Balti országok - Balti-tenger

Balti országok, Balti-tenger

Mentünk már sokszor nyugatra, délre, keletre, csak északra nem mentünk még. És nem ismerünk senkit, aki ott járt volna és mesélhetne a Balti országokról, a Balti-tengerről. A térképen egy fehér folt volt számunkra az egész környék.

Csak ki akartuk színezni a térképet. Mint gyerekek a kifestőkönyvet. Volt rá két hetünk.

Meg Laci nemrég elkezdte összeszámolni az országokat ahol már járt, eddig 61 országban. Most ezt a négyet is listájához akarta csatolni. Az én 17 országomhoz is jól jön ez a négy.



Szeptember 9.
Budapest - Krakkó

Szombat reggel indulunk. Előtte lefotóztam a kocsiban a kilométeróra állását, kíváncsi vagyok mennyi km-t teszünk meg majd a két hét alatt.

Szlovákián és Lengyelországon keresztül megyünk Litvánia, Vilnius felé.

Ruzomberok-ig ismerős az út, tavaly szeptemberben itt kanyarodtunk el keletre mikor a Magas-Tátrába mentünk, de most tovább megyünk északra. A mai cél az, hogy Krakkó környékéig jussunk el. Nincs határellenőrzés egyik határátkelőnél se, így várakozás nélkül átjutunk a határokon.

Estefelé érkezünk Krakkóba és elég volt mára az utazásból. Nem mentünk be az óvárosba, így aztán még egy órát bolyongtunk a külvárosban mire sikerült egy pocsék szobát találnunk a Varsó felé vezető úton. A pénzváltás is nehézkes volt és a vacsorával se volt szerencsénk. Sehol nem volt pénzváltó, és sehol nem volt étterem. Végül egy parkban megláttunk egy török kebabost, de nem lehetett bent megmaradni. Hatalmas TV bömbölt valami borzalmas zenét elviselhetetlen hangerővel a pici bódéban, egymás szavát sem hallottuk. Továbbmentünk, és egy sarki pizzázóban végre tudtunk enni. Ott meg egy rendőr balhézott velünk a parkolás miatt. Csupa pocsék élménnyel találkozunk ebben a Krakkóban...


Szeptember 10.
Krakkó - Bialystok

Reggel egy nagyon rövid városnézésre indulunk, mert nem szabad kihagyni, ugye? A képeslapokról unalomig ismert látvány: a téren öreg templomok meg szelfiző turista csoportok, főleg Ázsiából. Már megyünk is tovább, messze van még Litvánia.

Egész napos autózás után este Bialystokban szállunk meg. Ez már alig 40 km-re van a Fehérorosz határtól. Hotel keresés után kicsit sétálunk a városban. Teljesen más, mint Krakkó volt. Tiszta, rendezett terek, utcák, sok fiatal és minden kéz alatt van ami a magunkfajta csavargóknak a túléléshez kell.

Szeptember 11.
Bialystok-Vilnius

Reggel korán indulunk, szeretnénk mielőbb kijutni Lengyelországból. Nem túl élvezetes itt az autózás. Látnivaló nincs, lapos, unalmas a táj, sok útépítés, és lassú haladás. Laci ki is találja, hogy nem erre kéne majd jönni visszafelé, hanem komppal át a Balti-tengeren valahová Nyugat-Európába, az magában egy élmény lenne. Biztos van valami járat a Balti országokból Dánia vagy Németország felé. Olyan egy napos út kéne legyen, és aztán onnan visszamegyünk Pestre.

Kora délután érünk Suwalki-ba a Litván határhoz. Itt sincs határellenőrzés, folyamatos a haladás. És előre kell állítani az órát. Itt egy órával előbbre járnak, mint Európa többi országaiban.

Már teljesen más a táj, egyre sűrűbb erdőkön haladunk keresztül. Olyan zöld minden, mintha Tirolban lennénk, csak éppen sík a táj. Egy tó partján megállunk gyönyörködni a látványban. Itt vagyunk a Baltikumban.

Változó az időjárás, időnként elered az eső, aztán kisüt a nap. Pár óra autózás után megérkezünk Vilniusba, a fővárosba. Sok hőlégballont látunk a város felett. A Lonely Planetből ami mindig nagyon hasznos információkat ad utazásaink során, Laci kinézett egy hotelt az óvárosban, oda igyekszünk.
Az óvárosba érve nem egyszerű a közlekedés, szűk zegzugos utcák, sűrű forgalommal, de egész hamar megtaláljuk a hotelt. Van hely, így itt maradunk. Ez a hotel egy öreg  kolostor egyik épületéből lett átalakítva. Széles, boltíves folyosók és nagy udvar középen. A szoba nem nagy, de kényelmes.

Lepakolunk a szobába és már indulunk is egy kis városnézésre. És vacsora után is kell nézni, éhesek vagyunk már. Sok étterem van ebben az utcában, nagyon hangulatosak az esti kivilágításban.

A hotel szomszédságában van a Hajnal Kapuja, ami szintén gyönyörűen pompázik az esti fényben.

Szeptember 12.
Vilnius


Bőséges svédasztalos reggelit kapunk a hotelben. Nehéz választanom a sok finomság közül, így több mindenből eszek egy keveset. Reggeli után városnézésre indulunk.

Vilnius Litvánia fővárosa a Neris folyó partján. Az óvárosban számtalan katolikus és ortodox templom található és több mint ezer középkori épület. Macskaköves utcákon sétálunk, templomok és üzletek váltják egymást. Utcai árusok tarkítják a városképet, kézzel kötött gyapjú termékeiket árulják. Makulátlan tisztaság van mindenhol.

Sok borostyánt árusító üzletet látunk gyönyörű ékszerekkel, ajándéktárgyakkal. Ez a Baltikum nevezetessége.

A Katedrális téren áll a város alapító Gediminas szobra, és az egykor erődtoronyként szolgáló harangtorony, és amellett a Székesegyház. A térről látszik a Három Kereszt Hegye is, ami a tetején álló három óriás keresztről kapta a nevét.

