Damaszkusz helyett Baalbek, Libanon
Ha nem is egész Szíriát, de Damaszkuszt már rég kitűztük úti célnak. Látni akartuk az 5000 éve folyamatosan lakott várost mielőtt - ne adj Isten - Bagdad, Aleppo, Mosul és a sok más közel-keleti lerombolt város sorsára jutna. Eddig a háborús helyzet miatt lehetetlenség volt oda utazni. 2017. karácsonykor úgy nézett ki kezd helyre állni a rend - talán megvalósítható a gondolat.
Magyarországon nincs szír követség, Bécsbe kellett menni a vízum kérelem beadásához, amit november elején meg is tettünk. Gondosan megválaszoltuk a kérelmen található kérdéseket, és a kért rövid fogalmazást is megírtuk látogatásunk céljáról. A tisztviselő azt mondta minden rendben van, 2-4 hét alatt elbírálják.
Vártuk minden nap a választ. Eltelt a négy hét, de válasz nem érkezett. Semmi. Elutasítás sem. Sokat tanakodtunk, hogy mitévők legyünk. Hátha kapnánk vízumot a bejrúti szír követségen, vagy a Libanon-Szíria határnál? Megkérdeztük libanoni és szíriai ismerőseinket, szerintük vannak-e esélyeink. Volt aki biztosra mondta hogy ott kapnánk, volt aki biztosan tudta, hogy nem. Aztán döntöttünk. Megyünk Libanonba, és majd ott megint kérünk vízumot Szíriába.
December 24.
Idén nem volt karácsonyi készülődés nálunk. Szenteste napján délelőtt indult a gépünk Isztambulba ahonnan hat óra várakozás után repültünk tovább Bejrútba.
A repülés a szokásos unalom, még szerencse, hogy nem hosszú az út. Isztambulban a várakozás viszont nagyon hosszú, lassan telik az idő. Hol itt, hol ott ücsörgünk, a reptéri shopokban sincs sok nézelődni való.
Helyi idő szerint 23:30-kor, szakadó esőben landolunk Bejrútban. Egy óra plusz az időeltolódás az itthonihoz képest. Libanonba magyar állampolgároknak nem kell vízum, de mire átmegyünk az ellenőrzésen és felvesszük a hátizsákokat már az éjfélt is elüti az óra.
Indulunk taxit fogni. Van egy hotel foglalásunk, oda vitetnénk magunkat. Sok a taxis, de drágának bizonyulnak. A reptéri bejáratra felügyelő fegyveres katona alig észrevehetően súgja, hogy menjünk fel az emeletre az érkezés oldalra, ott találunk olcsó taxit. Már megyünk is. Igaza volt. Pár perces taxizás után megérkezünk Hamrába ahol a hotelünk található. Fáradtak és éhesek vagyunk, még vacsora után kell néznünk. Nincs nehéz dolgunk, az utcában minden üzlet, étterem nyitva van még ilyen hajnali órában is.
December 25.
Bejrút
Bejrút ötezer éves történelemre tekint vissza, nevét már Kr. e. 14. századból való ékírásos szövegek említik. Kr. e. 1. században Berytus néven római település volt. 551-ben természeti katasztrófák pusztították el Berytust. Egy évszázaddal később arab iszlám seregek hódították meg, később keresztes lovagok kezére került. Majd 400 éven keresztül ottomán-törökök uralták az I. Világháborúig. Az 1920-as években francia gyarmatosítás kezdődött, a várost a hetvenes években a közel-kelet Párizsának nevezték. Bejrút egy sokat megtépázott város. A 16 évig tartó polgárháborúban és a 2006-ban történt izraeli bombázások alatt súlyos károkat szenvedett.
Kipihenten ébredünk. Kényelmes, tiszta a hotel és az egy órás időeltolódás se zavar be. Svédasztalos reggeli van bőséges választékkal.
December 25. itt is Karácsony ünnepe. A hivatalok zárva vannak, nem tudjuk ma intézni a vízumkérelmünket, várnunk kell holnapig.
Elmegyünk egy kis városnézésre. Térképünk sajnos nincs, de a recepción elmondják, hogy mit merre találunk. Már az első métereken szembesülünk azzal, hogy itt a gyalogos olyan mintha nem is létezne. Soha nem kap szabad utat az autósoktól. Kész tortúra az egyik oldalról a másikra átjutni.
A tengerpart felé vesszük az irányt. Már nyoma sincs a tegnapi szakadó esőnek, gyönyörű napsütés van, 19 fok.
Vegyes képet mutatnak az utcák. Az új épületek között néhány régi is akad amik egykoron nagyon szépek lehettek, most elhanyagolt, omladozó állapotban vannak. Egyik utcában sorban állnak a Ferrarik, McLaren-ek, a másikban pedig lerobbant roncsok sorakoznak.
Sok helyen építkezés folyik és még több az üresen álló épület. Építik a hatalmas felhőkarcolókat, de a már meglévők is üresen állnak. Néhol a háborúban szétlőtt épületeket nem bontották el, emlékeztetnek a közelmúlt szomorú eseményeire.
Ahogy közeledünk a tengerpart felé, egyre több a felhőkarcoló. Érthetetlen, hogy minek, hiszen üresek.
A kikötő mellett több kávézó közül lehet választani egy kis tengerparti ücsörgésre egy vízipipa mellett. Aki sétálni szeretne az a hosszú, új építésű sétányon megteheti. A távolban látszanak a Libanon hegység havas csúcsai. Hiányolom a sétányról a padokat. Nincs hová leülni és közvetlen a partra se lehet lemenni.
A tengerparttól rövid sétára található a Mártírok tere a Mártírok emlékművel. Az Ottomán uralom alatt meghalt mártírok emlékére emelték a szobrot, melyen számos golyónyom látható. Kicsit csalódás volt az emlékmű, azt hittem lesznek virágok, mécsesek, de teljesen sivár volt minden a szobor körül. A környezete sincs igazán rendbe tartva.
Az emlékmű hátterében a Mohammad Al-Amin moszk, más néven Kék mecset látható.
A Kék Mecset közvetlen szomszédságában a Szent György Székesegyház található, a mögötte lévő területen pedig római korból származó régészeti maradványok. Az öt oszlopcsoport a római Berytusban egy oszlopfolyosó részét képezték.
A szukot, azaz a piacot keressük. Karácsony van, de az üzletek többsége nyitva van, így gondoltuk a piac is nyitva lesz. Térkép és utcatáblák hiányában nehéz a tájékozódás, többször kell kérnünk útbaigazítást. Nincs vele gond, mindenki nagyon készséges, elmagyarázzák merre menjünk. Azért nem találjuk a szukot mert már nincs. Egy modern shoping center van a helyén, egy nagy csalódás az egész. Nem is időzünk itt egy percet se. Nagyon el van "nyugatiasodva" ez a hely, nyoma sincs itt az arab világnak.
Messzire gyalogoltunk a hotelünktől, már nincs erőnk vissza gyalogolni, tömegközlekedés hiánya miatt taxiba kell ülnünk. Visszamegyünk a szobába pihenni kicsit.
Délután újra útra kelünk. Már sötét van, felkapcsolták a karácsonyi világítást, hangulatos a Hamra fő utcája.
Egymást érik az üzletek, éttermek, mindegyik nyitva van így Karácsony este is. Vacsorázni szeretnénk, valami levest keresünk, aztán hamar rájövünk, hogy nem lesz egyszerű, itt nem esznek levest az emberek. Hosszas keresés után egy jó drága helyen mégis találunk valamit az étlapon, de mikor kihozzák látjuk, hogy ez nem az amit mi levesnek hívunk. Ez egy nagyon sűrű valami, inkább főzelékhez hasonlít. Viszont isteni finom és laktató volt. Aztán mikor megkapjuk a számlát, újra szembesülünk vele, hogy milyen drága hely ez a város. Na, majd legközelebb valami olcsóbb kis étkezdében eszünk. Vacsora után még sétálgatunk, nézegetjük a kirakatokat, az esti Hamra életet.
Nagyon forgalmas, zajos az utca. Állandó dudálások közepette araszolnak előre a kocsik. Időnként jön egy egy koldus nő kisgyerekkel az oldalán, de nem simán csak kéreget, rágót vagy zsebkendőt ad cserébe. Nyolc év körüli kisfiú a sűrű forgalomban az autók között rózsát árul. Talán még nyolc sincs, olyan kicsi alig éri fel az ablakot.
December 26.
Bejrút
Ma már nincs ünnepnap, indulhatunk a szír követségre beadni a vízumkérelmet. Még tegnap összeismerkedtünk egy taxissal, Salammal, és megbeszéltük vele, hogy ma elvisz a követségre. Reggeli után egyből indulunk is.
Elég messze van a követség, sokat autózunk. Néhány útszakaszról rálátni a városra, távolban újra látjuk a Libanon Hegység havas csúcsait. Gyönyörű látvány.
Néhány útszakaszon katonai ellenőrző pontok vannak, de nem állítanak meg, csak lassítani kell és haladhatunk tovább. A követség utcájában viszont ellenőrzés nélkül nem mehetünk be. Itt meg kell mutatni útleveleinket és el kell raknom a kamerát, tilos fotózni.
Az épülethez érve kicsit megijedek, hogy mikor fogunk itt végezni, hiszen végeláthatatlan hosszú sor áll. Taxisunk nagyon segítőkész, mondja, hogy maradjunk a kocsiban, ő majd intézkedik. Jön is vissza hamar, nem kell sorba állnunk, menjünk előre, bemehetünk soron kívül. A kapunál le kell adni a fényképezőgépet és a telefont is, csak anélkül lehet bemenni. Egy biztonsági kapun áthaladva jutunk egy épületbe ahol szintén rengeteg ember várakozik hosszú sorokban. Itt sem kell várnunk, már nyílik egy ajtó, mutatják menjünk be. Kérdezik jövetelünk célját, mi elmondjuk, hogy magyar turisták vagyunk és Damaszkuszba szeretnénk menni. Nagyon kedves a fiatal hölgy. Elmondja, hogy sok időbe fog telni az elbírálás és javasolja, hogy kérjük e-mailben, úgy talán gyorsabb lesz. Felírja az e-mail címet és már végeztünk is. Csalódottan távozunk, mert azt reméltük, hogy itt helyben kitöltjük a nyomtatványokat, és egy-két napon belül meg is kapjuk a vízumot. Ezért jöttünk Libanonba.
Visszamegyünk a hotelbe megírni az e-mailt. E-mail elküldve, elmegyünk kitudakolni, hogy hogyan tudunk majd átmenni Szíriába. A közelben van egy utazási iroda, oda megyünk. Egy fiatal hölgy foglalkozik velünk, nagyon csodálkozik, hogy Szíriába akarunk menni. Azt mondja ő nem menne, a "torkában van a szíve" úgy fél. Állítja, hogy nem is lehet úton menni, csak repülővel Kairó felől. Mi nem hiszünk neki, hiszen már többen mondták, hogy lehet menni kocsival.
Az irodából kijövet taxisok állítanak meg fuvarra számítva. Tőlük is érdeklődünk Szíria felől. Egyikük fel is ajánlja, hogy ő átvisz. De elmondják, hogy lehet menni busszal is, és azt is megmondják honnan indul a busz. Akkor most már tényleg csak a vízum hiányzik.
