszokott tisztaság. A folyó holtágában több kiskacsa csapat úszkál anyjuk után, és még egy nutriát is látunk falatozni a vízben.
Ma éjszaka át fogunk vonatozni a múlt heti árvíz sújtotta településeken. Hajnali kettőkor fogunk megérkezni Taisetbe és háromnegyed hétkor Tulunba. Ott volt a legsúlyosabb pusztítás, az egész város víz alá került.
Most a Jenyiszej felett robog a vonat. Errefelé már nem olyan sík a táj, hegyesebb, dombosabb.
Nagyon jó ez a vonat, gyorsan robogunk de nem zakatol olyan hangosan mint az eddigiek, és nem is ráz annyira. Vagy errefelé jobbak a sínek? Vagy az számít, hogy nem a vonat hátuljában vagyunk hanem a második kocsiban? Nagyon hosszú a vonat, van vagy harminc vagon. Kár, hogy nem lehet kinyitni az ablakot, nagyon jó fotót lehetne készíteni a kanyarban. Így csak ilyen béna fotó sikerül, de azért kicsit látszik, hogy milyen hosszú a szerelvény.
És újra egy naplemente.
Július 19.
Irkutszk
Az utolsó vonaton töltött éjszakán végre egész jól aludtam. Látni szerettem volna Tulunnál a tájat, de sajna lekéstem róla. Az újabb időzóna miatt egy órával elnéztem az időt, későn keltem fel. Most Moszkvához képest már öt órával előrébb vagyunk. Sok helyen látunk nagyobb tavakat vagy talajvizeket, nem tudom. Vagy mindkettő. Vagy az árvíz maradványai?
Putyin elnök a büfékocsiban.
Ez is egy hosszú vonatozás volt, közel 1100 km, 20 óra. Délután 2-kor érkezünk Irkutszkba ami a Transzszibériai vasút 5185-ös kilométerénél van, az Irkut és az Angara folyó találkozásánál.
Megyünk a buszhoz, a parkolóban vár ránk. Lisztvjankában van a hotel, oda fog elvinni, innen 60 km.
A busz megáll Irkutszk 130-as körzetében. A sétálóutca bejáratánál áll Babr, Irkutszk jelképe, egy szibériai tigris, szájában egy (talán) rókával. Ő látható a város címerén is.
Az utcában régi faházak állnak éttermekkel, kávézókkal és egy modern bevásárlóközponttal. Az egyik étterem ablakában magyar szavakat olvasunk. Nem sok időnk van, fél óra múlva vissza kell érni a buszhoz.
A csoportos "utazás" szó helyett valami teljesen más szót kellene használni. Vagy, mivel az élmény semmilyen formában nem hasonlít a mi saját, a helyszínen spontán alakuló útjainkra, arra kéne valami más szót használni? Ők utaznak és mi csavargunk?
Útban Lisztvjanka felé kb. másfél óra múlva érkezünk a Taltsy Építészeti és Néprajzi Múzeumba. A szabadtéri múzeum az Angara, a Bajkál-tóból az egyetlen kifele áramló folyó partján található. A múzeum a 17.-20. század történelmi, építészeti és néprajzi emlékműveinek egyedülálló gyűjteménye. 1966 óta a Bajkál régió népeinek kultúráját mutatja be. Négy történelmi és kulturális övezet van benne. Orosz, bujráti, evenk és tofalar.
Végre csönd van, nyugalom, tágas hely, benne vagyunk a természetben.
Vannak itt templomok, hivatali épületek, paloták, polgári lakóházak - minden fából. Csak a börtön van kőből. Szerintem most is ilyennek kellene lenni a börtönöknek. Talán lenne kis visszatartó ereje.
Tisztán látszik, némelyik épületet itt építették, másokat ide hoztak.
És itt van egy földház. Kívülről és belülről. Nagyszerű!
És egy gyönyörű jurta a végére.
Nagyon érdekes ez a hely és akkora terület, hogy több nap kellene hozzá, hogy bejárja az ember. Még a felét se tudtuk megnézni és már hat óra, záróra van. Sajnálom, hogy ilyen kevés időt töltöttünk itt. Még lesétálunk az Angara partjára, az az inkább le futunk, mert sietni kell, mindjárt indul a busz. Hiába, néha muszáj a csoporthoz alkalmazkodnunk.
Fél nyolc felé megérkezünk a Bajkál- tó partjára, Lisztvjankába. A hotel közvetlen a tóparton van. Sajnos nem tóra néző szobát kapunk. Az ellenkező irányba, erdős domboldalra nyílik az ablak. Az se rossz. Viszont az étterem teraszáról szép kilátás nyílik a tóra.
Lepakolunk aztán útra kelünk, halat szeretnénk vacsorázni. Van étterem a hotelben, de jobb lenne egy kis tóparti étterem. A hotellel szemben van egy, bemegyünk oda. Meglepődve tapasztalom, hogy nincs hal. Azt hittem, itt a tónál mindenhol a bajkáli omult fogják árulni. Sétálunk tovább, kb. egy kilométerre vannak még éttermek. Nincs járda, az úttest szélén kell gyalogolni. Aztán mikor lesz járda olyan keskeny, hogy nem lehet egymás mellett elférni ha jönnek szembe. Vagy le lehet menni közvetlen a víz mellé a kavicsos partra.
Úgy tűnik nem fogunk halat enni. Ahol találtunk grillezett halat ott olyan drágán adják, hogy annyiért inkább nem kell. Végül a hotellel szemben, egy másik étteremben ahová az előbb nem mentünk be, találunk halat. Közvetlen a vízparton, a víz fölött van a terasz, de nem lehet használni, mert akkora szél támadt, hogy a hatalmas hullámok becsapnak az asztalokhoz és már minden csupa víz. Azt mondják vihar esetén öt méter magas hullámok tornyosulnak. Csak a belső helységben tudunk leülni. Itt sem olcsó a hal, viszont nagyon finom. Mire megvacsorázunk teljesen besötétedik és egyre nagyobb a szél. Nincs közvilágítás, csak néhol egy-egy kis lámpa világít ki az útra. Nincs hová menni, visszamegyünk a hotelbe. Üldögélünk még egy kicsit a tetőteraszon, de elkezd szakadni az eső, inkább megpróbálunk aludni.
Nagyon fülledt meleg van a szobában, nem működik a légkondi. Az ablakot meg nem lehet kinyitni az őrült zaj miatt - a földszinten valami rendezvény van, éjfélig bömböl a disco. Utána egy parkoló autó nyitott ajtójából folytatódik reggelig. Laci lemegy a recepcióra szólni, hogy 30 fok van a szobában, nem lehet aludni. Zavarban van a recepciós kislány, azt mondja nem tud másik szobát adni, telt ház van, a légkondi meg egyikben sem működik. Hoz egy ventilátort. Valamit segít, de annyira zúg, hogy azért nem lehet aludni. Hosszú így az éjszaka.
Július 20.
Bajkál-tó, Lisztvjanka
A Bajkál-tó a világ legmélyebb (1600 méter), egyik legöregebb és Ázsia legnagyobb édesvizű tava. Az oroszok tengerként, a burjátok és mongolok Dalaj-Nor, Szent Tenger néven emlegetik. A Föld édesvízkészletének egyötödét teszi ki. A vize rendkívül jó minőségű, iható, jellegzetessége, hogy kb. 40 m-ig átlátszó. Többen isznak is belőle. Én, itt a város közepén, inkább kihagyom. A tavat hegyek veszik körbe, a tóban 27 sziget található. Több mint 300 folyó táplálja, és egyetlen lefolyása az Angara. Élővilága is nagyon gazdag, mindenhol megtalálható a nerpa, a bajkáli fóka. Sajnos, mi egyet sem láttunk.
Lisztvjanka a tópart turisztikai központja. Számtalan programlehetőség közül lehet választani. Rövid hajókirándulások indulnak, lehet búvárkodni, túrázni a hegyekben, lovagolni, múzeumot látogatni.
Érdekes, reggelinél a csoportból senki nem panaszkodik, pedig pocsék éjszakája volt mindenkinek, ők se tudtak aludni. Reggeli után kényelmesen elsétálunk a közelben lévő helyi piacra. Kicsi piac, sok turistáknak szánt szuvenírrel. Vásárolhatunk itt szibériai drágakövekből készült ékszereket, különböző tárgyakat. Gyönyörű a lila színű, gyöngyházfényű charoite. És drága is.
Itt van egy csomó hal, füstölt omul, az a helyi fajta. Nem veszünk, bár utólag sajnáltam, ki kellett volna próbálni milyen.
Töméntelen mennyiségű matrjoska baba sorakozik a polcokon. Számtalan méretben és mintázattal megtalálható. Némelyek elég borsos áron, azt mondják egyedi, kézzel festett babák. Nem csak női alakzatot ábrázoló baba van, hanem van itt Putyint, Sztálint, Lenint ábrázoló is. Némelyik elég viccesen mutat.
Árulnak jakszőrből készült zoknit, Laci vesz néhányat, majd szétosztja a haverok között.
Piacozás után tovább sétálunk a falu főutcáján. Minden háznál halat füstölnek. Elhanyagolt az utca, mint ahogy az egész környék. Ahhoz képest, hogy turisztikai központ a falu, nincs rendben tartva, nyoma sincs az utunk során eddig tapasztalt rendnek, tisztaságnak. Ez már tényleg olyan "ázsiás". Vagy inkább a "kommunizmusból" hátramaradt nemtörődömség?
Lemennénk a beach-re, de az se az igazi. Nincs is igazi beach, csak épp letelepednek az emberek a keskeny, kavicsos, köves partra ahol egy helyet találnak.
Kellene egy szép parti sétányt építeni ide fákkal, virágokkal, padokkal - de nemigen volna hely rá. Ehelyett ilyen látványokban van részünk.
Azt hittem ez a tópart lesz utunk fénypontja, kicsit csalódott vagyok.
Ebéd a szemközti parti étterem teraszán, a céklából készült borscs levest eszünk. Nagyon finom volt.
A főút mellet van egy nagy sátor, óránként egy fóka show-t mutatnak be. Épp most fog kezdődni egy előadás, megvesszük a belépőt. Két fóka adja elő a műsort, nagyon jó kedvre derítik az embert. Csuda ügyes, okos állatok. Sajnos, fotózni nem szabad. A sátor bejáratánál a plakát elég élethű, azt lefotózom.
Aztán a parton egy vadászgörénnyel is találkozunk. A hotel mellett lévő mini zoo-hoz tartozik.