Be lehet sétálni a Nemzeti Múzeum udvarára és a túloldalán, a kijáratnál előbukkan a Gediminas hegyen lévő vártorony, ami igazán nem is hegy, csak egy nagy domb. De annyira szabályos piramis formája van, mintha ember építette volna. Megkérdeztük a portán, de azt mondták ez egy természetes képződmény.

Cukrászdából sincs hiány itt az óváros szűk utcácskáin, válogathatunk a sütemények közül. Le is ülünk kicsit pihenni egy sütemény és kávé mellett. Aztán megint kellemes séta, nincs tömeg, nézegetjük a gyönyörű kirakatokat.

Hm! Kézitáska 2670 Eur-ért. Idáig egy 1500 Eurós hátizsák volt a rekord egy bécsi táskásnál. Úgy látszik vannak errefelé nagyon gazdag emberek is.

Elsétálunk a Szent Anna templomhoz, ami egy gyönyörű, gótikus építésű, római katolikus templom.

Közvetlen a Szent Anna templom mellett áll a Berdhardiner templom, előtte Adam Mickiewicz lengyel költő szobra, aki ezen a téren lakott. A templom nagyon szép belülről, minden fából készült. A freskókat éppen restaurálják. 

Még lesétálunk a folyópartra, aztán visszamegyünk a hotelbe kicsit pihenni, elfáradtunk az órák óta tartó városnézésben.

Délután, sajnos, elered az eső, de ez nem szegi kedvünket. Átautózunk a Mindaugas hídon megnézni a folyó túlpartján lévő városrészt is. Elég nagy a dugó, most van a délutáni csúcsforgalom. A külváros elég vegyes képet mutat. Szovjet időkben épült panelházak, némelyek igen rossz állapotban, régi faházak és a modern felhőkarcolók jól megférnek egymás közelében. 

Szeptember 13.

Vilnius-Klaipéda

Laci nem tud sokáig aludni, így szerintem túl korán indulunk. A hotelben érdeklődünk, hogy melyik úton tudnánk kijutni a városból Klaipéda felé, de a recepciós hölgy meg se próbálja elmagyarázni pedig van térképünk. Azt mondja nem lehet, olyan bonyolult. Kész labirintus a város rendszertelen, egyirányú, kanyargós utcákkal. Több embert megkérdezünk, de senki nem tudja elmondani, pedig tudja merre kell menni, csak leírhatatlan. Útjelző táblák nincsenek, így nem könnyű a dolgunk. Végül csak sikerül ráakadni a helyes útra, Kaunas felé, és onnan Klaipédába.

Klaipéda Litvánia legnagyobb kikötővárosa, Vilniustól 290 km-re a Kur-öböl partján. 1807-08-ban Poroszország fővárosa volt. Ott majd fogják tudni a komp menetrendet.

A nap kisüt, gyönyörű színek jönnek elő, bontogatja szárnyait az ősz, színesednek a levelek. Csodaszép kék az ég, igazi bárányfelhőkkel. Ilyen gyönyörű felhőket még sose láttunk. A Balti-tengerről jönnek.

Néha muszáj megállni egy kis pihenőre, Laci állandóan kávét szeretne, én meg mindig éhes vagyok. 

Ezen a vidéken könnyű dolgunk van kellemes helyet találni, sok pihenőhely van az út mentén.

Raseiniaiban egy tó melletti kis étkezdénél állunk meg. Az étlapból egy szót se értünk, de azért sikerül egy nagyon finom levest választani, ami még olcsó is volt.

Rengeteg, és sokféle gomba van a tó körül, a levegőben is gomba illat terjeng. Hát ezért látunk gyakran erdő mellett leparkolt kocsikat és embereket jönni-menni nagy kosarakkal!

Azt gondoltam, hogy mivel sík területen fogunk utazni, unalmas lesz az utazás. Mert a hegyi utakat szeretem leginkább. De kellemesen csalódtam, egyáltalán nem unalmas az út. Mindig változik a táj. Enyhén dombos, erdők, gyönyörű zöld rétek, megmunkált termőföldek váltakoznak. És sosem látott felhők mennek dolgukra. Egy élő mesekönyvben vagyok. Élvezem minden pillanatát. 

A Lonely Planetből nézünk ki egy címet. Egy kemping az úti cél Klaipédától 8 km-re északra, Giruiai-ban, a tengerparton.

Kora délutánra megérkezünk a kempingbe. Kétszáz méterre van a tengerparttól egy erdőben. Nincs sok vendég, minden bungalló üres, csak néhány német lakókocsi parkol benne. Ők komppal jöttek. Minden turista komppal jön ide, senki nem vezet ezer kilométert unalmas Lengyelországon át. Egy faházat kibérelünk. Jól fel van szerelve, konyhával, fürdőszobával, négy ággyal és nagy ablakokkal, ami nagyon tetszik, kellemes kinézni és körben csak erdőt látni. Van fűtés is, amit azonnal be is kapcsolunk, mert nincs túl meleg, hűvös szél fúj.

Míg bemelegszik a ház, elmegyünk a tengerpartra. Végre itt állunk a Balti-tenger partján! Csodaszép!

Erős szél fúj, szúrós homokszemeket fúj az arcomba, hatalmas sötétzöld hullámok rohannak a lábam elé. Semmi köze a trópusi tengerekhez vagy a Földközi-tengerhez, amiket eddig láttam. De pont ez kell a kitesurf-ösöknek. Csakúgy repülnek, szaltóznak a hullámokon. Órákig tudnám őket nézni. Nagyon ügyesek.

Eszembe jut, hogy mi lesz ha akkor is ilyen nagy hullámok lesznek mikor hajóra szállunk? De nem aggódok előre, inkább reménykedek, hogy tükörsima lesz a víz addigra, most csak élvezem a gyönyörű látványt.

 

Közben este lett. A tengerpart és a kemping között, az erdőben van egy étterem, oda megyünk vacsorázni.