Megkeressük a mi taxisunkat, Salamot utcasarki hivatalában. Már megbeszéltük vele, hogy ma délután el fog vinni minket a Hezbollah mártírjainak temetőjéhez. Hezbollah = Isten Pártja
A Hezbollah egy libanoni síita politikai és katonai szervezet. A Wikipédiat idézve, a "Hezbollah besorolása napjainkban viták tárgyát képezik, hogy terrorszervezetről, vagy törvényes pártról van-e szó." Itt nem írom le mely országok tekintik terrorszervezetnek és melyek nem, akit érdekel elolvashatja a Wikipédiában.
Salamot is kérdezzük, hogy terrorszervezet-e a Hezbollah? Azt mondja nem. Egy törvényes, parlamenti párt, ellenállási mozgalomnak számít és részt vesz a nemzetvédelemben.
A temetőben, ahová megyünk, a 2006-os izraeli támadás visszaverésekor életüket vesztett mártírok vannak végső nyugalomba helyezve.
Elég sokat autózunk megint. Menekülttáborok mellet megyünk el, főleg szírek vannak itt. Azt mondja Salam, hogy ide nem ajánlatos jönni, nem biztonságos környék, a taxisok se mennek be. Salam még lassítani se volt hajlandó. Lerobbant viskók, szeméthegyek az utcán. Ez az általános kép errefelé.
Itt ágazik el az út Shatila felé, ahol 1982-ben több mint háromezer síita muszlim palesztint, főleg nőket és gyerekeket mészároltak le keresztény fegyveresek.
És azon a napon jött létre a Hezbollah.
Rövidesen megérkezünk a mártír temetőhöz. A városi temető mellett, egy fedett teremben helyezték el a sírokat. Generálisokat, közkatonákat. Hétvégén és ünnepnapokon a családtagok látogatják szeretteiket. Mindenki nagy tiszteletet szentel az itt eltemetettek iránt.
A terem közepén épp egy fiatal férfi egy sírra leborulva valami siratódalt énekel. A teremben valami megfoghatatlan meghatottság érzés fogja el az embert.
Salam meséli, hogy az ő barátja és a testvérének a fiai is harcban haltak meg. Iphone-ján egy videón mutatja harcban elesett barátjának haldoklását. Kész őrület! Én nem néztem meg, csak Laci. Azt mondja Salam, hogy az ő fia is Hezbollah harcos. Barátja arcképe többször néz ránk a városban elhelyezett plakátokról. Sok helyen az utak mentén plakátokon vannak kirakva a harcban elesettek fotói. És mindig vele a piros tulipán.
Aztán már csak csöndben voltunk.
Dél felől a tengerpartot követve érkeztünk vissza a városba, a Raouché városrészbe. Itt található a Pigeon, más néven a Raouché Sziklák. A város előkelő lakóövezete ez a tengerpart. Széles tengerparti sétány vezet végig a parton. A sziklaszirtre épült kávéház teraszáról meseszép kilátás nyílik a tengerre és sziklákra.
A sétányról egy meredek domboldalon le lehet ereszkedni a tengerbe benyúló sziklákra. Lent lovasok és egy teve várja, hogy lefotóztassák magukat az emberek velük. Persze, hogy nem hagyom ki, megsimizem a tevét. Nagyon kedves, barátságos, dugja a fejét, hogy simizzem. Gyönyörű szép kantár és nyereg van rajta.
Tovább lehet menni egészen a vízig. Ide már a hullámok is felcsapnak. Laci fentről fotóz, én meg lentről őt. Majd elég lesz visszamásznom!
Innen lentről látszik, hogy a sziklák alá be lehet menni csónakkal. Ezek a járatok bevezetnek a házak alá. A házból kijövet egyből csónakba lehet ülni.
Fél öt elmúlt, kezdődik a naplemente. Így még csodálatosabb a táj. A lemenő nap aranyló színbe öltözteti a sziklákat és a magasba tornyosuló házakat.
Kigyönyörködjük magunkat a naplementében aztán visszasétálunk a hotelbe. Útközben betérünk egy teázóba inni egy finom teát. Sötétek az utcák, nincs mindenhol közvilágítás. A félhomályban találunk egy piacot, régi pénzérméket, ajándéktárgyakat árulnak. És strucctojást.
December 27.
Bejrút
Még tegnap megbeszéltük Salammal, hogy ma megyünk Mleeta-ba. Unjuk már a taxizást, de sajnos oda nem megy busz, kénytelenek vagyunk taxizni.
Nincs nagy forgalom, de így is szörnyű az autózás Salam vezetési stílusa miatt. Hirtelen gyorsulunk, majd pár méter után erős fékezéssel lassítunk. Dülöngélünk állandóan a kocsiban előre-hátra, ki van már a gyomrom. Mint egy vidámparkban. Kb. 70 km-t autózunk így.
Sidonig a tengerparton vezető autópályán haladunk. Erre felé is rengeteg félkész házat látunk és a befejezettek is üresen állnak. Elhaladunk egy nagy területen fekvő palesztin menekülttábor mellett. Nem lehet belátni, magas betonfallal van körülvéve, szögesdróttal a tetején. Mellette banánültetvények, amiken a menekültek dolgoznak.
Az autópályáról letérve egy hegyi úton haladunk tovább a Saida hegyvidéken elhelyezkedő Mleeta Hezbollah Ellenállási Múzeumhoz. Itt volt a Hezbollah főhadiszállása, innen irányítottak minden ellenállást. Keskeny, meredek szerpentin vezet fel az 1350 m-en fekvő múzeumig.
Egy szabadtéri múzeumba érkezünk, ami a 2006-os izraeli támadás visszaverésére emlékezik.
A kiállítás egy filmvetítéssel kezdődik, ami bemutatja a Libanon-Izrael konfliktust, és azzal a kijelentéssel zárul, hogy "Izrael elesett".
A kisfilm megnézése után egy másik terembe megyünk át ahol különböző fegyverek, a harcokban zsákmányolt tárgyak, eszközök vannak kiállítva.
Ezután jutunk el a szabadtéri kiállítás középpontjába, ahol a hadizsákmányt, a felrobbantott, szétlőtt és ide a hegyre felhozott roncsokat lehet megtekinteni.
A tábla szerint, ez a tank az ellenség hadiiparának büszkesége.
A kiállítás másik része a környező erdőben elterülő főhadiszállás működését mutatja be. Az erdőben homokzsákokkal övezett járatok vezetnek, és egy ösvényen végighaladva viaszbábukkal illusztrált kórházat, lőállásokat és más jeleneteket mutatnak be.
Az ösvény végénél egy 200 m hosszú földalatti bunkerhez jutunk. Az alagútban konyhát, szobákat, irodahelyiségeket alakítottak ki, így betekintést nyerhet a látogató a Hezbollah harcosok életébe.
A bunkerből kijövet hangszóróból puska ropogást hallunk, aztán pár lépés után gyönyörű táj tárul elénk a környező hegyekre.
A kijáratnál Salam bement a souvenir shopba és kihozott egy Hezbollah zászlót ajándékba Lacinak. És azt is felajánlotta, hogy bónuszként megmutatja Sidont, az úgyis útba esik Bejrútba menet.
A hegyi úton visszamegyünk az autópályára, és a tengerpartot követve északra Sidon (Saida)-ba érkezünk. A 13. században épített Tengeri Várkastélynál leparkolunk. A várat a keresztesek építették erődítményként egy kis szigeten, amit egy 80 m hosszú keskeny út köt össze a szárazfölddel. A várba való belépéshez jegyet kell vásárolni.
Gyönyörű napsütésben pompázik a vár, mögötte a tenger.
A várkastély meglátogatása után átsétálunk az út túloldalán lévő étterembe egy sülthalas ebédre. Kalandos a kétszer kétsávos úttesten átkelni, de sikerült megérkezni.
Az étteremben egy nagy pultra vannak kirakva a nyers halak, itt lehet kiválasztani melyiket szeretnénk elkészíttetni, és az elkészítés módját is.
Sült krumplival, salátával szolgálják fel. Isteni finom.
Ebéd után indulunk vissza Bejrútba. 40 km rázkódás vár ránk. Alig várom, hogy visszaérjünk a hotelbe, hátha jött válasz a vízum kérelmünkre. De, előbb még egy másik hotelszobát kell találnunk, mert reggel majd el kell jönni onnan ahol most vagyunk. Nem foglaltunk több napra előre szobát, mert ha jön vízum akkor megyünk is tovább Szíriába. Az Újév miatt tele vannak a hotelek, nem lesz könnyű másik helyet találnunk. De Salam mindent tud, mindent ismer, egy utcával arrébb lévő hotelbe visz minket, ahol van is üres szoba.
Jó hír, jött válasz a követségről. Igaz, ez még csak a kérelemről szóló nyomtatvány, ezt kell kitöltve visszaküldenünk.
Neki is láttunk a kitöltésnek, de nem sikerül. Az arab írásmód miatt, ami jobbról balra történik, mindig összekeverednek a sorok. A mi laptopunk nem alkalmas erre az írásmódra. Ma már nincs mit tenni, bezárt az internetshop. Majd holnap megcsináljuk.
Lemegyünk a sarki élelmiszerüzletbe vizet venni, mert itt nem alkalmas a vezetékes víz fogyasztásra. Sokan kérdezik, hogy honnan jöttünk. Itt is kérdezi a pénztáros, majd nagyon megörül, hogy magyarok vagyunk. Azt mondja volt Budapesten és a Balatonon is, nagyon tetszett neki, gyönyörű szép Budapest.
December 28.
Bejrút
Reggeli után azonnal az internetshopba indulunk. Az ottani gépen sikerül kitölteni a nyomtatványt és elküldeni a szír követségre. A 9. kérdés arról szólt, hogy jártunk-e már a "megszállt Palesztinában," azaz Izraelben. Megint várakozásban vagyunk.
Átköltözünk a szomszéd hotelbe. Habár ugyanannyiba kerül, mint a tegnapi, ez egy igen szegényes hely, meg se közelíti az előzőt.
Mire ezt elintézzük már kora délután lesz. Elmegyünk utána nézni, hogyan juthatnánk el Baalbekbe taxizás nélkül. Mindig csak taxizunk Bejrútból ki, Bejrútba vissza. Szeretnénk a magunk útján járni, egy körutat tenni, de ebben az országban ez nem könnyű feladat. Vonat nincs, busz menetrend sincs.
Bemegyünk egy utazási irodába megkérdezni, honnan indul busz Baalbekbe. Ők indítanak buszt innen, amire 45 dollár a jegy fejenként, de csak akkor indul busz ha összejön egy csoport. Ha csak ketten szeretnénk menni akkor 100 dollár felett van a jegyár. Csoporttal nem szeretnénk menni, nem akarunk alkalmazkodni senkihez. Mondjuk is, hogy mi egy buszpályaudvart keresünk ahonnan indulnak a buszok különböző városokba. Azt a választ kapjuk, hogy van valahol olyan, de ő nem tudja, hogy hol. Érdeklődünk a taxisoknál, ők azt mondják, hogy innen Hamrából nem megy busz Baalbekbe. Igen, van egy buszpályaudvar, de az messze van és oda is csak taxival lehet eljutni. Mire egy taxit kifizetünk és megveszünk két buszjegyet Baalbekbe, ugyanott vagyunk mintha egyből oda taxiznánk.
Szinte lehetetlenség itt közlekedni. A helyi lakosok is többnyire taxival közlekednek. Megosztott taxikkal. Többen egy kocsiban, ugyanabban az irányban, úgy olcsóbb. De ehhez kell valamennyi helyismeret, ami nekünk nincs.