Látok néhány embert fürdeni a tóban. Mi még otthon megfogadtuk, hogy mindenképpen meg fogunk fürdeni a Bajkál-tóban. Nem mindennapos dolog ide eljutni, muszáj megfürdeni benne. Fürdőruhát hoztunk, egy probléma van, a víz hőmérséklete 12°C. Nem baj, én megpróbálom. Lemegyünk a beach-re. Útközben találkozunk két csoporttársunkkal, egyikőjüknek csupa víz a haja. Ő már megfürdött. Bátor! Laci már nem olyan bátor, még a fürdőnadrágot se vette fel, és csak egy kézmosásig jut. Én térdig bemerészkedek, de tovább nem megy. Iszonyú hideg, fáj ahogy szúr a jéghideg víz. Inkább csak üldögélünk a köveken.
Vacsorára megint halat szeretnék. Nagyon finom volt a tegnapi. Itthon nincsenek ilyen jó grillezett halak, most kell belőle enni. Ugyanabba az étterembe megyünk mint tegnap. Most jó idő van, lehet a teraszon vacsorázni. Csatlakozik hozzánk két csoporttársunk. Ők is halat esznek és ők se voltak ma a csoporttal. Képekkel bizonyítják, hogy fürödtek a tóban. Gratulálunk nekik. (Laci így se hisz nekik, szerinte photoshop-ozták a képeket.)
Vacsora után még üldögélünk a hotel teraszán a naplementében.
Laci nagyon bánja, hogy ez a Lisztvjanka ilyen csalódást okoz. Attól fél, hogy lévén ez az üdülőfalu szibériai utunk utolsó állomása, ez fog rögződni emlékezetünkben.
És igaza van. Az utunk során eddig látott példás rend, tisztaság és szervezettséggel ellentétben itt egy darab haldokló szovjet kommunizmussal találkoztunk. A település egyetlen előnye, hogy ez a partszakasz esik legközelebb Irkutszkhoz, minden más szempontból előnytelen már az elhelyezkedése is. Egy méter széles köves, kavicsos beach-et követ egy keskeny, sok helyen beszakadt országút, ez a tópart. Az út másik oldalán rossz állapotú, elhanyagolt épületek vannak, minden gazos, rozsdás, ócska. Mögöttük meredek domb emelkedik, nincs hova terjeszkedni. Nincs járda se, eső után anyukák hatalmas tócsákat kerülgettek babakocsijukkal az országúton. Nincs park, nincs egy pad leülni, de még egy darab árnyék sincs. Sehol. Van helyette óriási forgalmi zaj, eszetlen disco minden irányból, tömeg, tolongás és még drágaság is. A szovjet időkben terveztek ebből a faluból valami turistaközpontot kiépíteni, de idővel lettetek róla. Nagyon rossz ötlet volt. Egész biztosan vannak a 636 km hosszú tó partján sokkal alkalmasabb helyek a fejlesztésre.
Nem kellett volna ide jönni. Jobb lett volna az erdőben, Taltsy-ban maradni erre az utolsó két napra!
Július 21.
Elérkezett szibériai utunk utolsó napja, indulunk haza. Fél nyolckor van a találkozó a hallban, Irkutszkba buszozunk, a repülőtérre. De előtte még egy rövid városnézés lesz.
Nagyon ködös, párás az idő, nem is látjuk a messzi tájat. Csak egy nagy fehérséget látunk a tó felett.
Nincs forgalom, jó a haladás, egy óra múlva a városban vagyunk.
Kolcsák admirális emlékművénél állunk meg, majd átsétálunk a szomszédságában található Znamensky Kolostorhoz.
Innen pár perces sétával egy másik templomhoz megyünk, aztán a parkba ahol megtekintjük az Örök Láng Emlékművet aminek lángját a második világháborúban elesett irkutszki katonák emlékére gyújtották.
Innen tovább sétálunk az Angara partjára. Itt is köd van a folyó felett, homályosan látszik a táj.
Következő a Bogoyavlensky (Vízkereszt) Katedrális ami a város egyik legrégebbi építészeti együttese. Nagyon szép látvány távolból ahogyan halványan kirajzolódik a ködben.
Aztán még egy pillantást vetünk a Római Katolikus templomra és indulunk tovább. Elhaladunk a város egyik jellegzetes pontja, a Moszkvai Kapu előtt, ahol a dekabristák és a száműzöttek érkeztek a városba. Sajnos nem állunk meg, a buszból pedig nem tudom lefotózni. Ez a csoportos utazás egyik átka. Nem azt nézi meg az ember amit szeretne, hanem amit mutatnak.
Pár perces buszozás után ismét megállunk, néhányan elmennek valami szobrot nézni. Én már nem megyek velük, elég volt a szobrokból és a templomokból. A buszban várjuk meg míg visszajönnek aztán megyünk a repülőtérre. Egy órakor fog indulni a gépünk.
Nagyon hosszú és fárasztó út van mögöttünk. Közel 5200 km-t tettünk meg vonattal Moszkvától Irkutszkig. De az utolsó nap volt a leghosszabb. Egy öt órás repülés, három órás átszállás és még 2,5 órás repülés után érkeztünk meg Budapestre. És közben visszakaptuk a hat órát, amit keletre haladva elvesztettünk.
Sajnálom, hogy ilyen rövid idő állt rendelkezésre és nem jutott egy-egy városra legalább néhány nap, hogy többet láthassunk belőle. Örök élmény marad a Transzszibériai utazás.
Még egy fontos észrevétel. Mi bizakodva indultunk erre az útra. Az orosz emberek viselkedéséről utóbbi években kialakult véleményünket reméltük majd igazolva látni. És ők felülmúlták minden elvárásunkat - legnagyobb tiszteletünk és elismerésünk az övék. Bármikor, bárkihez fordultunk bajainkkal, nem elhárítottak vagy elirányítottak, hanem problémánkat magukévá téve a legnagyobb igyekezettel a dolog közepébe vágtak, és mindig találtak megoldást. Így lehet haladni, építeni. És ezt nem látom itthon. Hiába a növekvő GDP, hiába bármilyen hízelgő statisztika, amíg ez az őszinte, tiszta igyekezet hiányzik...
Budapest,
2019. 09. 07.
Budapest-Moszkva
Reggel fél nyolckor volt a találkozó Ferihegyen, 9:45-kor indult a gép Moszkvába. Két óra 20 perces repülés után, helyi idő szerint 13 órakor landoltunk. Egy óra plusz az időeltolódás. A repülőtéren egy busz várta a csoportot, ami bevitt a városba. 34 km buszozás után, ami több mint egy órát vett igénybe egy dugó miatt, megérkeztünk Moszkva belvárosába.
Már ott a buszon beigazolódott, hogy nem nekünk való az ilyen fajta "utazás", valahogy magunkra kell maradnunk. Minden ülőhely fölött egy-egy hangszóró 120 dB-lel üvöltötte a néha teljesen haszontalan információt, közben egy sötétített üveg választott el a külvilágtól, se szagok, se utcai zajok nem értek, valójában nem is voltunk Moszkvában. Még megkérdeztük az idegenvezetőt honnan erednek az oroszok. Kazahsztánról kezdett beszélni...
Közben sok sokemeletes beton lakótelep mellett haladunk el, bevallom nekem nem szép látvány.
A belvárosba érve változik a kép. A széles sugárutakat a szovjet idők előtti építészetéből megmaradt épületek tarkítják, bár nem sok maradt meg belőlük. Nagy részüket lerombolták, újakat építettek helyette.
Délután három óra körül a Kreml Mokhovaja utca felőli bejárathoz érkezünk. A csoport kiszáll a buszból, 25-en vagyunk. Valami "fülest" a fülükre raknak és szép sorban követik befelé a vezetőt. Mi nem megyünk velük. Néhány katedrálist fognak megnézni, mi inkább csavargunk a környéken. Majd hat órára kell ide visszajönnünk a buszmegállóba.
Rögtön a sarkon be is fordulunk a legelső kávéházba, valami olaszos nevű. Nagyon szépen, finom ízléssel van berendezve, nem ismerünk hozzáfoghatót Pesten. A süti meg a kávé legalább olyan finom mint bárhol Európában. A kávézó mellett egy szuvenír üzlet kínál gyönyörű ajándéktárgyakat, különféle kézműves dolgokat. Nagyon drága minden.
Aztán kint a téren körbenézünk, és feltűnik milyen tökéletes tisztaság van itt.
Végigsétálunk a Manezhnaya téren ahol számos szökőkút látható a Neglinka földalatti folyó rövid felszíni szakaszán. Fő szökőkútja a négy lovat ábrázoló Négy Évszak névre keresztelt szoborcsoport.
Tovább a folyóban orosz népmesék hőseit ábrázoló szobrokat csodálhatunk meg. Többek között a Róka és a Gólya, a Béka Hercegnő és az Aranyhal mesék szereplőit. Halványan ismerősöknek tűnnek gyerekkorunkból.
Átsétálunk a Kreml falát övező Alexandrovszkij Szad (Sándor-kert) sétányra.
A Felső Kertben láthatjuk az Ismeretlen Katona sírját és a II. Világháborúban elhunytak emlékére gyújtott őrlángot.
Kellemes az idő, városnézésre tökéletes. Időnként kicsit borús, de kis szerencsével az eső nem ered el.
Lassan kiérkezünk a Vörös Térre. Valami furcsa, talán családias hangulat van errefelé. Pedig ezerféle nációbeli turista van jelen, főleg ázsiaiak. Mindenki mosolyog, nevetgél, senki nem hangoskodik. Teljes biztonságban és kényelemben érezzük magunkat. És tökéletes rend, tisztaság van mindenhol. Ezeket még meg kell szoknunk.
A távolban megpillantjuk a Vaszilij Blazsennij-székesegyház gyönyörű színes kupoláit. Lenyűgöző látvány.
A katonai parádékat nézve a tévében mindig csodáltam, hogy milyen hatalmas ez a tér. És most itt állok, saját szememmel látom ezt a valóban hatalmas és gyönyörű teret.
A nyugati oldalt a Kreml fala határolja három Bástyatornyával. Főkapuja a Szpasszkaja-Torony, rajta egy hatalmas óraszerkezettel és 11 haranggal a legfelső szintjén. A Szenátus Torony előtt helyezkedik el az eredetileg fából épült Lenin Mauzóleum. Szívesen bementem volna, de zárva volt.
Az északi oldalon az Állami Történeti Múzeum impozáns épülete áll. Idő hiányában csak kívülről nézzük meg, pedig biztos nagyon érdekes kiállítás van bent.