Sajnos egyre hűvösebb van,  az eső lába is lóg, nem lehet a kertben maradni, be kell menni. A falakon kitömött állatok szolgálnak dekorációként. Én nem szeretem az ilyet, ráadásul menyétek és egy görény is van közöttük. A vacsora viszont nagyon finom volt, és olyan nagy adagot kaptunk, hogy elcsomagoltattuk a felét, jó lesz későbbre. Mindez csak 15 Euróért.

Aztán elkezd esni az eső, még szerencse, hogy kocsival jöttünk.

Mire visszaérünk a kempingbe már jól bemelegedett a ház. Egyre jobban esik az eső és erősödik a szél is. Csak úgy süvít, hajladoznak a 20 méteres fák. Nehezen alszom el, kicsit félelmetes az erdő hangja viharban és a tenger háborgása is idehallatszik.




Szeptember 14.
Klaipéda

Nagy vihar volt az éjjel, még mindig nagy szél fúj. Annyi tűlevél van a kocsin, hogy nem lehet látni csak egy óriási sündisznó formája rajzolódik ki. Mikor lesöpörtük róla, akkor jutott eszünkbe, hogy le kellett volna fotózni.

Elmegyünk a kikötőbe, meg akarjuk tudni a komp menetrendet valami nyugat-európai kikötő felé, és az árakat. Könnyű oda találni, végig ki van táblázva merre van a nemzetközi kikötő. Ott elmondták, hogy minden este kilenckor indul egy komp Kielbe, 20 órás az út, kettőnknek kocsival, kabinnal 260 Euró. Nem vesszük meg a jegyet, még átgondoljuk az időnket, hogy melyik napon induljunk.

Van egy kisebb kikötő is, onnan megy egy komp a Kur-földnyelvre. Ez lesz a mai programunk. Megkérdezünk egy autóst, hogy merre van a kis kikötő, mutatja menjünk utána, elvezet oda. Nagyon kedves emberekkel találkoztunk egész utazásunk során.

Félóránként indul komp a szigetre. Nem is kell várakoznunk, pár perc  múlva indul a következő. Olcsóbb a jegy mint itthon egy buszjegy. A kocsit a parkolóban hagyjuk, gyalogosan megyünk át.

 A Kur-földnyelv a Kur-öblöt és a Balti-tengert választja el egymástól, így egy tökéletesen védett  lagunát alkot. A 98 km hosszú homokból álló szigetből 52 km Litvániához, 46 km Kaliningrad, Oroszországhoz tartozik. A Litvániához tartozó részt Nemzeti Parkká nyilvánították ami hét falunak ad otthont. Sűrű fenyőerdők és homokdűnék borítják a szigetet. A homokdűnék folyamatosan "vándorolnak" a szél hatására.

A földnyelv északi csúcsán Kopgalisban van egy Delfinárium és a Tengerészeti Múzeum. Oda igyekszünk. Kb. tizenöt perces kompozás után megérkezünk a szigetre. Ebédidő környékén járunk, így a kikötőben lévő étteremben eszünk egy forró levest. Jól esik a hűvös szélben.

Lovaskocsik várják utasaikat, de nem sok sikerrel, alig vannak a szigeten. Nekünk is ajánlkozik egyikőjük, hogy elvisz a Delfináriumhoz, és akkor pont elérjük a délben kezdődő delfin show-t. Jár busz is oda, de mi inkább sétálunk. Nincs messze, a térkép szerint 750 m.

Jól tettük, hogy gyalog mentünk, így többet látunk a tájból. A fák között nagyon szép házak adnak otthont egy-egy családnak. Szerencsés aki ilyen környezetben lakhat.

Az út mentén szabadtéri múzeum mutat be egy egykori halászfalut és halászhajókat vagy azok tengerből kiemelt maradványait. Mesebeli nádtetős faházak ezek, kemencével, a szobában bölcsővel és tulipános szekrénnyel. Szinte otthon érzem magam.

Mire a Delfináriumhoz érünk pont vége lett a déli delfin-shownak. Az idomárok azt mondták, ezek fekete-tengeri delfinek. Lehet velük fotózkodni, de elég drága egy fotó, így csak lefotózzuk ahogy mások fotóztatják magukat. Csuda jó a fülemnek ahogy a delfinek visonganak. Az alagsorból lehet látni a víz alatt is őket üvegfalú medencéjükben. Van köztük kicsi is, ami mindig az anyja mellett úszik. Az egyikőjük egy labdával kezd el játszani. Érdekes, hogy többnyire a hátukon úsznak. Majd utána nézek miért így szeretnek úszni. Őket is órákig el tudnám nézni.

Csináltam néhány rövid videót is, a delfinek hangját akartam rögzíteni.

A Delfináriumtól pár méterre van a Tengeri Múzeum bejárata, az egykori porosz Erődben. A litván tengeri múltat mutatja be és a Balti-tenger élővilágát. Sajnos az akváriumos része zárva volt felújítás miatt.

Az egykori erődöt vizesárok veszi körül, pelikánok és kacsák úszkálnak benne. Az erődöt körbevevő bástyák kazamatáiban rendezték be a kiállításokat. A múzeumba belépve egy porosz katona viasz szobra fogad, és egy kisfilm mutatja be az erőd történetét. Néhol szűk folyosókon, néhol tágasabb termekben mutatják be a hajózás történetét. A hajóépítést a kezdetektől, hajókatasztrófákat, a navigálás fejlődését és még sok mást ami a hajózással kapcsolatos. Van egy szimulátor is ahol ki lehet próbálni milyen érzés mikor hatalmas hullámok dobálják a hajót. Nem próbálom ki, tavaly Korzikánál volt részem benne élőben.

Az udvaron fókákat és pingvineket látunk medencéikben. Épp etetés van, ami egyben egy rögtönzött fóka-show is. A fóka örömmel teljesíti gondozója utasításait egy-egy falat friss halért. Vicces ahogy mozog a nagy hájas testével.

Busszal megyünk vissza a komphoz, elég volt mára a sétából. Rövid várakozás után megérkezik a komp, visszahajózunk Klaipédába.



Szeptember 15.
Kur-földnyelv

A mai tervünk az, hogy elmegyünk megvenni jövő hét szerdára a hajójegyet, aztán megint átmegyünk a tegnapi szigetre, de most a Volvo-t is visszük, hogy végig vigyen az egész szigeten. Legalábbis az orosz határig, mert oda vízum kéne.