A sarkon összefutunk Salammal, el is panaszoljuk neki gondunkat. Egyből felajánlja, hogy ő elvisz minket Baalbekbe, és kevesebbe is kerül mintha az utazási irodával mennénk. Nincs más lehetőség, elfogadjuk az ajánlatát, megbeszéljük, hogy holnap reggel induljunk.
Csak csavargunk az utcákon, tanácstalanok vagyunk, hogy merre menjünk. A vadonatúj "óvárosba" nem akarunk menni, nincs ott semmi látnivaló, ami van azt már láttuk. Elsétálunk a partra a Sziklákhoz.
Útközben látunk több állatkereskedést ami nagyon elszomorít. Itt még lehet árulni kutyákat és macskákat kicsi ketrecbe zsúfolva. Sajnálom őket, legszívesebben mindet megvenném, hogy kiszabaduljanak a ketrecből.
Szegényes grundon srácok rúgják plasztik zacskókkal kitömött labdájukat. De jól érzik magukat, vidámak. Mások színes golyókkal játszanak meg fürtökben lógnak az egyetlen fán.
Mire a Sziklákhoz érünk már besötétedik. Itt is karácsonyi fények világítanak.
De jó lenne egy forró leves a kicsit hűvös estén! A parton lévő szikla étteremben nincs. Leülünk a padra, figyeljük az esti életet. Aszalt gyümölcs árusok jönnek, mindegyiktől kapunk kóstolót. Az aszalt szilva nagyon finom. Virágárusok árulják rózsáikat, fotósok készítenek jó pénzért fotót, háttérben a kivilágított sziklával. A sziklás háttér nagyon vonzó a fotózásra, sokan jönnek selfiket készíteni, aztán már mennek is tovább. Külföldieket nem látunk, nincsenek turisták Libanonban.
Üldögélünk, bámészkodunk, míg megpillantom, hogy a mellettünk lévő padon ülő burkába öltözött nők pohárból tésztalevest esznek. Nyomban meg is kérdezzük tőlük, hol lehet kapni. A szembe lévő benzinkútra mutatnak. Laci már indul is, végre lesz leves. Aztán üres kézzel jön visszafelé, amit a fiatal lány is észre vesz, kérdezi, hogy levesért ment-e Laci? Mondom, hogy igen, ő már indul is Laci felé. Visszakíséri a kúthoz és segít neki megvásárolni a levest. Hihetetlenül kedves, segítőkész itt mindenki. Nagyon jól esik a forró leves, még ebből a papírpohárból is.
December 29.
Bejrút-Baalbek
Ebben a hotelben nincs reggeli, így reggeli után kell nézni. Könnyű dolgunk van, mert két sarkon belül minden megtalálható. Az utcában van egy pékség ahol friss meleg croissant veszünk, a másik oldalon van egy kávézó. Csak az a baj, hogy egyik helyen se lehet leülni, mindenki állva, a járda szélén issza kávéját. De a következő sarkon van egy kebabos, még be van zárva, de ott vannak székek. Oda visszük és ott fogyasztjuk el reggelinket.
Elég borús a reggel, remélem nem lesz eső. Kilenckor találkozunk Salammal, a mai program Baalbek. 85 km, kb. két órás út lesz.
A Damaszkusz felé vezető úton megyünk. Sajnos, még nem oda. De a határt már 35 km-re megközelítettük. Salam nem érti miért olyan fontos nekünk Szíriába menni.
A Damaszkusz útról letérve hegyek között folytatjuk utunkat. Lacinak már nagyon hiányzik a következő kávéadagja, szól Salamnak, hogy álljunk meg valahol. Egy kis koszos bódénál állunk meg, egy kisfiú dolgozik a kávégép mellett. Pedig inkább az iskolában lenne a helye. Nagyon kedves, kis vigyorgós srác.
A Bekaa völgyben vagyunk, ez az ország jelentős mezőgazdasági területe. Burgonya és eper ültetvények mellett haladunk el. Az út szélén szőrme árusok kínálják szőnyegeiket, prémjeiket. És erre felé is nagy területen sátoros menekülttáborok láthatóak. Azt mondja Salam, hogy ezek a menekültek itt dolgoznak a földeken.
Baalbek a Libanon és az Antilibanon hegység között 1170 méter magasságban fekszik. A város különlegessége a római kori (?) templomegyüttes ami az Unesco Világörökség része.
A föníciaiak i. e. 2000 körül telepedtek le Baalbekben ami Baal istenről kapta a nevét és Baalnak, a Napistennek szentelték első templomukat. Az egykori Heliopolis, a Nap városa, a Római Birodalom legnagyobb templomának maradványa.
Azt mondják, hogy a római épületek a korábbi romokra épültek. Tehát akkor nem a rómaiak építették, ők csak a több ezer éves alapokra építkeztek. Szerintem az egész hely egy misztikum, nem is írom le, a sok különböző teóriát, hogy ki szerint kik és mikor építették ezt a csodát. Igazából senki nem tud pontos választ adni rá. Véleményem szerint sem a rómaiak, sem a görögök, sem a föníciaiak nem építették ezeket a monumentális épületeket. Ekkora monolitokat kibányászni se egyszerű, nem még a bányából az adott helyre szállítani, majd mértani pontossággal helyére illeszteni azokat.
Ezek a kőtömbök egyedülállóak a világon. A támfalak kőtömbjei egyenként kb. négyszáz tonna súlyúak, de van köztük amelyek elérik az ezer tonnát, és ezekből több száz darabot fektettek milliméter pontossággal egymásra. Hogy tették ezt az akkori technikával? A közeli kőbánya területén áll egy kő, ami a világon a legnagyobb megmunkált darab. Mérete 21,5 m x 4,8 m x 4,2 m, súlya 1200 tonna.
Sok legenda övezi ezeket a kőtömböket. A Gilgamesz eposzban az ősidőkben istenek lakta hely volt itt. Egy másik monda szerint Káin épített itt erődöt amit óriások laktak míg az özönvíz el nem pusztította őket. Az özönvíz után a felújítást a túlélő óriások végezték.
Szóval, szerintem mindenkinek a fantáziájára és hitére van bízva, mit gondol erről a monumentális építményről.
Fura izgatottság érzés veszi körül az embert mikor megpillantja a távolból a városkapu hatalmas oszlopait. Már alig várom, hogy ott legyünk, lássam a csodát.
A bejárat előtt kb. száz méterre található a Vénusz templom és a körülötte lévő udvaron a romos maradványok.
Jegyvásárlás után léphetünk be az elkerített akropolisz területére. Már itt a pénztárnál elkezdődik a csodálkozás a hatalmas kőtömbökből összerakott épületek láttán. Pár méterrel beljebb eljutunk a főbejárathoz vezető oszlopcsarnokhoz, az úgynevezett propileumhoz, a Jupiter templom bejáratához. A 45 m széles lépcsősor végén látjuk a két oldalt sorban elhelyezkedő hat-hat gránit oszlopot, melynek mindkét oldalán egy-egy torony állt. Az oszlopok közül csak négy áll teljes magasságában. A teraszra felérve csodálatos látványban van részünk, széttekintve az épületegyüttesen.
Ezek után érünk a Jupiter templom hatszögletű előudvarába amit eredetileg harminc gránitoszlop övezett.
Csönd van, mindenki csak áll, szájtátva bámul. Csodálkozunk a hatalmas kőtömbökön. Nem is tudjuk hova nézzünk, mit fotózzunk. Gyönyörű mintákkal kidolgozott hatalmas kődarabok hevernek a földön.
A hatszögletű udvar után érkezünk a Nagy Udvar területére ami 134 m x 112 m alapterületű. Az udvar közepén az áldozati oltár ahol bikát áldoztak. Az oltár vonalában vízmedence látható, ami rituális mosakodásra szolgált.
Csodálkozásunk egyre nagyobb, már mi is tátott szájjal haladunk a hatalmas lépcsősor felé, ami felvezet a Jupiter templomhoz.
Gondosan megmunkált kövekről van szó, mértani pontossággal egymásra illesztett, egyenes oldalú vagy akár ívelt kőtömbökről. Mivel vágták el ezeket ilyen egyenesre és hogyan helyezték őket egymásra?
De vannak sokszögű, szabálytalan formájú építőkövekből épült falak is, amikhez aztán tökéletesen illeszkednek a mellé rakott szabálytalan formák. Mintha óriások legóztak volna. Tisztán látszik, bármit csináltak a hatalmas kövekkel ami épp eszükbe jutott.
Néhány kőtömbben lyukak, vagy ovális mélyedések láthatóak, talán valami fém kapcsok helyei?
Minél többet látunk, annál inkább elfogynak a szavak. Csak bámulok és el se tudom képzelni, hogy kinek és miért kellett ekkora építmény.
A Nagy Udvaron áthaladva eljutunk egy monumentális méretű lépcsősorhoz. Ez felvezet a Jupiter templomhoz ami egy 13 m magas teraszon helyezkedik el, a területe 88 m x 48 m. A templomot eredetileg 54 oszlop övezte, ezek ma nagyobb darabokban a földön hevernek. A hat még álló oszlop épp fel van állványozva karbantartás miatt. Ezek az oszlopok 21 m magasak és 2 m átmérőjűek, melyeket oroszlán és bikafejes frízekkel ellátott keresztgerendák fognak össze. Elképesztő méretek.
Innen az emelvényről be lehet látni az egész Nagy Udvart és rálátni a Bacchus Templomra. Mellette a mecset és az arab citadella maradványai láthatóak.
Az emelvény hátsó részén egy lépcső vezet le a párhuzamosan elhelyezkedő Bacchus templomhoz. Már tényleg nem tudok mit mondani a hatalmas kőtömbből álló falat látva, ami a lépcsősor mellet tornyosul. Hogy építették azt oda be? Hogyan hozták ide? A Bacchus templomra lenézve törpe méretűek az emberek az udvarban.
Csodaszép, hatalmas, valahonnan leomlott oroszlános frízek és mintás oszlopdarabok fekszenek a földön. Sok, egy darab kőből kivájt "kádakat" is látunk. Ezt hogy csinálták? Milyen szerszámmal?
A Bacchus Templom a legjobb állapotban fennmaradt épület. Majdnem épségben áll, csak a teteje omlott be. A templom egy öt méter magas talapzaton helyezkedik el, a bejáratához 33 lépcsőfok vezet fel. Húsz méter magas oszlopok övezik amik két oldalon teljesen épek, a többi oldalon hiányosak, egy oszlop a falhoz van dőlve. Hát ezt miért nem állítják vissza a helyére? Azt gyanítom azért, mert senki nem képes rá.
A hatalmas kapu födémén gyönyörű dombormű látható. A födém egy része leszakadt, az most a talapzaton hever.
A templom alagsorában egy Halottak Városa múzeumot rendeztek be. Itt hatalmas szarkofágokat és temetkezési emlékművekről származó, kőből faragott állatszobrokat látunk.
Itt véget ér a Nap Városa látogatás. Egyfolytában az jár a fejemben, hogy ki, hogyan és miért építette ezt a hatalmas csodát ide. Mert ez méltán a világ egyik csodája.
A kijáratnál egy teve és a jól fésült Salam vár. Gondolom, már unatkozott, biztos sokszor járt már itt. Kérdezi, hogy tetszett a hely? Mondtuk, hogy ehhez mi nem tudunk hozzáfűzni semmit, de tisztán látjuk, hogy nem ember építette. Ő először azt mondja, hogy a rómaiak és a görögök építették ezt a csodát. Na, ez pont akkora hülyeség, mint azt állítani, hogy a Nagy Piramist egyiptomi rabszolgák, vagy az Angkor Vat-ot a khmer-ek építették. Aztán megkérdezi, hogy akkor szerintünk ki építette? Laci mondja neki, hogy valami külvilági látogatók. Angyalok! - vágja rá Salam. Rendben van, legyenek angyalok, szárnyas angyalok. Ez hihető, ezt elfogadjuk. Salam így hívja őket.