A tér keleti oldalát a GUM áruház határolja luxus üzleteivel, mellette áll a néhány éve újraépített gyönyörű Kazány Katedrális. Az áruházba biztonsági ellenőrzés után lehet bemenni, de időhiány miatt sajnos ide se megyünk be, pedig szívesen körülnéztem volna. Gondolom minden elképesztően drága.
Nagyon gyorsan eltelt az idő, mennünk kell vissza a buszhoz, pedig még órákig lenne mit nézelődni itt a környéken. A kapu boltíve alatt látjuk a Kremlben lévő Nagy Iván harangtornyot.
És megint a Sándor-kert.
Az idegenvezető, Mariann a lelkünkre kötötte, hogy ne késsünk el, a busz itt nem tud várakozni csak meg fog állni míg felszállunk. Mi pontos időben megérkezünk, de a csoport sehol. A busz is megérkezik, kénytelen várakozni, mert a csoport még mindig sehol. Aztán pár perc múlva szinte futva érkeznek. Felszállás és indulunk az Izmailovo városrészbe ahol a hotelünk található. A Moszkva folyó partjára kanyarodunk, sajnos a sötétített ablakokon keresztül nem lesznek jók a fotók, pedig nagyon szép a folyóparti városrész.
Fél óra buszozás után érkezünk egy szállodakomplexumhoz amit az 1980-as moszkvai olimpiai játékok vendégeinek építettek. 30 emeletes a hotel, mi a 20. emeleten kapunk szobát.
Lepakoljuk csomagjainkat és megyünk vacsorát keresni. Az Izmailovsky Parknál vagyunk az Izmailovsky Kreml mellett, ami egy kulturális park üzletekkel és múzeummal. Fáradtak és éhesek vagyunk, majd holnap megnézzük a környéket közelebbről. Van itt egy fából épített étterem is, de azt mondják drága, a hotelben olcsóbb az étkezés.
Az eső is elered, visszamegyünk a hotelbe vacsorázni ahol több étterem található, lehet válogatni. Nem keresgetünk sokat, van egy svédasztalos étterem ott 750 rubelért megvacsorázhatunk.
Szakad az eső, késő is van már, felmegyünk a szobába. Szép az éjszakai kilátás az ablakból.
Július 11.
Moszkva
A svédasztalos reggelinél elcsodálkozom, hogy milyen hatalmas a választék. Nem is tudnék hirtelen olyat mondani ami ne lenne megtalálható az asztalon.
Aztán a szobából a távolban hatalmas tüzet látunk. Vajon mi lehet?
Tízkor van a találkozó lent a hallban, busszal megy a csoport városnézésre. Mi nem megyünk velük. Elkérjük Marianntól vonatjegyeinket, hátizsákjainkat a hotel megőrzőjében hagyjuk és megyünk a magunk útján. Majd este találkozunk a vonatállomáson.
Moszkva Európa legnagyobb és legnépesebb városa, a legfontosabb orosz ortodox keresztény vallási központ. A város rengeteg látnivalóval rendelkezik, aminek mi, sajnos, nagyon kicsi töredékét láttuk. A sokszínű városképben a cári és a szovjet időkből származó épületek mellett megtalálhatóak a modern kor felhőkarcolói is.
Pár perces sétára van a Partisanskaya metróállomás, onnan a város bármely pontját el lehet érni metróval. 55 rubel egy metrójegy és addig utazhatunk vele amíg fel nem megyünk a felszínre. A hotelkártya hátuljára a metrótérkép van rányomtatva, úgy tűnik jól el lehet igazodni a sok metróvonal között. Minden metróvonalnak más színe és számozása van, így nem nehéz a tájékozódás. Nem kell sehol felmenni a felszínre, hogy át lehessen szállni egyik vonalról a másikra, ezeket is mutatja a metróban kihelyezett térkép.
Nincs különösebb célunk, hogy hová menjünk, csak szép metróállomást akarunk fotózni. A moszkvai metróállomások világhírűek szépségeikről, élmény lenne látni őket. 180 ilyen csodás metróállomás van, amiket naponta több mint hat millió ember használ.
A bejáratnál biztonsági kapun kell áthaladni ahol egy őr áll, de csak a nagyobb csomagokat vizsgálja át fémdetektorral. Vannak jegyautomaták és jegypénztárak is. A pénztár egyszerűbbnek tűnik mint automatából jegyet vásárolni. Egy kártyát kapunk, amit a bejáratnál a kártyaleolvasó kapun kell lehúzni és a kapu kinyílik.
Segítőkészek az emberek mikor látják, ahogy a bejáratnál lévő térképen próbálunk eligazodni.
Hatalmas zajjal érkezik a metró. Hangosabb mint itthon. Kopottak a sínek, és a kocsik is rozsdásak. Az állomások viszont valóban lenyűgözőek. Néha úgy érzem mintha egy múzeumban vagy egy színházteremben lennék.
Ez a Elektrozavodskaya metróállomás:
A Ploscsagy Revoljucii állomáson kiszállunk. A kakas szobor már fényesre van simogatva, minden utas aki elmegy mellette megsimogatja. Valami babonából úgy tartják szerencsét hoz. Én is megsimogatom, hátha....
Még otthon, az irodában azt mondták nem szabad fotózni lent a metróban. Közben itt a földre fel van festve egy nagy, piros kör és rá van írva, hogy oda álljon aki szelfizni akar.
Majakovszkaya metróállomás:
Nagyon sűrűn járnak a szerelvények, egy perc sem telik el és már jön a következő. De később, csúcsidőben láttunk állomást ahol tíz másodpercenként jött egy vonat. Szó szerint, az utolsó vagon el sem hagyta az állomást, a másik már érkezett.
Arbatszakaya metróállomás:
A Majakovszkaya állomásnál kiszállunk, lassan ebédidő van, keresni kell egy jó kis éttermet.
Az állomás előtti téren felnőtteknek méretezett hintákon lehet pihenni.
Rövid séta után találunk egy éttermet ahol saját kemencéjükben sütik a kenyeret, nagyon finom levest és süteményt eszünk. Aztán sétálunk egy parkban. Itt is milyen tisztaság van! Mintha most lett volna lemosva és felporszívózva minden.
Nehezebb találni egy metróállomást mint eligazodni a sok metróvonal között. Egy csomót gyalogoltunk már és akárhányszor megkérdezünk valakit, hogy merre van a metró, mindig csak azt mutatják, hogy előre. Szerintem már több km-t megtettünk mindig csak előre, amit igazán nem bánok, legalább látjuk a várost. De lassan kezdek elfáradni és türelmetlen lenni. Újra megkérdezünk egy járókelőt, hogy hol a metró. Ő nem mutatja, hogy előre, hanem elkísér a bejáratig. Nagyon köszönjük neki, sose találtuk volna meg. Egy szűk, eldugott kis zugban, épületek között kell bemenni a bejárathoz, de ezt nem jelzi semmilyen felírat, csak egy tenyérnyi kis piros M betű az egyik ház sarkán. Már korábban feltűnt, hogy itt nincsenek nagy, hivalkodó feliratok, reklámok sehol. Minden apró betűkkel diszkréten van kiírva - hozzá kell szokni. Azért a metrót jelölhetnék feltűnőbben.
Van még pár óra szabadidőnk, a vonatállomásra este tízre kell kiérnünk. Csak előtte még el kell majd hoznunk zsákjainkat a hotelból.
Elmetrózunk a Kropotkinskaya állomásig, ott kisétálunk a Moszkva folyó partjára. Itt található Oroszország legnagyobb ortodox temploma, a Megváltó Krisztus székesegyház. 1931-ben a templomot lerombolták, a falakat borító márvány lapokkal a metróállomások falait burkolták be. A templom helyére pedig a Szovjetek Palotáját tervezték ami talapzatául szolgált volna egy óriási Lenin szobornak. Az építkezés meghiúsult a Moszkva folyóból kiszivárgott víz miatt ami elárasztotta a kiásott alapot. A szovjet rendszer bukásával az orosz ortodox egyház engedélyt kapott a székesegyház újjáépítésére. Az elkészült székesegyházat Jézus megdicsőülése napján 2000. augusztus 19.-én szentelték fel.
Felsétálunk a székesegyháztól a Patriarchális hídra, onnan gyönyörű kilátás nyílik a városra. Északra a Kreml épületegyüttest látjuk, délre meg I. Péter orosz cár hatalmas emlékművét ami 98 méteres magasságával a világ nyolcadik legmagasabb szobra. Az Orosz Haditengerészet 300. évfordulójára építették, amit a cár alapított.
Repül az idő, már hat óra elmúlt, el kell indulni vissza a hotelbe csomagjainkért, nemsokára ki kell menni a vonatállomásra. De előtte még beülünk egy kávéra és sütire egy kis kávézó teraszára.
A metró aluljáróba leérve megijedve látom mekkora tömeg torlódott össze. Nem jár a metró? Egy pillanat múlva látom, hogy a mozgólépcső felé halad lassan a tömeg. Most van a csúcsforgalom. De mindenki nyugodtan araszol előre, türelemmel kivárja míg a mozgólépcsőhöz érkezik, nincs lökdösődés, tolakodás. Lent a peronon már tágasabb, szétoszlik a tömeg. Olyan sűrűn jár a metró, hogy szinte egymást érik a szerelvények.
Közel hét óra van, visszametrózunk a hotelhez, kivesszük zsákjainkat a megőrzőből, aztán újra vissza a metróhoz és megyünk a vonatállomásra. Majd az állomás környékén biztos lesz valami étterem ahol megvacsorázhatunk. Előbb még bemegyünk egy élelmiszerboltba vásárolni innivalót és pár dolgot amit felviszünk a vonatra. A Komszomolszkaya metróállomásnál szállunk le. Nekem ez az állomás tetszett a legjobban. Márványból készült falak, oszlopok és gránit padló. Hatalmas csillárok és gyönyörű freskók a plafonon, és egy Lenin szobor a folyosó végén. Egy élmény volt a mai metrózás.
A felszínen három pályaudvar van, mi a Kazanyi Pályaudvarra megyünk, onnan indul 23:00-kor a vonatunk Kazánba.
A pályaudvar épülete is nagyon szép. És itt is makulátlan tisztaság van. Van még időnk bőven a vonat indulásáig, kényelmesen megvacsorázunk a pályaudvar egyik éttermében. Kicsit izgulok, hogy kik lesznek a hálótársaink a vonaton a négyszemélyes hálófülkében. Velük kell eltölteni majd az öt éjszakát.