Keressük a Lonely Planetet, sehol nem találjuk. Átkutatjuk a szobát és a kocsit is, nincs sehol. Sajnos, Laci elhagyta valahol. Még reménykedem benne, hogy valahol ott hagyta ahol tegnap jártunk és ha vissza megyünk azokra a helyekre, talán megtaláljuk.

Első utunk a kikötőbe vezet, megvesszük a hajójegyet Kielbe. Sajnos, ott nincs a könyv. Átmegyünk a kis kikötőbe, a könyvet itt se találták meg. Ismét szerencsénk van, nem kell várakoznunk, azonnal beszállhatunk a kompba és pont utolsónak a Volvo is felfér. Talán a szigeten lévő étteremben hagyta Laci a könyvet? Egyből oda autózunk, de ott sincs. Még a Delfináriumba is visszamegyünk, ott sincs. Úgy tűnik most már nem is lesz meg. Kár, nagyon sajnálom, mert azon túl, hogy sok hasznos információt ad az utazás alatt, emléknek is jól mutat a könyvespolcon a többi útikönyv mellett. Hiányozni fog az elkövetkezendő napokban.

Lassan kisüt a nap, melegszik az idő. Ma sincs nagy forgalom a szigeten, néha találkozunk egy-egy autóval. Az út mindkét oldalán sűrű fenyőerdő veszi körbe. Errefelé is sok embert látunk az erdőben kosárral, vödörrel, ők is gombát szednek.

A Neringa Nemzeti Park bejáratánál öt eurót kell fizetni a belépéshez.

Az út szélén sétálgat egy róka, le is lassítunk, nehogy elénk szaladjon. Megállunk mellette, egyáltalán nem fél, figyeli, hogy mit csinálunk. Ez is pont olyan vörös mint a mesebeli róka.

A tengerpartra, a vízhez szeretnénk eljutni, de úgy tűnik, hogy nem vezet oda olyan út ahová autóval is be lehet hajtani. Megállunk egy erdő szélen ahol kiépített gyalogút vezet felfelé, azt gondoljuk, hogy ha felsétálunk rajta, onnan fogjuk látjuk a tengert. Rosszul gondoltuk, tenger nincs, viszont gyönyörű fákat látunk.

Tele van az erdő élettel. Minden felület betakar valami zöld. Még egy fűszál nem férne oda. Ezt a tuskót is úgy benőtte a moha, meg valamiféle virágok, gombák, hogy ki se látszik alóluk.

Csodaszépek itt a szigeten a falvak is. Joudkrantéban vagyunk. Halászfalu lévén szinte minden második háznál halat árulnak. Azt hittük eszünk valami finom sült halat ebédre, de csak nyers hal kapható. Igaz, a bungalloban teljesen felszerelt konyha van....

 A falu szélén egy homokszobor kiállítás látható.

A tengerparti sétányon meg ilyen szobrokat látunk.

A következő falu Pervalka, itt lemegyünk a tengerpartra. Hatalmas szél fúj, alig bírok megállni a lábamon, majd elvisz a szél. Gyönyörű a háborgó tenger. Megint eszembe jut, hogy csak jövő szerdán nehogy ilyen legyen. Rengeteg kavicsot kimosott a tenger a homokos partra, vannak köztük nagyon szép színűek. Gyűjtök is egy párat, jó lesz itthon a sziklakertbe.

A tengerpart után elmegyünk a homokdűnékhez ami a Nagliai természetvédelmi területen található.
Ez a terület 9 km hosszú átlagosan 2 km szélességben és 33 védett fajnak ad otthont. Legmagasabb pontja 59,6 m. Fizetni kell a területre való belépésnél. Ez egy 1 km-es kijelölt útszakasz, ahová csak gyalogosan lehet bemenni és csak a kijelölt útvonalon szabad haladni.

Egy kis sövényen haladva először egy erdősávot keresztezünk. Aztán jönnek az első homokdűnék, amiket gyér fűcsomók tarkítanak, és minél magasabbra érünk, annál kevesebb a növényzet. Aztán csak homokdűnék le a tengerig, aztán meg a tenger. Ahogy ez a bejáratnál kihelyezett rajz mutatja.

Csuda ez a litván nyelv. Egy szót sem lehet érteni belőle. Egyet se. És mind a három országnak saját nyelve van.

  

A "sivatag" tetejére érve csodálatos látvány tárul elénk. Előttünk a dűnék, mögötte a fenyőerdő sáv és utána a tenger.

Nincs messze, de nem megyünk már el Nida faluba, gyalogoltunk ma már eleget. Indulunk vissza a kikötőbe. Most is találkozunk egy mesebeli rókával. Ő sem fél, leül velünk szemben.

Megint szerencsések vagyunk a komppal. Várakozás nélkül gurulhatunk a kompra és már indulunk is. Visszamegyünk a kempingbe kicsit pihenni vacsora előtt. Vacsorára meg csak át fogunk sétálni a tengerparti étterembe.



Szeptember 16.
Klaipéda-Broceni


Éjszaka a már megszokott vihar tombolt, de reggel tiszta, napos időre ébredünk. Elállt a szél, 15 fok van.

Ma Lettországba, Riga felé indulunk. Nem kell feltétlenül eljutni oda, majd útközben megállunk valahol. Hiányzik a Lonely Planet, abból ki tudnánk nézni egy újabb jó kis szálláshelyet. Nagyon megtetszett ez a kempingezés az erdőben, faházban, egy ilyenben szívesen megszállnánk.

Északra, Liepaja felé, a tengerpart melletti úton megyünk. Előtte van az országhatár, így már kilenc óra környékén Lettországba érkezünk. Nincs határellenőrzés, határállomás se, csak egy tábla jelzi, hogy egy másik országba érkeztünk.

Lassú a haladás, sok kilométeren keresztül útépítés folyik váltakozó irányú forgalommal. Sokszor meg kell állnunk, aztán meg lassan döcögünk a földes úton. Változik a táj, itt nem fenyőerdők mellett haladunk, hanem nyírfák szegélyezte úton. Ez is szép látvány, a sok fehér törzs egymás mellett sorakozik.

