Sasfészek helyett Dachstein
Július 29.
Hegyeshalomnál, minden ellenőrzés nélkül lépjük át a határt.
Kisebb pihenőket, Lacinak cigi és kávé szüneteket tartva érünk kora délután Felső-Ausztria Braunau am Inn városába. A város az Inn folyó partján fekszik, a túlsó part már Németország. Ebben a városban született Adolf Hitler.
Egy helyi srác útbaigazítását követve átsétálunk a város főterén a középkori Salzburgi kapu alatt és ott találjuk Hitler szülőházát. Semmi felirat, semmi jel nem utal az épület különösségére, vagy hajdani lakójára. A járdán, a ház előtt, egy mauthauseni koncentrációs táborból származó kőre vésett emléktábla áll.
Laci becsöngetett, de nem jött ki senki. Talán, nem is működött a csengő.
Meglátunk egy cukrászdát, jól esik egy finom süti a hűs patakparton. Aztán visszasétálunk a főtérre a kocsihoz, még szállást kell találnunk.
A tértől nem messze, egy kis virágos parkban meglátunk egy hotel feliratot. Van szabad szobájuk, itt maradunk egy éjszakára. Visszamegyünk a főtérre vacsorázni, aztán kicsit körbesétálni a környéket. Csendes kis város a szép pasztell színű épületeivel, néhány a középkorig nyúlik vissza.
Az utcán nem viselnek maszkot az emberek, az üzletekben igen. A kerthelyiségek tele vannak vendégekkel.
Július 30.
Reggeli után Berchtesgadenbe indulunk. Tervünk, hogy a kocsit a parkolóban hagyva egy busszal, aztán egy lifttel felmegyünk a Sasfészekhez, Hitler egykori üdülőhelyéhez. Onnan festői látvány lesz lenézni a Königseere és a körülötte lévő hegyekre. Tiszta napos idő van, messzire el lehet majd látni a hegytetőről. Aztán meg elmegyünk egy hajókirándulásra is vízesést nézni.
A német határhoz közelítve lemegyünk az autópályáról Berchtesgaden felé, hogy kis úton folytassuk utunkat. Az autópályáról lehajtva valami ellenőrzés van, intenek, álljunk félre. Egy tucatnyi "kontroll" feliratos, sárga mellényes fontoskodik. Egyikük kéri a kocsi papírjait és az autópálya matricát ami a szélvédő belső oldalára van kitűzve a Volvo által odaépített csipesszel. Az ember közli, hogy megbüntet 120 Euróra mert nincs felragasztva a szélvédőre a kifizetett matrica. Szólni se tudunk, már el is viharzik kezében a matricával és a kocsi papírjaival. Nem lehet mit tenni, ha vissza akarjuk kapni a papírokat, fizetni kell. Nem csak mi jártunk így, sorban állás van a kasszánál. Helyieket nem, de minden külföldi rendszámú autót megállítottak, és mindenkit megbüntettek. Nagyon inkorrektnek találom, direkt itt a turista lejáróban a turistákra utaztak. Egy külföldi honnan tudja, hogy nem elég kitűzni a szélvédőre, fel is kell ragasztani a matricát? Igaz, apró betűkkel rá van írva a matrica hátuljára, de ha nem tudunk németül?... Bosszankodva indulunk tovább. Laci mérges, azt mondja az ő hibája, kár volt megállni, és főleg a papírokat átadni, hiszen ezek nem rendőrök voltak, inkább valami privát cég ellenőrei. Próbáljuk elfelejteni az egészet, de nehezen tudunk rajta túllépni.
Talán kicsit kárpótol, hogy csodaszép úton haladunk, a távolban előbukkannak a magas hegycsúcsok, takaros, virágokkal díszített házak az út mentén.
A Königseehez érkezünk. Nagyon sokan vannak, tele van a parkoló, alig találunk helyet. Van egy turistairoda, bemegyünk érdeklődni, hogyan juthatunk fel a Sasfészekhez. Akkor jön a meglepetés, nem lehet felmenni, zárva van a járvány miatt.