Fél órával indulás előtt beáll a vonat a peronra, fel lehet szállni. Csoportunk már megint sehol. Várunk kicsit, ha nem jönnek az se baj, nálunk van a vonatjegyünk. Aztán meglátjuk őket, sietve érkeznek. Egy kb. velem korombeli házaspár mondja, hogy "mi leszünk a hálótársak". Ennek igazán örülök, szimpatikus pár.
A jegyen fel van tüntetve a vagon száma és a kupé száma. Minden vagon előtt áll egy pravodnyica, (kalauz), ő ellenőrzi a jegyeket és az útleveleket. Nincs nagy ellenőrzés mert elered az eső, engednek gyorsan felszállni, hogy ne ázzunk el. Emeletes vonatra szállunk, a mi jegyünk az alsó szintre szól.
Minden vagon kupékból áll. A két szemközti ülőhelyből lesz két ágy éjszakára és fölöttük, két lehajtható polcból szintén két ágy lesz. Mi az alsó szinten fogunk aludni. Nincs első és másodosztály, egyforma mind. A vagon végében van vécé kézmosóval és ki van téve egy szamovár is amiből bármikor forró vizet lehet engedni. Az ablakok nem nyithatóak. Nagyon meleg van, de azt ígérik be fog indulni a légkondi miután elindult a vonat. Büfékocsi is van, este 11 óráig. A folyosó falára ki van függesztve egy menetrend, precíz tájékoztatást ad, hogy melyik állomásra mikor érkezünk és hány percet fog állni a vonat. Nem szabad dohányozni és alkoholt fogyasztani. A pravodnyicától lehet vásárolni kávét, teát, ásványvizet és ő nyitja és zárja a vécéket a megállók előtt és után. Folyamatosan tölti a papírt és a kéztörlőt, az állomásokon kiüríti a szemetet. Ezen a vonaton a megállók előtt és után kb. negyed óráig zárva vannak a vécék.
Nagyon szűk a folyosó és kicsi a kupé. Szerencsére, csomagjaink épp beférnek az ülések alá. Indulás előtt kapunk egy-egy üveg ásványvizet és édes kekszet. Aztán a pravodnyica kiosztja az ágyneműket. Kifogástalan tiszta minden. Lefóliázott csomagban hófehér törölközőt, lepedőt, takarót és párnahuzatot kapunk, mi húzzuk fel a polcokra kikészített takarókra és párnákra. Bevallom, rosszabbra számítottam.
23:08-kor menetrend szerint pontosan indulunk. Kicsit macerás az átöltözés a kupéban. Annyira szűkös a hely, csak egyikőnk fér el egyszerre, addig a többiek kimennek a folyosóra. Lassan éjfél felé jár, kint teljes a sötétség, semmit nem lehet látni. Megágyazunk, az ajtót résnyire nyitva hagyjuk a levegőzés miatt és próbálunk aludni. De nemigen sikerül, inkább beszélgetünk. Kiderül, hogy hálótársaink is "nagy csavargók", sokat utaznak, de ők mindig ilyen szervezett csoportban. Így, valamennyire, van közös témánk. Fáradtak vagyunk, el-elszenderedünk, de olyan hangos a vonat és annyira rázkódik, így nem lehet rendesen aludni.
Július 12.
Kazán
Még hajnali négy óra sincs, de már világos van. Sík területen haladunk. Itt nincsenek hegyek, majd holnapután, Jekatyerinburg környékén fogjuk elérni az Urál hegységet, és mögötte Ázsiát.
Aztán Kazánhoz közeledve egy percre meglátjuk a Volgát. Európa leghosszabb és legbővizűbb folyója.
Egy állomáshoz érkezünk, pár percet áll a vonat, le lehet szállni. Jól esik végre kinyújtózni a levegőn.
Reggelink még van a tegnapi vásárlásból, nem kell menni a büfékocsiba. Helyi idő szerint 10:40-kor érkezünk Kazánba. Plusz egy óra az időeltolódás Moszkvához képest.
Kazán Tatárföld (Tatarstan) fővárosa. Oroszország egyik legrégebbi települése. Fontos oktatási központ, egy igazi diákváros ahol több egyetem és akadémia található. Ezenkívül fontos kulturális, politikai és gazdasági központ.
Süt a nap, meleg van. A pályaudvar kijáratánál várja csoportunkat egy helyi idegenvezető egy busszal. Nincs választás, hátizsákjainkat mi is berakjuk a buszba, megyünk a Kazáni Kremlbe, majd csak azután visznek a hotelba.
Nem a csoportot követjük, hanem a zsákokat.
A Kazáni Kreml Tatárföld történelmi központja. A Volga és a Kazanka folyó találkozásánál, a dombtetőre épített erődítmény több kultúrát foglal magába. A múzeummá nyilvánított épületegyüttest orosz, tatár, ortodox és muzulmán hagyományok együttélése jellemzi.
A főbejárat előtti téren Mussa Jalil, a Szovjetunió Hőse, tatár költő emlékére állított szobor látható.
A tér hangulatához pontosan illik egy régi Volga egy új menyasszonnyal és vőlegénnyel. Konflisok, kicsi mongol lovak várják a turistákat. Az egyik ló patáját épp lakkozza gazdája.
A főbejárat a Szpasszkaja-torony aljában található ami a Kreml főutcájára néz.
Tovább haladva hamarosan megpillantjuk a fehér márványból és gránitból épült türkiz kupolás Qol Sharif mecsetet. Gyönyörű. Belépéskor a nőknek kendőt kell kötni a fejükre. Akinek nincs, annak adnak a bejáratnál.
A mecset körüli téren kézműves árusok kínálják ajándéktárgyaikat. De ki lehet próbálni az íjászatot is vagy lefotóztathatjuk magunkat korhű ruhába öltözve.
Kicsit nehézkes a csoporttal haladni. Túl sokat állunk egy helyben, túl sok az információ amit ők a "fülesen" hallgatnak. Főleg, mikor meg kell várni míg néhányan sorba állnak kávéért, aztán elmennek sorba állni egy WC előtt! Nem tudunk tőlük elszakadni, a buszban vannak a cuccaink.
Elérkezünk az Angyali Üdvözlet székesegyházhoz, a város legfőbb ortodox templomához, ami a Kreml legrégebbi egyházi épülete. Itt is kendőt kell kötni.
A templomlátogatás után kimegyünk a kilátóhoz ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a Volgára és a városra. Látjuk a Mezőgazdasági Minisztérium csodás épületét. Az épület szépsége mellett az érdekessége, hogy boltívét egy 65 méter magas bronzfa díszíti. Sajnos innen a fa nem látszik, a busszal elmentünk előtte, de nem sikerült lefotóznom. Gyönyörű kupolája van az épületnek.
A folyó túloldalán látjuk az érdekes üst alakú épületet amit Esküvő Palotának, vagy Kazán Családi Központnak neveznek. Esküvők, családi események helyszíne. A város nevének eredete valószínű az ősbolgár qazan szóból ered aminek jelentése kazán, üst. Gondolom ezért építették pont ilyen alakúra az épületet.
Gyönyörű, szép minden, de bevallom, én már szívesen indulnék a hotelbe lepakolni, fürdeni és kicsit pihenni. És lassan ebédelni is kellene.
A kijárathoz közeledve megpillantjuk a Kreml egyik szimbólumát, a vörös téglából épült kissé megdőlt Szüjümbike Tornyot. Eredetileg földbe ásott tölgyfacölöpökre építették amik korhadni kezdtek és ennek következtében a torony megdőlt. Dőlése a csúcsnál majdnem két méter.
Ezzel véget ért a Kreml látogatása, indulunk végre vissza a buszhoz.
Aztán jön a meglepetés, még nem a hotelbe megyünk. Előtte a csoport megnézi a Bogoroditsky Kolostort. Velem egyetértésben, többen inkább a hotelbe mennének már. Mindenki fáradt, éhes a hosszú vonatozás után. Sokan nem is jönnek be a kolostorba, a buszban maradnak. Én inkább megnézem, mert a buszban ülésből is elegem van már.
Újra elindulunk, de túl sok már a buszozás. Túl hangos a hangszóró, túl sok az információ. Nagyon türelmetlen vagyok, hol van már a hotel? De még előbb körbebuszozzuk a várost: "nézzünk jobbra, nézzünk balra", ilyen-olyan épület látható... Abban is többen egyetértenek velem, hogy túl sok a "történelem óra". A csoport nagy része már alszik a fáradságtól. Megint azt gondolom, hogy soha többet ne utazzunk csoporttal. Elmúlt három óra mire végre megérkezünk a hotelbe.
Jól esik végre zuhany alá állni, kicsit felfrissülök tőle. Aztán kettesben, csoport nélkül, elindulunk körbenézni a környéken. Két sarokra van a Bauman sétálóutca, Kazán legrégebbi utcája. A szépen rendben tartott régi épületekben egymást érik az ajándékboltok, éttermek, kávézók. Itt található a város szimbóluma, a vörös téglából készült ősi épület, az Epiphany torony. (Vízkereszt Székesegyház)
Elég nagy a forgatag az utcában, sokféleképpen szórakoztatják az embereket. Van aki galambokkal fotóztatja magát, van aki majmot választ fotózáshoz, szobrot alakító emberek, portrékészítők és utcazenészek színesítik az utcát. Egy rezesbanda percek alatt jó hangulatot csinál az egész utcának, szívesen nézzük őket.
Kipróbáljuk Tatárföld nemzeti édességét a chak-chakot, ami egy apró hengerekké vagy golyókká formált mézzel átitatott olajban sült tészta. Nekem nagyon ízlett.
Még csak kora este van, későn sötétedik, így elsétálunk a Kaban-tó partján lévő régi tatár faluba. Ez a város muzulmán negyede színes faházakkal, mecsetekkel. A tatár hagyomány szerint legalább három színnek lennie kell a házak festésében.
Ebben a városban is makulátlan tisztaság uralkodik mindenfelé.
A Bauman utcában ebédeltünk egy nagyon jó "tálcás" étteremben, oda megyünk most is vacsorázni. Pelmenit eszünk, tíz darab egy adag, nagyon ízlik. Hússal töltött tészta, amit a főzés előtt minimum 48 órára lefagyasztanak. A fagyasztás adja meg a szibériai pelmeni egyedi ízét. Nagyon finom. És olcsó.
Július 13.
Kazán-Szvijazsszk
Délelőtt tízkor találkozó a csoporttal a hallban, megyünk Szvijazsszk szigetre. Ez egy extra program, ezt akarjuk látni, még Pesten befizettünk rá. A sziget 60 km-re van Kazántól, valahogy csak kibírjuk, aztán majd a szigeten elválunk a csoporttól. Laci bedugja a füldugóit, nagyon hangos a hangszóró és Mariann megállás nélkül mondja. Ő van fókuszban, nem a külvilág.