Liepaja-ban megkeressük a kikötőt. Laci arra kíváncsi, hogy itt mennyibe kerülne az út ha innen is menne hajó Németországba. Mondtam neki, hogy addig kíváncsiskodik amíg szívinfarktust kap, ha kiderül, hogy itt olcsóbb mint Kleipéda-ból, amit már kifizettünk. Igen, létezik egy útvonal innen Lübeck-be, de a pénztár zárva van, majd csak este tízkor fog nyitni, a hajó indulása előtt. Így nem tudtuk meg mennyibe kerülne a jegy.

Tovább megyünk Sieksate-ba, egy brossúrából kinéztünk egy kempinget ott, ami úgy hirdeti magát, hogy van fürdő is.

Napsütés mellett jön egy-egy zápor, így látunk szivárványt is. Ez is furcsa itt északon, egészen lapos az íve a nap szöge miatt.

Errefelé többnyire sík a táj, tavakkal tarkítva. Lettországban több mint háromezer tó található. Itt az út mentén szinte minden háznak van egy külön tava.

Megállunk egy útszéli étteremnél, de valamilyen rendezvényük van, sokan vannak, egy órát kellene várni az ebédre. Nem baj, majd megesszük a szendvicsünket, mindig van nálunk egy szatyornyi élelem. Csak egy kávét kér Laci és közben megkérdezi, hogy merre találjuk a kempinget. Nagyon kedves a felszolgáló, elmondja merre van és fel is hívja őket telefonon, hogy van-e hely.

A kempinghez egy erdei ösvény vezet. Aztán kiderül, hogy valójában ez egy hotel. Igaz van kemping része is, de csak lakókocsiknak. A hotel egy gyönyörű kertben épült régi kastély, hatalmas termekkel, régi bútorokkal. Lenne szabad szoba, de drágának találjuk és a fürdő sem olyan mint amire gondoltunk, így tovább indulunk. De előbb még körülnézünk, mert csodaszép mesebeli a környezet. A távolban őzeket és szarvasokat látunk legelészni. Olyan mesebeli fehér pöttyös őzeket. Sajnálom, hogy nem maradtunk.

Haladunk tovább Riga felé, aztán majd ha látunk kemping feliratú táblát, oda kanyarodunk. Addig is gyönyörködünk a tájban.

Pár km után látunk is egy feliratot ami azt mutatja, hogy 6 km-re található egy kemping. Egy érdekes  településen keresztül vezet az út. Lakótelepek sora, a parkjaiban nagy ruhaszárítókkal. Az utca kihalt, alig találkozunk valakivel. Átautózva a településen, egy szűk erdei földútra érünk. Több tábla nincs ami jelezné a kempinget. Nem vagyunk benne biztosak, hogy jó felé megyünk. De jön egy autós, megkérdezzük tőle. Mutatja, hogy tovább egyenesen. Hosszúnak tűnik a 6 km ezen a zötykölődős, kátyús földúton, De végül egy egyenes útszakasz végén meglátjuk a bejáratot.

Broceni mellett vagyunk a Ciecere tó partján. Egy család üzemelteti a kempinget. Több kiadó faház van a kertben. Konyhakert is van az udvaron virágoskert és almafák társaságában. Nagyon kedves a családfő, megkínál almával, nyugodtan szedjünk magunknak amennyit szeretnénk. Élünk is a lehetőséggel, nagyon ízletes az alma. Érdeklődünk, hogy hol tudnánk a környéken vacsorázni. Itt helyben van étterem, csinálnak nekünk vacsorát, kérdezik hány órára kérjük. Reggelit is kapunk majd, csak mondjuk meg hány órára akarjuk.

Még csak kora délután van, kicsit sétálunk a környéken aztán üldögélünk a tóparton. Jól esik a csönd és a kellemes levegő a meleg napsütésben.

Mókás, hogy milyen hosszú árnyéka van itt mindennek, pedig csak du. 4 óra van.

Lassan kezd lemenni a nap. Ez is más mint amihez hozzá vagyunk szokva. Nagyon lassan megy le, sokáig van szürkület. Érdekes ilyeneket megtapasztalni.

Elalvás előtt még kimegyek a kertbe. Teljes sötétség és a csend. Felnézek az égre, gyönyörű csillagos. Ilyen csillagos eget csak a városokon kívül teljes sötétségben látni.




Szeptember 17.
Broceni-Pärnu


Bőséges reggelit kaptunk, nagyon kedves ellátásban van részünk. Indulunk Rigába, 114 km. Gyönyörű napos idő van.

Rigába erdőn keresztül vezet be az út. Érdekes, hogy egy fővárosba erdőn keresztül jutunk be. Megbeszéltük, hogy most csak átautózunk a városon, nem állunk meg, majd visszafelé megnézzük Rigát. Még ma szeretnénk átérni Észtországba, Pärnuba. Igaz, ott sem fogunk sok időt tölteni, szerdára vissza kell érni a Klaipeda-i kikötőbe.

Tengerpart melletti úton haladunk, a megszokott sűrű fenyőerdők társaságában. Megállunk egy kis pihenőre, lesétálunk a partra. Gyönyörű sima a tenger, nincsenek hullámok. Most először ilyen sima a tenger amióta itt vagyunk. Remélem marad is ilyen jövő hét szerdáig.

Dél körül érünk a határhoz. Itt sincs semmilyen ellenőrzés.

Laci akart mindenáron átmenni Észtországba. Igaz, csak egy napunk maradt rá, de szerinte ne hagyjuk ki, mert ritkán járunk erre. Vagy inkább csak az általa becsavargott országok listájához akar  még egyet hozzáadni?

Most egy brossúrából nézünk ki egy kempinget Pärnu-ban ahol este meg szeretnénk szállni. Nagyon hiányzik az elveszett Lonely Planet könyv, sokkal több hasznos információt adott mint ez a kis füzet. Ezt a füzetet még a giruliai kemping recepciójáról hoztuk, a három Balti ország összes kempingje van felsorolva benne. E szerint van itt egy kemping ahol van fürdő is. Könnyen megtaláljuk, a Pärnu folyó partján van.