Megéheztünk, egyből a közeli étterembe megyünk. Ebéd közben Salam mesél a családjáról, gyerekei fotóit mutatja telefonján. Selfiezni nagyon szeret, teli van a telefonja saját magáról készült fotókkal. Mi meg megmutatjuk neki a Bömcsit, hogy mi tulajdonképpen motorosok vagyunk.
Ebéd után Salam az étterem szomszédságában lévő Sayyida Khawla mecsetet mutatja meg, ami egy síita zarándokhely. Itt található Sayyida Khawla, Mohamed próféta unokájának síremléke.
Kívülről gyönyörű kék mintás csempével vannak kirakva a falak, belülről pedig rengeteg tükörcsempével. A moszk kertjébe lépve kendőt kell rakni fejemre. A nálam lévő sál pont megfelel a célnak. A moszkba belépés előtt adnak egy fekete kapucnis ruhát, azt fel kell vennem és csak mezítláb lehet belépni.
A mecset mögötti épületben kiállítást rendeztek be.
Ezen a táblán, jobbról-balra nézve, pirossal jelölték az 1946 és 2006 között Izrael által megszállt területeket. A piros pontok a 2006-os izraeli bombázások helyeit mutatják.
Csoda dolgok vannak itt. Ez itt egy szökőkút márvány medencéje. Oldalát a Korán, a győzelem V jele, egy kézifegyver, egy tolószék és a mártírok piros tulipánja díszíti.
Itt meg üveg vitrin alatt egy család gyászol egy elesett Hezbollah harcost. Egy családtagot, gondolná az ember. A jelenet minden darabja, a legapróbb részletekig, textilből készült. Kikeményített textilből. De a jelenet mellett van egy kiterített, valódi, átlőtt, véres egyenruha és bakancs is.
Itt egy libanoni család hétköznapja látható ahogy mindenki végzi dolgát. És minden kikeményített szövött textilből lett megformázva. Még nem láttam ilyet.
Csodálatos. Még egy Daesh takfiri holtestét is megformázták.
Aztán találunk egy óriási Koránt is.
Kifelé Salam kéri, hadd csináljon rólunk egy fotót, álljunk neki modellt.
Gyönyörű volt ez a moszk, és a kiállítás is.
De még mindig az óriási romok hatása alatt vagyok. Sok ez egy napra, nagyon sok. Beülünk a kocsiba. Bejrút felé vesszük az irányt.
A hotelbe érkezve azonnal a laptopot nézzük, de nincs válasz a vízumkérelemre.
December 30.
Bejrút
Egész éjjel a hatalmas oszlopok jártak a fejemben. Ahogy becsuktam a szemem, ezeket az óriási építményeket láttam magam előtt. Örülök, hogy láthattam ezt a csodát.
Már nagyon unjuk Bejrútot, de nem merünk elmenni más városba, mert az Újév miatt minden hotelben teltház van, a végén még nem találunk csak nagyon drága szobát.
Követjük a tegnapi jól bevált módszert a reggelihez. Croissant a sarki péktől, kávé a másik sarkon, majd a kebabosnál ülve megesszük.
Kár, hogy csak az a modern üzletkomplexum van amit ugyan piacnak (szuk) hívnak, de nem igazi arab piac. Ott el lehetne nézelődni. Ezek a modern üzletek nem érdekelnek. Na, így sem unatkozunk, nézzük a város forgatagát, hallgatva az örökös dudaszót, ami néha már az idegeimre megy. Nyitnak a boltok, viszik a gyerekeket suliba, hármat-négyet egy motoron . Van mit bámészkodni.
Rengeteg étterem van az utcában, de többnyire üresek. Nagyon drága itt az élet. Addig sétálgatunk, bámészkodunk, míg ismét elkeveredünk az óváros részbe. Itt a holnapi szilveszteri bulira készülnek, állványozzák fel a teret. Rengeteg hangfalakat, fényszórókat szerelnek fel, még az Ottomán Óratoronyra is kerül belőlük. Biztos nagy buli készülődik.
Mire a Mártírok Teréhez érünk már égnek az esti fények, gyönyörű a Kék Moszk az esti világításban, mögötte a templomtorony az aranyló keresztjével. Békében megfér egymás mellett a moszk, a templom és a karácsonyfa.
Úgy elfáradtunk a mai semmittevésben, hogy nincs erőnk visszagyalogolni Hamrába, leintünk egy taxit.
Nem akarunk egy drága étteremben vacsorázni, csak elmegyünk a közeli olcsó grillcsirkéshez. Ez egy kicsi hely, várni kell, hogy legyen üres asztal, sorban állás van. Az a 3-4 külföldi is akiket eddig láttunk a városban, az mind itt vacsorázik. Nagyon finom a saláta amit a csirkéhez adnak.
Nincs válasz a követségtől.
December 31.
Bejrút
Ma is ugyanaz a program mint tegnap volt, bámészkodás a városban.
Kezd idegesítővé válni ez a közlekedés. Úgy viselkednek az autósok mintha nem is létezne gyalogos. A járdákat elállják, soha nem adnak elsőbbséget a gyalogosnak. Elénk állnak, nekünk kell kikerülni őket. A taxisok percenként ránk dudálnak fuvart remélve. Azon kevés helyen ahol van közlekedési lámpa, ott se mindig veszik figyelembe. Egy méteren belül is hirtelen gyorsulva rátaposnak a gázra, majd hirtelen fékeznek. A frász jön rám, hogy most tuti elütnek. Kész életveszély ami itt megy. Nők vezetnek ölükbe ültetett pici babákkal, férfiak a karjukon kicsi gyerekkel egy kézzel vezetik a motort.
Szeles az idő, a parton nem túl kellemes az időtöltés. Nem is maradunk sokáig, visszaverekedjük magunkat az őrült forgalomban a hotelbe.
Mindig reménykedve nyitjuk ki laptop-ot, de most sincs válasz. Kezdjük elveszíteni a reményt. Nem is maradunk tovább Bejrútban, nézzük meg legalább Libanont.
Lemegyünk a sarokra és megkeressük Szalámit, (így hívjuk magunk között Salamot). Megbeszéljük, hogy holnap vigyen el minket Sidonba. Nem kell nagyon keresni, mindig ott ácsorog a sarkon, az az irodája.
Nincs kedvünk már a városban mászkálni, és az eső is elered, inkább maradunk a hotelben. Legalább pihenünk, hiszen mindig úton voltunk eddig.
Estefelé lemegyünk vacsora után nézni. Nem csak étterem van nagyon sok, hanem fodrász üzlet is. Most mindenhol teltház van, csinosíttatják magukat a férfiak. Mert többnyire férfiakat látunk szépítkezni. Készülnek az esti bulira.
Azt gondoltam, hogy szilveszter este lévén hatalmas tömeg lesz az utcán. Pont az ellenkezője történt. Alig vannak emberek az utcán, az autó forgalom is igen gyér. Rendőr, fegyveres katona viszont annál több van. Eddig nem is láttuk őket. Úgy tűnik, mindenki az óvárosba ment a nagy buli helyszínére. De nem kedvez az időjárás a szabadtéri programnak, szakad az eső. Mi nem megyünk oda, semmi kedvünk a tömegben nyomorogni a szakadó esőben. Majd megnézzük a műsort a tévében.
Aztán a tévét nézve úgy látom nem vesztettünk semmit azzal, hogy a hotelben maradtunk és nem mentünk el a nagy buliba. A színpadokon cirkuszi mutatványokkal és táncosokkal szórakoztatják a közönséget, számomra valami nagyon idétlen zenével. Nem is nézem sokáig, elalszom. Aztán éjfélkor tűzijáték durrogásra ébredek. A szobaablakból látszanak a távolban fellőtt tűzijáték fényei.
Január 01.
Bejrút-Türosz
Délben indulunk, a 40 km-re lévő Sidonba. Kb. az út felénél járunk mikor Salam azt javasolja, hogy menjünk inkább Türoszba, az egy kisebb síita város, több a látnivaló és könnyebben találunk olcsó hotelt. Viszont az nem negyven hanem nyolcvan kilométer távolságra van. Tanácstalanok vagyunk, mert egyik várost sem ismerjük, de bízunk Salamban, eddig mindig jó tanácsai voltak. Beleegyezünk, menjünk Türoszba. Kicsit úgy érzem, hogy maga mellett is beszél Salam, hiszen dupla távolság, így ötven dollárral többet kap.
Türoszhoz közeledve narancs és banánültetvények övezik az utat. Itt is egy nagy kiterjedésű palesztin menekülttábort látunk, helyenként magas betonkerítéssel. Szegénységben élő táborlakók ezrei a szezonális mezőgazdasági munkákban dolgoznak. Súlyos problémákkal küzdenek ezek a menekülttáborok, szegénység, túlzsúfoltság, munkanélküliség jellemzi őket. Libanonban becslések szerint a lakosság 10%-át teszik ki a palesztin menekültek. A palesztinok nem akarnak beolvadni és libanonivá válni. Ők 70 éve haza akarnak menni.
Kora délután érkezünk Türoszba, sajnos nincs jó idő, esik az eső. A tengerparti sétányra visz Salam, ott vannak a hotelek sorban egymás mellett. Kérjük, hogy valahol bent a városba keressünk hotelt, mert itt nagyon drágák. Nem kellemes a hotel keresgélés még így autóval se a szakadó esőben.
Végül találunk egy hotelt a sétány melletti utcában, majd később keresünk másikat. Négycsillagos a hotel, de inkább csak az ára. Reggeli nincs, törölköző és szappan se. Vegyes a kilátás a koszos ablakon át, balra a gyönyörű tengert látjuk, szemben meg egy szeméthegyet.
Nagyon hideg van a szobában, be kell kapcsolni a légkondit fűteni. Az meg marhára hangosan zúg. Kint esik, mégis inkább kimegyünk. Éhesek is vagyunk, lassan vacsora idő van, meg hátha találunk egy jobb hotelt ahová holnap átköltözhetünk.
Már lement a nap, sötét a tengerpart, csak a hold és a karácsonyfa fénye világít.
A tengerparti sétány elvezet a halász kikötőhöz és a mellette lévő keresztény negyedbe. A kikötőben szinte minden helyiségben férfiak kártyáznak. Hangulatos karácsonyi dekorációkkal díszített szűk sikátoros utcákba érkezünk.
Úgy látom, ebben a városban se lesz olcsóbb az élet mint Bejrútban. Mitől ilyen drága Libanon?
Találunk egy éttermet a szokásos választékkal. Nem bánjuk, eddig mindig mindenhol nagyon finomakat ettünk. Érdeklődünk a pincértől, hogy tud-e valami olcsó hotelt. Megkérdezi az ételfutárt, aki nyomban el is magyarázza hová menjünk.
Vacsora után megkeressük a hotelt, remélve, hogy nem kell még egy éjszakát a mostani helyen tölteni. Sötét utcákon botorkálunk a pocsolyákat kerülgetve, de elég könnyen megtaláljuk, csak egyszer kellett útbaigazítást kérni.
Érdemes volt fáradni, van olcsó szoba. Igaz, nem egy luxus lakosztály, de a célnak megfelel. Le is előlegezzük a szobát, majd holnap reggel átköltözünk ide.