Elhaladunk a Minden Vallás temploma előtt, ami igazán egy fenséges épület, de sajnos nem állunk meg, még egy jó fotót se tudok csinálni a buszból.
Szerencsére nincs nagy forgalom, jól haladunk. Átbuszozunk a Volga felett.
Szvijazsszk egy kis falu 242 állandó lakossal a Volgába ömlő Szvijaga folyó torkolatában. Valaha sziget volt, most keskeny földnyelv köti össze a parttal.
Az egykori erődítményt Rettegett Iván cár építtette 1551-ben, innen támadta és foglalta el Kazánt a tatároktól. Előző évben Moszkvából indulva már próbálkozott, sikertelenül. Következő évben Moszkvából magukkal hozott előregyártott elemekből két hónap alatt felépítették az erődöt.
és így már sikerrel járt. Később az orosz ortodox egyház egyik központja lett.
A szovjet korszakban a templomokat bezárták és lerombolták, lágerek és börtönök voltak a területen. Az egykori kolostor pszichiátriai kórházként működött. 1997-ben a kolostorok épületeit visszaadták az egyháznak és elkezdődött a műemlék épületek rendbehozása.
Kiszálláskor megbeszéljük Mariannal, hogy hány órakor fogunk találkozni a parkolóban, magunkban járjuk be a szigetet. Mindjárt találunk is egy perecárust, kemencében frissen sült perecet kínál. Nagyon finom. Szomszédságában sétakocsikázás és lovaglási lehetőség is van egy mongol lovon. Sajnos nincs annyi időnk, hogy beleférjen egy lovaglás is.
Nincsenek sokan a szigeten, kellemesen lehet sétálni. Nagyon jó a levegő, gyönyörűek az épületek.
Az Uszpenyije-kolostort 2017-ben a világörökség részévé nyilvánították.
Rövid séta után elérkezünk a fából készült Szentháromság Templomhoz és a mellette álló gyönyörű Isten Anyja Ikonja Katedrálishoz. Itt is be kell kötni a fejemet.
Én szívesen ellaknék itt a szigeten. Csend és nyugalom uralkodik. Itt is vannak kézműves termékeket kínáló árusok, íjászkodás, kosárfonás, korhű ruhákba lehet öltözni, és egy tűzhelyen fánkot sütnek. Szamovárokból lehet forró vizet engedni, a tea nagyon ízletes és a fánk is fenséges igazi gyümölcslekvárral. Megjelenik két csoporttársunk, már nekik is sok volt a csoporttal való haladás, különváltak tőlük.
Nagyon meleg van, árnyék viszont alig. Kár, hogy nincsenek nagy fák a szigeten. Hamar eltelt az idő, lassan indulni kell a kikötő melletti parkolóba. Festői a kilátás a domboldalról a folyóra.
Megint mi vagyunk előbb a busznál mint a csoport, megint várni kell rájuk. Más útvonalon megyünk vissza Kazánba mint amin jöttünk. Jó lenne csendben ülni, csak a tájat nézni, de nem lehet, Mariann egyfolytában kiabál a mikrofonba. Hiába, úgy látszik, a többség ezt igényli.
Az irodánál befizetett programhoz tartozik egy ebéd is amit a Bauman utca egyik éttermében szolgálnak fel. Bőséges ebédet kapunk, a nevüket sajnos nem tudom, de volt előétel, leves, főétel és desszert. A leves csak lé volt egy kis csészében, de nagyon jó ízű volt, a hússal töltött "batyu" nem ízlett annyira. A desszertet felismertem, a chak-chak. Olyan sokat kaptunk, meg sem bírtam enni az egészet.
Ebéd után mi maradunk a sétáló utcában. Felmegyek a Epiphany torony harangtornyába. Szép a kilátás a toronyból. Közben Laci lent maradt az utcán. Egy hapsi oda ment hozzá, egy galambot tartott a markában, másik kezében egy plasztik zacskó, benne még 3-4 galambbal, és mondta "money". Laci mondta "no". Erre a srác szabadjára engedte kezéből a galambot. Megjelent egy haverja is és az összes galamb lábáról leszedtek valami madzagot és elengedték őket. Mi volt ez? Először összefogdossák és pénzért engedik szabadon a madarakat? Aztán már ingyen is?
Nem megyünk sehová, megérkezett a rezes banda, őket nézzük. Hamarosan hatalmas tömeg gyűlik köréjük megint, nagyon jó hangulatú bulit csapnak egy pillanat alatt.
Úgy elment az idő, már indulnunk kell vissza a hotelbe. Hétkor van a találkozó, megyünk az állomásra, nyolckor fog indulni a vonat. Nehezen hagyjuk el a rezesbandát, még egy számot meghallgatunk. Ennek eredménye, hogy pár percet késünk, most nem mi vártunk a csoportra, már a buszon ülve, ők várnak ránk.
Szerencsére közel van a vonatállomás, pár perc alatt ott vagyunk.
Ez egy öreg vonat, és nem emeletes mint amivel ide érkeztünk. És ez sem tágasabb. A folyosó is és a kupé is szűkös. Itt már nem kapunk vizet és édességet sem. Viszont teljesen tiszta, hófehér itt is az ágynemű. Menetrend szerint pontosan indulunk, megyünk Jekatyerinburgba.
Éjszaka átlépjük Európa és Ázsia határát és ugrunk egy időzónát is. A folyosón egy óra mutatja a Moszkvai időt.
Indulás után egyből megnézzük a büfékocsit, eszünk egy szoljanka levest. Imádom a káposztát és a petrezselymet, meg a kaprot is ami elengedhetetlen alapja ennek a levesnek.
Sík terepen erdők mellett halad a vonat, pedig azt hittem errefelé már fogunk látni hegyeket. Az Ural-hegység itt alacsony hegyeket alkot, inkább dombos síkok találhatók.
Későig beszélgetünk hálótársainkkal, nem tudunk aludni. Éjfél körül közel egy óra hosszára megállunk, akkor tudok kicsit elszenderedni, végre csönd van, nem csattog és rázkódik a vonat. De hamar felébredek, az órát nézem, úgy össze vagyok zavarodva, nem is tudom kiszámolni mennyi az idő.
Július 14.
Jekatyerinburg
Elmegyünk a büfékocsiba tojásrántottát reggelizni. Rossz választás volt, valami műtojást kaptunk. Sárgája se volt, hófehér borzalmas ízű valami. Még szerencse, hogy van velünk kenyér meg szalámi.
A délelőttöt is a vonaton töltjük, helyi idő szerint fél egykor érkezünk a Transzszibériai vasút 1816-os kilométerénél található Jekatyerinburgba. Itt Moszkvához képest két órával előbbre vagyunk.
Jekatyerinburg Ázsiában a Közép-Ural keleti lejtőjén az Iszety folyó partján helyezkedik el. Az Ural egyik legjelentősebb nehézipari központja és vasúti csomópontja. A városban számos történelmi és kulturális emlékmű található.
Tanultunk az előző napból. Nem szállunk be a buszba, nem akarunk buszos városnézést magyarul, magyarokkal. Be szeretnénk menni a hotelbe lepakolni, tisztálkodni, pihenni kicsit, aztán magunkban, magunknak felfedezni a várost. Jó volna orosz emberekkel kapcsolatot teremteni, szeretnénk látni, tapasztalni az itteni emberek viselkedését, a város hangulatát. Ezeket egy zárt buszban ülve, helyszínről-helyszínre rohanva nem lehet megtapasztalni.
Ma szerencsénk van, az állomással szemben, a tér túloldalán van a hotel, csak oda kell sétálnunk. Elkérjük Marianntól a holnapi következő szakaszra érvényes vonatjegyeinket, és szabadok vagyunk mint a madár. A többiek még buszoznak néhány órát. Hogy bírják? Nagyon fáradt vagyok az éjszakai nem alvástól.
A hotelben nem kell várni, egyből elfoglalhatjuk a kijelölt szobát. Nagyon meleg van kint, 30 fok. A szoba kellemesen hűvös, le is dőlünk, én úgy elalszom mint akit agyonvágtak. Nem alszom sokáig, egy óra múlva felébredek, pont ennyi kellett, hogy kipihenjem az éjszakai vonatozást.
Rögtön a hotel melletti utcasarkon találunk egy nagyon szimpatikus éttermet. Ismét pelmenit eszünk meg szoljanka levest. Nem lehet megunni.
Aztán gyalog indulunk az Orosz Ortodox Mindenszentek Templomához, másik nevén A Vérre Épült Templomhoz (Church on the Blood). 1918-ban, itt, ezen a helyen egy helyi kereskedő, Ipatiev házának pincéjében bolsevisták lemészárolták II. Sándor cárt és családját, beleértve a gyerekeket is. "Hiába sikoltozott Anasztázia" (Sympathy for the Devil, Rolling Stones). A házat Jelcin parancsára 1977-ben lebontották. Helyére egy templomot kezdtek építeni 2000-ben, amit 2003-ban, 85 évvel a szörnyűség után szentelt fel Juvenalij püspök. A főoltárt pontosan a Romanovok kivégzésének helye fölé építették.
A templom lenyűgöző látvány. Csodaszép ikonok, freskók láthatóak a falakon. Nem lehet kikerülni a környezet hatását. Valami furcsa, meghatódott áhítat fogja el az embert mikor látja a cári család emlékére kiállított fotókat, festményeket. És mikor látja, hogy belépéskor még 4-5 éves gyerekek is, mint a felnőttek, térdre borulnak és homlokukkal a földet érintik. Nekem is kendőt kellett kötni.
Egy motoros srác - minden tiszteletünk az övé, Kínából jött egymagában - fotózik megállás nélkül. Úgy látszik a Discovery Channel-nak dolgozik. Az őr figyelmezteti, hogy rendben van, de személyeket nem szabad fotózni.
Aztán a templom melletti múzeum egyik termében épp egy gyerekekből álló énekkar ad előadást.
Nagyon meleg van, sokat gyalogoltunk ideáig, messze vagyunk a hoteltól. Vissza már busszal megyünk, majd a vonatállomásnál leszállunk. A buszon van kalauz, tőle kell jegyet vásárolni. Mutatja, hogy mennyibe kerül a jegy, számoljuk az aprónkat, pont kevés. Az egyik utas, egy fiatal hölgy ki akarja pótolni a hiányzó részt, aztán még sincs szükség segítségére. Hát ilyenek. Leszállás után még elbeszélgetünk vele egy darabig. Nyelvprobléma nincs, sokan beszélnek angolul.