Mikor oda érünk akkor derül ki, hogy itt a kempinget csak lakókocsival lehet használni, bungallo nincs, csak néhány szobából válogathatunk. Az is kiderül, hogy hibás a füzetben szereplő hirdetés, itt nincs fürdő. Valahogy nem akar ez a fürdő összejönni. Mindegy, maradunk, nincs kedvünk tovább keresgélni szállást.

Utazásunk során most vagyunk a legészakabbra. Az idő rövidsége miatt innen vissza kell fordulnunk délre. Ma van vasárnap és a Klaipéda-ból szerda este 9-kor induló kompra van jegyünk. Innen Budapest a legrövidebb úton 1600 km-re van (mi ugyan többet tettünk meg mert össze-vissza csavarogtunk). Légvonalban az északi sarkhoz 1200 km-rel kerültünk közelebb.

Lepakolunk és elindulunk városnézésre. Szeptember közepe lévén vége a nyári szezonnak, szinte üresek a város utcái, csak néhány ember sétálgat. Vasárnap van, így az üzletek is zárva vannak. A kirakatokban gyönyörű kézzel kötött gyapjú pulóvereket, kardigánokat látunk. Sajnálom, hogy nincs nyitva. Az ajándékboltok is nagyon szép kézzel készített termékeket árulnak, nem gagyi tömegcikkeket. Étteremből nincs hiány, minden utcában található több is.

Aztán feltűnik, hogy itt csupa viking minden. Vikingeket ábrázoló szobrokat, képeket látunk mindenfelé vagy magát a leírt "viking" szót felismerjük sokszor, ha a szöveget nem is értjük. Úgy látszik vigyáznak örökségükre, nem akarnak elveszni az őket körbevevő szláv tengerben.

Látunk finn rendszámú kocsikat, persze, ők is komppal jöttek ide.

 

Ez meg itt az Endla színház erkélye, ahonnan 1918-ban kikiáltották Észtország függetlenségét. A színház nagyon megrongálódott a II. világháború alatt, ezért 1961-ben lebontották. Ez az emlékmű a 2008-as 90. évfordulóra újjáépített erkély.

Lassan ránk esteledik, ma is elfáradtunk, vacsorázunk aztán visszamegyünk a hotelbe. Nehezen alszom el, a földszintről hangos búgás hallatszik. Valami hűtő lehet.



Szeptember 18.
Pärnu-Joniskis

Rosszul aludtam, egész éjjel hallatszott a monoton zúgás. Nehezen kelek fel, Laci meg már menne reggelizni. Nem éhes, csak kávét akar. A reggelinél asztaltársunk egy fekete macska. Barátságosan felugrik a mellettem lévő székre és türelemmel várja a falatkákat. Meg is van az eredménye, nem tudok neki ellenállni, őt is megreggeliztetem néhány finom falattal.

Sajnálom, hogy nem tudunk tovább maradni Észtországban, el kell indulnunk visszafelé. Nagyon keveset láttunk belőle. Szívesen elmennék Tallin-ig, és onnan hajóval át Helsinkibe, de sajna kevés a szabim.
 
Mire elindulunk, elered az eső. Nem hiányzott. Laci szerint nem baj, így is szép a táj, jó, hogy ezt is látjuk. Nekem azért napos időben jobban tetszik.

Már dél van, de nem szűnik az eső, inkább egyre jobban esik. Rigához érve olyan felhőszakadás van, hogy alig látunk ki a kocsiból. Egybefüggő vízfüggöny zúdul le, hömpölyög az utcán a víz. Így elmarad a városnézés, ki se lehet szállni a kocsiból. Ráadásul az eső erős széllel párosul, még egy esernyőt is nehéz lenne kinyitni.

Egy étteremnél, pont az ajtó előtt van egy parkoló hely. Kiugrunk a kocsiból és befutunk. Az egyik része étterem a másik része hentesbolt. Nagyon guszta itt minden, nagy a választék. Eszünk egy jó forró levest, imádjuk a leveseket és a kedvenc sütimet az ekler fánkot.

Még esik az eső. Vissza ugrunk a kocsiba, de sajnos tényleg elmarad a városnézés. Jelgava felé kell mennünk, az lesz a következő állomásunk. Nincs jelző tábla ami mutatná, hogy merre kell kimenni a városból, hogy rátérjünk a Jelgava-ba vezető útra. Megkérdezzük, de most sem kapunk használható útbaigazítást. Egy labirintus ez a város is össze vissza kanyargó útvonalaival, nem lehet elmondani merre kell menni. Nem kellemes az autózás, nagy a forgalom, rengeteg a kamion és ömlik az eső. Végre kijutunk a városból, kb 20 km-t haladunk mikor meglátok egy táblát amin a legközelebbi Oroszországban található város van kiírva. Oroszország? Akkor rossz irányba megyünk!
Visszafordulni se egyszerű. Úgy tűnik akárhogy is utáljuk a GPS-t, muszáj lesz használni, mert soha nem találunk ki Rigából. Sokat autózunk mire a helyes úton haladunk tovább, és közben nem szűnik a szakadó eső.

Jó lenne valami szállást találni, nem kellemes ekkora esőben autózni. Svéte-ben vagyunk, füzetünk szerint itt is van egy kemping. Gyönyörű környezetben van, de sajnos nem kapunk szállást. Azt mondják, hogy egy nappal előre be kell jelentkezni, hogy be tudják fűteni a faházat. Nem értjük, de kénytelenek vagyunk tovább indulni. Pedig már nagyon szeretnénk bemenni valami fedél alá.

Aztán  sok kilométeren keresztül semmilyen szálláshelyet nem látunk. Délután négykor érünk a határhoz. Átmegyünk Litvániába és közben reménykedünk, hogy hamarosan meglátunk egy hotelt. Jonoskis-ig kell autóznunk mikor végre felbukkan egy útszéli hotel.