Újra elered az eső, sietünk vissza a drága hotelbe. A szoba bemelegedett, így már kicsit kellemesebb. Az ágynemű olyan koszos, hogy hálózsákban kell aludni.
Január 02.
Türosz (Tyr, Tyre, stb.)
Türosz Bejrúttól 80 km-re délre a Földközi tenger partján egy 500 m széles félsziget ami 2 km hosszan benyúlik a tengerbe. Neve sziklát jelent, mert eredetileg egy sziklára épült város. A mai Sour, az ókori Tyrus az európai civilizáció bölcsője, nagy kiterjedésű romváros. Történelme ötezer évre tekint vissza, Fönícia legjelentősebb városa. A város római kori műemlékeit Unesco világörökség részévé nyilvánították.
Kicsit zavaros a város nevének használata, van aki Tyr-nek hívja, és az írásmód is változik. A helyiek Sur-nak (Sour) mondják. Lassan kezdünk kiigazodni.
A magas ár ellenére, ebben a hotelben reggelit nem kapunk. Valami reggeli után kell nézni. Szikrázó napsütés van már most, kicsit túlöltöztünk, melegünk van. Nyoma sincs a tegnapi hűvös, esős időnek. Nem kell messzire mennünk, pár háztömbnyire arrébb találunk egy pékséget, itt van tea és kávé is.
Reggeli után átköltözünk a másik hotelba. Nincs messze, csak pár utcányira, a félsziget északi oldalán. Lacinak nincs kedve cipelni a hátizsákot, így taxival megyünk. Akkor dugó van, hogy gyalog előbb oda értünk volna.
A hotel egy csúnya, elhanyagolt betonkocka épület második emeletén van. Lift hiányában lépcsőzünk. Az első emeleten orvosi rendelők működnek. Libanonban jó az egészségügyi ellátás. Állítólag az országban tíz lakosra jut egy orvos, míg Európában átlagosan száz lakosra jut egy orvos.
Szegényes a szoba, a fürdőszoba elég rossz állapotban van. Rozsdás, csöpögő csapok. De kárpótol a kilátás. A szobánk egy hatalmas teraszra nyílik, és előttünk van tenger egész a látóhatárig.
Lepakolunk aztán elindulunk a környék felfedezésére. A helyi szukot keressük, azt remélve, hogy itt már egy igazi arab piacon találjuk magunkat.
Útközben rengeteg cukrászdát látunk, töménytelen mennyiségű sütemény választékkal. Egyik gusztább mint a másik. Ahová bemegyünk, mindenhol kapunk valamiből egy kóstolót. A végén nem is kell venni, jól lakunk a kóstolókkal. Mindegyik sütemény nagyon töményen édes. Lett egy kedvencem, egy féle túrós, de az is annyira édes, hogy egynél többet nem lehet megenni belőle.
Régi házak között, pálmafával szegélyezett utcán megérkezünk a piachoz. A részben fedett piac egy régi ottomán karavánszeráj épületében található.
Elég nagy a forgatag a piacon, de többnyire modern nyugati stílusú az árukészlet. Rengeteg ékszer üzletben szebbnél szebb ékszereket lehet vásárolni. Igaz, nekem némely már átcsap a giccs kategóriába.
Egy idős bácsi régi bizánci pénzérméket árul.
Kicsit zavaró, ahogy a szűk tömött sorok között motorok közlekednek. Nem csak zajosak, nagyon büdösek is. És még nekünk kell elugrani előlük.
Piacozás után átsétálunk a szomszédos öreg halászkikötőbe aztán a keresztény negyedbe. Tegnap este jártunk itt, most megnézzük világosban is.
Kész labirintus ezek a szűk kis utcácskák. Egyre hangosabban halljuk a tenger zúgását. Az egyik kis utcácska kivezet a félsziget nyugati csúcsához. Ez nem egy védett oldal, itt nincs kikötő.
Megkerülve a félsziget csúcsát, visszajutunk a pálmafás sétányra ami a hotelunkhoz vezet.
Nézzük az emailt, már egy hét eltelt, de sajnos nincs válasz a vízumkérelemre.
Vacsora a tegnapi étteremben. Nagyon finom gránátalma juice-t adtak ott. Ma is van vacsora vendégünk, egy kedves vörös foltos cica személyében. Letelepszik a mellettem lévő székre, türelmesen várja a falatkákat.
Ebben a hotelben is hálózsákban kell aludni, nem a legtisztább az ágynemű.
Január 03.
Türosz
A hotellel szemben van egy kávézó, Laci ott kezdi a napot. Még az este vásárolt tejes üveggel a kezében megy kávét inni, nagy csodálkozást vált ki, hogy tejjel issza a kávét. Aztán az éjjel-nappal nyitva tartó pékségbe indulunk, isteni finom friss, ropogós bagettet lehet ott kapni.
A városba érkezésünkkor egy palesztin menekülttábor mellett jöttünk el. Csak pár perces sétára van a hoteltől. Kérdeztük a hotelost, hogy elmehetünk-e arra felé. Azt mondta, nyugodtan, teljesen biztonságos a hely.
Most is a pálmafákkal szegélyezett tengerparti sétányon megyünk, de most a kikötővel ellenkező irányba. A sétányra kihelyezett napernyők alatt vízipipázni, teázni lehet.
Az El-Buss falu felé vezető elágazásnál kezdődik az El-Buss palesztin menekülttábor. A táborban letelepedettek többsége palesztin keresztény Haifából és Akkoból. 1999-ben a lakosok száma 9498 fő volt. 1982-ben, az izraeli invázió alatt a tábor épületeinek csaknem fele megsemmisült.
Szegényes körülmények között élnek itt a menekültek, abban bízva, hogy majd egyszer visszatérhetnek hazájukba.
Csak a főútról tudtunk valamennyi betekintést nyerni, az utcákba nem engedtek be. Sorompó és katonák vigyázzák, csak palesztinokat engednek be.
Különböző üzletek, koszos műhelyek, kis étkezdék üzemelnek az főút szélén. Az egyik étkezde előtt megszólítanak, kérik fotózzam le őket.
Ezek a srácok megvendégeltek kávéval.
Szomorú volt látni, hogy így kell élniük. Ők tényleg menekültek. Sokadik generációk óta hazájuktól 30 km-re, táborokban élnek és várják, hogy egyszer haza térhessenek.
Visszamegyünk a hotelbe, hátha van már e-mailunk. Elkeseredve látjuk, hogy nincs. Ledőlünk egy kis délutáni pihenésre.
Vacsora után bemegyünk egy cukrászdába ahol ismét kapunk kóstolót, de most veszünk is egy pár darab sütit Vagyis csak vennénk, de nem kell kifizetni, megkapjuk ajándékba. Itt kilóra adják a sütiket, mindenki nagy dobozokkal vásárolja őket. Annak a két három darabnak amit mi vennénk olyan kicsi a súlya, inkább oda adják ajándékba.
Sötét van az utcákon, nincs közvilágítás. Csak annyi fény van ami az üzletekből és a járművekből kiszűrődik. Sétálunk a sötét kikötőben mikor nagy kiabálást hallunk. Nem értjük, arabul kiabál egy férfi. Nem látunk semmit, de közeledünk a hang felé. Már egész közelről jön a hang, mikor a sötétben meglátok egy fejet nekünk boka magasságban, ahogy a hajók között a kikötő peremébe kapaszkodva próbál kijutni a vízből, és egyfolytában kiabál. Mondom Lacinak, hogy szerintem beesett a vízbe és segítségért kiabál. De mire ezt kimondom, már szalad több fiatal srác és húzzák ki az öregembert. Szegényke nyakig vizes. Gondolom, a sötétben nem vette észre, hogy vége a partnak és begyalogolt a vízbe. Aztán úgy, csurom vizesen elindult a város felé. Be kellett volna rakni egy taxiba, de akkor nem jutott eszünkbe.
Január 04.
Türosz
Hajnalban vihar hangjaira ébredek. Szakad az eső, kopog a teraszon. Reggel egybefüggő sötét felhők vannak az égen, nem úgy néz ki, hogy egyhamar kiderül.
Laci lemegy a szembe lévő kávézóba, én inkább maradok a szobában. Van még a tegnap esti sütiből, az jó lesz reggelire. Milyen jó dolgom van, ágyba kapom a teát, Laci hoz nekem egyet a kávézóból. Meséli, hogy bement a kávézóba egy koldus, a felszolgáló srác csinált egy szendvicset és oda adta neki. Kérdezte tőle Laci, hogy talán palesztin menekült volt-e a koldus? Nem, én vagyok a palesztin, válaszolta a srác.
Egész délelőtt szakad az eső, nincs kedvünk kimozdulni. Ebédelni se megyünk, van szendvicsünk a szobában. Aztán késő délután eláll az eső, akkor elindulunk. Elmegyünk a piachoz, de minden zárva van és tök sötét. A piacon sincs világítás, ezért napnyugtakor bezárnak az üzletek.
Újra elered az eső, igyekszünk vissza a hotelbe.
Ma sem érkezett válasz a vízumkérelemre. Lassan le kell mondanunk tervünkről. Már kifutottunk az időből, ha kapnánk is vízumot.
Dörög az ég, nagy vihar kerekedik. Olyan felhőszakadás van, hogy nem lehet átlátni a vízfüggönyön. Időnként a világítás is elmegy a szobában. Nincs már semmi ennivalónk, de ebben az időjárásban ki se lehet lépni az utcára, így rendelünk vacsorát házhoz szállítással. Szegény futár, csurom vizesen hozza vacsoránkat.
Január 05.
Türosz
Tegnap óta megállás nélkül esik az eső. Időnként kisüt a nap, de az eső nem áll el. Még szerencse, hogy tengerre néző szobánk van, legalább a látvány szép, ha már nem tudunk kimozdulni a szobából.
Gyönyörű a tenger ilyen időben is, percenként változik a színe. Egy napsütéses pillanatban szivárvány jelenik meg az égbolton, pont a parton felállított karácsonyfa felett. Na, ilyet se sűrűn látunk, karácsonyfa felett szivárvány. Úgy tűnik, ma ez lesz a legnagyobb élményünk.
Egy óra felé eláll az eső, gyorsan elmegyünk ebédelni. Hatalmas tócsákat kerülgetünk, a házak mellett a falhoz lapulva próbálunk haladni, hogy ne fröcsköljenek össze az autók.
Kihasználjuk az esőmentes perceket elmegyünk a partra. A római romok felé megyünk, majd ha jó idő lesz visszajövünk ide bejárni a terepet. Itt két ásatási terület van egymás mellett, az egyik teljesen elhagyatott állapotban van, belepte a gaz.
A félsziget nyugati csúcsán vagyunk, itt nem olyan szélvédett mint az északi oldalon. Hatalmas fehér hullámok csapnak ki a partra.
Nem sok időnk marad gyönyörködni a hullámokban. Újabb sötét felhők gyülekeznek, jobbnak látjuk a hotel felé venni az irányt. A piac felé megyünk, arra a legrövidebb az út. Minden be van zárva, de nem az eső miatt hanem mert péntek van. Itt péntek a pihenőnap.
Elképesztő állapotú járművek közlekednek az utcán. Némelynek roncstelepen lenne a helye.
Épp beérkezünk a szobába mikor újra szakadni kezd az eső. Ma sincs válasz a vízumra. Már késő is lenne, hat nap múlva repülünk vissza Európába.
Január 06.
Türosz
Végre esőmentes reggelre ébredünk. A távolban a kikötő felett már süt a nap, arany színbe öltözteti a házakat. Szépséges.