Nagyon el vagyunk keseredve, ezért jöttünk ide Pestről. Nem marad más, mint távcsővel megnézni. Szebb látvány lett volna onnan lenézni, mint innen oda fel. Még lefotózni sem tudom, nem látszik a fotón a ház, csak a hegycsúcs.
Aztán jön a következő meglepetés, a hajóra csak minimum két órányi sorban állás után lehet feljutni. Induláskor azt hittük az egész parkban alig lesz pár ember, most meg itt állunk a tömegben tanácstalanul. Úgy látszik, a bezárt Sasfészek miatt mindenki a kikötőbe jött. Nagyon nagy a hőség, árnyék sehol, nem vállaljuk a két óra sorban állást, lemondunk a hajózásról. Megcsodáljuk a tó gyönyörű tiszta vízét és megnézzük az árusok csodaszép portékáit.
Van itt egy másik felvonó ami felvisz a szemközti hegyre, akkor menjünk fel oda. Ott nincsenek sokan, nem kell sorba állni, mert olyan drága, hogy biztos annyiért nem akar felmenni senki. Erről is lemondunk. A büntetéssel kezdődően ma nem sikerült semmi amit szerettünk volna, ez egy ilyen szerencsétlen nap. Elindulunk vissza Ausztriába, Gröbmingbe megyünk, ott van egy iroda ahol van szombatra egy rafting foglalásunk. Csak reménykedem, hogy ma már nem ér több szerencsétlenség.
Le vagyok nyűgözve a táj szépségétől. Minden pillanatban nyomom a fényképezőgép gombját és irigylem azt aki itt lakik a hegyek között.
Kora délután érkezünk Gröbmingbe. Olyan szállást szeretnénk találni ahonnan hegyre néző kilátás van, így felfelé indulunk a városka utcáin. Egy gasthaus-ban találunk erkélyes, hegyre néző szobát. Hangulatos a berendezés a régi bútorokkal, és a hölgy is nagyon kedves.
Vacsoráig nem is megyünk sehová, kellemes az erkélyen üldögélni. Előveszem a távcsövet, hátha látok valami érdekeset. Hamarosan meg is pillantok az erdő szélén egy békésen legelésző őzet.
Július 31.
Bőséges reggelit kapunk, ízlésesen megterítve.
Reggeli után kicsit üldögélünk a teraszon, nem sietünk sehová. Kellemes a friss levegő a tegnapi hőség után. Aztán beindul az udvaron egy fűnyíró, így már nem annyira kellemes, útnak indulunk. Van itt egy zipline pálya ami 2,5 km hosszú, a talajszint felett 161 méterrel, sebessége 65-115 km/h siklórepülés közben. Nagyszerű élmény lenne kipróbálni, oda megyünk.
A bejáratnál tele van a parkoló, nem jó hír. Aztán kiderül, hogy előre kell regisztrálni és olyan sokan vannak, hogy már csak két napra előre lenne hely. Úgy tűnik nem-igen sikerülnek az eltervezett programjaink.
Kicsit szomorúan indulunk tovább. Itt csak az iroda van ahol regisztrálni kellett a raftingra, Schladmingba kell menni, holnap onnan fog indulni a rafting túra. Így oda indulunk.
Jó lenne egy kempingben egy kis faházban megszállni. Bemegyünk a turista információs irodába, hátha tudnak ilyet. Sajnos a környéken minden kempingben teltház van, de Gleimingben a kemping hoteljében van szabad szoba. Nincs messze, 10 perc alatt oda autózunk. A hotelszoba drága, de van itt a környéken több panzió és az egyikben találunk szobát olcsóbban, 90 Euroért. Azt vesszük ki, az erdő szélén egy hegy lábánál. A szobából halljuk az Enns folyó zubogását. Azon fogunk holnap raftozni, oda még Pestről, telefonon foglaltunk helyet.