Ez egy lovarda is egyben. Hatalmas istálló, kifutó van az udvaron. Azt mondják száz lovuk van. A hallban egy nagyon szép régi szekrény tetején jó pár kupa van kiállítva. A falon lovas festmények, a lépcső korlátján kovácsoltvas lovak futnak felfelé.

A kertben van egy tó, a túlpartján nádtetős ház. Kár, hogy még mindig szakad az eső, így nem tudunk kiülni a kertbe.

Szeptember 19.
Joniskis- Giruiai

A reggeli mellé rénszarvashússal töltött palacsintát kapunk. Nekem nem ízlett igazán.

Végre elállt az eső, kezd kisütni a  nap. Megyünk Siaulia-ba a Keresztek Hegyéhez.

A Keresztek Hegye Litvánia egyik nemzeti szimbóluma. A domb amin elhelyezkedik egy középkori földvár maradványa. Már a 14. században a csatákban elesett katonák emlékére állítottak itt kereszteket. Az 1831-es és 1863-as levert felkelések túlélői később a szovjet uralom elleni tiltakozásul kezdtek kereszteket állítani ezen a helyen. Az 1940-es szovjet megszállás után egyre több kereszt gyűlt itt össze. A szovjet hatalom háromszor ledózeroltatta a kereszteket, de a litvánok mindig újra elkezdték hordani a kereszteket, mindig egyre többet és többet. Így már több százezer kisebb-nagyobb kereszt áll a Keresztek Hegyén. A hegy mára zarándokhellyé vált.

Furcsa érzés volt a rengeteg kereszt között sétálni. A több méterestől az egészen mini medál méretűig, fából, fémből, kőből, készült keresztek vannak egymás mellé állítva vagy egymásra, kupacba rakva.

Láttuk a kereszteket, megyünk tovább. Visszamegyünk Giruiaiba a kempingbe, nincs annál jobb mint erdőben, hatalmas fák között ébredni.

Gyönyörű a táj. Errefelé kevesebb az erdő, inkább dombos tisztásokat látunk kis tavakkal. Takaros kis faházas falvakon keresztül vezet az út. És megint csoda felhők vannak az égen.

Kora délután megérkezünk a kempingbe, a már ismert helyre. Most tejesen üres. Később a partról láttuk ahogy érkezik az aznapi komp Kiel-ből, és tényleg, pár óra múlva befutott egy 8-10 lakókocsiból álló német csavargó-klub.

Bekapcsoljuk a fűtést és elmegyünk a tengerpartra. Nem jó hír, nagyon-nagy hullámok vannak és holnap már hajóra kell szállnunk.

Laci állítja, hogy holnapra ki fog simulni a tenger. Nézi az időjárás előrejelzést a weboldalon amit a tengerészek használnak. Az is szélcsendes időt ígér, tehát sima tengert.



Szeptember 20.
Giruiai-Palanga-Klaipéda

Kicsit el vagyok keseredve, mert esőre ébredünk. Ez az utolsó napunk itt. Nézzük az Időképet, napos időt jósol. Még maradt elég időnk ellátogatni a közeli üdülővárosba, Palangába.

Igaza volt az Időképnek, hamarosan kisüt a nap. Palanga egy forgalmas nyári üdülőhely a 18 km hosszú homokos tengerpartjával. Szerencsére most nincsenek sokan, vége a szezonnak. Bemegyünk egy piacra, rengeteg féle zöldséget, főleg gombát árulnak. A sétálóutcán árusok kínálják borostyánból készült ékszereiket. Sok étterem, kávézó van mindenfelé, szinte egymást érik. De most mindegyik üres, igaz az utcán is alig néhány ember sétál.

Aggódok a nagy hullámok, a tenger háborgása miatt, ezért bemegyünk egy gyógyszertárba és veszünk pirulát tengeri betegség ellen. Biztos, ami biztos.

Erdei ösvény vezet le a tengerparthoz. Bokáig érő vastag, puha moha takarja a talajt, mintha egy puha szőnyegen járnék. Megint olyan érzésem van, mintha egy mesében lennék. A tengerhez érve kicsit megnyugodva látom, hogy nincsenek hullámok, teljesen sima a víz. Talán nem is kell a pirula.

Visszaindulunk a kempingbe. Normálisan délig ki kell költözni a bungallóból, de mondta a manager, hogy a hajó indulásig maradhatunk. Este kilenckor fog indulni a hajónk, hattól van a  check-in, így maradt még három óránk megnézni Klaipéda belvárosát.

  

Hat órakor, mikor a kikötőbe érünk és beállunk a kapuhoz vezető sorba, már kezd lemenni a nap. Kb. egy órát várakozunk mire begurulhatunk a hajóra. Rengeteg kamion lesz a hajón, azok vannak többségben, csak 10-15 személyautó van. Hatalmas áruforgalom lehet Nyugat-Európa és Litvánia között, de úgy látszik mind tengeri úton történik. És általában, ez a sok komphajó amik naponta jönnek-mennek a balti országok és a nyugat-európai kikötők között nem a turistáknak épültek, hanem áruforgalom lebonyolítására.

Hét emeletes a hajó, az alsó négy szint csak parkoló. Az ötödik emeleten vannak az éttermek, és a felső két szinten a kabinok. Mi lent a legalsó szinten parkolunk és igencsak lihegünk mire táskáinkkal felkapaszkodunk a meredek lépcsőkön a hatodikra. Regisztráció után elfoglaljuk kabinunkat. Nagyon kicsi, nem is maradunk bent, épp csak lerakjuk táskáinkat és megyünk körülnézni.

A fedélzetről figyeljük, hogy már teli van a hajó, de még mindig jönnek befelé a kamionok. Olyan szorosan állnak egymás mellett, egy papírlap alig férne közéjük. Elképesztő ügyességgel manővereznek a hatalmas pótkocsis autókkal. De, szemben a korzikai komppal itt csak egy kijárat van. Hogyan fognak kitolatni innen?

A menetrend szerint, este kilenckor indulunk. 20 órás az út, holnap délután négykor lesz az érkezés.
Ami a legfontosabb számomra, sima a tenger. Igaza volt Lacinak meg az Időképnek, teljesen kisimult.