Este a hotelben jön a meglepetés. Szól Mariann, hogy holnap reggel hétkor találkozunk a hallban, nyolckor indul a vonat. Abban a tudatban voltam, hogy mindig este szállunk vonatra.
Július 15.
Korán kell kelni, hogy legyen idő reggelizni. Megint dilemmában vagyok, hogy mit egyek, akkora a választék és olyan guszta minden, hogy nehéz választani.
Gyalog megyünk az állomásra. Mindenki bőröndöt húz maga után, van aki kettőt. Aztán meggyűlik a bajuk a hosszú lépcsősorokon, vagy a sorbaállással a liftek előtt. A csoportban csak mi vagyunk hátizsákosok, és nekünk sokkal könnyebb dolgunk van a hátizsákkal, és szabad mindkét kezünk.
Nyolckor indul a vonat Novoszibirszkbe. Hosszú vonatozás elé nézünk, ez lesz utunk leghosszabb szakasza, 1519 km. 24 órát fogunk a vonaton tölteni. Elfoglaljunk a helyünket, ez egy ugyanolyan vonat mint amivel ide érkeztünk, annyiban különbözik, hogy itt bio-vécé van, nem zárják be állomásra érkezés előtt, mindig lehet használni.
Robogunk a tajga erdős tájain, folyókon, falvakon keresztül. Meresztgetem a szemem, hátha megpillantok valahol a fák között valamilyen vadállatot, de semmi mozgást nem látok. Igaz, az állatok nem jönnek közel a hangos vonat mellé, beljebb vannak húzódva a fák közé.
Beszélgetünk útitársainkkal, Laci titokban dohányzik a vécében. Csak észre ne vegye a szigorú pravodnyica! Néha elnyom az álmosság, de sajnálok aludni, nézném a tájat. Errefelé nem látok termőföldeket, legelőket, a tápanyagban szegény föld nem termékeny, így alkalmatlan a mezőgazdasági művelésre.
Ha megáll a vonat 15-20 percre, kihasználjuk az alkalmat, leszállunk kicsit levegőzni. A pravodnyica mindig szól, hogy mikor kell felszállni. Kár, hogy nem lehet kinyitni a vonaton az ablakokat.
Délután a pravodnyicák ajándéktárgyakat hoznak, megvásárlásra kínálják. A vasúttársaság logójával ellátott bicska, bögre, kulcstartó és még pár apróság. Megnézzük őket, de nem veszünk semmit.
Egész gyorsan telik az idő, besötétedik, eltűnik a tajga. Nem értem, mások, hogy tudnak aludni. Nekem sehogy sem sikerül. Épp csak elszenderedek. Éjfél előtt megáll a vonat háromnegyed órára. A többiek alszanak, én leszállok. Végignézem a mozdonycserét. Közben látom Laci is leszáll, pánikban keres, hogy hová tűntem. Felébredt és nem talált. Sajnálom, hogy megijesztettem.
Megpróbálok én is aludni, nem sok sikerrel. Megint nem vagyok tisztában az idővel. Ma újabb időzónát ugrunk, a Moszkvai időhöz képest már a negyediket. A folyosón lévő óra összezavar, a másik kocsiban levő megint mást mutat, a telefonom pedig térerő hiánya miatt nem mindig áll át azonnal. Mindig időben szólnak érkezés előtt, hogy készülődjünk. Ilyenkor le kell húzni az ágyneműt és át kell adni a pravodnyicának.
Közben átvonatozunk az Ob folyó felett.
Június 16.
Novoszibirszk
Novoszibirszk Szibéria legnagyobb városa, a Transzszibériai vasútvonal 3335 km-énél az Ob folyó partján.
Helyi idő szerint kilenc órakor érkezünk. A pályaudvaron vár egy busz. Mariann mondja, hogy most egyből a hotelbe megyünk, korai "becsekkolást" kértek, elfoglalhatjuk a szobákat. Ez jó hír, megyünk velük.
Meg is reggelizünk a hotelben, pedig csak holnap reggel jár majd nekünk reggeli. De nem nézi ezt itt senki. Van főtt kolbász és mustár is, kipróbálom milyen az igazi erős orosz mustár. Nem is gondoltam végig a dolgot, jól megmártottam a virslit. Egy pillanat múlva megszólalni és levegőt venni se tudtam. Laci csak néz, kérdezi mi baj van? Mintha kést forgattak volna meg az orromban és agyamban, annyira szúrt, csípett, égetett. A könnyem is kijött. Szeretem az erőset, de ez már nekem túlzás. Laci is bele kóstol, nagyon óvatos, egy morzsányit vesz belőle. Alig bírja lenyelni. Azért nem adom fel, még egy csipetnyivel megpróbálkozom, de aztán elég is belőle. Az aszalt szilvás palacsinta nagyon finom.
Reggeli után muszáj kicsit pihenni, nagyon sok volt a vonatozás, hosszú volt az éjszaka és kevés az alvás. A szobából egy kicsit látjuk az Ob folyót is.
A csoport már elment buszos városnézésre. Csak csodálkozom, hogy milyen jól bírják az iramot. Egész éjszaka a vonaton rázkódunk, aztán ők még folytatják egész nap a buszon. És már egy hete csinálják!
Mi gyalog megyünk a fákkal szegélyezett Lenin utcán a Lenin térre. Útközben beülünk egy étterembe egy finom levesre. Hatalmas Lenin szobor áll a tér bejáratánál, mögötte az Operaház épülete.
Érdekes, Sztálin, Marx vagy más kommunista vezérek szobrait sehol se láttunk, de Lenin szobor volt minden városban, talán csak Kazánban nem. Hogy van ez?
Ahogy Iránban, Oroszországban is többször megesett, hogy szóbeli útbaigazítás helyett valaki elkísért a keresett helyre.
A városnézés hatalmas esővel ér véget. Pillanatok alatt olyan mennyiségű eső esik, hogy megtelnek a csatornák, kisebb folyó keletkezik az utcán. Hömpölyög a bokáig érő víz, ki se lehet kerülni. Csurom vizesen érünk vissza a hotelbe. Még szerencse, hogy van törölközőszárító, azon megszáradnak a ruháink reggelre.
Július 17.
Novoszibirszk
A tegnapi esőnek nyoma sincs, süt a nap, minden száraz, kivétel a cipőm. Az nem bírt megszáradni. Nem baj, van másik.
Reggeli után a hotel halljában Mariann összehívja a társaságot egy kis pezsgőzésre, közös koccintásra. A helyi idegenvezető kioszt egy névre szóló oklevelet mindenkinek, ami szerint átléptük Európa és Ázsia határát.
Egy városi buszra szállunk és elbuszozunk a piacra. Nem ilyen piacra gondoltam, itt semmi érdekes nincs. Pont úgy néz ki mint nálunk a kínai piac. Nincs mit nézelődni, átmegyünk az élelmiszer részlegre. Az már érdekesebb. Minden árus egyenruhában van. A húsosok bordóban arany díszítéssel, a zöldségesek sárgában, a halasok kékben. Bőséges áruválaszték van, szép friss minden. Van itt egy kis étkezde, nem tudunk ellenállni a pelmeninek.
Nézegetjük a térképet, hogy hová menjünk. A végállomásnál mutat egy parkot, elmetrózunk oda. 22 rubelért automatából kell bilétát vásárolni amivel a biztonsági kapun át be tudunk menni a peronra, ahogy régen nálunk az egy forintossal. Ugyanolyan a szerelvény mint ami nálunk jár.
A téren és a környékén semmi szép nincs, csak egy szokásos, jellegtelen külvárosi betonrengeteg. Semmi park, csak egy kopár terület néhány paddal. Még árnyék sincs. És errefelé már nincs olyan tisztaság, mint amit eddig tapasztaltunk. Nem is időzünk, tovább metrózunk. A térkép szerint felmegy a metró a felszínre és egy hídon áthalad az Ob folyó felett. Elmegyünk arra. A folyóból nem sokat látunk, olyan gyorsan robog a metró és olyan sűrű a híd vasszerkezete, hogy szinte semmit nem látunk. Ki se megyünk a felszínre, átszállunk és elmetrózunk a Lenin térre.
Jó választás volt, nagyon finom volt a pizza. Viszont elkezdett esni, igyekeznünk kell ha nem akarunk megint szétázni. Két utcasarokkal arrébb jutunk és már erősen esik. Reménykedünk hogy csak egy gyors futózápor, addig beülünk egy kávézóba, megvárjuk míg eláll. Szerencsére, tovább megy a felhő, megússzuk majdnem szárazon. Visszamegyünk a hotelbe a hátizsákjainkért, aztán egy városi busszal az állomásra. Nincs messze, három megálló.
Már rutinosak vagyunk az elhelyezkedésben, felváltva átöltözünk, felhúzzuk az ágyneműt, a csomagok meg mennek az ülés alá. Ez a negyedik éjszakánk a vonaton. De előbb látunk egy naplementét a tajgán. És egy pillanatra az Ob folyót.
Ez az éjszaka se telt sok alvással. Valahogy nekem nem megy a vonaton alvás.
Július 18.
Krasznojarszk
Krasznojarszk Szibéria harmadik legnagyobb városa a Transzszibériai vasútvonal 4098. kilométerénél a Jenyiszej folyó partján. Hivatalosan Szibéria fővárosának nevezik. A 19. században a szibériai kozákság központja volt.
A városhoz közeledve az erdei tisztásokon szép kis településeket látunk faházakkal, veteményes kertekkel. Legelő teheneket, vagy más háziállatokat nemigen látunk.
6:40-kor érkezünk. Eddig minden vonat menetrend szerinti időben, nagyon pontosan indult és érkezett. Most is, mint minden alkalommal, egy busz várja a csoportot a pályaudvar parkolójában. Ma nincs hotel, este jövünk vissza a pályaudvarra, utazunk tovább Irkutszkba az éjszakai vonattal. Mi az állomás megőrzőjében hagyjuk a zsákokat és indulunk utunkra.
A város fő látnivalója a Karaulnaya-hegy tetején lévő orosz ortodox Paraskeva Pyatnitsa kápolna ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a városra, oda akarunk menni.
Egy kávézóban a reggeli péksüti és kávé elfogyasztása mellett megtudakoljuk hogyan lehet feljutni a kápolnához. Ez a kápolna van nyomtatva a 10 rubeles bankjegyre is, azt mutatjuk a hölgynek, hogy oda szeretnénk eljutni. Közben kérdezték honnan jöttünk, és örömmel mondták, hogy ők most terveznek Budapestre utazni.