Korán van még, útnak indulunk megnézni a környéket. Meglátunk egy Dachstein táblát, már kanyarodunk is arra. Imádom a hegyi szerpentineket, nagyon élvezem ahogy egyre magasabbra kanyargunk. Ez a Dachstein egy 20x30 km-es, 3000 m magas sziklatömb.
Kocsival csak fizetős úton lehet felmenni a Dachstein gleccserhez vezető felvonó völgyállomásához. A panzióban kaptunk 2 Sommercard kártyát amivel a környéken sok helyre kedvezményesen lehet bemenni, vagy ingyenes a belépő, ez benne van a szoba árában. És ez a szerpentin is ingyenes ezzel a kártyával.
Szinte el vagyok szédülve mire felérünk. Csodás látvány tárul elénk.
A Dachstein gleccser csúcsa 2996 m magasságban van, ahová a 2000 méteren levő parkolóból egy kabinos felvonóval lehet feljutni. A fenti végállomása mellett egy üvegpadlójú kilátóterasz nyúlik ki a mélység fölé, de az igazán bátrak egy hídon átsétálhatnak a szemközti csúcsra is. Én nagyon szerettem volna felmenni, onnan igazán lélegzetelállító lehet a látvány. És már maga az emelkedés is, mert nincsenek tartóoszlopok, csak egy drótkötélen himbálózik a kabin. De, sajnos erről az élményről is le kellett mondani, ide is két, három nappal előre kell regisztrálni, hogy sorra kerüljünk.
Ez egy ilyen kirándulás, minden csak félig sikerül. Laci szerint nem baj, hogy nem tudtunk felmenni, innen nagyobb élmény látni Dachsteint, mint a Dachsteinről a völgyet. Azért én szívesen lenéztem volna onnan fentről! Főleg, hogy ingyen lett volna a felvonó a Sommercarddal!
Van itt egy mini állatkert is: nyuszik, szárnyasok, kecskék és tehenek legelésznek lent a völgyben is és az út mentén is.
A hegyről lefelé is nagyon élvezem az utat. Laci aggódik, hogy elfogynak az új fékek. Gyönyörű az erdő, olyan a talaj mint egy puha bársony szőnyeg.
Számtalan kalandlehetőség van itt a környéken. Látunk egy nyári szánkópályát. Biztos nagy élmény a hegyoldalban kacskaringósan lecsúszni a fák között. De tele van a parkoló, biztos ide is előre kell regisztrálni. Nem megyünk közelebb, csak távcsővel megnézzük a pályát.
Augusztus 01.
Eljött a várva várt nap, megyünk raftingozni. Schladmingban van a találkozó. 15 km-t jövünk majd le az Enns folyón.
A találkozóhelyen kapunk gumiruhát, cipőt, sisakot és mentőmellényt. Van egy öltöző ahol át tudunk öltözni és ott lehet hagyni a dolgainkat, be lesz zárva míg nem vagyunk ott. Kocsival visznek egy fenti partszakaszhoz ahol vízre fogjuk tenni a gumicsónakot. Egy magyar fiatalember a túravezetőnk. Azt mondja négy éve él Ausztriában, nagyon szeret itt lenni és szerencsés embernek tartja magát, hogy a hobbija a munkája. Nyáron rafting túrákat vezet, télen snowboardot oktat.
Mielőtt vízre tesszük a csónakot egy kis eligazítást tart. Megcsinálja az ülésrendet, elmondja hogyan kell evezni, melyik parancsra kinek mit kell csinálni, és mi a teendő ha valaki beesik a vízbe. Aztán vízre tesszük a csónakot. Nagyon hideg, 8 fok C.
A túravezető diktálja az ütemet mikor evezzünk, mikor ne. Mindenki kezdő és gyerekek is vannak a csónakban. Nem túl összehangolt az evezés, kicsit össze-vissza megy, sokszor a lapátok is összeakadnak. De ez senkit nem zavar, haladunk, mindenki mosolyog, élvezzük a dolgot. A víz nem túl vad, tényleg kezdőknek való, de azért jönnek nagyobb sodrások, megdobja, forgatja a csónakot a fehér víz.