Úgy néz ki szép idő lesz ma, elindulunk megnézni a római romokat. A kikötőnél járunk mikor újra sötét felhőkbe borul az égbolt. Pár perc elteltével mintha dézsából öntenék úgy ömlik. Beszaladunk a piacra, beállunk egy eresz alá, mint sokan mások. Pillanatok alatt kiürül az utca, mindenki egy fedett helyet keres magának. Egy órát álldogáltunk az eresz alatt arra várva, hogy végre elálljon az eső.
Átfáztunk az álldogálásban, jól esik egy forró tea.
Miután elállt az eső, kisütött a nap, nagyon meleg lett. Úgy néz ki, mára vége az esőnek, mehetünk romokat nézni.
Az itt látható romok nagy része a római és bizánci korból származik. Ok, ezt el lehet hinni. Az itteni méreteknek semmi közük Baalbek óriási méreteihez.
A bejárattól a tengerpart felé dupla oszlopsor vezet, az úgynevezett Nagy Utca, amelynek padlóját egykor gyönyörű mozaikcsempe borította.
A Nagy Utcától jobbra egy másik oszlopsort látunk, ez az úgynevezett Kis Mellékutca. Ez az oszlopfolyosó vezetett az egykori nyolcszögletű palotához.
A Nagy Utca jobb oldalán, a tengerpart felé haladva, először egy aréna maradványait, aztán polgári épületek romjait láthatjuk. Elég elhanyagolt ez a terület, kezdi benőni a gaz. Kutyák laknak a romok között.
A bal oldalon meg először egy hajdanán üvegfúvó műhely maradványai láthatóak, aztán mozaik csempével díszített nyilvános fürdő, és egy tornaterem ami az atléták edzőközpontjaként szolgált.
Néhány szarkofág is látható, és gazdagon díszített oszlopfők és frízek hevernek a földön.
A Nagy Utca oszlopsorai mögött egy kiépített járda vezet a mólóig, a föníciai időből származó Egyiptomi Kikötőhöz. Azért hívták így, mert Egyiptom felé néz.
Hatalmas hullámok csapnak fel, szinte beterít, pedig több méter magas mólón állunk.
Ez a romváros méreteiben nem is hasonlít Baalbek romjaira. Erről könnyű elképzelni, hogy emberek építették kétkezi munkával. De azért nagyon érdekes volt ez is. Kár, hogy nincs jobban karban tartva.
Innen északra helyezkednek el a keresztesek idejéből származó romok, csak egy utca választja el a két területet. Ez a terület le van zárva, most nem látogatható. Úgy tűnik nem foglalkozik vele senki, benőtte a gaz az alapokat és a gránit oszlopokat. Itt volt egykoron a keresztesek katedrálisa.
A romok látogatása után visszamegyünk egy kis délutáni pihenőre a hotelba. A szobába érve mindig egyből az e-mailt nézzük, sajna ma sincs semmi értesítés.
Nem sokat maradunk a szobában, végre jó idő van, kimegyünk a partra. Elmegyünk a halászkikötőhöz, hátha ott találunk sült halat. Érthetetlen, hogy itt a kikötő a sok halásszal, a piac tele van hal árussal, de sült halat nem árulnak sehol a környéken. A parton horgász is akad bőven.
Az egyetlen biztonságos hely gyalogolni a tengerparti sétány. Itt távol vannak az autók. Őrült közlekedés van itt. Át szeretne kelni az úttesten egy nénike, de nem sikerül neki, elütik. Hárman ülnek az autóban, két idősebb nő és egy fiatal aki vezet. A néni fekszik az úttesten, ők meg ülnek a kocsiban. Senki nem száll ki segíteni. Járókelők és egy rendőr szaladnak oda felsegíteni a nénit. Sír szegény, nagyon fájlalja a kezét. Végre kiszáll a sofőr, de még neki áll feljebb, hogy mit keresett ott a néni. Ezek után még jobban félek az úton való átkelésnél. Semmibe van véve a gyalogos.
A keresztény negyed sikátoros labirintusában mindig látunk valami újat. Valahogy mindig másfelé tévedünk a kis utcácskák között. Most a világítótoronyhoz jutunk. Jó nagy hullámok vannak itt is. Halászok igyekeznek kifelé, szinte eltűnik csónakjuk a nagy hullámok között.
Elmehetnénk a sziget déli oldalára ahol a drága szállodasor van, ott egymást érik az éttermek, de nem nagyon érdekel minket a modern városrész. Csupa KFC, meg Starbocks. Ford Mustang meg Camaro. Jobban tetszik ez az északi oldal, ez olyan "libanonosabb".
Viszont itt nem érik egymást az éttermek, így vacsora megint a szokásos helyen. Kicsit kezd unalmas lenni, de nagyon finomakat eszünk itt. Most is isteni finom volt a saláta. Imádom a petrezselymet. És megint itt a vacsora vendégem.
Január 07
Türosz
A mai program lesz megnézni egy másik történelmi területet, a Ruins of Tyre és Tyre Hippodrome. Türosz Romjait és a Lóversenypályát.
Kb. fél órás sétával érjük el az El-Buss falu felé található 2-3. századból származó romokat.
Ide is hatezer líra a belépőjegy.
Az egykori Bizánci út mellett található egy templomkert romjai. Ezt követi a nekropolisz, a halottak városa, számtalan szarkofággal, falba épített és mozaik csempével kirakott sírhelyekkel.
A Bizánci út végén jutunk el a nagy kövekkel kirakott Római útra egy szép diadalíven keresztül.
Ez a római út vezetett az ókori városba, egyik oldalán oszlop folyosóval, másik oldalán boltíves fallal övezve.
A nekropolisztól délre találjuk a legnagyobb római Hippodromot, egy ókori lóversenypályát. Az óriási Hippodrome egy 480 m hosszú U alakú stadion lelátókkal, amiken 22 ezer néző foglalhatott helyett a kocsiversenyeken.
A lóversenypálya mellett a keresztes lovagok templomának romjai láthatóak.
Ez a történelmi helyszín is kicsit elhanyagoltnak tűnik, gazos, nincs kellőképpen rendben tartva, pedig nagyon szép is tudna lenni a nagy kaktuszokkal és fákkal díszített kert. Sok szép mintázatú gyíkot látunk a köveken a napsütésben melegedni.
A kijárat melletti étteremben megtaláljuk végre a napok óta keresett sült halat. Hűtőpultokban vannak kirakva a különböző fajtájú halak amiből választani lehet, hogy melyiket készítsék el.
A mellettünk lévő asztalnál egy 15 tagú szír család ebédel, egyikőjük érdeklődik honnan jöttünk. Elmondjuk nekik, és azt is, hogy Damaszkuszba szeretnénk menni, a vízumra várunk. Áthívnak asztalukhoz és felajánlják, hogy ők átvisznek minket vízum nélkül. Nem merjük vállalni a lehetőséget. Viszont elgondolkodunk, hogy itt egy szír család, drága luxus autókkal, drága bundákban a család nő tagjai, a drága ételek aminek felét otthagyják... és ők menekültek? Pár száz méterre meg hatalmas szegénységben, zsúfolt táborban élnek palesztinok ezrei. És ők is menekültek?
Mikor elmegy a család, egy középkorú férfi szólít meg a szokásos kérdéssel, honnan jöttünk? Mi a gazdag szír menekültek felől kérdezzük őt, hogy mit dőzsölnek itt, miért nem mennek haza? Ő ide valósi, de Detroit-ban lakik. Meglepően gyenge az angolja. Azt a választ adja, hogy olyan bonyolult lenne ezt elmagyaráznia, hogy hetekig tartana. De látszik rajta, hogy úgy sem tudná garantálni a sikert, mert ő sem látja át a helyzetet. Meg, hogy jobb nem beszélni ezekről a dolgokról, mert a "governement"...
Nem beszélgetünk tovább.
Nagyon finom volt a hal.
A menekülttábor mellett megyünk vissza a hotel felé. Katonák állnak a mellékutcák bejáratánál. Megkérdezzük, hogy bemehetünk-e a táborba, de nem engednek be. Csak palesztinok léphetnek be. Megyünk tovább a járda nélküli út szélén a kis koszos műhelyek és üzletek előtt. Egyik autóműhely előtt megállunk bámészkodni, csodálkozunk, hogy lehet itt autókat javítani? Megszólít egy fiatal férfi, meghív egy kávéra. Laci elfogadja. Míg isszák a kávét, gyerekek, asszonyok jönnek kíváncsiskodni, kik vagyunk. Megkérdezem, hogy lefotózhatom-e őket. A gyerekeket és a férfiakat szabad fotózni, a nőket nem.
Türoszban vagyunk egy hete, nem akarunk már több időt itt tölteni. Azt gondoltuk, visszamegyünk Bejrútba és a maradék pár napban onnan szervezünk valami programot. Ha érkezne is vízum, már úgyse lenne elég időnk megnézni Damaszkuszt.
A kikötő szomszédságából indulnak a buszok. Buszpályaudvarnak nehéz nevezni. Egy pár lerobbant állapotú kisbusz áll a parkolóban. Próbáljuk megtudni, hogy másnap lesz-e busz Bejrútba és mikor. Nem akarunk már taxizni. Azt megtudjuk, hogy fognak indulni buszok Bejrútba, de menetrend nincs.
Január 08.
Türosz-Sidon
A reggeli kávézás után indulunk a buszhoz. Nem akarjuk cipelni a hátizsákokat a buszig, ezért Laci megbeszéli a kávézóban, hogy ott hagyjuk a hátizsákjainkat amíg elmegyünk a buszhoz. A busz errefelé fog jönni, majd felvesszük a zsákjainkat útközben.
.
A buszokhoz érve kiderül, hogy pár perc múlva pont indul egy busz, de nem megy Bejrútig, Sidonban át kell szállni. Nehezen akarja megérteni a sofőr, hogy a kávézónál álljon meg egy percre, hogy felvegyük a csomagjainkat. De aztán csak sikerül a művelet. Azt mondták egy órás lesz az út. Tíz óra van, meleg napsütés.
Lassan haladunk, pár méterenként megállunk, a sűrű forgalom miatt nem haladunk. Így biztos nem érünk oda egy óra alatt. Nem az autópályán megyünk hanem a falvakon, városokon át, ami a buszos szemszögéből érthető, itt vannak az utasok.
Lassan megtelik a busz és kezd egyre kellemetlenebb lenni az utazás. A busz huzatos, mert nyitott ajtóval közlekedik. A sofőr dohányzik, és az utasok is. Megállók hiányában pár méterenként megállunk mert valaki vagy le vagy fel akar szállni. Nem hiszek a szememnek! Szól az utas, hogy álljunk meg mert le akar szállni. De egy körforgalom közepén vagyunk! És megállunk, hogy le tudjon szállni. Épp csak hogy kihajtunk a körforgalomból, integetnek az út szélén, hogy fel akarnak szállni. Ez így megy kilométereken keresztül, méterről-méterre. Nem hiszem el, hogy itt még nem találták ki a buszmegállót, hogy ne kelljen minden percben megállni. Mikor egy kávézó előtt megállunk, kiszól a buszablakból egy utas, hogy kér egy kávét. Megvárjuk míg megkapja. Már másfél órája elindultunk, és még mindig nem tettük meg a 40 km-t. Kezdem elveszíteni a türelmemet. A gyomrom a torkomban van a sok rázkódástól, mert egyfolytában gyorsít vagy lassít a sofőr, hogy előre hátra dülöngélek az ülésben.