Nagyon egyszerű. Fel kell szállni a 32-es buszra és az felvisz a hegyre. A megállóban várva elcsodálkozom, hogy milyen rengeteg busz és troli közlekedik erre. Egyik éri a másikat, egymás után jönnek minden irányból. Nagyon sok járat van, mind más útvonalon jár.
Sokat buszozunk, kanyargunk hegyre fel a szűk utcákon. Kis faházak sorakoznak, mintha egy kis faluba érkeztünk volna. Itt is a kalauztól kell jegyet vásárolni, 26 rubel egy jegy. Mutatjuk neki úti célunkat a 10 rubelesen. Kicsit nehezen érti óhajunkat, hogy ott szóljon majd. Mire végül más utasok segítségével megérti, már késő, vissza kell gyalogolnunk egy megállót.
Azt mondják Krasznojarszkban az átlagos júliusi középhőmérséklet 18,5 °C. Most sokkal több van, tűz a nap nagyon. Egy helyi hölgy kíséretében, a kihalt utcákat elhagyva egy nagy füves mezőre érünk. Azon kell átvágnunk, úgy látszik hátulról közelítjük meg a kápolnát. Útközben magasra nőtt cannabis bokrokat látunk.
A kozákok érkezése előtt a kápolna helyén a tatárok pogány temploma állt. A kozákok a hegy tetejére egy őrtornyot építettek, hogy értesíteni tudják a lakosságot az ellenséges támadásokról. Eredetileg fából épült a kápolna, de egy idő után nagyon romlani kezdett az állapota, ekkor építették át kőből.
Érthető, hogy egykoron ide épült az őrtorony, nagyszerűen rálátni innen a városra, belátható az egész környék.
Üldögélünk az árnyékban, egyszer csak közeledik a csoportunk. Csodálkoznak, hogy kerültünk ide. Mi is busszal jöttünk, csak mi a helyi járattal. Kapóra jött az alkalom, visszafelé nem kell a városi buszra várni, visszamegyünk velük a központig.
A Színház Térnél kiszállunk, a csoport megy tovább. Egy erőműhöz mennek, ami érdekes lehet, csak a több órás buszozást és a hangzavart nem akarjuk elviselni.
A város látnivalóihoz tartoznak a hatalmas számú szökőkutak. Több mint 100 szökőkút található a városban.
A térről látjuk a Jenyiszej folyót és a Közösségi Hidat. Lesétálunk a folyóhoz. Egy lovast is megpillantunk a hídon. A folyóban is nagy szökőkutak vannak. Széles sétány vezet végig a parton.
Elsétálunk a város történelmi központjában található Central Parkig. Nagyon szépen rendben tartott park, mindenhol a már megszokott tisztaság. A folyó holtágában több kiskacsa csapat úszkál anyjuk után, és még egy nutriát is látunk falatozni a vízben.
A hatalmas területen lévő rekreációs és kulturális park az árnyas fák között a látnivalók mellett kellemes sétálóhely. Több helyen halat és húsokat grilleznek, nagyon jó illat van. A park területén van vidámpark, egy kisvasút ami körbe visz a parkon, kisállatkert, gyerekeknek játszóvár, arcfestés, lovaglás, és egy vörös vari akivel lefotóztathatjuk magunkat. Persze pénzért. Sajnálom, hogy megint szorít az idő, nem tudunk több időt itt eltölteni, nem tudjuk végigjárni a parkot, épp csak átsétálunk rajta a folyóparttól a Forradalom térre. Innen már nincs messze a vonatállomás.
Hat órakor indul a vonat és még be kell vásárolni az útra. Visszafelé bemegyünk a kávézóba ahol reggel voltunk. Nagyon finom túrós buktát ettem ott, az útra is viszek belőle. És iszunk egy nagyon finom jéghideg limonádét. Jól esik a nagy melegben. Szemben van egy szupermarket, ott mindent meg tudunk vásárolni ami az útra kell. A vonaton fogunk majd vacsorázni szendvicset. Nagyon finom kenyeret vettünk a szupermarketben.
Elérkeztünk utazásunk utolsó vonaton töltött éjszakájához. Ez alkalommal, bónuszként egy vadonatúj vonatra szállunk, nagyon kényelmesek az ülések, komfortosabb érzés. Igaz, ez sem tágasabb mint a többi. Irkutszk a következő állomás.
Ma éjszaka át fogunk vonatozni a múlt heti árvíz sújtotta településeken. Hajnali kettőkor fogunk megérkezni Taisetbe és háromnegyed hétkor Tulunba. Ott volt a legsúlyosabb pusztítás, az egész város víz alá került.
Most a Jenyiszej felett robog a vonat. Errefelé már nem olyan sík a táj, hegyesebb, dombosabb.
Nagyon jó ez a vonat, gyorsan robogunk de nem zakatol olyan hangosan mint az eddigiek, és nem is ráz annyira. Vagy errefelé jobbak a sínek? Vagy az számít, hogy nem a vonat hátuljában vagyunk hanem a második kocsiban? Nagyon hosszú a vonat, van vagy harminc vagon. Kár, hogy nem lehet kinyitni az ablakot, nagyon jó fotót lehetne készíteni a kanyarban. Így csak ilyen béna fotó sikerül, de azért kicsit látszik, hogy milyen hosszú a szerelvény.
És újra egy naplemente.
Július 19.
Irkutszk
Az utolsó vonaton töltött éjszakán végre egész jól aludtam. Látni szerettem volna Tulunnál a tájat, de sajna lekéstem róla. Az újabb időzóna miatt egy órával elnéztem az időt, későn keltem fel. Most Moszkvához képest már öt órával előrébb vagyunk. Sok helyen látunk nagyobb tavakat vagy talajvizeket, nem tudom. Vagy mindkettő. Vagy az árvíz maradványai?
Putyin elnök a büfékocsiban.
Ez is egy hosszú vonatozás volt, közel 1100 km, 20 óra. Délután 2-kor érkezünk Irkutszkba ami a Transzszibériai vasút 5185-ös kilométerénél van, az Irkut és az Angara folyó találkozásánál.
Megyünk a buszhoz, a parkolóban vár ránk. Lisztvjankában van a hotel, oda fog elvinni, innen 60 km.
A busz megáll Irkutszk 130-as körzetében. A sétálóutca bejáratánál áll Babr, Irkutszk jelképe, egy szibériai tigris, szájában egy (talán) rókával. Ő látható a város címerén is.
Az utcában régi faházak állnak éttermekkel, kávézókkal és egy modern bevásárlóközponttal. Az egyik étterem ablakában magyar szavakat olvasunk. Nem sok időnk van, fél óra múlva vissza kell érni a buszhoz.
A csoportos "utazás" szó helyett valami teljesen más szót kellene használni. Vagy, mivel az élmény semmilyen formában nem hasonlít a mi saját, a helyszínen spontán alakuló útjainkra, arra kéne valami más szót használni? Ők utaznak és mi csavargunk?
Útban Lisztvjanka felé kb. másfél óra múlva érkezünk a Taltsy Építészeti és Néprajzi Múzeumba. A szabadtéri múzeum az Angara, a Bajkál-tóból az egyetlen kifele áramló folyó partján található. A múzeum a 17.-20. század történelmi, építészeti és néprajzi emlékműveinek egyedülálló gyűjteménye. 1966 óta a Bajkál régió népeinek kultúráját mutatja be. Négy történelmi és kulturális övezet van benne. Orosz, bujráti, evenk és tofalar.
Végre csönd van, nyugalom, tágas hely, benne vagyunk a természetben.
Vannak itt templomok, hivatali épületek, paloták, polgári lakóházak - minden fából. Csak a börtön van kőből. Szerintem most is ilyennek kellene lenni a börtönöknek. Talán lenne kis visszatartó ereje.
Tisztán látszik, némelyik épületet itt építették, másokat ide hoztak.
És itt van egy földház. Kívülről és belülről. Nagyszerű!
És egy gyönyörű jurta a végére.
Nagyon érdekes ez a hely és akkora terület, hogy több nap kellene hozzá, hogy bejárja az ember. Még a felét se tudtuk megnézni és már hat óra, záróra van. Sajnálom, hogy ilyen kevés időt töltöttünk itt. Még lesétálunk az Angara partjára, az az inkább le futunk, mert sietni kell, mindjárt indul a busz. Hiába, néha muszáj a csoporthoz alkalmazkodnunk.
Fél nyolc felé megérkezünk a Bajkál- tó partjára, Lisztvjankába. A hotel közvetlen a tóparton van. Sajnos nem tóra néző szobát kapunk. Az ellenkező irányba, erdős domboldalra nyílik az ablak. Az se rossz. Viszont az étterem teraszáról szép kilátás nyílik a tóra.
Lepakolunk aztán útra kelünk, halat szeretnénk vacsorázni. Van étterem a hotelben, de jobb lenne egy kis tóparti étterem. A hotellel szemben van egy, bemegyünk oda. Meglepődve tapasztalom, hogy nincs hal. Azt hittem, itt a tónál mindenhol a bajkáli omult fogják árulni. Sétálunk tovább, kb. egy kilométerre vannak még éttermek. Nincs járda, az úttest szélén kell gyalogolni. Aztán mikor lesz járda olyan keskeny, hogy nem lehet egymás mellett elférni ha jönnek szembe. Vagy le lehet menni közvetlen a víz mellé a kavicsos partra.
Úgy tűnik nem fogunk halat enni. Ahol találtunk grillezett halat ott olyan drágán adják, hogy annyiért inkább nem kell. Végül a hotellel szemben, egy másik étteremben ahová az előbb nem mentünk be, találunk halat. Közvetlen a vízparton, a víz fölött van a terasz, de nem lehet használni, mert akkora szél támadt, hogy a hatalmas hullámok becsapnak az asztalokhoz és már minden csupa víz. Azt mondják vihar esetén öt méter magas hullámok tornyosulnak. Csak a belső helységben tudunk leülni. Itt sem olcsó a hal, viszont nagyon finom. Mire megvacsorázunk teljesen besötétedik és egyre nagyobb a szél. Nincs közvilágítás, csak néhol egy-egy kis lámpa világít ki az útra. Nincs hová menni, visszamegyünk a hotelbe. Üldögélünk még egy kicsit a tetőteraszon, de elkezd szakadni az eső, inkább megpróbálunk aludni.