A hajó indulást követően kinyitott az étterem. Van egy gyors étterem, és egy fehér abroszos pincéres étterem is. Nagy választék van a gyorsétteremben és sokkal olcsóbb mint a másik, így mindenki ott vacsorázik, hosszú a sor. Éhesek vagyunk, de inkább megvárjuk míg lemegy a sor. A sor, persze, mind kamion sofőrökből áll, ahogy várható volt. Papucsban, pizsamában vannak, ők már ezredszer teszik meg ezt az utat.

Vacsora után nem nagyon van mit csinálni, teljes sötétség van kint, bent meg semmi érdekes, így elmegyünk aludni. Olyan érzésem van a kabinban mintha egy kis dobozba lennénk bezárva. Ráadásul elég hangosan zúg a levegőztető és az ágy meg remeg. Azt hiszem nem volt érdemes kabinos jegyet vásárolni. Nem ér annyit mint amilyen drága volt. Jobban járt az aki nem kabinos jegyet vett és hálózsákjában a székeken vagy matracát leterítve a székek között aludt. Jobb éjszakájuk volt a tágas térben ablakok mellett, mint nekünk a klausztrofóbiás, levegőtlen dobozban.



Szeptember 21.
Balti-tenger - Berlin

Laci, mint mindig, korán kel. Aztán jön ébreszteni, hogy keljek fel, ha látni akarom a napfelkeltét. Persze, hogy látni akarom, megyek fotózni.

Hideg van a fedélzeten, de ez csak a menetszél, a tenger tükörsima. Laci meg is jegyzi, hogy mekkora szerencsém van, hogy szélcsend van. A Balti-tengeren is gyönyörű a napfelkelte.

Hosszú lesz a nap a hajón. Ide-oda sétálgatunk, nem akarunk a pici kabinban ülni. Van egy monitor a folyosón, azon nyomon lehet követni, hogy éppen hol jár a hajó. Most épp egy dán sziget és Németország között.

Aztán kint a fedélzeten ácsorgunk, vagy bent a szalonban üldögélünk az ablak mellett. A hűvös menetszél miatt nem lehet sokáig a fedélzeten maradni. Körbejárjuk a hajót, a legfelső emeleten helikopter leszálló is van. A távolban szélkerekeket látunk.

A hajó elejében üldögélünk az ablaknál mikor a távolban előttünk sötét foltot látok közeledni a vízen. Érzéki csalódás, nem tudom eldönteni, hogy mi az. Ahogy közeledünk egyre jobban kirajzolódik egy éles vonal. Az egyik oldala egész sötét, a másik oldala világosabb. Mintha két különböző színű tenger találkozna és nem keverednek egybe. Sajnos a fotón nem látszik olyan élesen, mert ablak mögül fotóztam. De nagyon érdekes volt a látvány. Arról már hallottam, hogy az Alaszkai öbölben a két tenger találkozásánál nem keveredik össze a víz, így egy éles határvonalat húznak egymás között. Ott a két víz sótartalma miatti különbség okozza azt. Nem is olyan unalmas a hajón, mindig történik valami.

Aztán meg elkezd esni az eső, reménykedem, hogy nem valami viharba megyünk bele. De szerencsére nem, pár perc múlva eláll.

Menetrend szerint, délután négykor kikötünk Kielben. Egy óra hosszába telik mire az utolsók között kijövünk a hajóból.

És itt lett vége a Balti körutazásnak. Jó ötlet volt a Balti országokat meglátogatni, sajnálom, hogy nem tudtunk több időt arrafelé tölteni.


-----------------------------------------------------------------------------------------------------------


Már csak haza kellett autózni Kiel - Berlin - Prága - Pozsony - Budapest irányában. Szombat estére akartunk megérkezni Pestre.

Még aznap este Berlinig elmentünk, ott szálltunk meg éjszakára egy Alexander Platz melletti hotelben.




Szeptember 22.
Berlin-Prága 

Reggel kicsit szétnéztünk a tér környékén. Úgy terveztük, hogy még aznap átmegyünk a határon Csehországba és majd ott keresünk valami szállást.

Nem is álltuk meg sehol, csak Drezdában időztünk pár órát. Fel is mentem a Frauenkirche csúcsára pár fotót csinálni.

Aztán meg sehol nem voltak hotelok az út mellett. Elautóztunk egészen Prágáig, de még ott sem találtunk  szállást. Érthetetlen, hogy legalább tíz hotelben kérdeztük és egyikben sem volt szabad szoba. Ilyennel még nem találkoztunk. Mi a magyarázat erre?

Már elmúlt éjfél, hömpölyög a tömeg Prága utcáin. Rengeteg fiatallal és ázsiai turistával vannak teli a szórakozóhelyek.

Reggel óta úton vagyunk, most már muszáj megállnunk. Végül kimegyünk Prágából Brno irányába, egy útszéli parkolóban majd alszunk a kocsiban, ahogy a kamion sofőrök csinálják. Van hozzá egy két személyes szivacs matracunk és két hálózsákunk. De csak próbálkozunk aludni, mert az autópályán  dübörgő kamionoktól túl nagy a zaj és fázunk is, hideg az éjszaka. Néha nehéz a csavargó élete.



Szeptember 23.
Prága-Budapest

Laci hajnali fél négyig próbálkozott az alvással, aztán feladta és elindult a sötétben. Én fekve maradtam hátul a matracon. Bemelegedett a kocsi, a zaj is kisebb lett, sikerült aludnom kicsit menetközben.

Nem is álltunk meg szinte sehol, így már kilenc órakor elértük a magyar határt, aztán fél kettőkor hulla fáradtan haza érkeztünk.

Még arra maradt erőm, hogy lefotózzam a kilométeróra állását. 4403 km-t tettünk meg a 14 nap alatt.

Nem csak egy egyszerű kifestőkönyvet sikerült kiszíneznünk az elmúlt két hét alatt, hanem egy gyönyörű mesekönyv elevenedett meg számunkra.



Budapest 2017 október 23.