Nagy nehézségek árán, hulla fáradtan megérkezünk Sidonba. Majdnem fél egy van. Ennyit az egy órás útról. Nagyon kifáradtam a sok rázkódásban. Felkapja a buszos a hátizsákunkat és sietve indul vele egy másik buszhoz. Kiabálunk utána, ő meg mutatja, hogy viszi a Bejrútba induló buszhoz. Isten ments! Nem megyünk mi már sehová busszal, még egyszer ezt nem bírjuk ki! Itt maradunk Sidonban. Egy héttel ezelőtt úgyis ide készültünk, csak Türosz lett belőle.
Hotelt kell keresnünk. Bemegyünk az első kávézóba, kicsit kilihegjük magunkat egy kávé és néhány sütemény mellett. Érdeklődünk, hogy van-e a környéken olcsó hotel. Ajánlanak is egyet, felírja a felszolgáló egy kis papírkára a címet és elmagyarázza merre menjünk.
A piacnál elveszítjük a fonalat. Kérdezősködünk, hogy melyik irányba induljunk. Jön egy 8-10 éves forma kisfiú és elvisz minket a keresett címhez. A piacról nyílik egy eldugott kapualj, ott van a bejárata egy régi kő épületnek amiben a hotel található. Azt mondják 300 éves épület. Ezt biztos nem találtuk volna meg magunktól. Elfelejtettünk valami kis pénzt adni a srácnak.
Nagyon hideg van a szobában, a kő falaknak köszönhetően. Bekapcsoljuk a fűtést és kimegyünk a piacra. Kint meleg van.
Ez az óvárosban lévő szuk a Libanonban eddig látottak közül a legszimpatikusabb. Nyüzsgő tömeg, szűk utcák. De még itt is hiányolom az igazi arab dolgokat, itt is sok a nyugati áru.
A piacon kószálva eljutunk egy szűk folyosóra, ahol magas kőfalak vesznek körül. Fény szinte alig szűrődik be ide, a mindenfelé elágazó sikátorokba. Egy labirintus-városban vagyunk ahol üzletek, műhelyek, templom, iskola és egy szappanmúzeum is található. Lépcsőházak nyílnak, itt lakások is vannak. Hogy vannak itt a lakás címek? Van itt postás?
Néha olyan érzésem van, mintha mélyen a föld alatt lennénk egy barlangban, pedig az utca szinten vagyunk egy kő épület belsejében.
Itt így járnak haza emberek? Habár, a felső szinteken, ahová besüt a nap, kényelmes lakhelyeket tudok elképzelni.
Jó érzés kikeveredni a félhomályos sikátorból a napfényre! A dombon álló Lajos kastély maradványaihoz érünk, a domb lábánál római kori oszlopok töredékei hevernek a földön.
A kastény mögött nagy fekete füstöt látunk, majd megpillantjuk a tűzoltókat is. Tűz van egy kihalt épület pincéjében. Nem sok védőfelszerelése van a tűzoltóknak és a területet se zárják le. Oda megyünk kicsit bámészkodni.
Laci minden este sütit eszik tejjel, csak így tud elaludni, azt mondja. Itt az óvárosban nem találtunk sehol tejet, így elindulunk a tej felkutatására. Az új városrészben több élelmiszerüzlet található, de tej egyikben sincs. Végül annyit mászkálunk üzletről üzletre a kacskaringós utcák között, míg végre az egyikben találunk UHT tejet, viszont úgy eltévedünk, hogy nem tudjuk merre induljunk vissza a hotelhez. Megkérdezünk egy járókelőt, de mint utóbb kiderül, ő pont ellenkező irányba küldött, így több km-t tettünk meg feleslegesen. Hulla fáradt vagyok mire visszatalálunk a hotelhez a tök sötétben.
És még nincs vége a kalandnak. Mennék be a szobába, de letörik a kilincs, nem tudjuk kinyitni az ajtót. A recepció üres, egy lélek nincs se a hotelben, se a környékén. Fél tíz van, tanácstalan vagyok mit kellene csinálni. Bemegyek a konyhába, hátha találok valami szerszámnak alkalmas dolgot, amivel valahogyan ki tudjuk nyitni az ajtót. De csak egy kis kést találok ami semmire nem alkalmas.
Laci kitalálja, hogy menjünk be egy másik szobába, nincs mind bezárva, és feküdjünk le ott. Én nem akarom. Minden cuccunk bent a van a mi szobánkban és nem akarok ruhástól befeküdni egy hideg szobába. Nagyon fáradt vagyok a sok mászkálástól. Laci bemegy egy szobába, kényelmesen elhelyezi magát és neki áll sütizni a tejjel. Én ülök lent a recepción, mert azt mondták, hogy tízig itt szokott lenni valaki és hátha tízkor megjönnek bezárni a hotelt.
Jól gondoltam, tízkor hallom a folyosóról szűrődő ajtó csukódást. Futok oda, hogy segítséget kérjek. Szegény srácot nagyon megijesztettem, nem számított rá, hogy ott vagyok. Oda viszem az ajtónkhoz, mutatom neki a problémát. Ő is azt mondja mint amit Laci mondott, menjünk be egy másik szobába reggelig. Elmutogatom neki, hogy nem akarom, mert bent van a szobába a cuccom és Laci gyógyszere is ami kell neki a légzési problémájára. A srác próbálja kinyitni az ajtót, de neki sem sikerül. Telefonál valakinek, hív segítséget. Nemsokára megérkezik egy fiatalember egy kislánnyal a karján. Ő sem tudja kinyitni az ajtót, de kitalálják, hogy az udvar felől fel lehet mászni az ablakhoz, az ablakot be lehet nyomni mert nincs bezárva és aztán belülről ki lehet majd nyitni az ajtót. Sikerül is a mutatvány, bár nem nagyon tudom, hogy sikerült neki kívülről az emeleti ablakhoz felmászni. Megvolt az esti kaland, mehetünk a szobába.
Hulla fáradtan dőlök ágyba, hamar elalszom.
Január 09.
Sidon
Sidon (Saida) Bejrúttól 40 km-re délre, a Földközi tenger partján fekszik. Lakosainak nagy része szunnita vallású.
Kora hajnalban hangos énekre ébredünk. Itt van a moszk a szomszéd épületben, ezért túl hangos a hangszórókból áradó hang.
Még ma itt maradunk az óvárosban, bámészkodunk a piacon és a sikátorok labirintusában. Itt még jobban kell vigyázni a közlekedéssel, ezekben a szűk, egy-két méter széles utcákban is őrült sebességgel közlekednek a hangtalan elektromos motorokkal. Itt csak elektromos motorok közlekedhetnek. És, persze, mindig a gyalogosnak kell kitérni az útjukból. Erről a környékről minden robbanómotoros jármű ki van tiltva.
Hátukon cipelt kannából kávét vagy teát áruló árusok járják az utcákat, bögréjükkel hangosan csörömpölnek. A zöldségesnél mindig friss áru van, soha nem fonnyadt semmi. Tanulhatnának tőlük a hazai zöldségesek. A hentes viszont horror látvány. Az utcán jól megfér a kecskefejeket áruló árus a ruhásüzletek között. Kora délutánra már eladta az összes áruját.
A "vízipipa szervizben" is folyik a munka, egy idős bácsi ép egy pipát forrasztgat.
A helyi kocsmában férfiak tea mellett szívják vízipipájukat. Mikor meglátják, hogy bámészkodom, kedvesen invitálnak befelé, menjek be, fotózzam le őket.
Kimegyünk a Tengeri Várkastély szomszédságában lévő halászkikötőbe. Ide érkeznek meg hajnalban a halászok a zsákmányaikkal. Ilyenkor már nincs nagy élet itt, csak néhányan kötözgetik hálójukat.
A kikötőtől nem messze van a Khan El- Franj karavánszeráj amit egykoron francia kereskedők építettek.
A karavánszerájtól nyílik egy utca ami újra bevezet a sikátorok közé. Van itt kárpitos műhely, asztalos műhely, étterem és egy faszobrász műhely is. Ebben a műhelyben hajó modelleket készít a mester, amire láthatóan nagyon büszke.
Hihetetlen ez a sikátor a magas kőfalakkal!
Délután a piac utcájában egy több száz éves épület kapualjában található koszos kis teázóban üldögéltünk, onnan szemléltük a szuk nyüzsgő életét. Egyszer csak arra jött a hotelos srác két gyermekével, aki tegnap este segített bejutni a szobánkba. Nagyon megörült nekünk, boldogan üdvözölt.
Már több helyen láttam az étkezdék asztalán egy fura alakú kancsót, de poharat mellette sosem. Aztán rájöttem, hogy a kancsóból kell inni, olyan formán, hogy nem érintjük a szánkhoz a kancsó csőrét, csak kis távolságból öntjük a szánkba a vizet. Nem próbáltam ki, biztos leönteném magam. A helyieknek nagyon jó megy a művelet.
Estére lehűlt az idő, elkélt egy vastag pulóver. Vacsora a Várkastéllyal szembe lévő étteremben, sült halat rendelünk. Mint mindig, most is nagyon finom volt. Itt is jött egy vacsora vendég, egy cirmos cica személyében. Nem éhes, hiába adok neki, inkább felugrik az ölembe és ott dorombolva elalszik.
A kis srác is előkerül, aki tegnap elkalauzolt a hotelbe. Itt az alkalom, adunk neki egy ezrest (200HUF). Ő meg néhány rágógumit akar érte adni, de az nem kell nekünk. Nagyon megörül a helyzetnek.
Január 10.
Sidon-Bejrút
Ma szerda van, holnapután hajnalban fog indulni a gépünk Bejrútból Európába. Jobb lesz, ha ma visszamegyünk a fővárosba. Ilyen közlekedési körülmények között amik itt vannak, nem akarjuk az utolsó napra hagyni az utazást.
Elmegyünk megnézni valami buszt. Kisbusszal biztos nem megyünk, abból elég volt idefelé. Indul nagybusz is, ami nem áll meg sehol, de a két jegy nem kerülne sokkal kevesebbe mint egy taxi. Így végül a taxi mellett döntünk, az biztos gyorsabb és kényelmesebb is lesz.
Nincs nagy forgalom, jól haladunk az autópályán, nem egész egy óra múlva megérkezünk Bejrút bevezető szakaszához. Hamrába szeretnénk menni, vissza a hotelbe ahol első nap voltunk.
Nagyon megörülnek nekünk mikor belépünk a hotelbe. De sajna jön a rossz hír, nincs hely, telt ház van mára. Holnaptól lesz üres szoba. Nincs mit tennünk, át kell sétálnunk a másik hotelbe, ahol már szintén voltunk. Útközben találkozunk Salammal, ő is nagy örömmel fogad. Kérdezi, hogy voltunk-e Szíriában. Sajnos nemmel kell válaszolnunk.
Úgy tűnik mindenki nagyon örül a viszontlátásnak. Ebben a hotelben is mosolyogva üdvözölnek, és szoba is van. Ugyanazt a szobát kapjuk mint amiben már voltunk. A kinti hőmérséklet ellenére hideg van a szobában, a fűtés meg nem működik. De hoznak egy hősugárzót, ami szintén nem működik. Elnézést kér a szobalány, hoz egy másikat, egy működőképeset. Laci szerint ez a néger szobalány beszél legjobban angolul Libanonban.
Január 11.
Bejrút
Laci már olyan szőrös, lassan úgy néz ki mint egy télapó. Borotválkozni lusta, de itt van borbély bőven. Reggeli után átköltözünk a jobbik hotelbe. Itt, ebben a hotelben kezdtük a libanoni csavargást és itt is fejezzük be.