Nagyon fülledt meleg van a szobában, nem működik a légkondi. Az ablakot meg nem lehet kinyitni az őrült zaj miatt - a földszinten valami rendezvény van, éjfélig bömböl a disco. Utána egy parkoló autó nyitott ajtójából folytatódik reggelig. Laci lemegy a recepcióra szólni, hogy 30 fok van a szobában, nem lehet aludni. Zavarban van a recepciós kislány, azt mondja nem tud másik szobát adni, telt ház van, a légkondi meg egyikben sem működik. Hoz egy ventilátort. Valamit segít, de annyira zúg, hogy azért nem lehet aludni. Hosszú így az éjszaka.
Július 20.
Bajkál-tó, Lisztvjanka
A Bajkál-tó a világ legmélyebb (1600 méter), egyik legöregebb és Ázsia legnagyobb édesvizű tava. Az oroszok tengerként, a burjátok és mongolok Dalaj-Nor, Szent Tenger néven emlegetik. A Föld édesvízkészletének egyötödét teszi ki. A vize rendkívül jó minőségű, iható, jellegzetessége, hogy kb. 40 m-ig átlátszó. Többen isznak is belőle. Én, itt a város közepén, inkább kihagyom. A tavat hegyek veszik körbe, a tóban 27 sziget található. Több mint 300 folyó táplálja, és egyetlen lefolyása az Angara. Élővilága is nagyon gazdag, mindenhol megtalálható a nerpa, a bajkáli fóka. Sajnos, mi egyet sem láttunk.
Lisztvjanka a tópart turisztikai központja. Számtalan programlehetőség közül lehet választani. Rövid hajókirándulások indulnak, lehet búvárkodni, túrázni a hegyekben, lovagolni, múzeumot látogatni.
Érdekes, reggelinél a csoportból senki nem panaszkodik, pedig pocsék éjszakája volt mindenkinek, ők se tudtak aludni. Reggeli után kényelmesen elsétálunk a közelben lévő helyi piacra. Kicsi piac, sok turistáknak szánt szuvenírrel. Vásárolhatunk itt szibériai drágakövekből készült ékszereket, különböző tárgyakat. Gyönyörű a lila színű, gyöngyházfényű charoite. És drága is.
Itt van egy csomó hal, füstölt omul, az a helyi fajta. Nem veszünk, bár utólag sajnáltam, ki kellett volna próbálni milyen.
Töméntelen mennyiségű matrjoska baba sorakozik a polcokon. Számtalan méretben és mintázattal megtalálható. Némelyek elég borsos áron, azt mondják egyedi, kézzel festett babák. Nem csak női alakzatot ábrázoló baba van, hanem van itt Putyint, Sztálint, Lenint ábrázoló is. Némelyik elég viccesen mutat.
Árulnak jakszőrből készült zoknit, Laci vesz néhányat, majd szétosztja a haverok között.
Piacozás után tovább sétálunk a falu főutcáján. Minden háznál halat füstölnek. Elhanyagolt az utca, mint ahogy az egész környék. Ahhoz képest, hogy turisztikai központ a falu, nincs rendben tartva, nyoma sincs az utunk során eddig tapasztalt rendnek, tisztaságnak. Ez már tényleg olyan "ázsiás". Vagy inkább a "kommunizmusból" hátramaradt nemtörődömség?
Lemennénk a beach-re, de az se az igazi. Nincs is igazi beach, csak épp letelepednek az emberek a keskeny, kavicsos, köves partra ahol egy helyet találnak.
Kellene egy szép parti sétányt építeni ide fákkal, virágokkal, padokkal - de nemigen volna hely rá. Ehelyett ilyen látványokban van részünk.
Azt hittem ez a tópart lesz utunk fénypontja, kicsit csalódott vagyok.
Ebéd a szemközti parti étterem teraszán, a céklából készült borscs levest eszünk. Nagyon finom volt.
A főút mellet van egy nagy sátor, óránként egy fóka show-t mutatnak be. Épp most fog kezdődni egy előadás, megvesszük a belépőt. Két fóka adja elő a műsort, nagyon jó kedvre derítik az embert. Csuda ügyes, okos állatok. Sajnos, fotózni nem szabad. A sátor bejáratánál a plakát elég élethű, azt lefotózom.
Aztán a parton egy vadászgörénnyel is találkozunk. A hotel mellett lévő mini zoo-hoz tartozik.
Látok néhány embert fürdeni a tóban. Mi még otthon megfogadtuk, hogy mindenképpen meg fogunk fürdeni a Bajkál-tóban. Nem mindennapos dolog ide eljutni, muszáj megfürdeni benne. Fürdőruhát hoztunk, egy probléma van, a víz hőmérséklete 12°C. Nem baj, én megpróbálom. Lemegyünk a beach-re. Útközben találkozunk két csoporttársunkkal, egyikőjüknek csupa víz a haja. Ő már megfürdött. Bátor! Laci már nem olyan bátor, még a fürdőnadrágot se vette fel, és csak egy kézmosásig jut. Én térdig bemerészkedek, de tovább nem megy. Iszonyú hideg, fáj ahogy szúr a jéghideg víz. Inkább csak üldögélünk a köveken.
Vacsorára megint halat szeretnék. Nagyon finom volt a tegnapi. Itthon nincsenek ilyen jó grillezett halak, most kell belőle enni. Ugyanabba az étterembe megyünk mint tegnap. Most jó idő van, lehet a teraszon vacsorázni. Csatlakozik hozzánk két csoporttársunk. Ők is halat esznek és ők se voltak ma a csoporttal. Képekkel bizonyítják, hogy fürödtek a tóban. Gratulálunk nekik. (Laci így se hisz nekik, szerinte photoshop-ozták a képeket.)
Vacsora után még üldögélünk a hotel teraszán a naplementében.
Laci nagyon bánja, hogy ez a Lisztvjanka ilyen csalódást okoz. Attól fél, hogy lévén ez az üdülőfalu szibériai utunk utolsó állomása, ez fog rögződni emlékezetünkben.
És igaza van. Az utunk során eddig látott példás rend, tisztaság és szervezettséggel ellentétben itt egy darab haldokló szovjet kommunizmussal találkoztunk. A település egyetlen előnye, hogy ez a partszakasz esik legközelebb Irkutszkhoz, minden más szempontból előnytelen már az elhelyezkedése is. Egy méter széles köves, kavicsos beach-et követ egy keskeny, sok helyen beszakadt országút, ez a tópart. Az út másik oldalán rossz állapotú, elhanyagolt épületek vannak, minden gazos, rozsdás, ócska. Mögöttük meredek domb emelkedik, nincs hova terjeszkedni. Nincs járda se, eső után anyukák hatalmas tócsákat kerülgettek babakocsijukkal az országúton. Nincs park, nincs egy pad leülni, de még egy darab árnyék sincs. Sehol. Van helyette óriási forgalmi zaj, eszetlen disco minden irányból, tömeg, tolongás és még drágaság is. A szovjet időkben terveztek ebből a faluból valami turistaközpontot kiépíteni, de idővel lettetek róla. Nagyon rossz ötlet volt. Egész biztosan vannak a 636 km hosszú tó partján sokkal alkalmasabb helyek a fejlesztésre.
Nem kellett volna ide jönni. Jobb lett volna az erdőben, Taltsy-ban maradni erre az utolsó két napra!
Július 21.
Elérkezett szibériai utunk utolsó napja, indulunk haza. Fél nyolckor van a találkozó a hallban, Irkutszkba buszozunk, a repülőtérre. De előtte még egy rövid városnézés lesz.
Nagyon ködös, párás az idő, nem is látjuk a messzi tájat. Csak egy nagy fehérséget látunk a tó felett.
Nincs forgalom, jó a haladás, egy óra múlva a városban vagyunk.
Kolcsák admirális emlékművénél állunk meg, majd átsétálunk a szomszédságában található Znamensky Kolostorhoz.
Innen pár perces sétával egy másik templomhoz megyünk, aztán a parkba ahol megtekintjük az Örök Láng Emlékművet aminek lángját a második világháborúban elesett irkutszki katonák emlékére gyújtották.
Innen tovább sétálunk az Angara partjára. Itt is köd van a folyó felett, homályosan látszik a táj.
Következő a Bogoyavlensky (Vízkereszt) Katedrális ami a város egyik legrégebbi építészeti együttese. Nagyon szép látvány távolból ahogyan halványan kirajzolódik a ködben.
Aztán még egy pillantást vetünk a Római Katolikus templomra és indulunk tovább. Elhaladunk a város egyik jellegzetes pontja, a Moszkvai Kapu előtt, ahol a dekabristák és a száműzöttek érkeztek a városba. Sajnos nem állunk meg, a buszból pedig nem tudom lefotózni. Ez a csoportos utazás egyik átka. Nem azt nézi meg az ember amit szeretne, hanem amit mutatnak.
Pár perces buszozás után ismét megállunk, néhányan elmennek valami szobrot nézni. Én már nem megyek velük, elég volt a szobrokból és a templomokból. A buszban várjuk meg míg visszajönnek aztán megyünk a repülőtérre. Egy órakor fog indulni a gépünk.
Na, még ilyet sem láttam! Ez a hotel Seremetyevo tranzit zónájában van. Leginkább egy nagy elöltöltős mosógépre hasonlít. 500 rubelért bele lehet mászni és aludni néhány órát, gondolom.
Nagyon hosszú és fárasztó út van mögöttünk. Közel 5200 km-t tettünk meg vonattal Moszkvától Irkutszkig. De az utolsó nap volt a leghosszabb. Egy öt órás repülés, három órás átszállás és még 2,5 órás repülés után érkeztünk meg Budapestre. És közben visszakaptuk a hat órát, amit keletre haladva elvesztettünk.
Sajnálom, hogy ilyen rövid idő állt rendelkezésre és nem jutott egy-egy városra legalább néhány nap, hogy többet láthassunk belőle. Örök élmény marad a Transzszibériai utazás.
Még egy fontos észrevétel. Mi bizakodva indultunk erre az útra. Az orosz emberek viselkedéséről utóbbi években kialakult véleményünket reméltük majd igazolva látni. És ők felülmúlták minden elvárásunkat - legnagyobb tiszteletünk és elismerésünk az övék. Bármikor, bárkihez fordultunk bajainkkal, nem elhárítottak vagy elirányítottak, hanem problémánkat magukévá téve a legnagyobb igyekezettel a dolog közepébe vágtak, és mindig találtak megoldást. Így lehet haladni, építeni. És ezt nem látom itthon. Hiába a növekvő GDP, hiába bármilyen hízelgő statisztika, amíg ez az őszinte, tiszta igyekezet hiányzik...
Budapest,
2019. 09. 07.