Aztán, úgy félúton, megállunk, kirakjuk a csónakot a partra. Itt lehet ugrálni a vízbe. Egy kisebb szikláról kell beugrani, csak fel kell feküdni a vízre és a sodrás pár méterrel lejjebb visz ahol visszafelé folyik, ott lehet kiúszni a partra. Sajnálom, hogy nem tudok úszni, így nem mertem kipróbálni. Akik be mertek ugrani, mind nagyon élvezték.
Hamar eltelt az idő, sajnálom, hogy már megérkeztünk a csónakházhoz, nagy élmény volt, szívesen mentem volna még többet.
Nagyon meleg van, bántó a napsütés. Elmegyünk ebédelni aztán visszamegyünk a panzióba kicsit pihenni.
Imádjuk a hegyeket, a hegyi szerpentineket. A szomszéd kis település Pichl, itt is vezet egy út felfelé a hegyre, elindulunk azon. Csodaszép a kilátás. A környék tele van sípályával, tulajdonképpen egy síparadicsomban vagyunk. Télen is csodaszép lehet itt. És egy csomó biciklist is látunk. Felvisznek kocsival 4-5 biciklit, legurulnak, a haver meg lehozza a kocsit. Ezt láttuk Korzikán is. De van kiépített biciklipálya is, némelyik egy felvonó alatt. Csak csodálkozom milyen gyorsan száguldanak lefelé a hegyi utakon. Kell hozzá bátorság.
Csoda jó faházak vannak fent a hegyen. Milyen jó lehet itt lakni! Jó a levegő, festői a kilátás a hegyekre, és pont szemben a Dachstein. És csend van. Szerencsés aki itt élhet, minden reggel erre ébred.
Vacsorázni Radstadtba megyünk. A város főteréhez érkezünk, sétálunk a kis utcácskákban. Milyen nyugalom, csend van itt is! Nézegetjük a szép kirakatokat. Van sok teraszos étterem, lehet válogatni hol vacsorázzunk.
Az egyik kerthelyiségben megpillantjuk, ahogy két fiatalember sült bordát eszik. Már nem is gondolkodunk tovább, ilyet fogunk enni mi is. A szomszéd asztalnál egy óriási adagot esznek hárman. Megbeszéljük, hogy csak egy adagot kérünk, aztán ha nem elég majd kérünk még egyet. Akkora adagot hoztak, hogy ketten se bírtuk megenni, a maradék egyharmadát becsomagoltattuk és elvittük. Egyáltalán nem lepődött meg a pincér, úgy látszik itt így csinál mindenki. Isteni finom volt!
Augusztus 02.
Egész éjjel esett az eső, kellemesen lehűlt a levegő az elmúlt napok nagy hősége után. Örülök, hogy nem süt a nap. Teljesen más képet fognak mutatni a hegyek, mint napsütésben. És hazafelé is kellemesebb lesz az utazás mint a tűző napon.
Reggeli után egyből el is indulunk, akarjuk látni a felhőkből néha előbukkanó csúcsokat. Nagyon szép látvány ahogy jönnek-mennek a felhők a hegyek között. Nekem jobban tetszik így a táj mint napsütésben.
A birkák és a lovak is vidáman legelik a harmatos füvet. Jönnek a paplanernyősök. Szívesen kipróbálnám egyszer.
Véget ért a kirándulás, már hazafelé tartunk. Alagutak jönnek, áthaladunk egy közel 10 km-es alagúton is. Aztán lassan vége a hegyeknek, sík tájra érkezünk, aztán az unalmas autópályára.
Szentgotthárdnál lépünk be Magyarországra. Semmi ellenőrzés, csak átgurulunk a határon.
Ez csak egy ilyen rövid Covid-os kirándulás volt, már nagyon hiányzott.
Budapest, 2020. Augusztus