Kicsit fárasztó megint a zajos város. Elmegyünk Salamhoz a sarokra, megbeszéljük vele, hogy holnap vigyen el Jeita Grottóba a cseppkőbarlanghoz. Nem lelkesedik az ötletért, azt mondja holnap péntek lesz, holiday, menjünk ma. Mi meg ma nem akarunk menni, szombaton meg már indulunk haza, csak a holnap jöhet szóba. Próbál meggyőzni, hogy ő holnap nem dolgozik és pénteken mindig nagy a forgalom mindenhol, jobban járunk ha ma megyünk és bónuszként elvisz Harissába is. Hajthatatlanok vagyunk, ha ő nem visz el, majd elvisz más. Aztán utánunk szól, hogy rendben, menjünk holnap, de délben induljunk.
A mai nap pihenéssel telik, csak a környéken sétálgatunk, meg a teraszról figyeljük a bejrúti életet.
Mindig, mindenhol nagyon finomakat ettünk, de egyre jobban hiányzik valami leves. Elmegyünk a Raouché sziklák melletti benzinkúthoz tésztalevest enni.
Egy padon ülve elkezdem figyelni az autókat. A város legdrágább részén vagyunk, sok luxus autót látok errefelé. És feltűnik, hogy a legdrágább 4x4-eseknek szír rendszámuk van. Meg sofőr vezeti, hátul meg bombázó ül bundában. Hogy van ez? Ezek is szír menekültek?
Pár sarokkal odébb meg egy fiatal srác jön, kinézetre mint minden más srác, kér pénzt, hogy ő éhes. Nem adunk neki. Csak követ, hogy ő szír menekült, adjunk neki pénzt. Laci mondja neki, hogy hagyja abba, ne kolduljon itt, nem adunk semmit. Egy egészséges srác, menjen inkább haza harcolni, vagy újjáépíteni országát?
Egy órás sétába került ez a leves. Fél óra oda, fél óra vissza.Mindig, mindenhol nagyon finomakat ettünk, de egyre jobban hiányzik valami leves. Elmegyünk a Raouché sziklák melletti benzinkúthoz tésztalevest enni.
Egy padon ülve elkezdem figyelni az autókat. A város legdrágább részén vagyunk, sok luxus autót látok errefelé. És feltűnik, hogy a legdrágább 4x4-eseknek szír rendszámuk van. Meg sofőr vezeti, hátul meg bombázó ül bundában. Hogy van ez? Ezek is szír menekültek?
Pár sarokkal odébb meg egy fiatal srác jön, kinézetre mint minden más srác, kér pénzt, hogy ő éhes. Nem adunk neki. Csak követ, hogy ő szír menekült, adjunk neki pénzt. Laci mondja neki, hogy hagyja abba, ne kolduljon itt, nem adunk semmit. Egy egészséges srác, menjen inkább haza harcolni, vagy újjáépíteni országát?
Január 12.
Bejrút - Jeita Grotto- Harissa
Kényelmesen megreggelizünk a hotelben. Nem kell sietnünk, van időnk bőven. Délig kell elhagyni a szobát, aztán hajnalban fog indulni a gépünk. Nem is vettük ki a szobát mára. A recepción hagyjuk a táskáinkat és délben indulunk Salamhoz a sarokra. Megyünk Jeita Grottóba és Harissaba, ahogy megbeszéltük.
Megint igaza volt Salamnak, tényleg óriási dugó van, szinte lehetetlen a haladás. Kényelmetlen is a vezetési stílusa a sok hirtelen fékezgetéstől, ebbe fogok kifáradni mire oda érünk. Nincs messze, csak 18 km, de így nagyon nehézkes lesz oda jutni. Az út mentén errefelé is a már megszokott félkész vagy üresen álló házakat látjuk. Áthaladunk egy háromszáz éves alagúton is.
Jeita Grotto cseppkőbarlang a Libanon hegység nyugati oldalán a Nahr al-Kalb völgyben helyezkedik el. Két barlangból áll, egy alsó és egy felső barlangból aminek teljes hossza kilenc km.
Öt km-es szerpentin vezet fel a barlang bejáratához. Kicsit párás az idő ezért nem látszik tisztán a táj, de így is csodás amit látunk. Imádom ezeket a hegyi utakat.
Belépő vásárlása után a Nahr al-Kalb folyó felett egy rövid kötélpályán visznek fel a felső barlanghoz. Nem megyünk magasra, talán 300 m-re, alig indulunk el, már meg is érkezünk.
A bejáratnál kis szekrénybe kell raknunk a fényképezőgépet és a telefont, nem szabad a barlangban fotózni. Ez a felső barlang, teljes hossza 2130 m, ebből 750 m látogatható egy kiépített sétányról. Már az első métereken tátva marad az ember szája a csodálatos látványtól. Lenyűgözőek a természetes alakzatok. Fantasztikus formákat alakított ki a természet. Némely mint a csipke, némely mint egy vízfüggöny, aztán oszlopok, gomba formák és számtalan leírhatatlan formájú cseppkőképződmények, különböző színárnyalatokban. A fehér tiszta kalcit, a vörös vasoxidot tartalmaz.
Ahogy egyre beljebb haladunk, annál lenyűgözőbb a látvány. Hatalmas barlang, hatalmas cseppkövekkel. A barlang magassága 120 m, szélessége pedig 30 m. Itt található a világ leghosszabb cseppköve ami 8,2 m hosszú. Sajnálom, hogy nem lehet fotózni, érdemes lett volna megörökíteni ezt a látványt. Laci nem lelkesedett annyira ezért a programért, mondván, nem szereti a barlangokat. De itt tátva maradt a szája, ilyet még sosem látott. Mintha egy kristálypalotában lennénk.
A barlangból kiérve egy nagyon érdekes szoborral találjuk szembe magunkat. Az "Idő Kereke."
Innen kisvonattal visznek le az alsó barlanghoz.
Itt is egy szobor fogad, Az "Idő Védelmezője" nevet kapta.
A barlang alatt egy földalatti folyó folyik, ami friss vizet biztosít több ezer ember számára. A barlangba vezető híd alatt hatalmas sodrással zúdul a víz.
Csónakkal visznek végig egy 620 m-es folyosón. Kristálytiszta vízben csónakázunk a fantasztikusabbnál fantasztikusabb formájú cseppkőképződmények között. Olyan tiszta a víz, hogy teljesen le lehet látni az aljára. Néhányan isznak is belőle.
A barlang után átsétálunk egy szoborparkon. A összes szobor cseppkövek természetes formáiból lett szoborrá átalakítva.
Található itt egy mini állatkert is.
Egyre jobban sajnálom, hogy nem csempésztem be a telefonomat. Tudtam volna titokban pár fotót készíteni, ahogy mások is.
(Azért a tájékoztató füzetet lefotóztam és a képeket ide raktam, hogy tudjak adni valami fogalmat a látványról.)
Körülbelül másfél órás volt a barlanglátogatás. Salam a kocsiban vár. Harissa felé vesszük az irányt.
Néhány kilométer megtétele után érkezünk Harissaba. Kötélpálya visz fel a 600 m magasan lévő kápolnához. Számomra elég félelmetes ez a kötélpálya. Meredek, és nagyon imbolyog. Nincsenek tartóoszlopok a két végállomás között. Nem is igen mocorgok a fülkében. Furcsa, ahogy lakóházak között haladunk felfelé, néhány méterre a hálószobák ablakaitól.
A tengerparti városok látványa csodálatos ebből a magasságból.
A kötélpálya végén még nem a csúcsra érkezünk, innen sétával vagy siklóval lehet feljutni a csúcsra. Mi a siklót választjuk.
Először egy igen látványos katedrálissal találjuk magunkat szembe. Sajnos most nincs nyitva, így belülről nem tudjuk megnézni. A katedrális oldalában egy Betlehem-i jelenet van kiállítva.
A Katedrális szomszédságában áll a libanoni Szűz Mária szobor, vagy más néven Libanoni Miasszonyunk szobor. Fontos zarándok hely ez a szentély, keresztények és muzulmánok ezrei látogatnak ide szerte a világból. A szobor egy kisebb katedrális tetején áll aminek oldalán csigalépcső vezet fel a szoborhoz. Csodaszép a kilátás innen.
Kezdődik a naplemente amikor elindulunk lefelé, de nem teljes a látvány, elég felhős az idő.
Salam már vár minket lent a kötélpályánál, nagyon sietne, sietős léptekkel megy a kocsi a felé. Nagyon elfáradtam, pedig nincs még későn. Majd alszom a kocsiban visszafelé. Most is nagy a forgalom, dugóban ácsorgunk. Salam türelmetlennek néz ki, nem így szokott viselkedni. Kérdezi, hogy mikor indul a repülőnk, mondjuk, hogy csak hajnalban. Ő mehet haza, nem kell kivinni minket a repülőtérre, már megbeszéltük egy másik taxissal.
Hosszú időnek tűnik nagyon mire visszaérünk Bejrútba. Akkora dugó van, hogy nem lehet megközelíteni a hotelt kocsival. Egy sarkon Salam megkér, hogy szerinte szálljunk ki, mert innen azt az egy utcát gyalog hamarabb megtesszük mint kocsival, és akkor ő is mehet a dolgára. Persze, kiszállunk, úgysem akarunk visszamenni a hotelbe. Szobánk már nincs, és valami vacsora után kell nézni.
Itt van a közelben a grillcsirkés, bemegyünk oda. Innentől kezdve már csak várakozással telik az idő, este tízre jön értünk a taxi a recepcióhoz.
Ilyen fárasztó nap után hosszú lesz az út hazáig.
Tízkor megjön a taxi, pár perces autózás után megérkezünk a repülőtérre. Hajnali háromnegyed négykor fog indulni a gépünk Isztambulba, és ott két óra várakozás után fogunk beszállni a Budapestre induló gépre.
Január 13.
Bejrút - Isztambul- Budapest
Unalmas órák következnek, míg haza érkezünk. De, mint mindig, ez az út is megérte a sok fáradtságot. Sokat tanultunk és rengeteg új élménnyel gazdagodva tértünk haza.
Nekem Baalbek és a cseppkőbarlang tetszett a legjobban. Lacinak Baalbek és Mleeta.
Budapest
2018 február
Ahogy már itthon követjük a szíriai eseményeket, azt hiszem, sikerült találnunk egy magyarázatot arra, hogy miért nem kaptunk vízum kérelmünkre semmi választ se a bécsi, se a bejrúti szír követségtől. Se elutasítást, se engedélyt.
Január közepe óta súlyos harcok folynak Kelet Ghouta-ban.
Kelet Ghouta Damaszkusznak egy 100 km2-es kerülete, 400,000 ember lakja. Már 60 éve egy óriási palesztin menekülttábor van ott. 2001 után oda fészkelték be magukat mindenféle, külföldről pénzelt fegyveres csoportok, és sokszor ágyúzták onnan Damaszkuszt, iskolákat, kórházakat és többször az orosz követség épületét is. Miután az ország nagy része már meg lett tisztítva ezektől a csoportoktól, ezt az utolsó fészket akarja most felszámolni a szír Tiger Forces és az Orosz Légierő.
Mi feltételezzük, hogy decemberben a követségen már előre tudtak erről a januárban tervezett hadműveletről, és a veszély közelébe se engedték a két magyar turistát.
Miután a szír hadsereg visszafoglalta Kelet Ghuta-t, majd újra megpróbálunk eljutni Damaszkuszba.
